2012. szeptember 7., péntek

Blue Midnight 15.rész - Vér a lépcsőn


15.rész
Vér a lépcsőn.





2 órás sírás után óvatosan kimerészkedtem a szobámból. Az egész házban csend volt. Egyedül voltam. Mikor le akartam menni a lépcsőn Fifi jött velem szembe. Értetlenül néztem rá majd megálltam a lépcső szélén. Fifi megállt mellettem, de még arra sem méltatott, hogy rám nézzen. Fejét büszkén felemelte.


- Mit keresel itt? – kérdeztem komoran.


- Yoseob-ot kerestem, azt hittem itthon van. – felém fordult majd végig mért. – Bár ahogy elnézlek járt itt. – mondta flegmán. 


- De most nincs itt szóval akár el is mehetnél. – mondtam neki fapofával. Nem akartam, hogy lássa mekkora fájdalmat okozott nekem. 


- Tudod…- kezdett el körülöttem járkálni miközben alaposan szétnézett. – Nem lett volna szabad egy percig sem azt hinned, nyerhetsz velem szemben… - mondta gonosz mosollyal. 


- Te nem is szereted igazán… neked ez az egész csak egy verseny volt! – emeltem fel a hangom.


- Ne legyél nevetséges… már azelőtt az enyém volt, hogy ő tudott volna a létezésedről. Én csak megvédtem azt, ami az enyém. – vigyorgott fenyegetően. 


- Nem tudom mitől parázol. Olyat nem igen veszthet el az ember, amit meg sem szerzett! – mondtam neki bunkón. 


- Látom, nem tudod feldolgozni a tényt, hogy ő az enyém. Igaz egy pillanatra azt hittem, hogy elveszed tőlem. 


- Ez a gondod már megoldódott! – mondtam neki szúrós szemekkel. Fifi lassan odajött hozzám közben pedig a földet nézte ravaszul. Lassan rám nézett majd gonoszan elkezdett vigyorogni:


- Nem… még nem… - nézett rám az ördög a 2 szemével. Rossz előérzetem támadt. Majd hirtelen lendülettel, a kezével meglökte a vállam, amilyen erősen csak tudta. Zuhanni kezdtem. Láttam, ahogy Fifi önelégült arca egyre távolodik. A kezem a lábam, az oldalam a fejem… mindenem elkezdett fájni, ahogy a lépcső fokok megütöttek. 10 lépcsőfokot zuhanhattam kb. Levegőt se kaptam. Annyira fájt mindenem, hogy nem tudtam mozogni. A fejem azt hittem felrobban. A tarkómhoz nyúltam, majd mikor visszatettem a kezem a földre megrémültem. A kezemről fojt a vér. Fel akartam állni de Fifi odajött, és belém rúgott. A lépcső legalján álltam meg. A földön feküdtem. Épp, hogy egy kicsit ki tudtam nyitni a szemem. Láttam, hogy a lépcső csupa vér. Fifi lassan lesétált a lépcsőn majd megállt mellettem. A lábain kívül nem láttam semmit, hiszen nem bírtam felemelni a fejem. Még a szememet is nehezen tudtam nyitva tartani.


- Most oldódott meg a gondom. – mondta Fifi boldogan, majd nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem… Hirtelen sötétbe borult a világ. Most, meg fogok halni…igaz?

1 megjegyzés: