34.rész
Fekete nap
* Nicole szemszöge *
Yoseob megkérte Abby-t, hogy újra táncoljon velük, aminek Abby nagyon örült. Örültem, hogy mosolyogni látom, miközben Gi-t öleli. Csak ültem a kanapén Dongwoon mellett és mosolyogtam, miközben mindenki rájuk figyelt.
Aztán pár nap múlva délután, miközben az ablakon bámultam kifelé, Yoseob nyitott be a szobámba. Ránéztem mosolyogva, de mikor megláttam az ijedt arcát, az én arcomról is eltűnt a mosoly.
- Valami baj van? – kérdeztem lepetten.
- Nem tudom. De gyere. – nyújtotta ki felém a kezét. Odasétáltam, megfogtam a kezét, majd átvezetett DooJoon szobájába. Már mindenki ott volt, kivéve HyunSeung. Doojoon, Dongwoon és Gikwang az ágy szélén ültek, Abby Gi ölében. Junhyung, Tiffany, Yoseob és én az ágy mellett álltunk. Doojoon nagyon rémült arcot vágott. Ijesztő volt.
- Miért kellett ide jönnünk? – kérdezte Abby.
- Rossz hír… - mondta elbambulva Doojoon.
- Mennyire? – kérdeztem, félve a választól.
- Nagyon. – fordultam felém Doojoon. – Hyunseung apja meghalt. Szívrohamban. Fogalmam sincs, hogy mondjuk el neki…- hajtotta le a fejét.
Körbenéztem a szobában. Junhyung zsebre tett kézzel, szomorú arccal bámult lefelé, Abby a szája elé emelte a kezét és úgy nézett, mint aki abban reménykedik, hogy csak rosszul hallott mindent, Gi aggódva a plafont bámulta, Dongwoon a fejét fogta, Tiffany pedig nekidőlve a falnak lehajtotta a fejét. Gyorsan ránéztem Yoseob-ra aki rémült arccal bámulta Doojoon-t, majd aggódva rám nézett. Lassan a fejemet rázva, megvontam a vállam, amivel azt akartam jelezni, hogy fogalmam sincs, hogy most mit kéne tennünk. Óvatosan átölelt, majd magához húzott. Kínos csend lett úrrá a szobában.
- Valakinek el kell mondania neki… - szólalt meg végül Junhyung.
- Majd én. – állt fel az ágyról Dongwoon. Határozottan elindult az ajtó felé majd mikor kiment mindenki követte. A nappaliba Hyunseung nézte a tv-t. Dongwoon megállt a nappali közepén, vett egy nagy levegőt majd megszólította.
- Hyunseung…
- Hm? – tette fel a karját Hyunseung a kanapé háttámlára, majd hátrafordult.
- Mondanom kell valamit. – kezdett elszállni Dongwoon-ból a határozottság.
- Rendben. – mondta Hyunseung majd felállt és odasétált Dongwoon elé. – Hallgatlak. – mosolygott.
- ŐŐ… izé… - kezdte vakargatni a tarkóját Dongwoon miközben elfordította a fejét.
Hyunseung csak mosolyogva pislogott és várt, de Dongwoon az „őő” és az „izén”-n még 5 perc múlva se jutott tovább. Hátra néztem a többiekre. Senki, sem mert Hyunseung-ra nézni. Mindenki kerülte a tekintetét, és bús képpel bámultak valamerre. Elengedtem Yoseob kezét, majd lassan odasétáltam Dongwoon mellé. Mindketten meglepetten néztek tám. Óvatosan rátettem a kezem Dongwoon karjára, majd ránéztem és bólintottam egyet. Hyunseung felé fordultam, akinek a mosoly egyre inkább kezdett el tűnni az arcáról. Érezte, hogy valami komoly dologról van szó.
- Hyunseung… - kezdtem el a mondandóm. Elvettem a kezem Dongwoon karjáról majd megfogtam Hyunseung kezét, vettem egy nagy levegőt és folytattam. – Az apád, szívrohamot kapott. És… m-meghalt. – akadozott a hangom. – Sajnálom…
Láttam rajta, hogy először fel sem fogta, azt, amit mondtam neki. De aztán az arca elsápadt. A többiekre nézett, akiktől nem kapott egy szót sem. Szeme csillogni kezdett. Lassan magamhoz öleltem. Fejét a vállamra hajtotta majd karjait körém fonta. Dongwoon megfordult majd elindult a többiek felé.
- Menjünk… - mondta halkan a többieknek, mire mindenki felment az emeletre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése