Blue Midnight 42.rész - Az üzenet~Első éjszaka

42.rész

Az üzenet~ Első éjszaka

Reggel fél 10-kor ébredtem fel. Hajnalban még takaró nélkül aludtam el, de reggel már egy takaróval ébredtem. Biztos, valamelyik Beast tag gondolt rám mikor mentek el hajnali 4-5 óra körül. A takarót magamra terítve felvonszoltam magam a lépcsőn majd benyitottam Yoseob szobájába, de ő nem volt ott. Visszamentem a nappaliba, majd felvettem a telefonom a dohányzóasztalról. Kikerestem Yoseob nevét és hívni kezdtem. Nem vette fel. Felhívtam Dongwoon-t, de ő sem vette fel. Ledobtam a kanapéra a telefonom majd a konyhába mentem, hogy főzzek magamnak egy kis kávét, utána pedig a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam. Zuhanyzás után a törülközőt magamra tekerve futottam le a nappaliba, mert hallottam, hogy szól a telefonom. Reménykedtem benne, hogy Yoseob lesz az, de nem. Felkapom a telefont a kanapéról, majd kissé csalódottan, láttam, hogy aki hív Dongwoon. Felvettem a telefont és a fülemhez emeltem.

- Szia, miért kerestél? – Hadarta Dongwoon. Biztos sietnie kellett, hiszen nincs sok ideje csevegni a próbák miatt.

- Yoseob nincs veletek?

- N-nincs. Miért otthon sincs?

- Itt aztán nincs. – ellenkeztem.

- Ez furcsa. Na de mennem kell, ha estig nem kerül, elő kitalálunk valamit, szia. – mondta majd kinyomta a telefont. Kezdtem bepánikolni. Mégis hol a frászba lehet? Miért nem veszi fel a telefont?! Mi folyik itt..?

Felöltöztem és a nappaliba járkáltam fel s alá, miközben egyre idegesebb lettem. Aztán pittyegni kezdett a telefonom. Odarohantam hozzá majd felkaptam az asztalról. Egy üzenet. Yoseob-tól. Hatalmas kő esett le a szívemről mikor láttam, hogy ő irt. De mikor elkezdtem olvasni az üzenetet a mosoly eltűnt az arcomról…

„ Egy időre elmegyek, ne keressetek. YS”

Csak meredten bámultam a telefonom miközben a kezem remegni kezdett. Lecsaptam a telefont az asztalra majd a kezemmel hátrafésültem a szemembe logó hajam miközben az agyam csak kattogott. Valami nagyon nem stimmel. Kétségbeestem. Nem tudtam mihez kezdjek. Tennem kéne valamit, vagy tegyem, amit mondott és ne keressem? Hova mehetett?! És miért?! Miért pont most?! Annyi kérdés van, amire szeretnék választ kapni, hogy megértsem, mégis miért hagyott el engem megint…

Mikor a félelemtől és tehetetlenségtől elvakultan járkáltam összevissza a házba, bepánikolva szipogva, a könnyeim törölgetve, eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam: elegem van. 

Beültem egy taxi-ba és elmentem a stúdióba. Berontottam a stúdióba, és először azt a szobát néztem meg ahol énekelni szoktak, de nem voltak ott, így jött a következő szoba. A táncterem. Hirtelen kinyitottam az ajtót. Mindenki ott volt és táncolt. Észre se vették, hogy kinyitottam az ajtót. Amint megláttam őket könnybe lábadt a szemem és futni kezdtem feléjük. A tánc közepén Dongwoon nyakába ugrottam pityeregve. A zene megállt, és mindenki felén fordult. 

- Hé, nyugi nem ment világgá. – suttogta a fülembe Dongwoon lepetten. Nem volt erőm megszólalni. Lassan elengedtem majd kivettem a telefonom a zsebemből. Megkerestem az üzenetet, amit küldött, majd átnyújtottam Dongwoon-nak a telefont. Szemei kikerekedtek. 

- Ez nagyon nem jó… - gondolkodott el Dongwoon majd oldalra fordított a fejét. Ekkor Abby hirtelen bejött az ajtón. Észre se vettem, hogy eddig nem volt itt… igazából szerintem azt se vettem volna észre, ha csak Dongwoon van itt hiszen amint beléptem a tekintettemmel őt kerestem. Abby odaszaladt hozzám majd megölelt.

- Hát te? – kérdezte vigyorogva.

- Gyere Abby. – nyújtotta felé a kezét Gikwang. Abby hirtelen elengedett majd kapkodni kezdte a fejét. Hol rám, hol pedig Gi-re nézett aztán óvatosan megfogta Gi kezét. Miközben Gi elvezette onnan, hogy beszéljen vele Abby értetlenül nézett rám. 

Yoseob nem csak engem hagyott itt…. hanem mindenki mást is. 

Mindennél jobban szerettem volna tudni, hogy mégis miért, de hiába kérdezgettem magamtól minden percben, nem jött válasz. 

Itt hagyta a csapatot. Amíg nem jön, vissza nélküle kell fellépniük. És ha a nagy versenyre sem jön vissza, akkor ott is. Nélküle, nehéz lesz mindezt megvalósítani, hiszen ő a Beast számára pótolhatatlan. Akárcsak nekem.

Attól a naptól kezdve a rémálmaim egyre furcsább és furcsább szituációkat festettek elém éjszakánként…

- 1. éjszaka – 

Egy megvert fiút átkarolva visz be egy másik abba a sötét szobába. Leülteti a székre, majd hátrakötözi a kezeit. A fiú alig van magánál, fejét lehajtja és próbál rájönni arra, hogy most mi is történik vele. Az üres sötét szoba közepén, egy széken ülve mélyeket lélegzett, a poros levegőből. Aztán bejön még valaki. Meg áll előtte, majd felemeli a széken ülő fiú fejét. Elégedetten elmosolyodik, aztán hirtelen elkapja a kezét. A fiú kezd magához térni. Körül néz, majd próbál felállni, de rájön, hogy hozzá van kötözve a székhez.

- Mi folyik itt? – kérdi kétségbeesetten. Nem jön válasz. Az ablakon beszűrődő fénysugarak egy injekciós tűbe ütköznek. A fiú egyre jobban próbál kiszabadulni de, nem tud. Aki bevonszolta ráteszi a kezeit a vállára, hogy minél jobban lefogja. A tű egyre közelebb és közelebb kerül hozzá majd végül, beleszúrják a karjába, amitől, egy könnycsepp fut végig az arcán. Nem azért mert fájt neki… hanem mert tudta, hogy elvesznek tőle mindent, ami fontos neki…


Nem tehet semmit. Csak tűr, és visszaemlékszik minden boldog percre, amik melegséggel töltötték el szívét. Olyan emberekre, akiket szeret…


Akiktől most búcsút kell vennie.