41.rész
„Szeretlek”, „Félek…”
*Abby szemszöge*
Ma este egy Zenei Fesztivál lesz. Amire a Beast természetesen hivatalos. Én most nem lépek fel velük, hiszen csak egy számot adnak elő így azt mondták most nézzük őket Nicole-al és bulizunk. Nicole-al egy percig sem ellenkeztünk. Újra át akartuk élni azt a percet mikor először álltunk a színpad előtt. Akkor még mi is fan görlök voltunk és most minden más. Alig várom már az estét, hogy újra lássam őket a színpadon. Már csak 2 óra van az indulásig. Ideje lenne nekem is összekapnom magam és valami emberi formát ölteni magamra. Szép loknikba csavartam a hajam, amik szépen egyenletesen simultak a vállamra. Ki sminkeltem magam bár nem igazán rajongok érte, de most kivételt teszek. Felvettem azt a gyönyörű ruhát, amit Nicole választott nekem:
- Abby készen vagy? Mindjárt indulunk. –Nyitott be Nicole a szobámba.
- Persze. – Mértem végig magam utoljára a tükörben megbizonyosodva róla, hogy minden rendben van felkaptam a földön lévő cipőmet és a vigyorgó barátnőm felé indultam. – Aszta nagyon szép vagy. – mértem végig tátott szájjal.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. – Kacsintott rám majd meg fogta kezem és lefelé kezdet húzni. – Gyerünk várnak a többiek. A többiek már készen vártak minket a nappaliban. Mindenki nagyon csinosan volt fel öltözve. Nicole finoman oda lökött Gikwang mellé aki.. fogalmam sincs milyen arckifejezést vágott. Kicsit megijesztett:
- Jól vagy? – pofozgattam finoman.
- P-pe-persze. - rázta meg a fejét. Hirtelen magához húzott a fülemhez hajolt.
- Csodaszép vagy. – suttogta. Fülig pirultam fejem szinte már egy ráknak a színére hasonlított.
- Beszélsz már zöldeket. – Legyintettem egyet a kezemmel. Közben már a többiek elindultak a kocsihoz. Gyorsan követtem a példájukat. A kocsiban a fiúk újra és újra át beszélték a mai napi teendőket. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Biztos vagyok benne, hogy tökéltesek, lesznek, mint mindig. Mikor megérkeztünk hatalmas tömeg vett minket körül. Vakuk villantak. Mindenki széles mosolyt erőltetett magára:
- Álljatok a színpadhoz közel. –Mondta Yoseob mikor beértünk a nagy terembe.
- Ahha. Oké.. –Mondtuk egyszerre Nicole-al. Teljesen el voltunk ámulva. A z egész terem tele volt híres K-pop-osokkal. Mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie. El se akartam hinni, hogy itt lehetek.
- Ne ennyire feltűnően. –Bökött finoman oldalba Doojoon.
- Nem tudom, hogy te, hogy reagálnál ennyi hírességre. – Mondta Nicole.
- Nem így az biztos. De most már menjetek, a színpadhoz hamarosan kezdődik a műsor. – Mondta majd eltűnt mellőlünk a többiekkel együtt.
- Jobb lesz, ha oda állunk, ha tényleg látni akarjuk őket. – Mondtam. Nicole csak helyeslően bólogatni kezdet. Megindultunk a színpad felé. Elfoglaltuk a számunkra megfelelő helyet és vártunk. A színpadon megjelent egy vicces felkonferáló ide-oda ugrált. Hangosan kiabált a mikrofonba. Nicole-al csak jót mosolyogtunk rajta meg a rossz poénjain, amit minden felkonferálás előtt mondott. Fogalmam sincs, mikor jönnek már a fiúk, de már nagyon várom őket. Eddig az össze produkció nagyon jó volt. Volt pár banda ahol velük együtt hangosan énekeltünk és táncoltunk. Aztán végre a magát vicces gyereknek tartó egyed, aki a színpadon ide-oda pattogott, mint a nikkel bolha felkonferálta a fiúkat. Szívem egyre hevesebben vert. Nicole rászorított e kezemre majd mosolyogva vártam a srácokat. Majd felcsendült az ismerős dallam és fiúk hangja betöltötte az egész termet. Éreztem, hogy Nicole néha-néha rá szorít a kezemre. De egy percre se tudtam le venni a szemem a színpadon táncoló fiúkról, hogy meg tudjam nézni Nicole arcát. Teljesen elvarázsoltak úgy, mint a legelső koncerten. Ezerszer másabb érzés, ha velük táncolni, mintha nézed őket. Újra úgy éreztem magam, mint egy fan görl. De ki élvezem minden percét. Mikor a fiúk végeztek hatalmas tapsvihar tört ki sikítoztak. Fantasztikus volt újra így látni őket.
