25.rész
„ Csak játszottam veled „
Másnap nem bírtam tovább otthon ülni. Tiffany és Abby korán hajnalba elmentek a többiekkel a stúdióba. Abby-re szükség van, hiszen vannak jelenetek ahol ő is táncol, és ahhoz, hogy tökéletes legyen minden sokat kell gyakorolniuk. Tiffany meg egyszerűen csak élvezi azt, ami körülötte történik. A legéletvidámabb lány, akit valaha ismertem.
Hívtam egy taxit majd a stúdióba a többiek után kutattam. A legelső, akit megpillantottam Tiffany, a táncterem előtt, miközben a hasát fogta a röhögéstől.
Odasétáltam, hozzá majd elvigyorodtam:
- Neked meg mi bajod már megint? – röhögtem el magam Tiffany hülye fulladozásán.
- Abby véletlenül p.csön rúgta Gi-t. – röhögött a hasát fogva.
- Bazz… - röhögtem én is el magam miközben elképzeltem a szitut. Széles vigyorral a szájamon benyitottam a terembe. Gi a földön fetrengett mellette meg Abby esedezett szüntelen a bocsánatért. Ahogy lassan végig néztem a termen a tekintetem megakadt a tükör előtt megállás nélkül táncoló Yoseob-on. A mosoly lassan lefagyott az arcomról és csak bámultam szomorúan. Tiffany hirtelen a vállamra tette kezét miközben rám nehezedett. Még mindig megállás nélkül röhögött.
- Öregem.. ez nagyon nagy volt. Látnod kellett volna. – kezdett megnyugodni majd lassan letörölte a röhögéstől kifolyt könnyeit. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd leültem, hogy végignézzem a próbát. 2 órás folyamatos táncolás után a srácok tartottak egy kis szünetet. Mindenki lassan kivánszorgott a teremből, és levetette magát valamelyik székre, vagy a kanapéra. Néztem a többieket, akik még levegőt is fáradtak voltak venni, mikor Yoseob elém állt és rám nézett.
- Beszélhetnénk? – mondta komolyan. Meg se várta, míg válaszolok, elindult a kijárat felé, én meg követtem. A szívem egyre hevesebben vert. Rossz előérzetem volt. Sosem féltem még annyira, mint akkor. Legszívesebben elszaladtam volna, csakhogy ne halljam azt, amit mondani akar. Kimentünk majd a stúdió mellett egy nyugodt helyen megálltunk. Lassan felém fordult majd lehajtott fejjel megszólalt:
- Abba kéne hagynunk…
- M-mégis mit? – volt egy sejtésem, hogy mégis mire gondol, de nem akartam elhinni.
- Azt, ami köztünk van. Fejezzük be. – akadozott a hangja. Komolyan nem értettem, hogy mégis mi a franc történik.
- Miért..? – kérdeztem lepetten.
- Mert már nem szeretlek. – emelte fel a fejét és a szemembe nézett. Szemét néha eltakarta a haja, amit oda fújt a szél. Teljesen leblokkoltam. Ugye ez csak egy rossz rémálom? … Miért történik ez?
- E-ezt nem értem… - dadogtam.
- Sajnálom! De csak játszottam veled! – hangja határozott volt. Végig a szemembe nézett.
- Értem… - tértem lassan magamhoz. – Szóval most, hogy már megkaptál kidobsz mint valami rongyot… - fordítottam el a fejem miközben lassan bólogattam.
- Ez van. – fordította el a fejét az ellenkező irányba miközben az eget kémlelte. – Végig hazudtam neked. – mosolyodott el.
- Ch… de látom büszke vagy magadra. – mondtam flegmán. Lefagyott a mosoly az arcáról, majd fejét újra lehajtotta és megfordult.
- Ég veled. – mondta majd lassan elindult.
Könnyek folytak végig az arcomon. * Szeretlek *, * Sosem hagylak egyedül *, * Csak játszottam veled * , * Hazudtam *, * Ég veled… *
Ordítottak a szavai a fejemben. Megint naiv voltam. Elhittem mindent és elvakított a boldogság. Végig csak szórakozott és én észre se vettem… hogy lehettem megint ennyire hülye?! Utálom magamat… amiért még ezek után is szeretem őt. Még így is, hogy csak egy játékszer voltam számára. Egy játék volt az egész, amit túl komolyan vettem, és végül vesztettem…
Lassan a kivettem a telefont a zsebemből, majd a fülemhez emeltem.
- Igen? – szólt bele a telefonba Kevin.
- Még áll az ajánlatotok?– kérdeztem komolyan, leplezve azt, hogy éppen sírok.
- Persze… miért talán meggondoltad magad? – kérdezte lepetten Kevin.
- Igen…
- Mikor tudnál kezdeni?
- Akár már holnap. – válaszoltam együgyűen.
- Nagyszerű. Akkor holnap délután 4 körül elmegyek érted. – örvendezett Kevin.
- Köszönöm… - majd elemeltem a fülemtől a telefont. Nincs okom maradni… elég volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése