17.rész
Megfagyott pillanat.
5 nappal később volt az első próba amit GD-vel együtt kellett végig csinálnia a Beast-nek. Velük tartottam, mert érdekelt a dolog, főleg, hogy Abby azt mondta, hogy GD tönkre akarja tenni a Beast-et. Ezt a srácoknak nem mondtam el, de rajta fogom tartani a szemem a kis szarházin és nem hagyom, hogy hátráltassa őket.
A táncpróbánál már csak az énekpróba volt rosszabb. Borzalmas pocsék. GD egyáltalán nem illik a Beast-esek közé, és tényleg látszik rajta, hogy nem töri meg magát, hogy egy kicsit is átvegye a stílust. Ha így színpadra állnak a Beast-nek annyi…
Már késő délután volt mikor az egyik pihenő közben odajött hozzám DooJoon.
- Be kéne menned a kórházba. – suttogta.
- Miért? – néztem nagyokat.
- Most hívtak. Junhyung felébredt. – mosolyodott el.
- Jézusom! – kiáltottam fel de Doo Joon gyorsan befogta a szám.
- Pszt! A többieknek még nem akarok szólni, mert akkor nem fognak tudni a próbára figyelni! 1 hét múlva lesz egy fellépés és ez így nem lesz jó. Majd holnap ők is láthatják Junhyung-ot de most még szeretném, ha a próbára koncentrálnának.
- Értem…- gondolkodtam el.
- Nem akarom, hogy most Junhyung egyedül legyen ezért gondoltam arra-
- Akkor megyek is! – szakítottam félbe miközben fülig ért a szám.
- Hova mész? – kiáltott oda nekem Hyung Seung a kanapéról.
- Abby megkért, hogy vigyek neki egy kis fagyit. Tudod.. most így szakítás után eléggé maga alatt van… - próbáltam szomorúan előadni a dolgot miközben legszívesebben ugrándoztam volna örömömben.
- Értem. – mondta Hyun Seung.
- Üzenem neki, hogy mire hazamegyünk, kaparja össze magát! – szólt oda nekem Gikwang mosolyogva.
- Úgy lesz! – majd hívtam egy taxit.
Úgy rohantam be a kórházba, mint egy őrült. Ahogy szaladtam a folyósón és egyre közeledett Junhyung szobája, én úgy kezdtem lassulni. Végül, megálltam az ajtó előtt és lassan benyitottam miközben csak kapkodtam a levegő után. Az ajtó halk nyikorgására Junhyung lassan kinyitotta a szemeit. El se hittem, hogy végre a szemeibe nézhetek. Aztán utat nyer magának az első könnycsepp és végig folyt az arcomon. Odaszaladtam az ágyához fölé hajoltam és megöleltem. Junhyung fáradtan felemelte a kezeit és körém fonta. Egy szót sem szólt. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt, és azt sem tudja, hogy mi történik vele. Biztos a feje is fájt, hiszen nagyon beverte a baleset során. Megfogtam a kezét, letérdeltem az ágya mellé, majd a másik kezemre, ami az ágyon pihent ráhajtottam a fejemet és csak sírtam örömömben. A sérüléseim még nekem is látszódtak… a kezeimen a nagyobb horzsolások be voltak kötve, és a fejem is, ami az óta is iszonyatosan fáj.
Junhyung lassan észrevétlenül kivette a kezét a kezemből, majd óvatosan elkezdte simogatni a fejem. Kiskutyának éreztem magam.
- Veled meg mi történt? – mondta halkan és kómásan. Felemeltem a fejem az ágyról és ránéztem miközben Junhyung keze a hajamról az arcomra tévedt és a könnyeimet kezdte törölgetni.
- Szedd össze magad hamar és akkor elmondom. – mosolyogtam rá, és óvatosan rátettem a kezem a kezére, ami az arcomon pihent.
- Úgy lesz nyugi. – mosolyodott el. Megnyugodtam. Már késő este volt mikor láttam Junhyung-on, hogy kezd álmos lenni ezért gondoltam haza megyek és hagyom őt pihenni. Holnap a többi Beast tag is fárasztani fogja nem csak én…
- Ideje lenne pihenned, már biztos fáradt vagy. – mondtam neki miközben a kezét fogtam.
- Holnap a többiek is eljönnek igaz? – mondta nagyon halkan. Sokszor alig értettem mit mondd. Kicsit olyan volt, mint akiben alig van élet. De még mindig jobb így látni, mint úgy akit egy gép tart életben…
- Bizony. – mosolyogtam. Felálltam az ágya mellől, fölé hajoltam és adtam neki puszit, majd kisétáltam. Mikor kiléptem az ajtón Yoseob állt Junhyung ablaka előtt zsebre tett kézzel, semmit mondó arccal. Megijedtem tőle. Mégis mióta álhatott ott? Tök mindegy, hiszen pont azt látta, amit teljesen félre érthetett…
- Hát te? – szóltam oda neki.
- Késő van ezért eljöttem érted. – mondta miközben Junhyung-ot nézte.
- Értem. Köszönöm. – mondtam lehangolódva.
- Menjünk. – mondta Yoseob, majd felém fordult megfogta a kezem és húzott maga után. Valamiért nagyon sietősre vette a tempót.
Az autóban egy szót sem szóltunk egymáshoz. Yoseob nagyon komoly volt. Hirtelen arra eszméltem, hogy teljesen idegen utakon megyünk.
- Hova megyünk? – kérdeztem kissé megijedve.
- Majd meglátod. – mondta ezt is komolyan. Kicsit ijesztő volt.
Majd megálltunk, szerény megállapításom szerint egy park mellett.
- Itt vagyunk. – mondta Yoseob majd kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját. Gyorsan mellé szaladtam és mentem utána. Minél beljebb mentünk a hatalmas parkba annál több minden volt kivilágítva. Meseszép volt. Nem győztem gyönyörködni a látványba. A park közepén egy hatalmas nagy szökőkút díszelgett melyeket lila és kék fények tettek hangulatosabbá. Amint megláttam izgatottságomba oda rohantam, mint egy 10 éves és a vízzel kezdtem szórakozni. Az egész parkot lehetett látni a szökőkúttól. Yoseob oda sétált mellém majd leült a szökőkút szélére.
- Tetszik? – mosolyodott el.
- Nagyon. – mondtam röhögve miközben még mindig a vízzel szórakoztam. Mikor már kicsit lenyugodtam leültem Yoseob mellé és néztem a parkot. Rajtunk kívül nem volt ott senki. Nem is csodálom, olyan éjfél tájt lehetett már. Aztán én is elkomolyodtam…
- Nem örülsz annak, hogy Junhyung felébredt? – kérdeztem. majd ránéztem, de Ő csak a földet bámulta szüntelen.
- Erről szó sincs… - mondta elgondolkodva.
- Akkor meg?
- Ahogy viselkedtél vele… szereted őt? – mondta ki végül félősen.
- Persze, hogy szeretem! Ahogy a többi Beast tagot is! – vágtam rá mosolyogva.
- Tudod, hogy nem úgy értem…- komolyodott el megint.
- Nem érzek többet iránta, mint barátság… - mondtam én is elkomolyodva. Végig őt néztem, de ő egyszer sem fordította felém a fejét. Hirtelen kínos csend alakult ki köztünk.
- És te Fifit? – törtem meg a csendet. Már én is csak a földet voltam képes bámulni, olyan kínos volt ez a beszélgetés.
- Mondtam már, hogy nem. – válaszolt unottan.
- Akkor miért csókoltad meg? – próbáltam úgy csinálni, mint akit már különösebben nem érdekel az egész.
- Mert azt mondta, hogy akkor megpróbálja elintézni, hogy GD visszakerüljön a Big Bang-hez. – mondta idegesen.
- És te elhitted neki. – mondtam csalódottan.
- El.
- Azt hittem sikerült elérnie, hogy belészeress. – röhögtem szerényen.
- Teljesen félre értetted az egészet. Nem neki sikerült ezt elérnie. – mondta gondolkodva.
- H-hanem kinek? – lepődtem meg. Nem kaptam választ. Csak vártam és vártam, de semmi reakciót nem kaptam hiába néztem őt szüntelenül arra utalva, hogy „válaszolj már basszus”.
- Mondd már el ho- nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat. Megfogta a kezem, magához ölelt, majd megcsókolt. Hosszú és lassú csók volt, ami egy vallomást zárt magába, amire mindig is vágytam. Aztán arca lassan távolodni kezdett, majd a szemébe néztem. Elvesztem azokban a boci szemekben akárhányszor találkozott vele a tekintetem. Egy halk őszinte vallomás, és megfagyott a pillanat…
- Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése