2013. július 25., csütörtök

Blue Night 85.rész - A Herceg

85.rész
A Herceg





* Abby szemszöge *
- Nicole! – fújtam ki idegesen a bent tartott levegőt.
- Nyugodj már meg ez csak egy randi! – fogta meg a vállaimat majd a szemembe nézett.
- Igen csak egy randi. – sóhajtottam fel.  Hiába próbált meg Nicole nyugtatni nagyon ideges voltam, a gyomrom görcsben állt.
- Meg fog ölni, hogy ennyire ideges vagy?
- Nem erről van szó  csak tudod régóta várok rá. – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Tudom. – mosolyodott el.  – Kész vagyok! – mondta Nicole mire egy halk sóhaj hagyta el a számat. Felálltam az majd a tükörhöz sétáltam. Szavam is elállt. Nicole egy pillanatok alatt szépé varázsolt. Gondosan ügyelt, hogy minden apró sebet ami  még a testemet borította elfedje. Hajamat is szépen feltűzte és még egy kevés sminkkel is ellátott.
- Nagyon szépen köszönöm! – léptem hozzá majd szorosan magamhoz öleltem.
- Most már menj, idő van már biztos lent vár. – tolt el magától majd fejével az ajtó felé bökött. Bólintottam majd elindultam lefelé. Szívem torkomban dobogott, ahogy kinyitottam és megpillantottam Seungho-t a szavam is elállt. Mindig is szerettem, ha egy férfi öltönyben van de Seungho egyszerűen lélegzett elállítóan nézett ki benne. Nagyot sóhajtottam majd mosolyogva indultam meg felé. A mosoly, amit annyira szerettem ma is elragadó volt és szüntelen.
- Gyönyörű vagy! – lépett közelebb hozzám majd egyik kezét derekamra csúsztatta.
- Jól nézel ki te is. – toltam el magamtól, hogy a szemeimbe tudjak nézni.  Közelebb hajolt hozzám majd egy puszit, nyomot az arcomra, amitől azonnal éreztem, hogy arcomat elönti a vér. Seungho is észrevette kislányos zavaromat, amire csak egy mosollyal reagált majd kinyitotta nekem az ajtót és segített beszállni a kocsiba.
- Hova megyünk? – kérdeztem miután beszállt a kocsiba.

- Egy nyugodt kis étterembe. – mondta mosolyogva. Elindultunk az étterem felé egész úton beszélgetünk és nevetgéltünk. El is felejtettem miért is izgultam annyira, de mikor az étteremhez értünk gyomrom újra remegni kezdett. Ha így folytatom egy falat sem fog lemenni a torkomon. Seungho úriember módjára nyitotta ki nekem a kocsi ajtót majd segített kiszállni. Megfogta a kezemet és bevezet az étterembe. Egy kis időre hercegnőnek éreztem magam. Egy pillanatra megálltunk míg Seungho váltott egy két szót az egyik alkalmazottal majd az asztalunkhoz kísért minket.
- Nem félsz, hogy felismernek?  - néztem fel rá miután abba hagytam az étlap tanulmányozását.
- Nem igazán érdekel, addig míg tudják hol a határ. – mosolygott rám. – Választottál?
- Igen. – bólintottam. – Rain, tud mindenről?
- Túl sokat aggódsz. –csúsztatta kezét az asztalon pihenő kezemre. Akaratlanul is elmosolyodottam. – Ha nagyon szeretnéd tudni, akkor igen, tud róla. – nevetett fel halványan.
- Akkor jó. – mosolyogtam rá majd újra az étlapot kezdtem nézegetni. Egy könnyű vacsorát választottam nem sok hús, de sok zöldség. Képtelen lettem volna nehezebb ételt letuszkolni a torkomban lévő gombóc miatt. Miután leadtuk a rendelést beszélgetni kezdünk egy finom bor társaságában. Nem igazán akartam túlzásba esni az alkoholfogyasztással, mert szerettem volna emlékezni az este történéseire. Mikor kihozták az ételeteket egy férfi rontott be az étterembe. Mindenki őt nézte. Részeg volt és nem is kicsit. Ide-oda támolygott majd Seungho mögötti asztalhoz levágódott. Ha ez  barom tönkretesz valamit én megölöm. Seungho rám pillantott jelezve, hogy ne is foglakozzak vele tovább. Felsóhajtottam majd folytattam az evest. Néha beszédbe elegyedtük Seungho-val de mindketten élveztük az ételek ízeit.
- Most már megnyugodtál egy kicsit a történtek után? - kérdezte Seungho miután befejezte az étkezést.
- Mondhatni. – tettem le az evő eszközöket. – Bár az eset óta mindenre gondosabban oda figyelek. – mosolyodtam el. – Kicsit nehezebb feldolgozni, mint gondoltam, de jó úton haladok, hogy végre új életet kezdjek.
- Ennek örülök. – húzódott halvány mosoly az arcára. – Itt vagyok, és rám bármikor számíthatsz!
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Kell is támogatás, mert ha nem kapok, bele fogok roppanni hiába, mutatom magamat erősnek belül igen is fáj.
- Ha megbocsátasz, egy pillanat és visszajövők. – állt fel az asztaltól.
- Rendben csak nyugodtan. – mosolyogtam rá majd bele kortyoltam a poharamban. Seungho elment és mikor már nem láttam sehol hátra dőltem a széken és felsóhajtottam. Hirtelen zajra lettem figyelmes, ami, amit az előttünk lévő asztalnál a nem rég ide tévedő srác okozott. Felállt és kezében lévő pohárral indult meg a felém lévő irányba. Nagyon nézett engem, amitől még a víz is kivert. Könyörögtem, hogy Seungho minél hamarabb visszajöjjön. Féltem, hogy ez részeg ember belém köt. Nagy léptekkel indult meg felém, majd ahogy közelebb ért hozzám meg botlott a saját lábában és az itala az ölembe borult. Mire reagálhattam volna már rég késő volt. Tocsogott a ruhám a töménytelen alkoholtól és ráadásul a szaga sem volt kellemes. Mindenki engem nézett és éreztem, hogy a düh elárasztja a testemet és mindjárt felrobbanok. Lassan felálltam és dühösen néztem a földön fetrengő részeg kópéra.
- Te eszednél vagy? – fújtam ki dühösen az eddig bent tartott levegőt.
- V-véletlen volt. – motyogta alig érhetően.
- Gondolom. – mérgelődtem miközben fogalmam sem volt róla mivel kezdjem el törölgetni magam. A sírás határán álltam.
- Hogy hívnak? – kérdezte miközben fel akart kelni a földről.
- Hát ezt pont nem fogom az orrodra kötni. – mondtam dühösen.
- Engem Kyukhyun-nak hívnak.
- Úgy tudom nem kérdeztem! – förmedtem rá.
- Nagyon csinos teremtés vagy! – jelent meg egy fél mosoly az arcán majd megindult felém. Rémülten pislogtam rá és menekülő utat kerestem mire valaki elé lépett és meg fogta a nyakánál a pólót. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Mindig tudja, mikor kell jönni.
- Mit akarsz a csajomtól? – kérdezte tőle Seungho idegesen. Hirtelen köpni, nyelni  nem tudtam és azt hiszem még a vérnyomásom is leeset.
- É-Én…
- Most tűnj, el még jó kedvemben találsz. – lökte el magától a srácot majd az hátra esett. – Gyere menjünk. – ragadta meg a kezem Seungho és kifelé kezdett húzni.  Ahogy kint megálltunk magához húzott és szorosan átölelt. – Jól vagy?
- Én jól vagyok! – suttogtam. – De a ruhámért még kapni fogok Nicole-tól. – toltam el magamtól majd végig néztem magamon. 
- Gyere menjünk innen. – mosolyodott el majd felém nyújtotta kezét. Elmosolyodtam majd megfogtam a kezét.
- Ez a töménytelen alkohol szag annyira idegesít. – nyavalyogtam miközben a park felé tartottunk. Alig voltak az utcákon pedig ilyenkor elég nagy nyüzsgés szokott lenni.
- Nem számít engem nem igazán érdekel  a lényegen nem változtat. – nevetett fel.
- Miért mi a lényeg? – néztem fel rá lepetten.
- Te! – állt meg majd közelebb húzott magához. Arcomat kezei közé fogta és úgy fürkészte arcomat. – Észre se vetted igaz, hogy már megérkeztünk a parkba? – kezdte miközben gonosz mosoly húzódott arcára majd elengedte az arcomat és elindult az egyik irányba. Értetlenül pislogtam utána nem tudtam hova tenni az előbbi kis akcióját.
 - Olyan gonosz vagy velem. – morogtam az orrom alatt majd utána sétáltam. Mikor utolértem megállt előttem én meg mire észrevettem volna már késő volt. Neki mentem.
- Bocsi. – motyogtam mire felnevetett majd felém fordult és kezét nyújtotta felém.
- Szabad egy táncra? – mosolygott rám azzal az elbűvölő mosolyával.
- Nincs is zene. – pislogtam rá értetlenül.
- Emlékszel? Egyszer már táncoltunk zene nélkül és tökéletesen ment. – mondta majd megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Mindig is meg volt közöttünk az összhang bár néha túlságosan nagy ellentétek voltunk. Annyi szép emlék tört rám abban a pillanatba elfedve a rosszakat. Egyetlen egy dolgok érdekelt abban a pillanatban az csak is Ő. Végre vele lehettem csak mi voltunk a csillagos ég alatt. Körülöttünk csönd és békeség honolt, de még is többet mondott, mint egy kimondott szó.  Hirtelen megálltunk majd Seungho eltolt magától.
- Tudom, hogy már rég óta vársz rám. – suttogta halkan. Eltaláltad nagyon rég óta várok rád.
- Lassan beletörődtem, hogy csak barátunk leszünk. – mosolyodtam el.
- Kis butus. – nevetett fel majd kezét a derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához. Egyik kezét arcomra simította majd lassan közelíteni kezdet felém. Szívem egyre hevesebben kezdett verni és a gyomromban a kis pillangók szüntelenül szorgoskodtak majd ajkai enyémekre tapadtak. A csók teljesen elfelejtette velem az eddigi küzdelmeket. Ebben a percben éreztem, hogy újra értelmet nyert az életem. Újra van kiért küzdenem.

- Szeretlek. – suttogta ajkaimba majd újra megcsókolt. A lány, aki azt hitte sosem fogja viszont szeretni szíve hercege végre megkapta, amire vágyott. A Herceg karjaiban tartotta és legszebb szót suttogta neki. A lány pedig képtelen volt felfogni, hogy akiért életét is képes lett volna, oda adni ugyan úgy érez, mint Ő.

2013. július 11., csütörtök

Blue Night 84.rész - Véletlen találkozás

84.rész
Véletlen találkozás






*Nicole szemszöge*
Az utóbbi időbe amennyire csak lehetséges megmakacsoltam magam. Újra zárkózott lettem és kerültem az embereket. Nem éreztem igazságosnak azt, ahogy Yoseob viselkedik velem szemben, de aztán eszembe jut, hogy mit tettem. Megőrjítenek ezek a gondolatok és nem tudok velük mit kezdeni. Minden nap ott motoszkálnak a fejemben és nem hagynak nyugodni. Vajon, ha várok, elmúlik a vihar, vagy tornádó lesz belőle?

Az Ilya Espresso-ban üldögéltem, ahogy azt sokszor tenni szoktam, ha egyedül akarok lenni. Csak Abby és Tiffany tudja, hogy ez a kedvenc helyem. Senki más. 
Az asztalon könyökölve támasztottam a fejem és bámultam kifelé az utcára mikor valaki lehuppant elém. Felkaptam a fejem és lepetten néztem rá.

- Szia. – üdvözölt mosolyogva.
- Mit keresel itt? – pislogtam.
- Erre jártam és megláttalak. Szóval itt szoktál depizni. – vigyorodott el.
- Nem depizek. – grimaszoltam gúnyosan.
- Csak úgy árad belőled a sötét aura.
- Ki vagy te? Kozso fia?
Lehajtotta a fejét majd elnevette magát. Akaratlanul is elmosolyodtam mire rám nézett.
- Csak most jöttem, de már mosolyogsz.
Ráfagyott a mosoly az arcomra.
- Na tünés. – lettem komoly.
- Nem jöttél el egy próbára sem. – vált ő is komollyá majd kifelé kezdett bámészkodni.
Nem válaszoltam csak én is az utca felé fordultam és nézelődni kezdtem.
- Miért nem jöttél?
- Miért kellett volna?
- Azt hittem, ha megkérlek, eljössz. – sóhajtott egyet mire ránéztem a szemem sarkából.
- Rosszul hitted. – mondtam halkan. Ahogy kimondtam meg is bántam.
Ő csak halványan elmosolyodott.
- Miért nem jössz át hozzánk mostanában? Régen annyit voltál nálunk…
- Változnak a dolgok.
- Mi változott?
- Minden.
Sóhajtott egyet mire újra ránéztem a szemem sarkából.
- Mir-nek biztos hiányzol.
Lepetten meredtem magam elé. A szívem a torkomban dobogott és nem tudtam mit mondjak erre.
- Remélem, hamar elfelejt. – mondtam halkan.
- Nem fog. – mosolyodott el.
- Nem akarsz menni? – fordultam felé kissé idegesen.
Lepetten nézett rám én meg csak úgy kapkodtam levegő után az idegességtől. Aztán kis hatásszünet után elmosolyodott mire meglepődtem.
- Gyere, beszélgessünk.! – ugrott fel a székről majd megragadta a kezem, felrántott a székről és húzni kezdett maga után.
- M-mit művelsz? – dadogtam miközben nagy léptekkel haladt kifelé velem a kávézóból.
- Rád fér már egy kis mosolygás.
- Eddig Kozso fi a voltál. Most már szeretet szolgálat?
Csak eleresztett egy aranyos mosolyt majd miután kiértünk a kávézóból odavitt az autójához.
- Thunder. – szóltam utána mikor elengedte a kezem és kinyitotta nekem a kocsija ajtaját. – Nem. – fordultam felé miközben az ajtót tartotta.
- Gyerünk. – noszogatott. – Mutatok valami tök jót.
Sóhajtottam egyet majd beültem a nyitott tetejű autóba.
- Elmondod végre, hogy mire készülsz? – fordultam felé mikor beült mellém.
- Várj még egy kicsit. – mosolygott majd elindította az autót.
Élveztem, ahogy a nagy sebességnél a szél a hajamba kap. Fantasztikus szabadság éreztet adott és egy kicsit segített kikapcsolódni. Elfeledtetni egy kis időre a rossz dolgokat.
- Van valami, ami nagyon zavar? – kiabálta Thunder, hogy jól értsem a süvítő széltől, ahogy száguldottunk az autópályán.
- Miért? – kiabáltam vissza.
- Most ha kikiabálod magadból senki se fogja hallani. – nézett rám egy pillanatra mosolyogva.
- Hát… - gondolkodtam el.
Most tényleg kiabáljam ki, hogy Yoseob az őrületbe kerget?
- Gyerünk. – bíztatott.
Nagy levegőt vettem majd kiabálni kezdtem.
- Elegem van belőled! Szemét vagy velem! Kész szenvedés veled így minden egyes perc! Tudom, hogy hibáztam de…. – elcsuklott a hangom és lehajtottam a fejem.
Nem állhat nekem feljebb az egész. Amit tettem túl ment minden határon. De ez a szenvedés, amit ketten művelünk. Nem bírom…
- Jól vagy? – tette Thunder a kezét a vállamra.
- Jól vagyok, te az utat figyeld. – vettem le a kezét a vállamról.
Értékeltem benne, hogy ennyire segíteni akar, de egy ember van, aki segíthetne rajtam az meg nem fog. Ez élet szívás…
- Haza tudnál vinni? – dőltem hátra miközben az eget kémleltem.
- Persze. – sóhajtott.

Ahogy hazafelé tartottunk egy szót se szóltunk egymáshoz. Olyan lehettem, mint egy hulla. Semmi életkedvem nem volt. Az ajtóba könyököltem és úgy bámészkodtam mikor hirtelen megakadt a szemem valamin. Felkaptam a fejem és félig döbbent félig rémült arccal néztem, ahogy a mellettem ülő srác nővére és az a lány aki annyiszor végezni akart már velem az utcán beszélgetnek.

2013. július 2., kedd

Blue Night 83.rész - "Jól vagyok."

83.rész
"Jól vagyok."





*Abby szemszöge*
- Hazakísérjelek? – jött oda hozzám Seungho miközben egy törölközővel még mindig a haját szárítgatta akár csak én.
- Nem kell. – mosolyodtam el. – Nicole ide jön, és együtt megyünk haza.
- Rendben. Akkor azt még megvárom, míg ideér.
- Oké.
A táncterem mellett a falat támasztva álltunk és vártuk Nicole-t, mikor hirtelen berohant.
- Na végre. – löktem el magam a faltól mosolyogva.
- Bocs. – emelte fel a kezét miközben a térdét támasztotta és levegő után kapkodott.
- Szia. – intett Seungho egy mosollyal Nicole-nak.
- Hello. – viszonozta a mosolyt Nicole.
- Akkor megyek is. – tette a kezét a vállamra.
- O-oké. – dadogtam.
- Sziasztok. – intett mosolyogva majd elment.
Csak mereven néztem, ahogy távozik majd mikor Nicole elsétált előttem visszatértem a valóságba.  
- Szóval, mi van? – ült le a földre hátát a falnak döntve.
- Gyere be nincs itt senki. – nyitottam ki a táncterem ajtaját mire felállt mi meg bementünk. Leültünk egy-egy székre egymás mellett, de egyikünk se szólt semmit. Furán éreztem magam.
- Képzeld. – törtem meg a csendet. – Randim lesz Seungho-val.
- Igen? – fordult felém lepetten. – Wow… - ámuldozott.
- M-mi az? – ijedtem meg a reakciójától.
- Semmi. Csak úgy tűnik, végre helyre jön a szerelmi életed. – mosolyodott el.
- Ja… Már ideje volt. Mondjuk ez alatt a játék alatt jó párszor úgy éreztem, hogy végleg elveszítem. Örülök, hogy csak még közelebb hozott minket egymáshoz.
- Értem. – válaszolta és bár mosolygott valami furcsa volt benne.
- Valami tör-
- És mikor kezdtek el végre járni? – szakított félbe.
- Nem tudom, de-
- Szerintem már nem kell sok. – szakított félbe újra.
- Nic-
- Örülök nektek. – bokszolt vállba.
- Mi történt? – nyögtem ki végre.
- Semmi. – vágta rá értetlen fejjel.
- Ne hazudj.
- Mondom, hogy semmi! Csak még nem hevertem ki mindent…
- Aha. – valami gyanús volt nekem. – És veletek mi történt? A játék vége felé már külön voltunk így…
- Nem akarok róla beszélni. – vágta rá azonnal.
- Miért?
- Csak.
- Hé, én is elmondom! – mondtam kissé nevetve. Olyan feszült lett hirtelen a hangulat. Mi történt, amiről nem tudok? – Ketrecbe voltam zárva én is meg Gikwang is, a víz, ami felett lógtunk tele volt cuki kis halacskákkal. – beszéltem úgy róla mint egy szép emlékről. – Akkor… - komolyodtam el. – Kicsit összevesztünk Gikwang-al. Nem tetszik neki,  hogy mást szeretek persze ezt meg is értem, de nem tehetek róla… Úgy érzem, lesznek még gondjaim Gikwang-al és emiatt egy kicsit feszült vagyok.
Nicole csak meredt maga elé mintha itt se lenne.
- És veled mi történt? – böktem oldalba.
- Semmi. – rázta a fejét.
- Ne húzd az agyam! – szóltam rá mire összerezzent.
- Jó-jó nyugi. – fordult felém. – Összefoglalva, végig kellett néznem néhány kiképzést, majd a kezembe nyomtak egy pisztolyt, hogy vagy Mir-t vagy Yoseob-ot lőjem le. Ha nem választok mindkettő meghal. Ennyi. – vont vállat.

- És nem választottál senkit igaz?
- De. – hajtotta le a fejét.
- Kit?! – emeltem fel a hangom.
- Yoseob. – sóhajtott.
- Őt mentetted meg?
- Nem.
- Megbolondultál?! – kiabáltam.
- Tudom, hülye voltam! – emelte fel ő is hangját. – Összezavarodtam. Nem tudom mi ütött belém, de…. Ha a tár nem lett volna üres megöltem volna. – kezdtek csillogni a szemei.
- Jó, nyugi. – öleltem meg.
- Jól vagyok. – tolt el magától.
Játssza itt a nagy menőt, hogy semmi baja közbe pedig…
- Akkor. Menjünk? – mutattam az ajtóra.

- Aha. – bólintott majd mikor felálltunk a székről körbe néztem és megláttam egy táskát a földön.
- Ez meg mi? – mentem oda majd felvettem a földről.
- Nem Mir-é? – jött oda hozzám Nicole.
- Lehetséges. Csak ő ilyen nyomorék, hogy itt felejtse a cuccait.
- Akkor vidd haza, és majd ha jössz vagy Seungho-val találkozol, add oda neki.
- Miért nem adod oda neki te? – nyújtotta felé a táskát.
Megszeppent és láttam, ahogy forognak a kerekek a fejébe, hogy erre mit válaszoljon.
- Én- vett nagy levegőt, de félbe szakítottam.
- Jó majd odaadom én. – vettem vissza a táskát majd elindultam az ajtó felé. – Jössz? – fordultam visszafelé.
- Aha. – bólintott majd elrohant mellettem.
Mielőtt a keze a kilincshez ért volna az ajtó hirtelen kinyílt és fellökte őt. Egy kisseb sikollyal a földön kiterült majd Mir rohant be az ajtón, mint egy idegbeteg. Épp, hogy ki tudtam kerülni, majd mikor elviharzott mellettem megtorpant.

- Nem láttátok a táskám? – forgolódott kétségbeesetten.
- Nesze. – dobtam a képébe a táskát, amit lepetten kapott el. – Lehetnél kicsit óvatosabb. – tettem csípőre a kezeimet. – Nem elég, hogy elhagyod a cuccaid, de még úgy is rontasz be valahova, hogy fellöksz mindenkit. – mondtam, mint egy anyuka aki épp a fiát dorgálja, majd odamentem Nicole-hoz és felsegítettem.
- Fáj… - mondta miközben a homlokát súrolgatta.
- Bocsi. – rohant oda hozzá Mir, majd meg akarta ölelni de Nicole hátrébb lépett. – Jól vagy Mir, semmi baj. – a tekintete olyan fura volt. Sosem láttam, még, hogy így nézett volna Mir-re.
- Haragszol? – kérdezte Mir.
- Nem, nem haragszom. – válaszolt majd kiment az ajtón.
- Mi történt? – fordult felém Mir.
Vállat vontam majd megütögettem a hátát.

- Rossz volt az időzítésed.