21.rész
Ő
Furcsa érzések kavarogtak bennem miután Junhyung visszajött hozzánk. Számtalanszor eszembe jutott az, ahogy viselkedtem vele a kórházban, és amit éreztem közben. Félek, hogy túlságosan megkedvelem, ami nem történhet meg, mert nem akarom elveszíteni Yoseob-ot. De tény, hogy akárhányszor Junhyung rám néz, mondd valamit vagy hozzámér, úgy érzem, hogy megszűnik körülöttem a világ. Minden egyes alakalommal, amikor megölel, ha egyedül érzem magam, ha megfogja a kezem, vagy ha ad egy puszit a szívem ordít utána és többet követel. De mindig is jó voltam abban, hogy küzdjek az érzéseim ellen, most is ezt fogom tenni. Elfojtom, amennyire csak lehet, és aztán elmúlik. Yoseob számomra a legfontosabb és ezen semmi sem fog változtatni.
Minden rendben lesz, csak ne nézz rám azokkal a mély szeretetteljes szemekkel, mert elgyengülök tőlük, mint a 4.napon…
Egyedül Tiffany és én voltunk otthon a többiek a stúdióba voltak és próbáltak. Tiffany-val úgy döntöttünk, hogy nézünk valami filmet ezért felszaladt az emeletre, hogy lehozza a filmjeit, amiket az egyik barátnőjétől kért kölcsön. A nappaliban a kanapén vártam rá mikor valaki csöngetett. Kissé elcsodálkoztam, hogy ki lehet az, de nem sokat töprengtem rajta, egyből mentem az ajtó felé. Mikor kinyitottam a számomra sátánt jelentő személy állt ott.
- Bejöhetek? - kérdezte Fifi. Kedvesnek látszott, de láttam a gonoszságot a szemében. Meg se várta, míg válaszolok bejött majd a nappali közepén megállt.
- Mit akarsz? -Kérdeztem tőle kíváncsian.
- Csak gondoltam meglátogatlak. – mosolygott.
- Mégis miért? Utálsz engem. – néztem rá gyanakvóan.
- Ez igaz. – mondta, majd bement a konyhába. Én addig leültem a kanapéra. Nem sokára jött Fifi, de valami nem stimmelt. Gyanúsan hátul tartotta a jobb kezét. Felálltam.
- Mi van a kezedbe? – próbáltam nyugodt maradni, de nagyon kezdtem beparázni.
- Ígérem, gyors leszek, és ezúttal nem fogok hibázni. – vigyorgott. Lépteket hallottam a lépcső felől.
- Van egy tök jó horror filmem este meg … kéne… néznünk… - lassult le Tiffany mikor meglátott minket. A kanapétól kb 5 méterre megállt és nézett minket.
- Mi folyik itt? - kérdezte értetlenül.
- Ne gyere ide. – mondtam neki ijedten. Féltem, nehogy Fifi neki essen.
Fifi lassan előhúzott a háta mögül egy hatalmas kést és az arcához emelte. Úgy nézett ki, mint valami pszichopata állat.
- Hé csajszi tedd le szépen azt a kést.. – próbálta nyugtatni Tiffany.
- Arra várhatsz. – vigyorgott felé Fifi majd hirtelen az asztalról meg ragadott egy vázát és Tifanny felé hajította. Míg a váza repült Fifi elindult felém maga előtt a kést tartva. Közben hallottam, ahogy a váza széttörik a parketten, majd a következő, amit láttam az az ahogy Tiffany Fifi nyakába ugrik és így mind a ketten átesnek a kanapén. Gyorsan odaszaladtam az asztalhoz elvettem a telefonom és keresgélni kezdtem a nevek között. A legelső név, ami szembe jött velem a nagy kapkodásba:
Junhyung.
Gyorsan hívni kezdtem közben pedig csak forgolódtam. Tiffany és Fifi a földön verekedtek a késért, ami tőlük pár méterre állt meg. Aztán végre beleszóltak A telefonba:
- Szia, mivan?
- Azonnal gyere haza, segíts! – kapkodtam. Azt sem tudtam mit mondjak annyira kétségbe voltam esve.
- Mi a baj? – kérdezte lepetten Junhyung.
- Fifi itt van, és kés volt nála és most Tiffany… - nem tudtam megfogalmazni a mondandóm, de nem is kellett.
- Azonnal ott vagyok, ne félj! – vágta rá határozottan majd kinyomta. Ezalatt Fifi és Tiffany felálltak a földről de Fifi a kanapéról felvett távirányítóval fejbe vágta Tiffany-t akinek elkezdett vérezni a feje. Leült a földre és a fejét fogta. Fel sem tudott állni. Fifi gyorsan oda szaladt a késért majd miután felkapta felém indult. Gyorsan elindultam a lépcső felé, felmentem, beszaladtam a szobámba, de mikor be akartam csukni az ajtót Fifi kívülről húzni kezdte.
- Hagyj békén! – könyörögtem neki kétségbeesetten.
- Meg fogsz dögleni! – kiáltozott miközben röhögött.
Nekidőltem az ajtónak, hogy be tudjam csukni de Fifi nagyon erős volt. Ez ment kb 5 percig, amikor hangokat kezdtem hallani a lépcső felöl:
- Fent vannak, siess! – hallatszott Tiffany hangja. Megnyugodtam, hogy jól van. Lépteket hallottam egyre közeledni majd egyszer csak Fifi elengedte az ajtót, ami becsapódott, amiért még mindig támasztottam. Vártam egy kicsit majd lassan kinyitottam és leskelődni kezdtem. Láttam, ahogy Fifi nekiront Junhyung-nak és a késsel végig vágja egy lendülettel a mellkasát. De Junhyung meg se rezzenve mintha mi sem történt volna még utána is ugyanúgy állt.
- Most mi a…Ezt miért hagytad?! Ne szerencsétlenkedj már, hogy csapkodjon meg a nyári villám! Nem vagdosni hívtunk ide, mint valami felvágottat! – kiabált rá Tiffany, aki mellette állt.
- De lányt nem ütök meg… - nézett rá Junhyung.
- Akkor majd én! – dühödött fel Tiffany majd odalépett Fifi-hez és bevágott neki egyet. Kinyitottam az ajtót és láttam, ahogy Fifi előttem próbálja összeszedni magát. Lassan a kés felé kezdett nyúlni, ami mellette pihent a földön. Rossz érzésem támadt ezért távolodni kezdtem, míg a hátam a falnak nem ütközött. Fifi hirtelen meglendítette a kést. Láttam, ahogy egyenesen repül felém. Megijedtem és becsuktam a szemem.
- Nicole! - Kiáltott Tiffany. Lassan kinyitottam a szemem. Elfordítottam balra a fejem és láttam, ahogy a kés pár centire az arcomról bele van állva a falba. Sóhajtottam egyet.
- E-ez nem jó játék. – néztem rá Tiffany-ra miközben a késre mutattam és pislogtam
Junhyung odaszaladt Fifi-hez, majd megütötte, amitől a lány elájult. Tiffany már a szobámba járt, de ekkor megfordult.
- Még hogy nem ütsz meg lányt…- mondta neki flegmán.
- Ez már nem lány! – kiáltotta vissza neki Junhyung. Tiffany vállat vont majd visszafordult.
-Jogos. – jött tovább felém, amikor hirtelen a fejéhez kapott és letérdelt. Gyorsan felálltam és odaszaladtam hozzá.
- Jól vagy? – kérdeztem kétségbeesetten.
- P-persze, csak egy kicsit szédülök. – válaszolt miközben sziszegett.
Bekötöttem a fejét majd elküldtem aludni. Nem volt olyan vészes a seb, reménykedem benne, hogy nem lesz szükség orvosra. Miután bekísértem a szobájába lementem a nappaliba és feltakarítottam a törött váza darabjait. Junhyung a kanapén ült. Mikor végeztem a takarítással leültem mellé, mire ő felállt és lassan elkezdte levenni a pólóját. Elpirultam, mint a rák majd gyorsan elfordultam.
- M-mit csinálsz? – vontam kérdőre.
- Nem olyan jó véres pólóba lenni hidd el. – válaszolt. Igaz, is hisz Fifi megvágta. Visszafordultam majd felálltam. Junhyung háttal állt nekem és a véres pólóját nézte.
- Hadd nézzem meg a sebet.
- Nem vészes.
- Azt majd én eldöntöm!
Junhyung lassan megfordult. Vagy 20 cm volt a seb és nagyon mély. Nem hittem a szememnek. És egyáltalán nem fáj neki, vagy csak leplezi? Gyorsan elláttam a sebét. Letöröltem róla a vért, fertőtlenítettem majd bekötöttem. Többször is végig futott az agyamon miközben a kanapén ülve ápolgattam, hogy mennyivel izmosabb, mint amilyennek hittem. Párszor már kínosan éreztem magam a gondolataim miatt. Mikor végeztem megöleltem.
- Köszönöm. – mondtam neki majd felálltam és akartam volna megfordulni, hogy elmenjek, de a kezem után nyúlt és ős is felállt. Maga elé fordított és a szemembe nézett. Lepetten néztem rá, hogy most mit akarhat…?
Elengedte a kezem majd átkarolta a derekam és a lehető legközelebb húzott magához. Olyan szorosan ölelt magához, hogy éreztem minden szívdobbanását. A másik kezével óvatosan megfogta az arcom. Attól féltem, hogy még levegőt is elfejtek venni. Arca lassan közeledni kezdett. Becsukta a szemét mire én is és csak vártam a pillanatot, hogy az ajkaink egymáshoz érjenek. De ekkor bevillant egy kép. Egy kép, egy aranyos srácról, aki nevet és boldog. A szél belekap a barna hajába, miközben ő csak mosolyos és boci szemekkel néz.
* szeretlek * hallottam a fejemben a vallomását. Ekkor épp, hogy összeértek az ajkaink Junhyung-al lassan elfordultam majd levettem a kezét a derekamról. Bűnbánóan lehajtottam a fejem, mert nem mertem a szemébe nézni.
- Sajnálom… De szeretem őt. – nyögtem ki valahogy.
- Persze, tudom. Ne haragudj. – válaszolt csalódottan, majd megfordult és elindult a lépcső felé. A szívemet mardosta csalódott hangja. Nem arról van szó, hogy nem szerettem volna. Nagyon is akartam, hogy végre így magához öleljen és megcsókoljon, de ha eszembe jut Ő, egy hang ordít bennem, hogy nem tehetem, mert belehalnék, ha őt elveszítem. Most mit kéne tennem? Szaladjak Junhyung után és szorítsam magamhoz, vagy megszokom a felém irányuló csalódott hangját.
Junhyung-al is boldog lennék. Ebben biztos vagyok. De Yoseob nélkül élni sem tudnék. Mélyen tudom a választ, hogy kit szeretek igazán, és hogy kihez tartozom, de mégis néha a bolond szívem, ami olyan könnyen tud szeretni, más irányba akar terelgetni, hogy próbára tegyen, mennyit is ér Ő nekem…
Sajnálom Junhyung…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése