12.rész
Vérző Szív
*Abby szemszöge.*
Reggel arra keltem, hogy telefonom eszeveszetten csörög, de már majdnem 10 perce a szemeimet ki se bírtam nyitni inkább kezeimmel tapogattam ki az éjjeli szekrényen pihenő telefonomat. Majd meg se néztem ki az és reflexből rá nyomtam a zöld gombra, Mikor egy ismerős hang kiabált bele telefonba szemeim azonnal kipattantak:
- Te mit képzelsz magadról? Tudod mennyire aggódtam érted tegnap és csak egy rohadt sms-t küldtél! - Kiabált mérgesen a telefonba Taeyang. Annyira megijedem, hogy meg sem bírtam szólalni..
- Azonnal gyere haza neked ott semmi keresni valód! – Még mindig üvöltött a telefonba.
- Nem tehetem, értsd meg. Nicole-nak szüksége van rám. – suttogtam a telefonba már a sírás kerülgetett.
- Most azonnal elmegyek érted és haza jössz. Nekik nincs rád szükségük csak sajnáltatják magukat.. –Hangja még dühösebb volt. Szemeim kikerekedtek. Iszonyatosan remegtem alig bírtam a lábaimon állni. Sírás kerülgetett, de próbáltam erős lenni.
- Hogy micsoda? Sajnáltatni magukat? Beléd meg mi ütött? – Tettem fel sorban a kérdések próbáltam leplezni, remegő hangomat.
- Jól hallodtad. Úgyhogy azonnal indulok és érted és elhozlak onnan. –Még mindig kiabált a telefonba. Ezt én nem bírom, tovább ezt nem hagyhatom, hogy így bánjon velem és barátaimról így beszéljen.
- Tudod mit? Nem jössz te sehova. Itt fogok maradni ameddig csak, akarok és te meg azt csinálsz, amit akarsz, de a közelembe ne merj jönni, mert nagyon megbánod! – Kiabáltam én is a telefonba miközben könnyeim folytak.
- De-de Abby. – Dadogott.
- Mi van? Meglepődtél? Én is tudok ám keménykedni. – Kiabáltam a telefonba. –Hagyj békén. –Kicsit vissza fogtam magam. - Ne is keress. Szia. –Suttogtam a telefonba majd kinyomtam.
A földre rogytam zokogtam. Hogy mondhatod ilyeneket, hiszen ők a barátaim. Hiszen tudja, hogy fontosak számomra és tudja nagyon, jól ha ők nem lenének mi nem találkoztunk volna. Nagyon félreismertem. Már magam sem tudom, hogy ezek után meg érdemli-e, hogy szeressem, pedig én nagyon szeretem. Ahogy ismerem, magam képes lennék ezek után is megbocsátani neki, de nem most és nem ebben a pillanatba. Erőt vettem magom és az ágyam felé kezdtem mászni. Befeküdtem az ágyamba magamra húztam a takarómat és csak sírtam és sírtam. Halk kopogásra lettem figyelmes, de nem bújtam ki a takaró alól. Teljesen biztos voltam benne, hogy Nicole az így gondolkodás nélkül mondtam, hogy „gyere be”.
-Szia. Zavarlak?- szólt egy ismerős hang. De nem Nicole volt.
. Szi-ii-aa. Te meg mit keresel itt Gikwang? –Kaptam fel a fejem és kikerekedett szemekkel bámultam rá.
-Őőőő… csak jöttem meg kérdezni minden rendben van-e? – Vakarta tarkóját. Meredten bámult rám. Nem is akarom tudni mit, láthat most az arcomon. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok szép látvány. Szemeim vörösek és karikásak a sok sírástól.
- Semmi nincs rendben. – Törtem ki újra sírásba. Fejemet újra a takaró alá rejtettem. Halk lépteket hallottam közeledni majd hirtelen megállt.. Fejemről eltűnt a takaró leguggolt elém így pont a szemembe tudott nézni.
-Mi történt Abby?- Nézett mélyen a szemembe.
- Taeyang felhívott és kiabált velem. Azt mondta, hogy ti csak sajnáltatjátok magatokat. De tudom, hogy ez nem igaz. Teljesen felhúzta ezzel az egésszel az agyamat. Én is kiabálni kezdtem vele és azt mondtam neki, hogy ne keressen, többet mert abból baj lesz. De tudod az bánt a legjobban, hogy titeket bántott. Amiről ti nem tudtok, de nekem még is fáj.– Kikászálódtam az ágyból és az ablakhoz indultam. Bámultam ki vártam mit reagál rá, de nem szólt semmit. Már bele törődtem felesleges is volt ezt a tudtára adni úgy sem érdekli, mi van velem csak jó fej akart lenni és meg kérdezte mi történt.
–Tudom, hogy „riválisok” vagytok, de tudja nagyon jól, hogy Nicole nagyon fontos nekem. - Magyaráztam és közben macskakörmöt mutattam a riválisok szónál.
- És nem akarom el hinni, hogy ezt nem lehetett volna másképp meg beszélni. - Még mindig csak magyaráztam. Majd hátra tekintettem és Gikwang még mindig abban a pozícióban volt, mint amikor felkeltem az ágyról. Csak meredt rám. Szememben megjelent egy könnycsepp visszafordultam az ablakhoz és újra bámultam ki rajta.
- Jó mindegy lépjünk tovább nem akartalak untatni.. Am miért is jöttél?- Töröltem le a könnycseppet majd újra felé fordultam és egy halvány mosolyt erőltettem magamra. Még mindig nem szólt semmit. Komolyan mondom, kezd belőle is elegem lenni itt lelkizek neki és még egy mondatot se tud kiköhögni magából. Komolyan ott tartok, hogy elküldöm innen és ő is hagyjon békén. Mikor szólásra nyitottam volna a számat elindult felém gyors léptekkel. Szorosan magához ölelt és halkan a fülembe suttogott:
- Ne foglalkozz, vele az ilyen nem érdemel meg téged, sokkal jobbat érdemelsz nála. – Suttogta, majd még szorosabban ölelt.
- De én szeretem. – Suttogtam. Újra sírni kezdtem. Nem szólt semmit csak szorosan ölelt fejemet nyakába temettem és csak bőgtem. Vajon mit gondolhat most rólam? Nem érdekel, annyira jól esik, az ölelése, nem akarom, hogy vége szakadjon. Kezdek megnyugodni édes illatát, ahogy beszívom és szétterjed, a tüdőmbe megnyugtat. Soha nem éreztem még ilyet senkinél, aki megölelt. Furcsán kellemes érzés volt, amit különös módon élveztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése