26.rész
Búcsú
Másnap reggel, neki fogtam összepakolni a cuccaimat. Mikor elmondtam a többieknek, hogy elmegyek nem akartak hinni nekem. Azt hitték, hogy csak viccelek. A maradék másfél napban Yoseob a lehető legjobban került, és én is őt. Láttam a többieken, hogy ez feltűnt nekik, és hogy sejtik, hogy köztünk mindennek vége, de nem szóltak egy szót sem. Abby csalódott volt, hogy otthagyom, de amíg Gikwang vele van, nem kell féltenem. Jól meglesznek ők ketten. A U-Kiss-eseknek volt egy közös házuk amit azelőtt alig használtak. Csak akkor vették igénybe, ha szórakozni akartak. Úgy volt, hogy ott fogok lakni, nem messze tőlük. A ház ahova költözni készültem kb 70 km-re volt attól a háztól ahol addig éltem. Nem volt olyan, messze de azért olyan közel sem, hogy bármikor találkozhassak Tiffany-val vagy Abby-vel. A szobám ablaka előtt láttam, ahogy egy fekete autó megáll a ház előtt. Sóhajtottam egyet majd megfogtam a bőröndjeim és elindultam lefelé a lépcsőn. Az ajtóban ott várt mindenki… kivéve Yoseob. Megálltam előttük és lehajtottam a fejem.
- Annyira fogsz hiányozni. – mondta Dongwoon majd megölelt.
- Ti is nekem. – mondtam szomorúan.
Mindenkit megöleltem. Az utolsó Beast-es Junhyung volt. Szorosan megölelt majd a fülembe súgta:
- Hiszem azt, hogy nem örökre mész el. – hangja tele volt bánattal. Nem tudtam mit válaszolni. Csak ránéztem majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Megöleltem Abby-t aki a könnyeivel küszködött.
- Ne sírj már, ha bármi van, hívj, és megoldjuk, hogy találkozzunk. – vigasztaltam.
- Rendben… - mondta, majd lassan elengedett. Tiffany gyanús szemekkel nézett rám.
- Nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy itt hagyj mindenkit, de remélem, hogy nem fogod megbánni. – mondta elkomolyodva.
- Én is… - mosolyogtam rá. A nyakába ugrottam majd nagy nehezen elengedtem és kimentem az ajtón. Kevin kiszállt a kocsiból és felnyitotta a csomagtartót. Elvette tőlem a cuccaim, betette őket a csomagtartóba majd visszaült az autóba. Én is kinyitottam az ajtót majd még egyszer utoljára visszafordultam. Az ajtóban szomorú tekintettek figyeltek. Valamiért felnéztem a szobám ablakára. Egy alak állt a nyitott ablaknál zsebre tett kézzel. A szél előtte csapdosta a függönyt. Majd megláttam az arcát… Yoseob volt az. Minden érzelmet elrejtő arccal nézett le rám, miközben a haját az arcába fújta a szél. Elfordultam, majd beültem a kocsiba, ami lassan elindult az új otthon felé.
Kevin segített bevinni a cuccaim. Miközben szétnéztem a házban csak arra tudtam gondolni, hogy egyedül leszek ebben a hatalmas házban.
- Ha bármire is szükséged van szólj. – Fordult felém Kevin.
- Rendben.
- Próbálunk majd minél többször eljönni. – mosolygott.
- Nem szükséges. Elleszek. – erőltetem mosolyt az arcomra.
- Hát persze. – mosolygott Kevin majd kiment az ajtón én meg ott maradtam egyedül.
*Abby szemszöge.*
Teljesen összetörtem, hogy Nicole elment. Most már tudom mit érzett mikor én mentem el ugyan így. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért ment el. Ésszerű magyarázatot kerestem saját magam megnyugtatására. Ha ő neki így a legjobb én támogatni fogom. Levánszorogtam a konyhába, hogy csináljak magamnak egy kis teát. Véletlen beleütköztem Yoseob-ba aki éppen a szobájába tartott. Mióta Nicole elment az óta ki sem mozdul onnan:
- Figyelj már oda jobban. – Förmedt rám.
- Ne haragudj nem figyeltem. – Próbáltam leplezni meglepettségemet, hogy így rám förmedt. Még soha nem viselkedett így velem mióta itt vagyok. Egyetlen egyszer sem.
- Legközelebb nyisd ki jobban a szemed. – Mondta flegmán.
- Bocs, hogy létezek. Majd legközelebb JOBBAN oda figyelek. –Válaszoltam én is vissza flegmán. Sarkon fordultam és újra konyha felé indultam. A nappaliban mindenki a Tv-t bámulta egy idióta vígjátékot nézhettek. Kivéve egy embert. Néha hangosan felröhögtek. Gyorsan megcsináltam a teámat majd leültem én is melléjük hátha én is tudok nevetni a filmen. De nem sikerült egyszerűen nem tudtam rajta nevetni inkább a teámat szürcsölgettem. Egyetlen egy gondolat járt a fejemben. Vajon Yoseob-nak mi a fene baja van? Nem értem. Sosem viselkedett még így velem se senkivel mindig mindenkihez kedves. Teljesen bele merültem a gondolataimba és csak bámultam magam elé:
- Jól vagy Abby? – Nézett rám aggódóan Doojoon.
- Persze jól vagyok. De most megyek, lepihenek kicsit. – Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra majd a szobám felé vettem irányt.
- 1 óra múlva indulunk a stúdióba táncpróbára. –Kiabálta utánam Doojoon.
- Oké. – Kiabáltam vissza neki. Lábaimat szélsebesen kapkodtam fel a lépcsőn. Már éppen léptem volna be a szobámba mikor valaki hátulról átölelt.
- Tudom, hogy valami baj van, látom rajtad. – Suttogta a fülembe. Felsóhajtottam. Megfogtam a kezét és behúztam a szobába. Bevágtam magam után az ajtót leültem az ágyra. Meg vártam még ő is leül mellém. Kezét kezemre helyezte:
- Szerinted is Yoseob nagyon furcsán viselkedik? – Kérdeztem.
- Mi is észrevettük, de nem merünk neki szólni. Inkább rá hagyjuk. - Magyarázta Gikwang.
- Gikwang. – Tépte fel az ajtót Yoseob. Kopogás nélkül tört ránk. Mind ketten ijedten meredtünk rá. Úgy nézett ránk mintha égen járó bűnt követtünk volna el. Remélem nem hallotta, amit beszéltünk Gi-vel.
- Ti meg mit csináltok? Rég stúdióban lenne a helyünk. – Förmedt ránk. Megint. A frászt hozzá rám. Ha nem hagyja, abba én fogom észhez téríteni.
- D-ddee csak 1 óra múlva indulunk. – Dadogtam ijedtemben. Gikwang meg sem tudott szólalni csak kikerekedett szemekkel bámulta Yoseob-ot. Mérgesen mért végig minket.
- 5 perc múlva az autóba. –Parancsolt ránk. Kiviharzott az ajtón maga után becsapva azt. Mind a ketten összerezzentünk, ahogy bevágta maga után az ajtót. Azonnal egymásra néztünk Gikwang-al nem tudtuk hova tenni a dolgot. Gyorsan felugrottam az ágyról felkaptam a lábamra cipőt és amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam le, hogy nehogy megint Yoseob ránk förmedjen. Tényleg nem értem mi történik. Mikor leértem elég feszültnek tűnt mindenki. Mindenki katonás sorban állt meg sem mertek szólalni. Biztos vagyok benne, hogy Yoseob járt itt. Katonás fegyelembe és néma csöndben indultunk el a táncpróbára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése