2013. január 30., szerda

Blue Night 29.rész - A sors majd eldönti


29.rész
A sors majd eldönti




*Nicole szemszöge*
El sem tudom mondani mekkora megkönnyebbülés volt ennek az egész műsornak a végére érni. Mintha újjászülettem volna. Abban biztos voltam, hogy nem akarom vissza nézni a bénázásom a tv-ben. A többiek viszont annál inkább meglepődtek mikor meglátták a műsort a tv-ben. Még így is, hogy ennyire igyekeztem jó pár dolgot félreértettek a „kedves tv nézők”. De már nem is érdekelt. Túl vagyok rajta és ez a lényeg. Thunder-nek viszont tartozom azért a mentőakcióért aminek először nem örültem.
Mindent megbeszéltem Yoseob-al, hogy miért kerültem és miért voltam olyan furcsa. Csak jót röhögött az egészen. Örültem, hogy újra minden olyan lett mint régen volt. A tudat, hogy bármikor megölelhettem és hozzábújhattam felemelő volt.
Amíg a Beast koncertekre járt, próbákra és fotózásokra sok időt töltöttem az MBLAQ-el. Valahogy sosem tudtam tőlük elszakadni hosszabb időre. Az összes taggal egyre jobban kijöttem, egyedül Seungho-t hanyagoltam ha tehettem. Viszont elég hamar belopta ő is magát a szívembe. Mindenki valamilyen úton módon elérte, hogy megszeressem őket. Mir az ügyetlen idióta, Joon a „férfinak mutatom magam közben pedig érzékeny vagyok”, G.O a perverz, Thunder a kis aranyos és Seungho, a legbolondobb leader akit eddig láttam. Az állandó nevetésével mégis csak valamennyire megkedveltem.
De még ez sem változtatott azon, hogy a legtöbb időt Mir-rel töltöttem. Amikor csak tudtam vele voltam. Azt hittem Joon a másik személy akivel még több időt töltök de végül rájöttem, hogy Thunder volt az. Észre se vettem mikor vele voltam pedig sokszor meg történt. Sosem gondoltam, hogy ilyen közel kerülök hozzá.
- Nagyon romantikus. – jegyeztem meg vigyorogva miközben Joon-t néztem ahogy Mir-t átöleli hátulról.
- Féltékeny vagy? – mosolygott rám Joon miközben fejét Mir hátának döntötte.
- Maximum rád, de Mir-re nem. – kacsintottam mire lefagyott a mosoly az arcáról és duzzogva odébb állt.
- Puding! – kiáltottam utána mire megfordult.
- Nem vagyok puding! Én egy kőkemény szikla vagyok! – háborodott fel, de ekkor G.O oda ment hozzá kacsaszájjal és dadogni kezdett neki valamit amit nem értettem. Joon elröhögte magát én meg csak kuncogva figyeltem a földön ülve.
Felálltam majd Mir-hez sétáltam aki szintén G.O-n röhögött.
- Nagyon ráértek a hülyeségekre. – böktem oldalba.
- Ez csak természetes. – mosolygott rám.
- Nem kéne többet gyakorolnotok meg minden? Mármint a próba ¾-ét elhülyéskeditek.
- Ne törődj ezzel. – fordult el.
- Holnap elmegyünk valahová? – markoltam bele a pólójába mire rám nézett én meg vigyorogva néztem vissza rá.
- Hova? – bökött felém a fejével.
- Bárhova.
- Jó akkor a régi szép idők emlékére elviszlek vacsorázni. – vigyorgott.
- Joon és Thunder is jön? – lepődtem meg.
- Kéne?
- Hm… - forgolódtam. – Csak a Mennydörgést vigyük, Puding maradjon. – vigyorogtam.
- Jól van. – lépett oda hozzám majd megölelt.
Miután elengedtük egymást belekaroltam Thunder-be aki lepetten nézett rám.
- Holnap ráérsz? – vigyorogtam elégedetten.
- Attól függ mire. – mosolygott.
- Holnap. Mir. Te. Én. Vacsora. – tagoltam.
- P-persze. – válaszolt pár perces gondolkozás után.
- Helyes. – adtam egy puszit az arcára majd vissza siettem Mir-hez. Mikor oda értem hozzá csücsöríteni kezdett.
- Én is. – motyogtam mire én képen tenyereltem és kiröhögtem.
- Majd ha kiérdemelted. – tettem csípőre a kezem.
- Szia. – ütögette meg valaki a vállam. Mosollyal az arcomon fordultam meg de utána az arcom elkomolyodott.
- Sz-szia. – dadogtam.
- Beszélhetnék veled négyszemközt?
- I-Igen – dadogtam majd egy pillanatra Mir-re néztem és követtem Dara-t aki a táncterem legnyugisabb pontjába vezetett. Hátát a falnak támasztotta, majd én is követtem a példáját.
- Jól kijössz velük. – nézegette a fiukat.
- Ki az aki nem? – mosolyogtam miközben én is a fiúkat néztem.
- Keményen dolgoznak azért, hogy minden elvárásnak megfeleljenek…
- Büszke lehetsz az öcsédre. – mosolyogtam rá.
- Szeretnék kérni valamit. – arca végig komoly volt. Már majdnem hogy ijesztő.
- Mi lenen az? – komolyodtam el én is.
- Szégyellem magam, hogy ilyet kell kérnem, de… szeretném, ha többet nem találkoznál az öcsémmel. – nézett rám semmit mondó arccal.
- Tessék? – pislogtam lepetten mert azt hittem rosszul hallok.
- Sőt az lenne a legjobb ha az egész bandát elfelejtenéd. – nézett újra a fiúkra. – Nem veszik komolyan azt ami a kötelességük. Elvonod a figyelmüket és nem hagyod, hogy azt tegyék ami a dolguk. Akárcsak a barátnőd.
- Na őt hagyd ki ebből. – emeltem fel a hangom mire lepetten felém fordult.
- Nem értem mi bajod van azzal, hogy Abby és Seungho jóba vannak. – idegesen forgolódtam és a szavakat kerestem. – Ha velem van bajod azt mondd, de Abby-t és Seungho-t hagyd ki ebből.
- Nem veled van bajom. – folytatta nyugodtan. – Csak, szeretném, ha azt tennék amit tenniük kell és nem egy lánnyal hülyéskednék el az időt.
- De-
- Barátod van nem? Akkor miért nem inkább vele foglalkozol? Csak Thunder-t hagyd békén. Ennyit kérek.
- T-Te most elakarsz tiltani az öcsédtől? – pislogtam rá.
- Csak megkérlek, hogy hagyd békén. Sajnálom, úgy érzem ezt kell tennem, hogy megvédjem őt.
- Ezt úgy mondtad mintha bántanám. – emeltem fel a hangom felháborodva.
- Azt hiszem elég jól ismerem őt, hogy ilyesmit észre vegyek anélkül, hogy kimondaná.
- Miről beszélsz? – fogtam a fejem.
- Ha egy kicsit is számít neked felejtsd el. Kérlek.
- Mi-
- Rég láttalak. – ment oda Thunder Dara-hoz mire Dara elmosolyodott és megölelte.
- Igen. – mosolygott rá Dara. – Remélem minden rendben van.
- Miért ne lenne? – vigyorgott Thunder.
Dara tényleg nagyon aggódik Thunder miatt. Egy percig se merem kétségbe vonni azt, hogy ő jobban ismeri Thunder-t nálam.
- Mindjárt jövök. – simogatta meg Dara Thunder karját majd egy pillanatra rám nézett és kiment a teremből.
- T-Thunder… - dadogtam.
- Hm? – fordult felém.
- A-Azthiszem a holnapi vacsorát el kell halasszuk. – vigyorogtam kínosan.
- Miért? – lepődött meg.
- K-Közbe jött valami. – magyarázkodtam.
- Értem… Pedig szívesen elmentem volna. – mosolygott.
- Én is. – kaptam fel a fejem.
- Akkor ma este ráérsz?
- Ige…. Nem. Sajnálom. – szomorkodtam.
- Akkor majd bepótoljuk. – tette egy pillanatra a kezét az arcomra majd elment.
Tényleg ez volt az utolsó alkalom, hogy láthattalak? Nem akartam elengedni. Sem őt sem a többieket. De mikor megláttam Dara aggódó arcát kénytelen voltam így tenni. Vigasztalhatatlanul szomorú voltam de úgy voltam vele, hogy ha találkoznunk kell akkor úgyis találkozni fogunk a sors által. Legyen az Mir, Joon, G.O Seungho vagy Thunder…

2013. január 29., kedd

Blue Night 28.rész - Fagyizó


28.rész
Fagyizó




*Abby szemszöge*
Nagy léptekkel tartottam a parkba ahol Seungho-val volt meg beszélve, hogy találkozunk és onnan indulva elmegyünk valamerre. Késésben voltam mivel sikeresen elaludtam. Ahogy a parkba értem ismerős alak után kutattam.  Ahogy beljebb sétáltam a parkban az egyik padon ülve meg pillantottam Seungho-t. Mosoly húzódott az arcomra majd meg indultam felé. Mikor oda értem mellé a mosoly még mindig levakarhatatlan volt az arcomról majd Seungho hirtelen felállt mire én ijedtemben arrébb ugrottam egyet.
- Örülök, hogy ő kegyelme végre idefáradt. – fordult felém miközben komoly arcot vágott. Meglepetten pislogtam rá mire ő elnevette magát majd kezét nyújtotta felém. Gondolkodás nélkül nyúltam felé és fogtam meg a kezét.  Húzni kezdet maga után lassú tempóban sétáltunk.
- Ne haragudj, hogy késtem. – szólaltam meg hosszú percek után. Elengedtem a kezét nem akartam, hogy miattam esetleg valami bajba kerüljön.
- Türelmes vagyok, ha arról van szó. – mosolygott rám. 
- Érdemes volt rám várni? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem.
- He? – torpantam meg hirtelen. Meglepetten pislogtam Seungho után.
- Jaj, csak hülyéskedek, gyere már. – fordult felém mosolyogva majd intett, hogy induljak meg.
- Ahha persze. – morogtam majd elindultam Seungho felé. Egy mosolyt erőltettem magamra majd Seungho-t megelőzve mentem a vak világba, mert fogalmam sem volt róla hova is akarunk mi egyáltalán menni.
- Hova mész? – kiabált utánam Seungho. Mentem tovább és nem foglalkoztam vele. – Mi a másik irányba megyünk. – kiabálta röhögve. Megtorpantam majd dühösen felé fordultam és trappolva indultam felé.  Jót kuncogott az orra alatt mikor oda értem. Dühös pillantásokat vetettem rá, amitől lefagyott az arcáról a mosoly. Zsebre dugta kezeit majd elindult a fagyizó irányába. Lassan sétáltam Seungho után miközben nézelődtem. Azt hiszem ez megfelelő pillanat lesz, hogy végre kiderítsem, hogy mit akart mondani. Bár sejtem és tudom is mit akart mondani, de biztosra akarok menni. Hallani akarom az ő szájából. Miért van olyan érzésem, hogy hiába erőlködök, úgy se fogja el mondani? Felsóhajtottam majd mire feleszméltem már a fagyizoban is voltunk. Kikértem a kedvenc fagyijaimat egy kehelybe majd Seungho is. Leültünk az egyik asztalhoz majd lassan „eszegetni” kezdtem a fagyimat. Szótlanul ültünk egymással szembe és fagyinkkal foglalkoztunk. Néhányszor csak ide-oda szurkáltam a kanalamat a fagyiban.
- Talán nem ízlik? – kérdezte Seungho mire felkaptam a fejem.
- De. – mosolyogtam rá.
- Akkor meg mi a baj? 
- Szeretem, ha egy kicsit összeolvadnak. – mosolyogtam rá. Legszívesebben felálltam volna és elmentem volna. Már meg esz a kíváncsiság annyira tudni akarom mit akart akkor ott mondani.
- Ohh értem. – mosolygott rám majd bele nyalt a csoki fagyijába.
- Őmm.
- Hhmm? – nézett rám Seungho.
- Most, hogy így ketten vagyunk…- kezdtem bele. – Most már nyugodtan elmondhatod, amit múltkor szerettél volna. – hajtottam le, a fejem, mert kínosan éreztem magam.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Tudod mikor Nicole…khmm.. – mosolyogtam kínosan. Életemben nem éreztem magam ilyen kínosan, mint akkor.
- Ja, hogy az. – nevetett fel. Próbáltam nyugtatni magam, hogy ne kapjak hirtelen dührohamot ennyi ember előtt.
- Örülök, hogy leesett. – morogtam az orrom alatt alig halhatóan.
- Amúgy csak annyit akartam mondani, hogy… - kezdett bele. Szívem egyre hevesebben vert. Lélegzet vissza fojtva vártam, hogy ki mondja. Gonosz mosoly húzódott az arcára, amitől vér is megfagyott bennem. Hát ez most csak szórakozni akar velem? - …Szeret…..em a csoki fagyit. – nevetett fel. Reflexszerűen lendült a lábam majd jól bokán rúgtam mire ő fel megugrott. Jól ki nevettem. Bevágta a duzzogott, de én csak jót mosolyogtam rajta.
- Azt hiszem, most mennem kell. – álltam fel az asztaltól.
- Jól bokán rúgsz, aztán gyorsan eliszkolsz? – vágott szomorú fejet. Úgy csináltam, mint aki meghatódik majd közelebb léptem hozzá.
- Kis kamus vagy. – hajoltam a füléhez. – Remélem, rá jössz miért kaptad. – mondtam gúnyos mosollyal az arcomon. – Na pás.- intettem neki majd elindultam kifelé  a fagyizóból. Még utoljára visszanéztem Seungho-ra aki még mindig meglepetten pislogott utánam. Vigyorogva indultam haza. Most már legalább tudja, hogy nem lehet hülyének nézni, ez csak egy enyhe célzás volt semmi több. Lassan sétálva battyogtam haza fele. Megtorpantam mikor egy ismerős alak közelített felém. Kétségbe esetten kerestem valami menekülő utat, de se merre sem tudtam menni csak visszafelé a fagyizó felé. Sarkon fordultam majd összehúztam magam és elindultam visszafelé reménykedve, hogy nem vett észre.
- Abby kérlek, várj meg. – halottam, ahogy magas sarkú cipőjének kopogása és ékszerei csilingelésének hangja egyre közelebb ér hozzám. Megrezzentem, és mint aki nem hall semmit mentem tovább.
- Istenem miért büntetsz? – néztem fel az égre. Megálltam majd lassan erőltetett vigyorral a képemen megfordultam. Hyuna próbálta szedni a lábait felém, de a magas sarkú miatt úgy tűnt, mint aki csigalassúságban közeledik felém.
- Hova mész? – kérdezte lihegve mikor oda ért elém. Mosolyogva igazgatta ide-oda a haját. Fintorogva végig mértem.
- Nem vagyunk ám jóban. – motyogtam az orrom alatt.
- Tessék?
- Haza. – mondtam unottan.
- Akkor megyek veled. – mondta mosolyogva majd hátra dobta a haját és elindult.
- Meg majd a franco..
- Gyere már Hyunseung már vár. – sürgetett. Szemeim ki kerekedtek és azonnal utána futottam.
- Te még nem mondtad el neki? – kérdeztem lepetten. Megbánóan lehajtotta a fejét és nagyot sóhajtott. – Szóval nem.
- El akartam, de nem volt szívem hozzá. Nem akartam megbántani. – nézett fel rám könnyes szemekkel.
- Ne hogy sírni kezdj nekem. – kiáltottam fel miközben hátráltam. – Akkor itt az ideje, hogy elmondd. – fogtam meg a karját majd húzni kezdtem magam után. Hazáig loholtam miközben magam után ráncigáltam Hyuna-t aki alig bírt lépést tartani velem. Mikor meg érkeztünk hozzánk feltéptem az ajtót majd beléptem magam után húzva Hyuna-t. Megdermedtem mikor Joon és Hyunseung-ot pillantottam meg a nappaliban. Izzott a levegő köztük, de még is mindketten nyugodtnak mutatták magukat.
- Joon te mit keresel itt? – Kérdezte Hyuna lepetten. Azonnal járni kezdet az agyam, hogy mit kéne, most tegyek. Ilyenkor miért nincs itt Nicole?!
- Jöttem tisztázni a dolgokat. – támaszkodott a falnak Joon.
- Miért? – fordult Hyunseung Hyuna felé. Végig nyugodtnak mutatta magát de belül már milliószor össze omlott. Hyuna szólásra nyitotta volna a száját de meg szorítottam a karját jelezve maradjon csöndbe. Elengedtem Hyuna karját majd Joon felé kezdtem szaladni. Megragadtam Joon karját és ráncigálni kezdtem magam után.
- Te most szépen velem jössz. – mondtam miközben már magam előtt toltam. – Ti pedig szépen beszélgettek. – Néztem Hyuna-ra majd Hyunseung-ra. Kinyitottam az ajtót majd ki löktem Joon-t majd bevágtam magam után az ajtót. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
- Te meg mit művelsz? – fordult felém dühösen Joon. – Épp ti mondtátok, hogy legyek férfi és cselekedjek.
- De ez pont nem az pillanat. – vágtam vállon. – Most pedig szépen haza mész én pedig elkísérlek. – mondtam majd finoman meg löktem, hogy elinduljon.
- Nem vagyok óvodás akit kísérgetni kelljen. – mondta durcásan.
- Ohh dehogy nem.
- Chh. – előzött meg majd duzzogva sétált előttem. Csendben sétáltunk ő előttem így szemmel tudtam tartani minden lépését.
- Miért pont Hyuna?- kérdeztem tőle hosszas csönd után.
- Nem szeretem csak engedtem a kísértésnek és kaptam az alkalmon. – mosolygott el egy pillanatra majd kiröhögtem saját magát. Tovább indult.
- Hát ez egy vérbeli szerencsétlen. – mutogattam utána.  Fejemet fogva indultam meg utána. A sarkon be fordulva már csak pár ház többnyire voltunk a házuktól.
- Ha lehet ne foglalkozz Hyuna-val. – néztem rá.
- Nem tervezem. – mosolygott. – Féltem a… - nézett le.
- Helyes. – kaptam el zavartan a tekintetem és mereven néztem magam elé.
Az ajtóba elköszöntem tőle majd haza indultam annak reményében, hogy Hyuna-nak és Hyunseung-nak sikerült megbeszélnie a dolgokat.   

2013. január 26., szombat

Blue Night 27.rész - Az utolsó nap


27.rész
Az utolsó nap




*Nicole szemszöge*
Utolsó nap. Megfogadtam, hogy ha éjfélt üt az óra pezsgőt nyitok és megünnepelem magam. Boldogan ballagtam le a nappaliba és vigyorogtam. Egyszer csak megszólalt a csengő. Megdöbbenve a többiekre néztem.
- Vártok valakit? – néztem rájuk.
- Hyunseung. – fogta rövidre Doojoon.
- Jaaa. – könnyebbültem meg és vigyorogva emeltem fel a hangom. Aztán mikor kis topogás hangjára lettem figyelmes kiesett a kanál a kezemből és belül 5-ször felrobbantam. Gondolhattam volna, hogy Hyuna lesz az…
- Nem mosom el. – nézett rám duzzogva Gikwang.
- Mi? – kérdeztem vissza lepetten.
- Semmi. – intett le.
Vállat vontam majd lehajoltam a kanálért. Kimentem a nappaliba és ott találkozott a tekintetem Hyuna-val amint kézen fogva kísérte be Hyunseung. A számat húzva néztem vissza rá majd ölbe tettem a kezeim. Szégyenlősen lehajtotta a fejét. Biztos vagyok benne, hogy azért imádkozott, hogy ne mondjak semmit Hyunseung-nak.
- Chh… - grimaszoltam majd elindultam Hyuna felé. – Remélem nem felejtettél el semmit. – álltam meg mellette. – Mert én nem. – néztem rá majd felmentem a lépcsőn. Bekopogtam Abby-hez majd benyitottam és duzzogva sétáltam oda elé. 
Amit mondani akartam az az volt, hogy : „Megint itt ez a k*rva. „
Amit pedig igazából mondtam:

- Vendégünk van. – döntöttem a fejem a vállamra és vigyorogtam.
- Ohh… - gondolkodott el Abby. – Hyuna?
- Az. – vigyorogtam még mindig.
- Nem mondod el Hyunseung-nak. Hogy Hyuna és Le-
- Fogd már be! – ragadtam meg az egyik párnát majd nyomtam a képébe.
Az ajtó felé fordultam majd egy nagy sóhajt követve elindultam felé.
- Megyek is. Nem akarok lemaradni semmiről. – intettem neki majd kimentem.
Fáradtan a falnak dőltem és sóhajtoztam. Tudtam, hogy minél előbb vissza kéne mennem, hogy figyeljek rájuk de nem volt hozzá erőm. 7 nap óta ez az első alkalom, hogy pár percre egyedül hagyom őket. Csak nem lesz baj.
- Mit csinálsz itt egyedül? – szólt oda nekem a folyosó másik végéről Yoseob.
- Keresem a lelki békém. – adtam egyszerű választ.
- Akkor miért nem hozzám jöttél?
- Heheh.. – röhögtem kínosan. – Nem… tudom… - erre tényleg nem tudtam mit válaszolni.
- Miért kerülsz?
- Ahj… - kaptam az arcomhoz egy fáradt sóhajjal. – Uram miért csinálod ezt velem? – motyogtam keservesen.
- Én nem kerüllek. De most, ha nem baj mennék. – indult meg gyors léptekkel felé majd miután elmentem mellette utánam kiáltott.
- Szeretsz még egyáltalán?
Hirtelen megtorpantam, behúztam a nyakam és becsuktam a szemem. Mintha villám csapott volna belém. Kétségbeesetten pislogtam és remegett a szám. Ha most azt mondom, hogy igen, minden kiderül, ha úgy teszek mint aki nem tud erről semmit, lehet elveszítem őt.
- Persze, hogy szeretlek te idióta… - motyogtam az orrom alatt kétségbeesetten miközben a kezemmel a szám előtt babráltam.
- Yoseob. – fordultam felé hirtelen. – Ha ez egy párhuzamos univerzum lenne akkor azt mondanám, hogy talán és ha ez egy elektorsztatikailag  semleges világ lenne akkor azt mondanám igen, de mivel ez szőnyeg, szomjas vagyok. – mutattam a padlóra és mosolyogtam majd gyorsan lesiettem a lépcsőn még a pici agya feldolgozza az új információkat.
- De ez parketta! – kiáltott utánam Yoseob értetlenül mikor már leértem a lépcsőn.
Mikor meghallottam őt a földre rogytam és a fejemhez kaptam.
- És tényleg… - sírtam kínomba. Kiröhögtem magam,  majd felálltam és bementem a nappaliba ahol Hyuna és Hyunseung állt egymással szembe. Hyunseung kiábrándult arcot vágott Hyuna lehajtott fejjel állt előtte a többiek pedig ledöbbenve néma kussban figyelték őket.
- H-Hogy mit mondtál? – dadogott Hyunseung.
- Sajnálom. – pityergett Hyuna.
- Úristen… - kaptam a fejemhez és kerekedtek ki a szemeim. – Idióta!! – kiáltottam oda Hyuna-nak mire mindenki rám nézett. – Mit mondtál neki?! – téptem a hajam.
- T-Tényleg m-megcsaltad? – nyelt nagyokat Gikwang és nézte Hyuna-t. Hyuna csak bólintott egyet.
- K-Kivel? – kérdezte Gikwang Hyunseung helyett. Szegény a sokk miatt teljesen leblokkolt.
- Ki ne mondd! – mutattam Hyuna-ra, de annak ellenére, hogy hallotta mit mondok láttam, hogy szólásra nyitja a száját. – Süket vagy?! – háborodtam fel.
- Le-
- Én elköltözöm! – kiáltottam jó hangosan mire mindenki rám meredt.
- H-Hova? – akadt ki Dongwoon.
- És miért? – kérdezte Junhyung.
- É-Én … izé… Hyuna menj el! – ragadtam meg a karját majd elkezdtem az ajtó felé ráncigálni de ő ellenkezett.
- Hyunseung! – kiabált utána.
- Fogd be! – szóltam rá de nem figyelt.
- Szeretném ha tudnád ki volt az! – kiabált miközben vonszoltam őt magam után az ajtó felé.
- Nem,nem szeretnéd! – kiáltottam rá.
- Akivel megcsaltalak a-
- Menj már haza te Isten csapása! – löktem ki az ajtón majd bezártam és az ajtónak dőltem. Nagyot sóhajtottam majd próbáltam megnyugodni. Hyunseng még mindig bambulta a semmit amitől nagyon megijedtem.
- Hyunseung… - szólítottam meg mire hirtelen felém kapta a tekintetét.
- Te tudod igaz?
- Mi…? – kérdeztem vissza ráncolt szemöldökkel mint aki a sírás szélén van.
- Ki volt az?! – emelte fel a hangját.
Nem mondtam semmit csak pár perces gondolkozás után megiramodtam és felszaladtam a lépcsőn. Ahogy szaladtam fel a lépcsőn megláttam Yoseob-ot aki még mindig ott áll ahol hagytam és a fejét vakargatta. Megragadtam a kezét és húztam magam után miközben szaladtam. Beráncigáltam a szobámba majd bevágtam az ajtót és leültem a földre.
- Mi történt? – lihegett Yoseob.
- Holnap… - kapkodtam a levegő után. – Rex mutat majd neked valamit. – mosolyogtam rá, de láttam rajta, hogy nem érti miről beszélek. Végül mégis elmosolyodott. Nem mondhattam azt neki, hogy holnap beszélünk, vagy holnap menjük el ide vagy oda. Ez egy kódolt üzenet volt tőlem, hogy tudja, nem azért kerültem mostanában mert bármi változott volna az érzéseimmel kapcsolatban. 

2013. január 25., péntek

Blue Night 26.rész - A hercegnő és a Puding


26.rész
A hercegnő és a Puding




*Nicole szemszöge*
A tegnapi kis incidenst követő napon Abby, Tiffany és Én egyedül maradtunk otthon mert a fiuknak fellépésük volt. Kihasználtam ezt az időt egy kis pihenésre. Már csak pár napot kéne túlélnem és akkor megtapsolhatom magam.
Az ágyon heverésztem mikor mellettem a telefonom csörögni kezdett. Fáradtan érte nyúltam majd a fülemhez emeltem.
- Ki vagy és mit akarsz? – szóltam bele unottan a plafont bámulva.
- Nicole nem megyünk el valahova? – szólt bele a telefonba Abby.
Gyorsan felültem az ágyon.
- He, lusta vagy átjönni a szomszéd szobába?! – ordítottam a telefonba.
- Menjüüüünk. – kérlelt Abby.
- Hova akarsz te ennyire menni? – álltam fel az ágyamról majd kinyitottam a szobám ajtaját és Abby-vel találtam szembe magam. Meglepettségembe hátrább léptem és kikerekedett szemekkel meredtem rá ahogy hatalmas vigyorral az arcán a telefonjával a fülénél néz vissza rám.
- Ezt azért mondom, mert szeretlek. – mosolyogtam rá majd kinyomtam a telefont. – Menj orvoshoz!! – üvöltöttem a képébe mire kicsit meglepődött de utána vigyorgott tovább mintha mi sem történt volna. Én meg csak mint egy veszett gorilla lihegtem a képébe.
- Menjünk. – vigyorgott.
- A napi szókincsed csak ebből az egy szóból áll?
- Olyan mint aki be van szívva. – jött oda hozzánk Tiffany.
- Megártott neki a sok levegő. – húztam a számat miközben végig mértem Abby-t.
Olyannak láttam mint egy pitiző kiskutyát.
- És hova akarsz menni. – adtam fel és sóhajtottam egy nagyot miközben a falakat nézegettem.
- Az MBL-
- Ó, hát akkor menjünk. – fogtam be gyorsan a száját és kezdtem el kínosan röhögni.
- Azt hiszem lemaradtam. – vakargatta a fejét Tiffany.
- Csak készülődj aztán menjünk. – böktem felé a fejemmel miközben még mindig Abby szája előtt tartottam a kezem.

Egy órával később már az utcákat jártuk. Nagyon idegesített, hogy miért kapta el ennyire Abby-t a „menjünk az MBLAQ-hez” láz és nem bírtam sokáig szó nélkül.
- Miért akarsz elmenni hozzájuk? – tettem fel a kérdést az előttem boldogan sétáló Abby-nek.
- Rég láttuk őket. – fordult vissza miközben ment és mosolygott.
- Tegnap. – javítottam ki miközben enyhén oldalra döntöttem a fejem.
- Tök mindegy. – intett le egy vigyorral a képén.
- Ennyire szereted Seungho-t? – nézett rá Tiffany a mellette sétáló Abby-re aki hirtelen megállt én meg neki mentem. Szerencsére az ütközést az orommal tompítottam. Megráztam a fejem majd figyeltem Abby-t, hogy mit válaszol.
- Igen. – mondta pár perces gondolkozás után. – Tudom, hogy nem ezt akartátok hallani. – nézett hol rám hol Tiffany-ra mosolyogva.
- Én örülök. – ölelte meg Tiffany Abby-t.
- Én meg fázok. – mentem el mellettük. – Siessünk. – mondtam miközben gyors léptekkel haladtam előttük.
Ha őszinte akarok lenni azt kell mondjam, hogy különösebben nincs bajom Seungho-val. Kedvelem Seungho-t, elviselem. Itt nem Seungho a baj hanem Seungho és Abby. Ezt még mindig nem tudtam elfogadni, hogy őket akár egy párként emlegessem. Tudom, hogy ez fájna Abby-nek ha megmondanám neki ezért nem mondok ilyenkor semmit, viszont mosolyt sem tudok erőltetni az arcomra egy „ Minden rendben” felirattal a homlokomon.
Mikor elértük a célunk a kaput nyitva találtuk. Furcsán egymásra is néztünk de nem tulajdonítottunk neki nagyobb figyelmet. Bementünk majd pár percet álltunk az ajtó előtt.
- Akárhányszor voltam itt, ilyen csend még nem volt. – nézett rám Abby elképedve.
Kopogni kezdtem az ajtón de nem nyitott senki ajtót.
- Nincsenek itthon. – állapította meg Tiffany.
Lassan felé fordultam szúrós szemekkel majd elmosolyodtam.
- Ne b*ssz fel, komolyan? – játszottam a meglepetett.
Hirtelen furcsa hangok csapták meg a fülem. Gyorsan Abby-re és Tiffany-ra néztem akik szintén megilletődve meredtek egymásra amiből arra következtettem, hogy ők is hallják amit én. Ahogy egyre jobban elkezdtem figyelni annál biztosabb lettem benne, hogy ezek a hangok pornó filmbe illőek.
- Erre. – intett nekünk Abby majd a falhoz lapulva elindult. Csak egy gyors szemkontaktust váltottam Tiffany-val akinek szintén olyan lepett feje volt mint nekem. Elindult Abby után, aki úgy tűnt jó fele megy mert a hangokat egyre jobban lehet hallani.
Végül egy ablak alá értünk ahonnan tisztán lehetett hallani mindent. Az ablak alatt guggoltunk és hallgatóztunk. Abby a kezét harapdálta, hogy valahogy kibírja azt a minek fültanúja, Tiffany már a sírás határán volt én meg a hajamat téptem.
