Blue Midnight 19.rész - A bosszús lány és a "randi"

19.rész

A bosszús lány és a "randi"

*Abby szemszöge.*

Reggel arra keltem, hogy valaki gyengéden simogatja az arcomat. Szemeimet bármennyire is akartam nem tudtam kinyitni csak aludni akartam. Párszor nyöszörögtem egyet, kettőt, de még mindig gyengéden simogatta az arcomat. Olyan gyengéd volt érintése csak is egy valaki lehetett. Egyetlen egy ember érintésétől sem borzongok meg. Szemeimet szépen lassan kinyitottam és egy ragyogó mosollyal találtam magam szemben. Visszamosolyogtam bár tudom, elég érdekes kinézetem lehetett, biztos annak örült ennyire. De ez nem érdekelt: 

-Jó reggelt. Hány óra van? –Mondtam rekedtes hangon. 

- Neked is. Még csak 6 óra van. –Mondta mosolyogva és mindig gyengéden cirógatta arcomat ujjával. 

- De miért keltettél fel ilyen korán? – néztem rá kérdően. 

- Hát az legyen meglepetés. Gyorsan öltözz fel lent várlak. – Felállt és az ajtó felé vette az irányt. Gyorsan kikászálódtam az ágyból és szekrényem felé vettem az irányt elővettem egy kényelmes cuccot és a fürdő felé vettem az irányt gyorsan elvégeztem reggeli tevékenységeimet. Hajamat gyorsan fel fogtam egy copf-ba felkaptam kedvenc lila sapkámat, ami pont passzol a szerelésemhez. Gyorsan letrappoltam a lépcsőn Gikwang már a nappaliban várt éppen telefonált, de mire oda értem már be is fejezte a telefonálást. Már éppen szólni akartam, hogy készen vagyok és mehetünk, amikor megfogta kezem és kocsihoz vezetett. Kocsiban nem szóltunk egymáshoz Gikwang az útra koncentrált én pedig próbáltam felismerni az utat, amin éppen végig haladtunk, de nem volt ismerős ezen a környéken még nem jártam. Ez környék valahogy más volt, mint ahonnan jöttünk nem mondanám szegényes résznek sem gazdagnak valahogy a középosztályba tartozott. Engem valahogy megfogott. Nem érdekel, hogy gazdag vagy szegény ugyan olyan emberek ők is, mint én vagy akár Gikwang. Még mindig nem tudtam rá jönni miért hoz ide. De remélem, hamarosan megtudom. A kocsi szépen lassulni kezdett majd megállt. Egy régi tánc stúdió előtt parkoltunk nagyon meglepődtem mit akarhatunk itt? Gyorsan kipattantam az autóból, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Falai öregek tele vannak graffitivel  pár ablak betörve a bejárati ajtón egy hatalmas rács kapu, amit egy nagy lakattal zártak le. A vasajtóhoz lépkedtem nem törődve, hogy Gi hol van kíváncsi voltam, hogy esetleg be tudok-e lesni rajta és meglátom, mit rejlik bent. A rácsok mögött egy üvegajtó volt, amit vastagon állt a pór benyúltam kezemmel kicsit megtakarítottam és bekukucskáltam. Szavam elállt: 

-Wááóóó..ez fantasztikus. – Ámultam el rajta. Belül szinte új volt a tükrök letakarva fehér lepedővel a parketta szinte új volt mintha senki sem használta volna a falakon táncoló figurák. Fantasztikus volt. Ha lehetne, egy ilyen tánctermem egy álmom válna valóra és végre taníthatnék gyerekeket. 

- Tetszik? – Kérdezte miközben arcára széles mosoly ült. 

- Hogy tetszik-e? Ez nem kifejezés.– Majd kiugrottam a bőrömből. Egy álmom válna valóra és végre gyerekeket taníthatnék egy ilyen helyen. De majd egyszer, most másra kell koncentrálnom. 

- Gyere, mutatok valamit. – Fogta meg kezemet és húzott maga után. Próbáltam vele felvenni a lépést, majd megállt az ajtónál. Gondolom, az épület hátsó ajtajánál állhattunk. A zsebéből előhúzott egy kulcsot és a zárba helyezte elfordította és kinyitotta az ajtót én csak kikerekedett szemekkel bámultam rá ő meg eleresztett egy nagy mosolyt: 

- Menj be nyugodtan nem lesz baj. 

Nem szóltam semmit szépen lassan lépkedtem be a terembe pont olyan szép, mint ahogy kívülről láttam sőt még jobb volt a szavam is elállt. De még mindig furdalt a kíváncsiság miért hozott ide. Gi oda sétált a nagy tükörhöz  ami egy nagy fehér lepedővel volt le fedve egy mozdulattal lerántotta majd tükörből mosolygott vissza rám amit én viszonoztam.

-Most már elmondod miért hoztál ide? – forogtam körbe-körbe és csodáltam a termet. 

- Hát itt töltöttem gyermekkorom minden percét itt tanultam mindent, amit most tudok. De sajnos a hely tulajdonosa 1 éve meghalt és ez a hely az óta üresen áll még meg nem veszi valaki, a kulcsok pedig nálam vannak. – Mesélte szomorúan. 

- Sajnálom. –Sétáltam oda hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Ő nyomott, egy puszit a fejem búbjára majd eltolt magától és elkezdett sétálgatni a terembe.

-Tudod Abby, számomra nagyon fontos ez, he- 

- Miért nem veszed meg te? – vágtam a szavába. Tudom, hogy jogos volt a kérdés és amúgy se tudtam volna magamba tartani így hát azonnal a lényegre tértem. – Ha fontos neked vedd meg. Nem hagyhatod, hogy rossz kezekbe kerüljön. –Közbe a tükör felé sétáltam. Minden mozdulatát figyeltem a tükörben láttam, hogy pár percre elmerengett,azon amit mondtam neki. Nem is fogom hagyni, hogy egy ilyen remek helyet veszni hagyjon, főleg ha ennyire fontos neki, és ami neki fontos nekem is.

- Igazad van. – Megfordult és rám mosolygott a tükörből. Még közelebb sétáltam a tükörhöz kezemet rá helyeztem és bele néztem. Ezek szerint az jelenti, megbízik bennem és fontos vagyok számára. Olyan helyet mutatott, amit még senkinek sem és olyat mesélt, amit senkinek sem még rajtam kívül. Annyira jól esett. De aztán a jó érzést felváltotta a rossz. Eszembe jutott minden szörnyűség, ami eddig velem történt, de legfőképpen Taeyang. Fogalmam sincs mi ütött belém, de minden érzelem feltört belőlem ott azon a helyen. Muszáj úgy csinálnom mintha semmi sem történt volna, de egy könnycsepp folyt végig az arcomon gyorsan letöröltem és felemeltem a fejem és mosolyt erőltettem az arcomra. Tekintetem megakadt Gi meglepett arc kifejezésén. Biztos voltam benne, hogy észrevette, hogy valami nem oké, de próbáltam úgy csinálni mintha semmi sem történt volna: 

- Köszönöm, hogy elhoztál ide fantasztikus egy hely kár lenne érte. –Mosolyogtam rá. –De már ideje lenne, indulunk. Tiffany gépe hamarosan landolni fog. –Indultam meg a kijárat felé, de valaki gyengéden ráfogott a csuklómra. Tekintetem azonnal Gi-re szegeztem. Arcáról megbánást olvastam le: 

- Miattam van igaz? Miattam vagy szomorú? Nem kellett volna, elhozzalak ide. Más hova kellett volna, elvigyelek valami sokkal vidámabb helyre.– Hajtotta le a fejét szomorúan. Megbántottam, szomorúságot okoztam neki. Megbántottam egy számomra fontos személyt. Hát gratula magamnak. Arcomon ismét könnycsepp jelent meg, de most nem Taeyang miatt hanem Gi miatt, hiszen megbántottam. 

-Gi.. Dehogy is. – Mondtam szipogva majd két kezemmel meg fogtam fejét és felemeltem, hogy szemébe tudjak nézni. –Kérlek, Ne haragudj rám. Nem téged akartalak megbántani. Csak tudod, még mindig fáj..a darabokra tört szívem. – Próbáltam értelmes szavakat kipréselni magamból, de a torkomban lévő gombóc megakadályozta. –Fogalmam sincs mi lett volna nélküled velem és Nicole nélkül. Belehaltam volna a fájdalomba. –Elengedtem a fejét. –És, hogy elhoztál ide úgy érzem, újra fontos vagyok valakinek. Nekem ez sokat jelent. – Hunytam le a szememet, de mire kinyitottam volna már karjai között találtam magam. Megnyugodtam. 

- Abby. –Mondta ki lágyan a nevem soha nem hallottam még a szájából így a nevem. 

- Félek. – Suttogtam. 

- Nincs mitől, itt vagyok. Nem fogom el követni ugyan azt, hibát, amit eddig. – Suttogta vissza. Milyen hibát? Nem követett el semmit csak én. Cserbenhagytam őket. Főleg Nicole-t akit csak úgy ott hagytam mikor összejöttem a Taeyang-al. Biztos vagyok benne, még mindig bántja, de nem mondja, mert nem akar megbántani. – Gyere, menjünk Tiffany-ért. - Tolt el magától megfogta a kezemet és a hátsó ajtóhoz vezetett. Bezárta, majd gyors léptekkel haladtunk a kocsi felé…

Már eléggé késésbe voltunk Tiffany biztosan ki lesz akadva, hogy nem talál, engem vagy minket sehol úgy tudja, egyedül megyek, de biztos vagyok benne, hogy egyedül nem találtam volna oda. Hál’ istenek 10 perc alatt oda is értünk gyorsan kipattantam az autóból és bejárat felé kezdem szaladni, de egy ismerős emberbe ütköztem: 

- Hát végre, hogy ide toltad a képed vagy már 10 perc itt kereslek téged. Hol a fra.. –akadt el a szava mikor Gikwang mellém lépet. –Hát ő meg kicsoda? –Nézett végig rajta. Csak mosolyogtam. 

- Tiffany ő itt Gikwang. Gikwang ő itt Tiffany. –Mutattam be őket egymásnak. 

-Hello apafej. –Köszönt neki Tiffany. Mire Gi csak ki kerekedett szemekkel bámult rá.

-Sziii-a-a.- Dadogta, mire én csak hangosan felkuncogtam és Tiffany is. 

- Gyerünk, menjünk. Tiffany már biztos fáradt és szeretne, pihenni. – Daráltam el majd a kocsi felé vettem az irányt. 

- Így van. Hol a limuzin?- Nézett körbe kíváncsian. 

- Hátha tudjuk, hogy Ő nagyságának limuzin kell azzal jöttünk volna. De mivel nem nyitotta ki az úrhölgyi szájacskáját és mivel mi nem tudunk gondolatot olvasni így most ez el maradt. –Mondtam röhögve. Pont oda értünk a kocsihoz bepakoltuk Tiffany csomagjait a csomagtartóba tettük majd beült előre Gi mellé én pedig hátra ültem. Elég hamar meg is érkeztünk a házhoz. Gi olyan gyorsan pattant ki a kocsiból, hogy arra eszméltem, hogy már a csomagokat viszi be a házba. Mi is Tiffany-val besétáltunk a házba. Gi közölte velünk, hogy neki el kell menni a fiúkhoz próbára, mert már így is várják. Elköszöntem tőle majd Tiffany-nak meg mutattam a kis kuckót, amiben mostanában éldegélünk a fiúkkal.

* Nicole szemszöge *

Szokás szerint hajnali 5-kor keltünk, hogy időbe beérjünk a stúdióba gyakorolni. Nagyon nem nekem való ez a korán kelés. Egész nap a Beast új ruháit terveztem a közel jövőben történő fotózásukhoz, de a fél szememet GD-n tartottam. Este 7-kor, mikor a többiek a stúdióba pihentek én Yoseobbal beszélgettem. Sosem fogok betelni a cuki arcával és a boci szemeivel. Mikor szóltak nekünk, hogy minden Beast tag menjen be a táncterembe, mert kezdődik a próba Yoseob gyengéden magához húzott, megcsókolt majd sietve ment a többiek után. A táncpróbának 9-kor szokott vége lenni, én 9-ig még egy darabig a vázlataimat szépítgetem, majd bemegyek a fiukhoz a táncterembe és nézem, ahogy próbálnak. Most is indultam volna a fiukhoz, de a táncterem előtt valaki utánam szólt:

- Nicole! – ismerős hang volt. Túlságosan is ismerős. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni és eluralkodott rajtam a rémület. Nem mertem megfordulni, hogy ránézzek, de végül muszáj volt.

- Fifi… - suttogtam magamban.

- Hát te még élsz? – kérdezte lenézően, miközben látszott rajta, hogy majd felrobban idegességében. Egy szót sem mertem szólni. Rá se mertem nézni. Háttal voltam az ajtónak, de azért a kezemmel fogtam a kilincset, hogyha bármi történne, kinyithassam. Fifi elkezdett előttem fel alá járkálni, hogy levezesse az idegességét. 

- Látom nagyon összemelegedtél valakivel…- játszotta a nyugodtat. Én csak levegő után kapkodtam és a földet néztem miközben erősen szorítottam a kilincset.

- Valakivel, akivel nem lett volna szabad! – kezdett egyre idegesebb és idegesebb lenni. 

- Fifi én… - akartam magyarázkodni, de félbe szakított:

- Engedd el a kilincset!! – üvöltött a képembe. Ijedtem egyből levettem róla a kezem és odébb álltam. Fifi gyors léptekkel odajött hozzám. Rengett a föld a lába alatt olyan ideges volt.

- Vagy visszaadod, amit elvettél tőlem, vagy újra vér fog, folyni de ezúttal biztosra fogok menni és nem bízok semmi a véletlenre! – kiabálta, majd pofon vágott. Váratlanul ért, ahogy a tenyere találkozott az arcommal. Kicsit sem fogta vissza magát. Iszonyatosan fájt. Az ütés hatására elfordítottam a fejem, de egy szót se szóltam.

Fifi vett egy mély levegőt, majd elindult az ajtó felé és mikor belépett vigyorogni kezdett:

- Sziasztok, fiúk! – kiáltotta kis cuki hangon, majd becsapta az ajtót. Neki dőltem a falnak és az arcomhoz nyúltam, amiben biztos voltam, hogy olyan vörös, mint a rák. Hozzá se tudtam érni annyira fájt. Pár perccel később, miután Fifi bement, Yoseob sietett ki az ajtón. Majdnem kirántotta az ajtót a helyéről úgy sietett. Amint kilépett kapkodva körbe nézett, majd miután meglátott odasietett hozzám.

- Jól vagy? – kérdezte kapkodva. Mögé néztem és láttam, ahogy az ajtóban Fifi néz gyilkos szemekkel. Figyelt engem, hogy beárulom-e vagy sem…

- P-persze, ne aggódj nincs semmi baj, miért lenne? – néztem vissza gyorsan Yoseob-ra miután Fifi-t bambultam. Yoseob gyanakodva rám nézett majd megfordult. Nagy léptekkel elindult Fifi felé, aki meg se rezzent attól, hogy valaki dühösen közelít felé. Yoseob mikor odaért Fifi-hez dühösen neki lökte a falnak, mire Fifi eljátszotta azt, hogy ez neki mennyire fájt. 

- Mit csináltál?! – kiáltott rá.

A többiek kiszaladtak a teremből. Doo Joon felsegítette Fifi-t aki összeesett… nagyszerű színész. Gikwang aki Yosseob mellett állt a kezét Yoseob mellkasára tette, hogy ne engedje, hogy Fifi-hez közelebb menjen. 

- Mi ütött beléd? – szólt rá Gikwang. 

- Eszednél vagy?! – förmedt rá DooJoon. GD csak neki dőlt az ajtó mellett a falnak és nézte az eseményeket. 

- Ne lássalak meg többet Nicole közelében! – kiáltotta Yoseob Fifi-nek akinek kikerekedett a szeme. A többiek is elcsodálkoztak majd rám néztek és vissza Yoseob-ra. 

- Miről van szó? – kérdezte lepetten Dongwoon. 

Yoseob levette Gikwang kezét magáról. 

- Ő lökte le Nicole-t a lépcsőn. – jelentette ki Yoseob majd megfordult, odajött hozzám és megfogta a kezem. A többiek csak néztek. Doo Joon elengedte Fifi-t és lenézően nézett rá. Yoseob kirángatott a stúdió elé. Maga elé fordított majd megszólalt:

- Mit csinált? – próbált nyugodt maradni. 

- S-Semmi! – próbáltam meggyőző lenni.

Yoseob vett egy mély levegőt, majd lassan felemelte a kezét és óvatosan hozzá ért az arcomhoz, ami még mindig nagyon fájt. Alig ért hozzá, de már felszisszentem és elfordítottam a fejem. Lassan magához ölelt, majd megszólalt:

- Menjünk haza. 

- De még nem ért véget a próba. –vágtam rá.

- De, számomra igen. – válaszolt majd elengedett, megfogta a kezem és elindultunk az autó felé. 

Félúton hazafelé csörögni kezdett Yoseob telefonja. Kihalászta a zsebéből majd a füléhez emelte. 

- Mondjad. – szólt bele. – Nicole-t viszem haza. – szólalt meg újra. – Értem. Köszönöm. – majd elvette a fülétől a telefont és visszatette a zsebébe.

- Ki volt az? – kérdeztem.

- Dongwoon. Azt mondta, hogy Fifi mindent bevallott nekik. Ha minden igaz sikerült lenyugtatni és rávenni, hogy hagyjon békén. 

- Értem…- mondtam elgondolkodva majd lehajtottam a fejem.

- De nem bízok benne. Egy percre sem foglak egyedül hagyni, a stúdióba meg pláne! – mondta határozottan és kissé dühösen.

- Erre igazán semmi szükség. – mosolyogtam el.

- Talán már nem fáj az arcod?! – szólt rám. Lassan hozzáértem az arcomhoz. Dehogynem fájt. Még mindig iszonyatosan. De most Istenem… most kivételesen nem lett nagyobb bajom…

Ezután mindketten néma csöndben ültünk az autóban, amíg haza nem értünk. Mikor beléptem az ajtón Abby-t hallottam a nappaliból, ahogyan beszélget valakivel. Ismerős hang volt. Hirtelen elmosolyodtam majd berohantam a nappaliba. Tiffany ugrott a nyakamba röhögve.

- Végre megjöttél te liba. – röhögött. Igen. A mi barátságunk arról híres, hogy nem kíméljük a másikat. 

- Meg te ribanc. – mosolyogtam és megöleltem. Tiffany lassan elengedett majd eltűnt a mosoly az arcáról.

- Az arcoddal meg mi történt?

- M-majd holnap elmesélem. – mosolyogtam. 

- Ugye nem az urad ver? – nézett rá gyilkos tekintettem Yoseob-ra aki csak kínosan elmosolyodott.

- Dehogyis! Hülye! – röhögtem el magam. – Amúgy miért jöttél?

- Tudod, mivel ilyen nagyszerű barát vagyok eljöttem meglátogatni, mert arról sajnos nem értesültem, hogy már nem a kórházba pihenteted a vattacukor segged! – emelte fel a hangját.

- B-bocsi. – nem bírtam megállni röhögés nélkül. Abby csak figyelt minket és röhögött. Tiffany átkarolt majd együtt elindultunk a szobák felé, de Yoseob előtt megálltunk. 

- Ugye tudod a fél éves szabályt? – mutatott rá Tiffany és nézett gyanakvóan. 

- M-milyen szabály? – röhögte e magát Yoseob.

- A járástól számítva 6 hónap előtt nem viheted ágyba, vagy kiheréllek köcsög! 

Yoseob arca megrémült, még pislogni se mert. A fejemhez kaptam, olyan kínosan éreztem magam a téma miatt.

- Mindig leégetsz… - sóhajtoztam. 

- Ilyen az élet babám. - vágta rá majd Yoseob mellett elhaladva mentünk tovább a szobáink felé.