Blue Midnight 27.rész - Mikor minden szétesik

27.rész

Mikor minden szétesik 

* Abby szemszöge *

Egyre több próbára jött velünk Tiffany. Egy újabb izzasztó táncpróba után mindenki a földön feküdt. Én ki akartam menni a mosdóba, de félúton beszélgetést hallottam. Elfordítottam a fejem és Tiffany-t láttam GD-vel cseverészni. Leesett az állam. Röhögcséltek és egymást bökdösték. Ezt nem hiszem el… 

Nem akartam, hogy észrevegyenek ezért gyorsan tovább mentem. Onnantól kezdve szinte mindennap láttam őket valahol. Egyáltalán tudja Tiffany, hogy GD utál minket? 

A legtöbbször csak telefonon beszéltek. Aztán 1 hét után újra felbukkant a stúdió előtt GD. Tiffany a nyakába ugrott röhögve. Sose láttam még ilyennek GD-t… 

Most tényleg vagy kezd megjavulni, vagy tervez valamit. Dühös lettem, ökölbe szorítottam a kezem majd oda trappoltam hozzájuk. Megfogtam Tiffany karját majd elrántottam GD-től.

- Mi folyik köztetek?! – kiáltottam rájuk.

- Ti ismeritek egymást? – hangzott tőlük egyszerre a kérdés lepetten. 

- Ti nem is tudtátok…?- kerekedtek ki a szemeim. – GD utálja a Beast-et és mindenkit, akinek köze van hozzájuk. – fordultam Tiffany felé. – Csak azért állhatott eddig szóba veled, mert nem tudta, hogy annak a barátnője, vagy akit a legjobban utál. – néztem rá GD-re szúrós szemekkel. GD arcára kiült meglepettség.

- Nicole… - suttogta.

- Jobban tennétek, ha többet nem találkoznátok! – mondtam majd megfogtam Tiffany kezét és berángattam a stúdióba. Nagyon le volt törve. Az örök vidám, és kemény lány, most összetört. Lehet, hogy nem vallja be magának, de biztos vagyok benne, hogy megszerette GD-t…

Tiffany, hogy a francba sikerült belecsöppened egy ilyen tiltott szerelembe?!

- Pár nappal később - 

Tegnapi nap nagyon fárasztó volt. Yoseob elég rendesen megkövetelte tőlünk a maximumot, minden egyes táncot többször át vettünk. Már minden tökéletes volt, de ő mindig talált benne valamit, amiért újra és újra el kellett próbálni. Mindenki olyan volt, mint egy zombi mikor haza értünk. Most meg reggel 10-kor indulunk a stúdióba és ki tudja, meddig leszünk ott. Előre félek az egésztől. Gyorsan felkaptam a melegítő nadrágomat és egy laza trikót felkaptam a táncos cipőmet és indultam le a nappaliba, hogy készen várjam az indulást. Leültem a nappaliban és vártam. Megjelent Yoseob és szó nélkül tudtuk, hogy indulunk. Megindultunk a kocsi felé. Mindenki a szokásos helyére ült. A kocsiban néma csönd volt néha már túlságosan is kényelmetlenül éreztem magam. Szerintem nem csak én voltam így vele. Mikor megérkeztünk mindenki katonás sorban szállt ki a kocsiból. Csönd és fegyelem. Ezzel a két szóval tudnám leírni. Minden egyes táncpróba előtt alaposan bemelegítek, nem szeretném, ha valami komolyabb bajom lenne. Éppen a lábamhoz hajolgattam ide-oda miután végeztem fel néztem és Yoseob szúrós szemekkel mért végig: 

- Nem hiszem el, hogy mindig rád kell várni. – Förmedt rám. Körül néztem a teremben mindenki ült és vizet szürcsölgettek. Egyikükön sem láttam egyetlen egy izzadás cseppet sem legördülni. Kezdem, azt hinni velem van baja. De egy szót sem szólok, inkább rá hagyom, nem akarok vele összeveszni. Biztosan ez csak egy átmeneti állapot. Vállat vontam majd beálltam a helyemre utánam szépen lassan a többiek is. Megkezdtük a próbát. Már vagy tízszer eltáncoltuk a Beautiful Night koreográfiáját. Yoseob még mindig talált benne hibát: 

- Abby nem hiszem el, hogy nem tudsz oda figyelni és tényleg oda tenni magad. Újra! –Hadarta el majd a zene újra indult. Még jobban oda tettem magam. Bele adtam apait, anyait, amit csak tudtam. A zene hirtelen megállt. Megdermedtem, tudtam valamit megint nem jól csináltam. 

- Hahó Abby. Ébredj már fel. Nem veszed észre, hogy miattad csináljuk újra és újra?! – Kiabálta le a fejemet. Mindenki meglepődve bámult minket. Köpni, nyelni nem tudtam. Miattam? Talán nem is lenne itt a helyem? Talán tényleg nem vagyok annyira jó táncos, mint hittem. 

–Újra! – Indította újra a zenét. Próbáltam erőt venni magamon és ismét bele adni mindent. A zene újra megállt. Leguggoltam és beletúrtam a hajamba és vártam mit kapok megint. Felnéztem. Yoseob mérgesen közelített felém: 

- Fogalmam sincs, mit keresel itt. Táncolni sem tudsz! – Förmedt rám dühösen. Felálltam, hogy szemébe tudjak nézni. Arcomat elöntötte a düh. Gikwang azonnal mellém lépet, hogy meg tudja akadályozni, hogy akármit is csináljak. Kezem azonnal ökölbe szorult. Yoseob megfordult és székek felé vette az irányt, mit sem törődve avval, hogy éppen az imént taposott el. Éppen indulni akartam Yoseob felé, hogy lekeverjek neki egyet de Gikwang elém állt: 

- Kérlek, ne tedd. – Suttogta. Felnéztem rá szemeim könnybe lábadtak. Gyorsan letöröltem. Kezeit levettem a derekamról és az ajtó felé kezdetem rohanni. Még mielőtt ki léptem volna rajta meg fordultam majd tekintettemmel Yoseob-ot kerestem, aki éppen henyélt az egyik széken: 

- Mostantól nem foglak titeket hátráltatni. Megkönnyítem a helyzeteteket. –Kacsintottam rá. Feltéptem az ajtó és magam után olyan érős vágtam be, hogy bele remegett az egész stúdió. El sem tudom hinni, hogy ezt mondta nekem. „Fogalmam sincs, mit keresel itt. Táncolni sem tudsz.’’ hangzott a fejemben folyamatosan ez a két mondat. Hát most már örülhet, nem kell velem foglalkoznia. Nem fogom hátráltatni őket semmiben sem. Ez lesz a legjobb nekem is és a többieknek is….