Blue Midnight 11. rész - Ígéret

11.rész
Ígéret

*Abby szemszöge* 

Fel sem tudtam fogni mi történik el se akartam hinni, hogy Junhyung itt fekszik a kórházban és komában van. Ott álltunk az ablaknál, egyedül Nicole nem állt ott Yoseob nem engedte neki, amiben igaza is volt teljesen összeroppant volna. Én is alig bírtam ki könnyek nélkül legszívesebben elszaladtam volna. Ami legjobban fájt az, hogy így láttam a többieket. Ott álltak szótlanul könnyeikkel küszködve meredtek be az ablakon az ott fekvő Junhyung-ra. Bármennyire is akartam őket vigasztalni egyetlen egy szó sem jött ki a torkomon. Hirtelen arra eszméltem, hogy Gi eltűnik mellőlem. Homályosan láttam könnyes szememtől gyorsan meg töröltem és gyors léptekben utána siettem.

- Gi kérlek, várj meg. – Mondtam neki halkan, hiszen még sem kiabálhattam utána. Hiszen minden szobában egy-egy ember lábadozott a sérüléseiből. Nem állt meg ment tovább mintha nem is hallotta volna hangomat. Összeszorult a szívem. De nem hagyhatom, egyedül még baja esik és én abba belehalok, nem tudnám magamnak megbocsájtani. Egyre gyorsabban szaladtam majd mire utol értem elé vetettem magam. Megállt, de fejét még mindig a földre szegezte. Nem szólt hozzám szemeimben akaratlanul is könnycseppek jelentek meg. Fejét két kezem közé fogtam és felemeltem, könnyes szemeivel találtam magam szemben. Szívem szakadt meg. Én szemeimből is egyre jobban folytak a könnyek. Hirtelen megöleltem és amennyire csak tudtam szorítottam magamhoz, fejét vállamba temetve.

- Belehalok, ha most meghal. – suttogta. Egyre szorosabban kezdett ölelni. Szegény, a világ legrosszabb érzése, amikor egy barátod fekszik a kórházban és az orvosok küzdenek az életéért. Nem tudnám, elképzelni mi lenne, ha ez olyan személlyel történik, meg akit szeretek, nem tudnék ilyen erős maradni, mint ők. 

- Gi..Kérlek.. Ne is mondj ilyet. Túl fogja élni. Nagyon erős srác.- Hangom itt-ott elcsuklott próbáltam nyugodtságot sugallni szavaimmal, több-kevesebb sikerrel. 

-Tudom. – Felnézet rám magára erőltetett egy mosolyt és fejét visszahajtotta vállamra. Nem érdekel, ha most Taeyang-ban egy világ dől össze, de vele maradok, vagyis velük szükségük van rám. Kicsit eltoltam magamtól Gi-t, hogy a szemébe tudjak nézni majd sóhajtottam egy nagyon és be kezdem a mondandómba: 

-Gi.. Veletek maradok míg Junhyung fel nem épül. Megígérem. Nem fogok el menni bármi is történjen.– Mondtam komolyan. Ő csak meredt rám és hirtelen meg sem tudott szólalni. Igen gondolom, mit gondolhatott, hogy ott merem hagyni Taeyang-ot miattuk. Igen ott merem hagyni ők most mindennél fontosabbak és nem érdekel sem Taeyang sem a Big Bang többi tagja. Gi-nek, Nicole-nak és többieknek nagyobb szükségük van most rám. 

-De…

-Semmi de én már eldöntöttem nem lesz baj. - Vágtam a szavába majd a mondanom végén rá mosolyogtam. 

- Köszönöm. – Újra át ölelt. Eltoltam magamtól majd a többiek felé fordultam, akik éppen Nicol-al beszélgettek.

-Gyere menjünk vissza hozzájuk. Már biztos hiányolnak minket. – Mosolyogtam rá majd nyomtam az arcára egy puszit, amin én is meg ő is meg lepődött. Hogy én miért? Mert magam sem tudom miért csináltam. Gyorsan megragadtam karját és finoman húzni kezdem magam után egy idő után már nem húztam magam után és jött magától így elengedtem a karját, de én végig mellette mentem. Oda értünk a többiekhez mindenki maga elé meredt Gi leült Yoseob mellé én odamentem Nicole- hoz. Odahajoltam a füléhez és halkan oda súgtam neki: 

- Megígértem Gikwang-nak, hogy veletek maradok még Junhyung fel nem épül. Remélem nem gond. – Hajoltam el tőle majd tekintetem a földre helyeztem nem mertem a szemébe nézni féltem, hogy leharapja a fejemet. Fogalmam sincs, mi a frászkarikáért parázok mikor annak örülne a legjobban, ha végleg visszamennék hozzá. 

- Jaj ne butáskodj már Abby. Tudod mi szívesen láttunk. - Mondta hangosan, hogy mindenki hallja. Rám mosolygott és szorosan magához ölelt. 

- Miről van szó? – Kérdezte Yoseob egyhangúan. 

- Abby nálunk marad, még fel nem épül Junhyung. Ugye nem baj? – Kérdezte Nicole csillogó szemekkel. 

- Dehogyis maradj csak nyugodtan. –Mondtam majd megejtett egy halvány mosolyt felém. 

- Köszönöm. – Én is megejtettem egy halvány mosolyt. Hirtelen Yoseob felállt és felénk fordult. 

- Ideje lenne mennünk. Jól lenne, egy kicsit lepihenni. - Mindenki bólintott egyet és elindulunk a kocsi felé. Mikor a kocsiban ültünk elő kaptam a telefonomat és írtam egy SMS-t Taeyang-nak, hogy itt maradok Nicole-al még Junhyung fel nem épül. De válasz nem jött rá biztosan, azért mert már alszik, hiszen már majdnem éjfélt út az óra. Majd holnap felhívom, és mindent elmagyarázok. Remélem nem fog megharagudni. Közben megérkeztünk a házhoz mindenki elindult a saját szobája felé én a régi szobámat kaptam vissza ami Nicole szerint még mindig rám vár. Nagyon furcsa volt újra belépni oda feltörtek belőlem a régi emlékek csak mosolyogtam. Elmentem gyorsan meg fürdeni majd be vetettem magam az ágyba és már aludtam is.