31.rész
„Kifutsz az időből!”
*Abby szemszöge.*
Este a Beast-nek egy kisebb koncertje lesz. Semmi kedvem menni, de mivel Gikwang nagyon ragaszkodik hozzá így elmegyek. Bár nem vagyok kíváncsi Yoseob főnökösödésére. Mióta elviharoztam a stúdióból az óta kerüljük egymást. De fogalmam sincs, mi történik vele. Nagyon aggaszt. Ő egyáltalán nem ilyen. Nagyon nem. Erőt vettem magamon elvánszorogtam a fürdőig, hogy valami értelmes kinézetet varázsoljak magamnak. Minden egyes mozdulatom elárulta, hogy semmi kedvem az egészhez. De nem akarom megbántani Gikwang-ot. Felöltöztem majd lementem a nappaliba és ott vártam meg az indulást:
-Indulás. – Kiabálta Yoseob az ajtó felé mutatva. Mindenki elindult az autó felé. Gikwang megfogta a kezem és rám mosolygott édes mosolyával. A kocsiban most valamivel jobb hangulat volt, mint amilyen szokott lenni. Mindenki nevetgélt jól érezték magukat. Egyedül Yoseob bámult ki az ablakon semmit mondó arccal. Hátra döntöttem a fejemet és én is kifelé bámultam. Bámultam a mellettünk elsuhanó fákat. Gikwang még mindig nem engedte el a kezem. Furcsa lesz nézni őket és nem velük lenni fent a színpadon. Leírhatatlan, ami ott fent történik. Minden egyes percét élveztem. Egy perc alatt minden megváltozott és most már nem állok ott. Remélem, egyszer újra velük lehetek és teljesen lenne a mi kis csapatunk és minden a régi lesz. A kocsi lassítani kezdett. Gikwang elengedte a kezem és nyomot, egy puszit az arcomra. Felsóhajtottam. A többieket követve kiszálltam a kocsiból. Mindenhol fotósok és sikítozó őrült rajongók. Ők csak mosolyognak és integetnek, élvezik minden percét. Erőltettem magamra egy nagy mosolyt és utánuk sétáltam be. A színfalak mögött nagy volt a sürgésforgás mindenkin az utolsó simításokat végezték. Csak neki dőltem a falnak és figyeltem a körülöttem rohangáló embereket.
- 5 perc múlva kezdés mindenki készüljön fel. – Kiabálta egy férfi. Mindenki a színpad lépcsőjéhez állt és várták a kezdést. Gikwang még egy pillanatra hátra fordult tekintetével enyémet kereste majd mikor megtalált arcára széles mosoly ült ki majd eltátogta hogy „szeretlek” miközben a kezét szívére tette. Már fent is volt a színpadon. Ellöktem magam a faltól majd olyan helyet kerestem a színpad mellett ahonnan mindent jól látok és nem fognak zavarni az örült rajongók. Izgatottan figyeltem milyen lehet külső szemmel látni őket azokkal a táncokkal, amit együtt próbáltunk minden egyes alkalommal. Sok számot velük együtt énekeltem nem bírtam megállni. Majd a mosoly lefagyott az arcomról. Nem akartam hinni a szememnek. Az én részemet egy másik lány táncolja, és még énekel is mellé. Hát ez fantasztikus. De nem is akár ki Korea egyik leghíresebb énekesnője Hyuna. De miért pont ő? El se tudom hinni. Hát, ha nagyon megerőltetném magam talán én is tudnék így énekelni. Ott illegeti magát a színpadon a fiúknak. Úgy veszem, észre mindenki nagyon élvezi. De mikor Gikwang-hoz ért, hogy neki táncoljon Gikwang gyorsan kicselezte és a színpad másik végében kezdett táncolni. Arcomat elöntötte a düh mikor Hyuna újra próbálkozni kezdet nála, de ő újra kicselezte és mintha semmi nem történt volna énekelt tovább. Megnyugodtam. Ha egy újjal is hozzá mer nyúlni, kezdheti ásni a sírját. Nem állok jót magamért. Gikwang egy pillanatra rám nézett majd rám mosolygott és táncolt tovább a többiekkel…
* Nicole szemszöge *
Miután ottmaradtam a stúdióba fogalmam sincs, hogy kerültem haza. De másnap reggel már az ágyamban ébredtem. Vajon ki hozhatott haza…?
- 1 héttel később -
Abby a többiekkel elment a koncertre. Tiffany fogalmam sincs, hogy az utóbbi időben, hol tölti az idejét… remélem nincs pasi a dologban. Egyedül maradtam. Mondjuk amúgy se tudtam volna velük menni, hiszen a kórházba kellett mennem ultrahang miatt. Kértem egy képet a magzatról, nem tudom miért. Bár mostanában semmit se tudok, hogy mit miért csinálok, csak egyszerűen csinálom. Egész nap a képet nézegettem, és gondolkodtam, hogy mihez kezdjek. Késő délután mikor haza jött Tiffany feljött a szobámba és leült mellém az ágyra. Nézte a képet, amit a kezembe tartottam majd rám nézett:
- Megtartod?
- Nem tudom…- válaszoltam bizonytalanul.
- Pedig most már el kéne döntened. Kifutsz az időből.
- Tudom! De…
- Nincs értelme megtartanod. Bárki is az apa nem fog lemondani a mostani életéről azért, hogy a nevelhesse a gyerekét…
- Honnan tudod? Lehet hogy-
- Várj,várj! – szakított félbe Tiffany miközben felemelte a kezét és elfordult. – Ilyenkor, amikor reménykedsz, mégis kiben hiszel? Yoseob-ban, vagy Junhyung-ban? – nézett újra rám.
- Nem tudom. Én már semmit sem tudok.
- Gondold meg. – mondta majd lassan felállt. – Én a helyedbe nem szülném meg. Mégis milyen élet várna rá, apa nélkül? – mondta, majd kisétált.
Estig csak ültem az ágyamon és azon gondolkoztam azon, amit Tiffany mondott. Aztán letettem a képet az éjjeliszekrényemre, majd elmentem zuhanyozni….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése