Blue Night 17.rész - Csapda

17.rész

Csapda

*Abby szemszöge*

Még mindig nem tudtam felfogni a tényt, hogy Hyuna és Hyunseung együtt vannak. Nem hittem volna, hogy Hyunseung-nak ilyen pocsék az ízlése. Mostanában mindenki hibát hibára halmoz, akárcsak én. Elkövettem egy hatalmas hibát.

Nem lett volna szabad lefeküdnöm Junhyung-al. Kihasználtam Junhyung törődését és gondoskodását. Túlságosan is az érzelmeim vezettek. Felejteni akartam és bele sem gondoltam mi lesz következménye. Túl akartam lépni mindenen, de nem gondoltam, hogy pont így fogom meg tenni. Nevetségesnek tűnők és úgy is érzem magam. Plafon bámulása most is izgalmasabb, mint Junhyung szemébe nézni. Biztos vagyok, benne ő is látja rajtam, hogy valami nincs rendben, ebben a helyzetben olyan vagyok, mint egy nyitott könyv. Szavakat kerestem, de semmi megfelelő és értelmes dolog nem jutott eszembe igazából nem is tudom mit kéne, most mondjak neki. Hirtelen szembe találtam magam vele. Halványan mosolygott rám én pedig kétségbe eseten próbáltam kerülni a tekintetét. Közelsége teljesen megrémített. Egyre közelebb hajolt hozzám hogy megcsókoljon, de mikor már éppen ajkai az enyémekhez értek volna gyorsan elfordítottam a fejem így csak egy arcra puszi sikerült.

- Hát itt meg mi mennykő folyik? – kérdezte egy ismerős hang. Reflexszerűen lelöktem magamról Junhynung-ot.  Ijedten kaptam a fejem az ajtóban álló személyre. Értetlenül pislogott hol rám, hol pedig Junhyung-ra. Zavarunkban azt sem tudtuk mit mondjunk vagy csináljunk.

- Megma-

- El se kezd. – vágott a szavamba Nicole. – Láttam, amit láttam. – tette ölbe a kezét. Komoly arckifejezéssel nézett minket.

- Hát jó. – vontam vállat. – Akkor mindenki mehet a dolgára. – álltam fel, hogy el tudjak iszkolni. Elégé kínosan éreztem magam és legszívesebben föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Ezt nem így terveztem nagyon nem.

- Ott megállsz! –mutatott rám határozottan, amire én megtorpantam. Nyugodtnak mutatta magát, de gondolatban már többször kinyírt minket.–Hallgatlak titeket.

- Hát, ha már itt tartunk, akkor nem csak én tartozok magyarázattal. – váltottam én is komoly hang stílusra..

- Az most lényegtelen. – intett le. – Inkább itt az kérdés, hogy te normális vagy Abby? –

- Teljesen normális vagyok. Miért?

- Hát mi volt ez az enyelgés? – akadt ki.

- Enyelgés?

- Ne húzd az agyam. – mutatta fel a mutató úját mérgesen. Furcsa arckifejezéssel nézett engem, amiből azt szűrtem le valamire tuti rá jött. Próbáltam fapofával állni ott.

- Mi folyik köztetek?

- Semmi. – szólaltunk meg egyszerre Junyhung-al miközben egymásra néztünk.

- Túl nagy az összhang. – nézett minket szúrós szemekkel. – Ti…..taláán…..nem az nem lehet?! –

-He? – pislogtam rá értetlenül.

- Ti lefeküdtettek!–jelentette ki miközben mutogatott ránk. Még víz is kivert a kijelentésétől.

- Ezt meg még is honnan veszed? 

- Normális vagy te? – kezdte kiabálni. – Miért nem Gikwang-al jössz össze újra miért pont Junhyung –al kamatyolsz?

- Te meg miért nem tudod fel fogni, hogy Gikwang és köztem soha a büdös életben nem lesz semmi. Nem szeretem nem érted? Miért nem tudod ezt felfogni? – kezdtem kiabálni amire Nicole egy kicsit meglepődött. Teljesen kiakadtam rá.

- Mert tudom, hogy a szíved legmélyén még mindig szereted. – lépett közelebb hozzám, hogy a képembe tudja kiabálni.

- Azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy felvilágosítsalak egy két dologról. – próbáltam nyugodt hangnemben beszélni vele, de hangom elárulta mennyire dühös vagyok. – Először is Gikwang és köztem soha többé nem lesz semmi és szeretném, ha többet erről nem nyitnánk vitát. Kérlek, érts, meg ami nem megy, azt nem lehet erőltetni. Másodszor mivel nagyon érdekel, mi van Seungho és köztem akkor most elmondom, örülhetsz, mivel amikor visszajöttem meg látogatott és csúnyán összevesztünk. Azóta nem igazán akar szóba állni velem. Harmadszorra pedig azt hiszem, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, mit csinálok, mit teszek, ha hibát követek el, akkor megtettem és vállalom a következményeit.

- Ha ennyire nagynak érzed, magad legalább szereted is vagy csak kihasználod? – biccentett fejével az ágyam mellett álló Junhyung-ra.  Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak. Kerestem azt a szót, ami kifejezi mit is érzek iránta. Kihasználtam azt a kis időt még Nicole Junhyung-ot nézte.

- Szeretem.

- Biztos vagy te ebben, mert én kételkedek ebben a dologban. – nézett rám újra komoly arckifejezéssel.

- Hát ké…

- Szeretjük egymást. – lépett közelebb hozzám Junhyung majd át karolta a derekamat. Meglepetten pislogtam rá majd Nicole-ra aki hirtelen levegőt is elfelejtett venni a meglepődöttségtől.

- Azt hiszed Abby, hogy ha hozzá menekülsz, akkor minden gondod meg fog oldódni? –nézett rá Junhyung-ra majd rám. 

- Te is ugyan ezt csináltad. – mondta Junhyung kicsit gúnyosan. Nicole meglepetten pislogott Junhyung-ra. Ide-oda kapkodtam a fejem köztük nem tudtam hova tenni azt, amit Junhyung mondott.

- E-e-ezt most ne keverjük ide teljesen más volt akkor. – dadogta idegesen Nicole. Értetlenül álltam és néztem őket. Mi folyik itt?

- Tipikus Nicole. – dugta zsebre a kezeit és halványan mosolygott Nicole-ra.

- Mi a fészkes franc folyik itt? –csattantam fel mire Nicole ijedten kapta rám a tekintetét. Tekintettem ide-oda cikázott közöttük. Választ vártam, de senkitől sem kaptam. Idegesen kezdtem dobogni a lábammal de Nicole még mindig félig ijedten félig meglepetten bámult rám. Tudtam most valami olyan fog következni, amitől pillanatok alatt padlót fogok fogni. Junhyung arcán gonosz vigyor ült ki. Egyre jobban kezdtem bepárázni.

- Mond el neki. – bíztatta Junhyung.

- Ez nekem nem megy. – nézett Junhyung-ra majd megbánóan szemekkel fordult felém. Dühösen indult az ajtó felé.

- Lefeküdtél vele igaz? –tettem fel neki a kérdést. Egy pillanatra megállt nagyot sóhajtott majd dühösen feltépte az ajtót majd amilyen erővel csak tudta bevágta maga mögött. Csalódottnak éreztem magam. Tényleg azt hittem, hogy mindent elmondunk egymásnak. Tudom, hogy nekem is voltak titkaim, de el akartam neki mondani csak vártam a megfelelő alkalomra. Hiba volt..

- Elfut ahelyett, hogy szembe nézne az igazsággal. – mondta Junhyung gúnyosan.

- Tűnj innen. – fordultam lassan hátra majd határozottan az ajtó felé mutattam. Meglepődve nézett rám, de látni sem akartam. Bele sétáltam a kicsiny kis csapdájába. – Most. –emeltem fel a hangomat. Lassú léptekkel elindult az ajtó felé én pedig készségesen kinyitottam neki az ajtót, majd ahogy ki tette a lábát rá csaptam az ajtót. Megálltam az ajtóval szembe és csak néztem.  Mérhetetlenül nagy bűntudatom támadt. Azt hittem megoldás ha Junhyung-hoz menekülök, hiszen ő más, de tévedtem. Ennyire nem ismerném az embereket vagy talán csak én vagyok ennyire vak, hogy nem ismerem fel az ilyen embereket? Bűntudatom most már elviselhetetlen fokozatba váltott. Túlságosan is elviselhetetlen de azt hiszem, meg is érdemlem…