Még utoljára meghajoltak a közönség felé majd integetve leindultak a színpadról. Még pár produkció volt hátra Nicole-al végig néztük az összeset. Mikor vége lett egy Dj lépett a színpadra ahol már elhelyeztek egy keverő pult szerű dolgot és már neki is állt zenét biztosítani. Gondoltam meg keresem a fiúkat, hogy ne legyek egyedül mivel Nicole eltűnt mellőlem. Biztos ő is a fiúkat keresi. A tömegben kiszúrtam Dongwoon-t át verekedtem magam a tömegen:
- Nem tudod, hol van Gikwang?
- Az előbb láttam a színpad környékén láttam a többi banda taggal. –Mondta majd tovább beszélgetett egy lánnyal.
- Köszi. – Indultam a színpad felé, hogy végre elmondjam mennyire jók voltak. Már alig vártam, hogy lássam Gikwang-ot. Minél közelebb értem a színpadhoz egyre szélesebb vigyor volt az arcomon. Nem akartam hinni a szememnek. Ez csak egy rossz álom és mindjárt felébredek. A mosoly szépen lassan eltűnt az arcomról. Hyuna és Gikwang csókolóznak. Teljesen összetörtem. Csak álltam ott és néztem őket. Könnyeim szépen lassan folytak végig az arcomon. Gikwang finoman ellökte magától majd mondott neki valamit mérgesen és a tömeget kezdte pásztázni. Mintha keresne valakit. Nem akartam, hogy észrevegyen, inkább elmegyek. Letöröltem a könnyeimet és elindultam a kijárat felé. A kijáratnál levettem a magas sarkú cipőmet és félre dobtam. Futni kezdtem valamerre fogalmam sincs hova tartok, de nem érdekel. Egyedül akarok lenni. Újra összetörték a szívem. Futottam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam el akartam tűnni. Megálltam egy pillanatra körül nézni, de a környék nem volt ismerős. Sikeresen eltévedtem. Remek még csak ez hiányzott. Leültem az útpadkára és vártam. Vártam hátha most felébredek és kiderül, hogy egy rossz álom volt. Gikwang mellettem van és engem csókol és nem Hyuna-át. De hamar rá kellett döbbenjek, hogy nem állom volt az egész. Minden valóság csak saját magamnak akarom be mesélni, hogy álom. Bőgtem, mint egy kislány, akitől elvették a szeretett babáját:
- Abby. – Kiabálta egy ismerős hang a távolból. Felálltam és újra futni kezdem. Nem akarok vele beszélni. – Várj.. Abby nem fuss el. – Hangja kétségbe esett volt.
- Hagyj békén Gikwang. – Kiállottam hátra.
- Kérlek hallgass meg. – Fogta meg a kezem így megállásra késztetett.
- Hagyj BÉKÉN. Érted? Elfogadom, hogy te őt szereted és nem engem. –Suttogtam az utolsó mondatot. Kezemet kirántottam a szorításából, de ő újra megragadta. Fájt kimondani. Nagyon fájt.
- De Abby én nem szeretem.
- Akkor miért csókoltad meg? – förmedtem rá. – Láttam, hogy te sem ellenkeztél egy pillanatig sem. –Hangom elcsuklott.
- Letámadott. Mikor feleszméltem már késő volt. – Hangja szomorú volt.
- Oké ezt most mond el annak, aki el is hiszi. – Mondtam neki kicsit flegmán.
- Tudod, hogy te vagy az egyetlen, akit tiszta szívből szeretek. – húzott közel magához és szorosan ölelt. Egy kis ideig küzdöttem, hogy kikerüljek a szorításból aztán hagytam magam. – Szeretlek. –hangja elcsuklott. Fölösleges küzdenem úgy sem fog el engedni. Csak ezt a szót ne.
- Szép kis hazugság volt minden. – suttogtam. –Most már kérlek, engedj el. Haza akarok menni. – Toltam el magamtól. Karjai finoman lecsúsztak a derekamról meredten bámult maga elé. Meg fordultam és elindultam valamerre fogalmam sincs hova megyek, de el kell mennem innen. Hirtelen eső cseppek hullottak rám. Először csak csöpögött majd szakadni kezdet. Remek ez hiányzott még. Fogalmam sincs, mit gondoljak most „.. tiszta szívemből szeretlek.” , „Szeretlek..
* Nicole szemszöge *
Eltelt a 3 nap. Otthon járkáltam fel s alá, mint egy idióta. Késő délután Abby hazajött, mert többet nem volt rá szükség aznap a próbákon. Nem engedték meg nekünk, hogy bármelyikünk is ott legyen a párbaj helyszínén, ezért csak tv-n keresztül nézhettük. Bekapcsoltam a tv-t ahol még reklám ment. Abby leült mellém én meg idegességemben a lábaimmal doboltam és a számat harapdáltam.
- Ennyire nem akarsz vissza menni? – kuncogott Abby.
- Ennyire nem akarom, hogy egyedül legyen Yoseob egy olyan helyen ahol a U-kiss-esek is ott vannak. – fordultam felé. Abby csak vállat vont majd néztük tovább a tv-t. A táncpárbajt egy barátságos előre megtervezett kis fellépésnek adták elő, mintha semmi nem múlna rajta. Először Yoseob lépett fel. Minden egyes mozdulatánál kirázott a hideg és csak szorongattam a távirányítót. A tánca végén nagy tapsvihar tört ki. Mikor Eli felment a színpadra, egyből a táncát egy jó kis has mutogatással kezdte. Mérgemben a nappali közepébe vágtam a távirányítót.
- Há’ normális ez?! Hogy néz már ki?! Azt hiszi, hogy ezzel nyerhet?! Szánalmas… - hordtam le a feketeföldig miközben Abby csak jókat nevetett rajtam. A győztes kihirdetését ameddig csak tudták húzták és húzták. Már a hajat téptem annyira ideges voltam. Aztán végre kimondták a győztes nevét, akit egy 3 tagból álló „zsűri” választott ki…
* Nyerni fogsz…* *… ugye?* hangzott a fejemben. Eli és Yoseob a színpadon álltak egymás mellett. Eli az eget kémlelte maga biztosan míg Yoseob a fejét lehajtva levegő után kapkodott. Csak egyre előrébb és előrébb hajoltam a kanapén, hogy jobban halljam majd a győztes nevét. Annyira izgultam, hogy levegőt is alig kaptam. Becsuktam a szemem és reménykedtem…
Egy név…. Majd hangos tapsvihar…
Yoseob.
Kinyitottam a szemem és annyira előre dőltem már a kanapén, hogy már szinte álltam így leestem róla. Feltápászkodtam és ugrálni kezdtem. Örömkönnyek jelentek meg a szemeimben. Eli fel volt háborodva, Yoseob meg megkönnyebbülve mélyeket lélegzett. Abby nyakába ugrottam és pattogtam tovább, mint aki legalább 20 energia italt ivott. Alig vártam, hogy találkozzak Yoseob-al, hogy megölelhessem. Egész éjjel fent voltam és a kanapén ülve, zenét hallgatva vártam, hogy majd belép az ajtón, akár késő este, éjfél vagy akár hajnalba. Aztán Hajnali 2-kor az ajtó nyikorgására kaptam fel a fejem. Felültem majd figyeltem, hogy kilép be az ajtón. A Beast tagjai voltak azok hulla fáradtan. Felém fordultak majd félve a választól megkérdezték.
- Ki nyert? – nyögte ki Doojoon.
- Yoseob. – vigyorogtam. A többiek megkönnyebbülve felvánszorogtak a lépcsőn majd félúton Dongwoon visszakiáltott nekem.
- Itthon van már?
- Nem… - hajtottam le a fejem. – Azt hittem majd veletek jön haza. – gondolkodtam el.
- Hát mi nem találkoztunk vele. Reggelre biztos haza talál valahogy. – vont vállat Dongwoon majd tovább ment.
Visszadőltem a kanapéra és a plafont bámultam. Hol lehet most? Miért nem jött haza? Mi van, ha reggelre sem fog haza jönni?
Félek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése