43.rész
A papucs. / ,, Ő
mindent megtett érted!”
*Abby szemszöge*
Végre itthon vagyunk. Egy fárasztó és hosszú nap után. Mikor beléptem az ajtón Nicole a kanepén ült, a tv-t nézte. Gondolom nem érdekelte annyira, de próbálta valamivel lekötni magát, hiszen egész nap egyedül van itthon. Ráadásul Yoseob is elment fogalmunk sincs, róla merre van és mit csinált. Mindenki nagyon aggódik érte. A fiúk is nagyon feszültek. Oda mentem hozzá köszöntem neki, de láttam rajta, hogy most nem nagyon van kedve kommunikálni velem inkább hagytam majd holnap beszélek vele úgy is nagyon fáradt vagyok. Szélsebesen szaladtam fel a szobámba az összes cuccomat ledobtam az szobám sarkába. Gyorsan meg fürödtem majd behuppantam az ágyamba. Végre erre vártam egésznap. Éppen, hogy lehunytam a szemem hangos zene csendült fel. Ki nem bír a vérével éjfélkor? Kicsit sem lettem mérges. Lerúgtam magamról a takarót és hangos zene irányába indultam. Gikwang szóbájából jött a zene. Feltéptem az ajtót megtorpantam. Gikwang táncol, teljesen bele van merülve. Észre se vette, hogy berontottam. Pedig elég nagy erővel téptem fel az ajtót. Néztem, ahogy táncol, ahogy izmai minden egyes mozdulatnál megrándulnak. Biztos vagyok benne, hogy arcom egyre jobban kezd hasonlítani egy ráknak a színéhez. Jó párszor végig mértem itt-ott elidőztem kicsit.. Egyszerűen nem tudtam be telni a látvánnyal. Mennyire bele tud, feledkezni a táncba észre sem vesz, hogy itt állok, és mindjárt itt olvadok. Még utoljára végig mértem, hogy még egy percig tudjam élvezni a látványt és szóljak neki, hogy most már kapcsolja, ki a zenéz, mert szeretnék, piheni. De csak akkor vettem észre, hogy egy macis papucsban van, és abban táncol. Jó alaposan szemügyre vettem, hogy nem csak a fáradtság beszél-e belőlem. De nem tényleg egy macis papucska van a lábán. Már alig bírtam vissza fogni magam, hogy ne röhögjem el magam aztán hirtelen ki tört belőlem:
-Az meg mi a szösz a lábadon? –Mondtam fulladozva a röhögéstől közben a lábára mutogattam. Azonnal rám kapta fejét és ijedten bámult rám.
- Te mi óta vagy itt?
- Az most lényegtelen. – Mondtam még mindig röhögve. Nem bírtam abba hagyni a röhögést annyira szexy volt abban a papucsban. Hogy nem vettem eddig észre? Közben kikapcsolta a zenét így csak az én hangos röhögésemet lehetett hallani.
- Hagyd már abba a nevetést. – Mondta komolyan.
- De hát annyira szexy. –Mondtam még mindig röhögtem. De most már kezdet csillapodni a dolog.
- Hagyd már abba. –Förmedt rám. Arcomról azonnal lefagyott a mosoly felnéztem rá. Érzelem mentes arccal nézett engem. Nagyon megijedtem. Még sosem csinált ilyet.
- Sajnálom. Nem akartalak megbántani.
- Kérlek, menj ki. Egyedül akarok lenni. – Mondta közben az ajtó felé sétált és kinyitotta nekem. Teljesen meg voltam rémülve. Rám förmed pedig nem azért nevettem ki, mert meg akartam bántani csak vicces volt a papucs, amiben volt és most meg elküld. Sosem csinált még ilyet. Nem akartam, hogy még nagyobb gond legyek számára ezért inkább visszamegyek a szobámba. Kiléptem majd visszafordultam szólásra nyitottam a számat, amikor ő bevágta előttem az ajtót:
- Nem akartalak megbántani sajnálom. – suttogtam. Majd visszaindultam a szobámba. Nem akartam fokozni a dolgot. Nem akartam, hogy még jobban meg bántani. Pedig csak egy papucs, ami elég viccesen néz ki. De most komolyan ezen kapta fel a vizet, hogy kinevettem a papucsát? De lehet csak a fáradtság miatt viselkedett így. Nem tudom, de majd reggel beszélni fogok vele, ha majd szóba áll velem egyáltalán…
* Nicole szemszöge *
Az idő a lehető leglassabban telik, így, hogy Yoseob nincs velem. Csak ülök a szobámban, vagy a kanapén gubbasztok, mint egy emos. Fogalmam sincs, hogy hány nap telt el azóta, hogy Yoseob elment. Max 3 nap de nekem egy évnek tűnik. Semmit nem csináltam egésznap csak döglöttem egyik helyről a másikra. Néha elsírtam magam. Miért ment el? És miért pont most, amikor nagy szükség lenne rá? Megnyerte a táncpárbajt, és utána elment. Semmi jelét nem láttam annak, hogy el akarna menni. Nem értek én már semmit…
Elvánszorogtam a telefonomig, ami az asztalon pihent. Elvettem, majd leültem az asztal mellé a földre. Kicsit tétovázva ugyan, de felhívtam Tiffany-t.
- Szia! Mizu? – szólt bele boldogan a telefonba Tiffany.
- Tiffany… - kezdett összeszorulni a torkom.
- Mi a baj? – komolyodott el Tiffany hangja.
- Yoseob elment. – nyögtem ki végül.
- Mi az hogy elment?! Hova?! Miért?! – dühöngött Tiffany.
- Nem tudom! Semmit sem tudok! Eli kihívta egy táncpárbajra, amit megnyert. Akkor láttam utoljára akkor is csak tv-n keresztül. Aztán másnap küldött egy sms-t, hogy ne keressük…
- Minek ment bele ebbe a hülyeségbe?!
- Mert, úgy volt, hogyha nem megy bele vagy veszít vissza kell menjek a U-kiss-hez.
- Így már értem…
- Nem tudom, hogy mégis hol lehet… vagy hogy egyáltalán miért ment el… meg akarom találni de azt mondta ne keressem… mit tegyek? – próbáltam nem sírni.
- Nem gyanús ez neked egy kicsit? – gondolkodott el Tiffany.
- Mi?
- Hm.. én a helyedbe beszélnék azzal, aki utoljára látta. Eli-vel.
- Mégis minek?
- Hát nem tudom, hogy vagy vele de egy ilyen vereség után kedvem lenne bosszút állni. – háborodott fel Tiffany.
- Ez hülyeség…
- Ennyire nem lehetsz te sem meg a többiek sem sötétek…
- De sms-t is küldött hogy-
- Bazd… elveszik tőle a telefont, és az ő nevében írnak. Gondolkozz! Tuti, hogy Eli keze van a dologban! Nem hiszem, hogy Yoseob csak úgy minden ok nélkül elmenne, hátrahagyva mindent!
- Nem tudom…Nem hiszem, hogy bármi ilyesmiről szó lenne.
- Ch…oké. De most nekem mennem kell. Ha megtudsz, valamit hívj. Szia.
- Szia…
Semmivel sem lettem okosabb, hiába hívtam fel Tiffany-t. Nem hinném, hogy Eli-nek bármi köze is lenne ehhez. Még mindig nem tudom, mihez kezdjek…
Este a kanapén arra ébredtem, ahogy a többiek hangosan bejönnek a házba. Délután bealudtam a nagy gondolkodásba…
- Nicole, te miért nem alszol? – nézett rám DooJoon lepetten.
- Eddig azt csináltam…
- A nappaliban?
- Így alakult.
Doojoon fura fejet vágott majd leült mellém.
- Jól vagy?
- Persze.- röhögtem egyet majd lehajtottam a fejem.
- Tudod… az a helyzet, hogy egy darabig nem fogunk haza jönni.
Felkaptam a fejem és értetlenül ránéztem.
- Miért?
- A stúdióba fogunk aludni. Nagyon kevés időnk van pihenni és az oda meg a vissza út is időt vesz el…
Elgondolkodtam és rájöttem, hogy igaza van. Lehajtottam megint a fejem.
- De csak 2 hétig utána ígérem, megint haza fogunk jönni. És Abby még haza fog jönni, neki több ideje van, mint nekünk. – hadarta el gyorsan Doojoon.
- Rendben. – mondtam szomorúan.
- De… - gondolkodott el Doojoon majd megfogta a kezem. – Ha nem akarsz egyedül lenni, megoldhatjuk, úgy hogy majd valaki hazajön és-
- Nem kell. – vágtam a szavába. – Ti csak koncentráljatok a próbákra. Én meg leszek, ne aggódjatok. – mondtam egyhangúan. – Doojoon elengedte a kezem majd felállt. Tett pár lépést majd megállt.
- Nem örökre ment el. – Nem bírtam ki tovább sírás nélkül. Az arcomhoz kaptam, hogy ne lássa a könnyeim. Nem akarom, hogy róla beszéljenek, amikor én is ott vagyok… nem akarom, hogy emlékeztessenek rá, amikor majd megőrülök, annyira hiányzik. De ő ezzel nem törődött… folytatta, amit elkezdett. – Vissza fog jönni. – jelentette ki.
- Honnan vagy ebben ennyire biztos?! – fordultam felé és kiabáltam miközben a könnyek fúttak végig az arcomon. Doojoon megfordult, majd válaszolt.
- Mert szeret. – mondta halál nyugodtan és elindult.
Dühös lettem. Hogy mondhat ilyet? Ha szeretne nem hagyott volna megint el. Felkaptam a mellettem lévő távirányítót majd gondolkodás nélkül Doojoon hátához vágtam, mire ő megállt.
- Akkor miért ment el?! Miért hagyott el megint minden ok nélkül?! – kiabáltam vele.
- Ne kiabálj… - válaszolt nyugodtan Doojoon de hallottam a hangjából hogy nagyon ideges.
- Csak úgy elment!! Ezek után ne akard nekem azt mondani hogy szeret!! Nem hisze-
- Azt mondtam ne kiabálj!! – fordult vissza felém Doojoon dühösen félbeszakítva engem. Kicsit megrémültem attól, hogy ilyen dühösnek látom. – Ha nem szeretne, nem ment volna bele abba az idióta versenybe sem, ami után elment!!
Most ezzel azt akarja mondani… hogy, az én hibám…?
- Ha nem ment volna, el arra a hülyeségre lehet, hogy most is itt lenne, de nem! Ő belement abba a szarságba miattad!!
- Ne, hogy azt akard bemagyarázni, hogy az én hibám! – álltam fel a kanéról és felháborodva kiabáltam vele tovább.
- De igen! Ő mindent megtett érted! Még a gyereket is hajlandó lett volna felnevelni, ami lehet, hogy nem is az övé!
- Ebbe ne keverd bele a gyereket!
- Egy idióta vagy! Ha szomorú vagy képes, vagy bárkivel összefeküdni! Ha lett volna egy kis eszed, akkor nem kellett volna azon aggódni, hogy kié a gyerek!
A nagy kiabálásra lejöttek a többiek. Körénk álltak és ijedten néztek minket.
- Még valami hibát, amit életemben követtem el nem akarsz felhozni…? – kérdeztem.
- De. Nagyon is szeretnék, de nem látom értelmét. – válaszolt flegmán.
- Hé, elég legyen. – állt közénk Gikwang, majd rátette a kezét Doojoon vállára.
- Nicole… - fogta meg a kezem Abby. Ideges voltam. Elrántottam a kezem majd elindultam a lépcső felé nagy léptekkel félre lökve mindenkit. Útközben levertem a kezemmel a vázát az asztalról, de nem érdekelt. Csak mentem.
* Ő mindent megtett érted! *, * Egy idióta vagy! *, *… nem kellett volna azon aggódni, hogy kié a gyerek*
Mérges voltam rá, amiért ezeket mondta. Legszívesebben megütöttem volna. Fájt minden szó, ami elhagyta a száját. Amíg élek nem fogom elfelejteni ezeket a szavakat, amik fájtak, mert igazak voltak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése