Blue Midnight 1.rész - Kezdetek

1. rész
Kezdetek; Abby és Én [Nicole]

Egy szép napos reggelen a szokásos helyen volt megbeszélve a találkozó Abby-vel. Szokás szerint késésbe voltam. Mikor félúton jártam Abby már hívott, hogy hol tökölök. Hiába, ez sosem fog változni. Egyre gyorsabban kezdtem menni már majdnem szaladtam. Miután találkoztunk eszmecseréket folytattunk. Elhatároztuk, hogy hozzám megyünk és nyáladzunk egy kicsit a kedvenceinken.  Én leültem a székre Abby meg az ágyra és indult is a szokásos rituálé: Beast/B2ST – Beautiful Night : BEKAPCS.

- Waaah nézd Gi milyen cuki!! – Ájuldozik Abby.

De nekem magyarázhat hisz én csak Yoseob-ra fokuszálok meg a kókuszára. Nem, nem vagyok perverz.  Közbe felnéztünk facebook-ra is. Aztán valamilyen csoda folytán rátévedtünk egy k-pop oldalra ahol épp a Beast közel jövőben történő koncertjüket reklámozták.  Mindkettőnk arcára kiült a meglepettség és a vágyakozás hogy el szeretnénk menni, de tudtuk hogy ennek az esélye még az 1%-ot sem éri el..

- Hé, nem sokára úgyis szülinapom lesz megkérem a szüleimet hogy 2 jegyet vegyenek. Meg persze repülőjegyet is… - Próbáltam reményt fektetni szavaimba de ahogy komolyabban elkezdtem gondolkozni ezen az egészen a reménynek már  csak a helye maradt mindkettőnkben.

- Meg a szállás.. – mondja csalódottan Abby.

- Ja! Meg az! Megoldjuk!  - mondtam biztatóan   közben magamat is próbáltam biztatni … így lesz az örök pesszimistából kezdő optimista.

- Hát de persze.. – mondja félig röhögve Abby.

- Tudod..rohadtul nem tetszik hogy így szerepet cseréltünk és én lettem az optimista te pedig a pesszimista…- röhögtem el magam. – Legyél már optimista hogy melletted pesszimista lehessek.

- Ki jár nekem is egy kis pesszimizmus. - emelete fel hangját Abby.

- Igen, de nem ma. – Kacsintottam rá

- Kedves vagy asszony. –Röhögte el magát.

Kíváncsiságunk odáig fajult, hogy már úgy néztük a jegyek árait mintha már biztosak lennék abban, hogy ki tudunk utazni. Még szállás után is néztünk, hogyha esetleg még is összejön a mi kis tervünk. Annyira bele éltük magunkat, hogy az órát sem figyeltük. Ekkor Abby telefonja megszólal.

- Szia Anya. – szólt a telefonban kicsit meglepve.

- Jajjj..nem néztem az órát ne haragudj. Már indulok is. Oké, sietek. Szia. – Sóhajtott egy nagyot majd kinyomta a telefont.

- Sajnos nekem most mennem kell. Tudod, gyerek pásztorkodnom kell.

- Jaja, vágom a témát. – mosolyogtam rá.

 - 1 héttel később –

Azt hittem majd megőrülök. Nem tudtam felfogni hogy ez most tényleg velem történik?? Olyan gyorsan szaladtam a szobám felé amennyire csak tudtam. Mikor oda értem mint egy idióta hátracsaptam az ajtót, bele vetődtem az ágyamba és a telefonomért nyúltam ami a párnámon pihent.  Gyorsan kikerestem Abby nevét a névjegyzékben. Míg kicsöngött a telefon az ágyamat ütögettem idegességemben.

- Szia. – szólt bele a telefonba Abby. Felcsillantak a szemeim és felkaptam a fejem.

- Kik mennek holnap Koreába? Na kik?! – kiabáltam lelkesen.

- Úristen… csak nem…? – dadogott Abby.

- De-de. Úgyhogy csomagolj össze holnap indulunk! – majd letettem a telefont.Lassan felálltam az ágyról és az ablakomhoz sétáltam. Az ablak mellett volt az íróasztalom rajta a laptopommal. Kinéztem az ablakon majd a tekintetem a laptopomra irányult melynek a háttérképéről egy aranyos szőke srác egy mikrofont fogva mosolygott vissza rám…

*Abby szemszöge*

Meg se várta még valami válasz benyögők már le is rakta a telefont. Meglepettségében azt sem tudtam mihez kezdjek csak álltam a szobám közepén és bámultam ki a fejemből.. De várjunk csak a szüleimnek, hogy fogom be adni ezt az egészet?? Ki fognak térni a hitükből.. Az fix.. Na, próba szerencse. Elindultam a nappali felé ahol anya és apa a Tv-t nézték.

-A-A-nya..A-A-pa. –Dadogtam. Na jóó Abby szedd, össze magad lehet, elküldenek, melegebb éghajlatra, de te legalább megpróbáltad.. Biztattam magam.

-Elmehetek holnap… izééé… Koreába.. Nicole-al ?? – Azt hittem elájulok úgy izgultam. Elég meglepettnek tűntek, de aztán halvány mosoly jelent meg az arcukon. Kicsit megnyugodtam. De még így is vert a víz a válaszuk miatt..

- Annak  a koreai bandának lesz ott koncertje, akiket annyira szerettek? – Kérdezte apám. Majd egy halvány mosoly kerekedet az arcára.. Meg se bírtam szólalni csak heves bólogatásba kezdtem..

- Igen elmehetsz. –Mondta nevetve.

-M-m-ost ko-ko-mo-mo-lyan ? – Kérdeztem dadogva..

- Igen..De menj csomagolni mielőtt meg gondolnám magam. – Mosolygott rám drága édesapám.

-Wáá… köszönnöömm…- Ugráltam örömömben és körbe puszilgattam őket.. Ha ezerszer nem mondtam el, hogy „köszönöm” akkor egyszer sem. Majd mire nagy nehezen lenyugodtam elindultam a szobám felé, hogy összecsomagoljak a holnapi útra.