Egyszer csak Tiffany bökdösni kezdett mire én is meg Abby is ránéztünk. Az ablakra kezdett mutogatni. Vagyis nézzünk be. Abby-vel mindketten bólintottunk egyet majd a fal felé fordultunk. Lassan elindultunk felfelé. Először csak a szoba falait láttam majd ahogy egyre feljebb emelkedtem a többiekkel együtt megláttam a lényeget. A pofám leszakadt ahogy a 2 barátnőmnek is.
- E-Ez az. – nyögdécselt hercegnőnk Joon-on.
A fejemhez kaptam és visszakúsztam közbe pedig a szám végig tátva volt. Nem sokkal később ABby és Tiffany is csatlakozott hozzám ugyanolyan arckifejezéssel.
- Ez. – emeltem fel a mutató ujjam. – Mondtam, hogy egy ribanc! – suttogtam dühösen.
- Joon… - sírt Abby. – Azt hittem jobb ízlésed van.
- Én bemegyek. – álltam fel és indultam tovább a fal mentén.
- Te is be akarsz szállni? – jött utánam Tiffany.
- Mi? Nem! – fordultam felé.
Mikor végre megtaláltam a nappali ablakát amint most is ahogy általában nyitva hagytak összetettem a két kezem, hogy ezek ilyen idióták.
- Tarts bakot! – hadonásztam a kezemmel Tiffany-nak.
- És velünk mi lesz? – tette csípőre a kezét Tiffany.
- Ha bejutottam kiadok egy széket. Nektek sokkal könnyebb lesz bejönni. – tártam szét a karjaim.
- Jó. – sóhajtott Tiffany majd bakot tartott.
Mikor végre felküzdöttem az egyik lábam az ablak párkányra Tiffany hirtelen felállt meglökve a másik lábammat, ezáltal a lendület túlságosan is bevitt a házba. Felnyalva a fél nappalit kiterülve mint egy döglött béka landoltam az MBLAQ rezidencia nappalijába.
- Ahjj… - nyögdécseltem miközben próbáltam magam felvakarni. Kiadtam Abby-éknek egy széket majd ráálltak és lazán, kényelmesen bejutottak a házba. Nem úgy mint én.
- Most balhét csinálok. – kezdtem el tördelni az ujjaim és döntöttem jobbra ballra a fejem.
- Őőő… - kezdte Abby de mire bejezhette volna már messze jártam.
Nagy határozott léptekkel tartottam Joon szobája felé. Olyan voltam mint egy bulldózer. Vittem mindent ami az utamba került. Feltéptem az ajtót és beléptem. 2 másodpercet alatt 20 féleképpen nyírtam ki azt a szukát a fejembe.
- Hyuna, te nem ribanc vagy, csak egy sűrűn baszott hercegnő! – mutattam rá és kiabáltam mikor  benyitottam.
Mindketten lepetten meredtek rám. Hyuna gyorsan leszállt Joon-ról majd eltakarta magát a takaróval.
- Mi a gyapjú herét keresel itt?!
- É-én-
- Nem volt más férfinak látszó puding amin ugrálhatsz?!!?! Hyunseung csak dísznek van neked?! – ordibáltam.
- Hyunseung… - gondolkodott el Hyuna pár perc után és elszégyellve magát hajtotta le a fejét.
- Puding?! – kérdezett vissza Joon felháborodva.
- Yoghurt most ne beszélj! – fordultam felé majd újra Hyuna-ra néztem.
- Kérlek ne mondd el neki. – nézett fel rám Hyuna könnyes szemekkel.
Oda trappoltam az ágyhoz majd megragadtam az egyik párnát és Hyuna-hoz vágtam.
- Ne, hogy azt hidd, hogy megérdemled, hogy ennyire megkönnyítsem a dolgod! – ordítottam rá. – Majd elmondod te!
Pár perces néma csönd következett. Csípőre tettem a kezem és idegesen sóhajtoztam míg Abby meg Tiffany próbáltak komolyak maradni.
- Nem gondolod, hogy menned kéne? – szólt oda Abby Hyuna-nak.
- D-de. – motyogta majd felkapta a ruháit és bement a fürdőbe. Miután felöltözött el is hagyta a házat.
- Neked az agyad helyén is rizs van?! – kiáltott oda Tiffany Joon-nak.
Joon csak szégyenlősen hajtotta le a fejét. Odaléptem az asztalához és kotorászni kezdtem míg végre nem találtam egy ollót. Felemeltem majd Joon felé fordultam vele.
- És amúgy élvezted? – mosolyogtam rá.
- Mi? – nézett rám bambám.
- Jó volt? – ismételtem meg magam.
- I-Igen. – mosolyodott el szégyenlősen.
- Remek. – vigyorogtam. – Mert ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen örömbe volt részed. – üvöltöttem el a végét majd az ollóval a kezembe neki rontottam Joon-nak aki rémültem kapálózott.
- M-Mit akarsz azzal az ollóval? – húzódott el Joon az ágy legtávolabbi pontjába miközben kinyújtotta felém a kezét, hogy távol tartson magától.
- Mégis mit gondolsz?! – fújtattam dühösen mint egy ló. – Levágom a töködet! – ordítottam majd nagy lendülettel elindultam felé de Abby és Tiffany elkaptak és vissza rántottak.
- Nyugodj meg. Lélegezz mélyeket. Tedd le az ollót. – sorolta Abby szép lassan, hogy még én is fel tudjam fogni. Óvatosan ki vette az olló a kezemből majd ki rohant vele a szobából.
- Ezért még kiheréllek Lee Changsun! – ordítottam oda neki.
- S-Sajnálom. – mentegetőzött.
- Rizzsel tömött elmaradott idióta hormon túltengéses etióp majom! – mérgelődtem majd kiviharzottam a szobából és nem messze az ajtótól megálltam.
- Hé Joon. – hallottam ahogy oda szól Tiffany Joon-nak.
- Megmentettük a kisagyad. Ezért tartozol.
- Ch… - nevettem el magam ölbe tett kézzel miközben a lábammal idegesen doboltam.
Már akkor elhatároztam, hogy én nem mondok Hyunseung-nak semmit. És ha Hyuna se fog akkor  valaki át lesz operálva általam.

2013. január 24., csütörtök

Blue Night 25.rész - Befejezetlen vallomás


25.rész
Befejezetlen vallomás




*Abby szemszöge*
Kihasználva, hogy a fiúk nincsenek itthon Nicole-al valami romantikus filmet néztünk. Tiffany fent pihent nem volt kedve most velünk filmet nézni. Elégé sikerült bele élnünk magunkat a filmben. Néhányszor úgy bőgtünk mintha tényleg mi is át éltük volna a főszereplők helyzetét. Éppen a film fénypontjához értünk mikor a fiú szerelmet akart vallani a lánynak. Tv-hez kiabáltunk, hogy nyögje már ki végre, de még azért sem. A fiú megszólalni készült mikor valaki csöngetett. Nicole-al egymásra néztünk és értetlenül pislogtunk egymásra.
- Te vársz valakit? – kérdezte Nicole miközben az ajtó felé nézett.
- Nem, de konyítom. – álltam fel miközben egy zsebkendőt kaptam fel az asztalról, hogy meg töröljem a szemem. Lassan elcsoszogtam az ajtóig majd kinyitottam.
- Hát ti mit kerestek itt? –kérdeztem lepetten.
- Te sírtál? – hajolt közelebb hozzám Mir miközben a szememet tanulmányozta.
- Kiszállnál a képemből? – nyomtam a kezemet a képébe majd arrébb toltam.
- Chh…- flegmázott majd hatalmas vigyorral a képén került ki és indult el a nappaliban ülő Nicole-hoz.
- Tökfej. – fordultam utána miközben idétlen arcokat vágtam. Valaki felnevetett a hátam mögött. Ijedten fordultam felé, mert róla meg is feledkeztem. – Nem akarsz bejönni esetleg? – mosolyogtam rá. Mosolyogva belép, majd elindul Mir- után én pedig követtem. Leültünk Nicole-ék mellé majd beszélgetni kezdünk. Láttam Nicole-on, hogy kicsit ideges és nem nagyon tudja magát annyira elengedni, mint szokta. Mostanában nagyon frusztráltnak tűnik. Fogalmam sincs, mit történik most vele, de egyre jobban aggaszt ez a viselkedése. Egy kis idő múlva már ő is nevettet Mir idétlen viccein és bohóckodásán.
- Abby. –pattant fel Mir hirtelen, amitől a vér is megfagyott bennem úgy megijedtem.
- Mi bajod? –pislogtam rá értetlenül.
- Nem mersz ki állni ellenem! – jelentette ki határozottan.
- Még is miben kéne ki állnom ellened? – húztam fel az egyik szemöldökömet. – Te meg vagy zakkanva.
- Verekedjünk.
- Miért pont velem? –röhögtem el magam, mert egy percig sem vettem komolyan, amit mond. –Itt van Seungho majd ő verekszik veled. – fogtam meg Seungho vállát.
- Ő hamar ki üt az nekem nem buli. – ugrált ide-oda, mint aki profi boxolonak hiszi magát.
- Nem gondolod, hogy nem egy lánnyal kell ki kezdened? – kérdeztem tőle értetlenül. Sose tudom felfogni mi, érezhet ilyenkor mikor ilyen dolgokkal áll elő. Nicole csak értetlenül pislogott ránk és próbálta feldolgozni, hogy mi is történik körülötte. Még mindig mosolyogtam Mir idétlen kijelentésén. Hogyan tudnám őt komolyan venni?
- Talán félsz tőlem? – kérdezte gonosz mosollyal arcán.
- Én tőled? – pattantattam fel hirtelen mire mindenki meglepődött.
- A-Abby most komolyan ki akarsz állni Mir-rel? – kérdezte Nicole lepetten.
- Ha ezen múlik, hogy elduguljon végre és békén hagyjon. – vettettem Mir-re egy dühős pillantást. Beálltam a filmekből elleset pózba majd vártam, hogy Mir jöjjön. Nicole és Seungho poker arccal néztek minket. Már nem bírtam tovább bal kezemmel intettem Mir-nek jelezve neki, hogy jöjjön és támadjon ő elsőnek. Magabiztosan közelített felém pár másodpercre megfordult a fejemben, hogy ha nagyon gyors vagyok, még elfuthatok, de nem. Megmutathatom ennek a kis mitugrásznak, hogy nem jó emberrel kezdet ki. Mikor Mir kellő távolságba ért, hogy egy jobb egyenest adjak neki. Gondolkodás nélkül húztam be neki, amitől azonnal a földre került. Megdermedtem abban a pozícióban és kikerekedett szemekkel néztem a földön vergődő Mir-t aki közben az órát fogja és értetlen szavakat kántált. Pár perces hatásszünet után Nicole sietett segítségére majd Seungho se bírta tovább és hangos röhögésbetört ki.
- Na, ezt nem így terveztem. – mosolyogtam kínosa.
- Ez nagyon fáj. – kiabálta Mir.  Nicole a konyhába sietett majd egy vizes ronggyal tért vissza, amit azonnal Mir orrára nyomott. – Aúú.- szisszent fel.
- Kell neked arcoskodni. – nyomta rá egy kicsit erősebben a rongyot az orrára amitől Mir fel felkiáltott.
- Ezért ne becsüld le a nőket. – mondta Seungho miután abba hagyta a röhögést. Álltam ott kínosan mosolyogtam. Nicole segített Mir-nek felülni kanapéra majd ott kezdte "ápolgatni,,. Seungho is leült, de még mindig nehezen tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. Leültem Seungho mellé. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy ennyire elintéztem Mir-t. Ilyet se csináltam még csak úgy reflexszerűen jött. Sajnáltam szegény szerencsétlent.
- Abby szépen elintézted. –mondta Nicole miközben Mir orrát nézegette.
- Sajnálom. –sóhajtottam fel.
- Ügyes voltál. – suttogta Seungho a fülembe. Apró mosoly húzódott az arcomra. Mir-nek perc után semmi baja sem volt ott folytatta a dolgokat ahol abba hagyta. Szerencsére rám, sem mert nézni, de én se rá. Nicole a konyhába ment kávét csinálni Mir pedig segítő készen ment utána segíteni. Kettesben maradtam Seungho-val. Volt, mint bepótolnunk. Hosszú ideje nem láttuk egymást sok volt az emlék a megbeszélni való. Szokásához híven most sem maradhattak el vicces történetei. Mindig nevettem ezeken, történeteken, de igazából akkor volt őszinte a nevetésem mikor őt hallottam nevetni. Éppen próbáltam fel eszmélni a röhögésből, de egyetlen egy hang sem jött ki a torkomon csak vergődtem, mint egy fóka. Seungho-ra néztem, aki már csak mosolygott rajtam. Arcra egyre komolyabbá vált mintha valamin agyalna. Arcomról fokozatosan kezdett lefagyni a mosoly. Rémülten néztem a mellettem ülő Seungho-t. Lassan felém fordult majd egy halvány mosoly húzódott az arcára. Valahogy nem nyugtatott meg, hogy így mosolygott rám sokkal inkább megrémített vele.
- Abby Én szere…
- Seungho fogd be!! – kiabált rá Nicole. Meglepődöttségemben csak Seungho-t tudtam nézni abban a pillanatban ő volt ott senki más. Egy dolgok járt a fejemben az az egyetlen egy szó amit nem tudott befejezni.
- Seungho mondd még egyszer mert nem hallottam! - kiabált ki Mir konyhából. Seungho nagyot nyelt.  Már az ájulás szélén álltam csak egyszer szeretném hallani. Egyetlen egyszer. Sosem voltam benne biztos, hogy ő is tényleg úgy érez-e irántam, mint én iránta.
- Szeret….
- Azt mondtam, fogd be. – rohanta ki a konyhából Nicole egy serpenyővel majd amilyen erővel csak tudta fejbe vágta Seungho-t. Ijedtemben szám elé kaptam a kezem. Seungho az ölembe borult. Ijedten néztem az ölemben lévő Seungho-t. Lassan szúrós szemekkel Nicole felé fordultam, aki csak kínosan mosolygott.
- Te teljesen meg vagy húzatva Nicole? – förmedtem rá. – Hol van az eszed ilyenkor? Vándorúton?
- É-Én….- dadogta. – Meg akartam kérdezni, hogy kértek-e rántottát? – mosolygott kínosan. Dühös pillantásokat vettetem Nicole-ra. Karjaim között lévő Seungho egyetlen egy szó nélkül tűrte a fájdalmat. Sírás kerülgetett, hogy tehette ezt Nicole Seungho-val pont, amikor el akarta mondani azt, amire már régen vártam. Lassan felálltam magammal húzva Seungho-t és konyhába vezettem. A konyha pult elé állítottam majd ő neki dőlt. Gyorsan a hűtőbe kerestem egy kevés jeget, amit egy konyharuhába csomagoltam. Oda léptem Seungho-hoz fejét fogta.
- Kicsit hideg lesz. – mondtam halkan majd közelebb léptem hozzá és finoman a fejére nyomtam a jeges konyharuhát. Felszisszent majd elvette a kezét fejéről és konyha pultnak támaszkodott.  –Nagyon fáj?
- Túlélem. – mosolygott rám.
- Sajnálom. – hajtottam le fejemet.
- Nincs miért nem a te hibád. – szisszent fel mikor meg igazítottam a fején a borogatást.
Elfordítottam a fejem az ürest falat bámultam. Éreztem Seungho tekintetét magamon. El akartam mondani neki, hogy szeretem, és azt akarom, hogy velem legyen. Minden percet vele tölteni csak mi és senki más. Biztosra vettem, hogy ő is úgy érez, ahogy én ő iránta. De féltem, hogy ha ki mondom azt a szót Nicole feltűnik a semmiből és megint baja esik Seungho-nak vagy esetleg most én leszek a következő célpontja. Mit tegyek most?

2013. január 22., kedd

Blue Night 24.rész - El kell, hogy engedjelek..


24.rész
El kell, hogy engedjelek..




*Abby szemszöge*
- Rex! – kiáltottam el magam miközben a kert felé tartottam ahol reményeim szerint Rex tartózkodott. Lassan sétáltam a kertben mikor megláttam Rex-et az egyik fa alatt és a kedvenc játékát rágcsálta.
- Rex. – szólítottam meg újra mosolyogva majd leguggoltam. Rám nézett majd gyorsan felugorott és már szaladt is felém. Pillanatok törtrésze alatt termet ott előttem majd leterített és az arcomtól pár centire liheget. – Nicole-al miért nem csinálsz ilyeneket? – kérdeztem tőle miközben szúrós szemekkel néztem, de ő egy tapodtat sem mozdult ugyan úgy lihegett az arcomba. Halk kuncogást halottam. – Ne nevess, inkább segíts. - utasítottam.
- Rex. – szólt neki Gikwang. Rex oda szaladt Gikwang-hoz én pedig feltápászkodtam a földről és leporoltam magamról a koszt. Gikwang közben Rex-re tette a nyakörvet és várt, hogy elindulhassunk. Oda trappoltam Gikwang-hoz és Rex-hez.
- Köszönöm Rex ez kedves volt tőled. – guggoltam le Rex-hez aki válaszképp végig nyalta az arcomat. Fintorogva fel álltam majd meg töröltem az arcomat. – Inkább menjünk. – mondtam Rex-nek miközben ki kaptam Gikwang kezéből a pórázt. Elindultunk a parkba. Egy percig sem volt nyugtom Rex-től mindig futott valaki után engem meg maga után ráncigálva. Persze Gikwang ezen jót mulatott, de én nem annyira élveztem. Nem értem mi ütött ebbe, kutyába sose csinált ilyet velem vagy is ennyire még nem futatott még meg.  Lassan már a tízedik kört futottam Rex-el a park körül mikor végre megállt. Leült, én pedig levegő után kapkodva próbáltam össze szedni magam. Térdemen támaszkodtam és próbáltam végre egyenletesen levegőt venni. Szívem majd kiugrott a helyéről.
- Sok volt ez nekem. –motyogtam.. Valaki oda jött hozzám és finoman kihámozta a kezemből a pórázt.
- Gyere, most már üljünk, le azt hiszem Rex már elfáradt. – mondta Gikwang hangjából ítélve mosolygott.
- A-Azt hiszem, én nem tudok meg mozdulni. – mondtam hatalmas nyögések közepette. Gikwang felnevetett majd meg fogta kezem és finoman húzni kezdem maga után az egyik közeli padhoz. Leültet majd ki kötötte Rex-et a padnak a lábához, amiért kicsit furcsán néztem rá.
- Most mit nézel így, ha nem kötöm ki, akkor futhatsz még pár kört, ha gondolod. – pislogott rám lepetten.
- Na, azt már nem. – mondtam. Gikwang felnevetett, de nekem csak mosolyogni volt erőm. Lefárasztott Rex röpke percek alatt. Kezdtem kicsit végre megnyugodni szívem sem vert olyan hevesen már és levegőt is rendesen vettem. Bámultam ki a fejemből néztem a parkban sétáló embereket. Gikwang Rex-et simogatta majd ő is nézelődni kezdet. Kicsit kínosan éreztem magam, hiszen a volt barátommal vagyok itt és fogalmam sincs, mit mondjak neki. Ilyenkor ki fogyok a szavakból és teljesen meg kukulok.
- Hiányzol. –suttogta Gikwang.
- Kérlek Gikwang. – szóltam rá finoman.
- Semmi sem változott egy picit sem?- fordult felém. Tekintetünk össze akadt. Fájdalmat, keserűséget olvastam ki belőle szemeiből.
-  Sajnálom. –hajtottam le a fejem. Nagyot nyeltem, hogy a torkomban lévő gombóc eltűnjön. Sajnálom, hogy ezt kellett tennem vele. – Azt hiszem, te sokkal jobb lányt érdemelsz nálam.
- Nálad soha életemben nem fogok jobbat találni. – hangjából érződött a csalódottság. Felsóhajtottam. Nem tudtam mit mondani.
- Gikwang. –ennyi telet tőlem, szavak helyet magyarázkodás helyet csak ennyit tudtam ki nyögni. Sírni volt kedvem nem akartam őt így látni. Bár mit is vártam én tettem ezt vele. Az én hibám, hogy most így látom őt, de mit tehetnék, ha az érzéseim már nem olyanok, mint régen voltak iránta?! Szeretem, de már nem úgy, mint az előtt. Annyira sajnálom.
- Emlékszel még az együtt töltőt percekre a nevetésekre, a csókokra és hosszú ölelésekre? – nevetett fel halványan. Egyre jobban éreztem a torkomban a gombóc egyre nagyobb lesz.
- Igen. – nyögtem ki halkan.
- Minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem. - csuklott el a hangja. Nem nézett rám, de tudtam szemei könnyesek. Bűn tudatott akar ébreszteni bennem? Sikerült!
-  Az, hogy nem vagyunk már együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. – néztem rá és reménykedtem benne, hogy ő a szemembe nézz. Egy pillanatig habozott majd felém fordult és a szemembe nézett. Halványan elmosolyodott.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy végleg elengedjelek. – simogatta meg az arcomat. Érintésétől még mindig kiráz a hideg még mindig olyan gyengéd, mint régen. Lehunytam a szemem, de mikor kinyitottam a szemem Gikwang már előttem állt. – Azt hiszem, ideje lenne, vissza menünk majd én viszem Rex-et. –mondta miközben kioldozta Rex pórázát. Rex már indult is volna de Gikwang vissza tudta fogni így szépen nyugodtan tudtunk sétálni. Persze nálam nem tudott volna ilyen nyugodtan sétálni. Kellemetlenül éreztem magam miközben sétáltunk vissza Gikwang-al.
- Gikwang. –torpantam meg hirtelen. Ő is meg álltam majd lepetten felém fordult. – Bármit is hozz a sors akkor is szeretni foglak, mint egy barátot. Tudom nem ezt akartad hallani, de ne hidd, azt kérlek, hogy nem szeretlek. – próbáltam értelmesen és meggyőzően beszélni hozzá.
 - Így döntöttél elfogadom és tiszteletben tartom a döntésedet. – mosolygott rám majd elindult Rex-el. 
- Köszönöm. – indultam meg én is utánuk.