Blue Midnight 89.rész - Bizalom

89.rész

Bizalom

*Abby szemszöge*

Nicole ráébresztett arra, amit saját magamnak sem akartam bevallani. Szeretem Seungho-t bár Nicole ezzel saját magát is elárulta. Amit én alapból tudtam csak rá kellett nézzek és kiolvastam a szemeiből, de ez fordítva is igaz. „Vele akarsz lenni minden percbe, a kezét fogni ölelni, talán már azon is gondolkoztál, hogy milyen jó lenne megcsókolni.” Ez az egyetlen egy mondat kavargott a fejemben. Teljesen bele vésődött az agyamba. Egész nap a szobában voltam, ki sem mozdultam onnan. Csak én és a gondolataim. Gondoltam lemegyek felmérni a terepet és iszok egy teát. Szépen lassan lesettenkedtem. A fiúk a nappaliban valami idétlen filmet néztek. Oda sétáltam a konyha pulthoz, amin valami apró sütemény volt. Vettem belőle egyet majd elindultam, hogy levegyek a polcról egy poharat. Bekaptam a sütit..

- Abby? – Kérdezte egy ismerős.

- he? – Ennyit tudtam kinyögni, miközben próbáltam leerőszakolni a falatot a torkomon. Közben majdnem megfulladtam. Bizonyított tény, hogy a beszéd és az evés, nem megy egyszerre. Főleg nálam nem. Azt hittem ott helybe meg fulladok.

- Mit csinálsz? – lépett a konyhába Doojoon.

- Teát szeretnék inni. – kapkodtam levegő után miután végre le tudtam nyelni a falatot.

- Inkább beszélgessünk kicsit. – Jött közelebb és rá támaszkodott a konyha pultra. Arcomat kezdte kémlelni.

- Még is miről? – Értetlenül néztem rá. Doojoon fogta magát és kiviharzott a konyhából. Én csak pislogtam és nem tudtam felfogni, hogy ebbe meg mi a fészkes menykő ütött. Pár perccel később Gikwang-ot ráncigálta magával. Oda lökte mellém. Értetlenül pislogtam Doojoon-ra majd rá néztem Gikwang-ra, aki csak nézet ki a fejéből.

- Most jön az a rész, hogy megbeszélitek a dolgokat és újra egy pár lesztek. – dörzsölte össze tenyerét elégedetten Doojoon. – És kész a Happy End. – Mosolygott ránk elégedetten.

- Hát veled meg mi van? Valami romantikus filmet néztél vagy mi a szösz? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Nem. – mondta komolyan. – De ne csináljátok már, titeket az isten is összeteremtett. Ne legyetek már hülyék. Kérlek, béküljetek ki. – Könyörgött már szó szerint térden állva.

- Hogyan magyarázzam el neked, hogy megértsétek, hogy semmi nem lesz olyan mit régen. – Mondtam neki komolyan. Közben a többiek is oda jöttek körénk. 

- Abby ne legyél már ilyen makacs. – Szólt oda nekem Dongwoon.

- Én vagyok makacs? – fordultam nevetve Dongwoon felé. – Meg akarom védeni a még nagyobb csalódástól. – mutogattam Gikwang-ra miközben Dongwoon-t néztem, aki elég meglepetten nézett rám.

- Így is csalódást okoztál neki. – csatlakozott be a beszélgetésbe Hyunseung is. Egyre jobban érzetem, ha ez így folytatódik itt olyan veszekedés lesz, hogy egész Korea hallani fogja.

- Na, nem mondod? – játszottam a hülyét.

- Meg fogod bánni. – Mondta Doojoon.

- Igen? – kérdeztem tőle flegmán. – Az jobb lett volna, ha érdekből maradok vele? – emeltem fel a hangom. A kiborulás határán voltam.

- Ne..

- Akkor minek szóltok bele? – kérdeztem kiabálva. – Higgyétek el, talál nálam sokkal jobbat, aki még jobban szereti, majd nálam és ő majd nem okoz csalódást neki úgy, mint én. – hangom elcsuklott.

- De hát szeret téged. – Mutatott Doojoon Gikwang-ra aki meg sem mert szólalni csak nézett ki a fejéből. Próbálta feldolgozni a körülette történő eseményeket.

- Na, jó. Elmondom még egyszer utoljára, hogy a gyengeelméjűek is fel tudják fogni. – Nézetem körbe, hogy leessen nekik, hogy kikre is gondolok. – NEM úgy szeretem már, mint régen. – artikuláltam, hogy megértsék. Síri csend mindenki fapofával nézett engem. Én meg majdnem felrobbantam a méregtől. Még meg akarják mondani nekem, hogy mit csináljak. Hát hova fajul ez a világ? Pofám leszakad.

- Nagyot csalódtunk benned Abby. – Szólalt meg Doojoon hosszas csönd után.

- És érdekel? – Kérdeztem flegmán.

- Véletlen se lepődj meg, ha kerülni fogunk. – Mondta komolyan Doongwoon.

- Egyáltalán nem tud érdekelni, hogy mit gondoltok rólam és mit fogtok csinálni. Hagyjatok engem békén. – kiabáltam velük majd kiszaladtam a konyhából egyenesen fel a szobámba. Becsaptam az ajtót magam után, majd be is zártam. Nekidőltem az ajtónak és lassan lecsúsztam. Felhúztam a lábaimat és sírni kezdtem. Miért nem lehet elfogadni a döntésemet? Miért kell mindent túlreagálni és miért kell mindent rám erőltetni? Egyedül is Gikwang-ot akarom megóvni a még nagyobb csalódástól. Most aztán tényleg hülyén érzem magam mindenki ellenem fordult. Nagyszerű. Így sem érzem magam valami kellemesen ez meg aztán kellett most. Valamit ki kell találnom, mert itt csak én fogok még jobban pórul járni. Meg kell hoznom egy nehéz döntést.

- Kérlek, engedj be. – kérlelt egy ismerős hang.

- Te is a szememre akarod hányni mit csináltam rosszul? – Kiabáltam ki.

- Dehogyis. – lassan feltápászkodtam majd kinyitottam az ajtót. Junhyung állt előttem azonnal a nyakába borultam. Aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. Lehet ő nem is akart. Rám mosolygott, majd meg fogta a kezem és behúzott a szobába. – Itt nem hall minket senki. – mosolygott rám, majd közelebb húzott magához és szorosan magához ölelt. Valami azt súgta bízhatok benne.

- Segíts, kérlek. –Néztem fel rá. Szemeim könnybe lábadtak.

- Segítek, csak nyugodj meg. – simogatta meg az arcomat.

- Te nem haragszol rám, hogy ott hagytam Gikwang-ot?

- Nem, mert tudom, hogy csak jót akartál neki. - Mosolygott rám. – Sejtem, hogy mi lehetett az ok is.

- Haza megyek. – jelentettem ki határozottan. Éreztem, ahogy megfeszül a kijelentésem hallatán.  Felnéztem rá és meg lepetten nézet engem. – Muszáj elmennem, nincs itt maradásom. Mindenki utál.

- Én, Nicole és Se…

- Nem mond ki a nevét. – vágtam a szavába. – A szívem is bele fájdul, hogy azért került, mert „megfenyegették”

- Miben kellene segítenem? – tolt el magától majd leült az ágyamra. Szememmel minden lépését követtem.

- Szerezz nekem repülő jegyet Londonba. – Ültem le mellé az ágyra. – Kérlek.

- Biztos vagy te ebben? – kérdezte komolyan. Bólintottam. –Nicole ki fog készülni.

- Tudom, de el kell mennem. Nem örökre akarok, csak kell egy kis idő. – sóhajtottam fel.

- Legyen. – egyezet bele. – Mikorra kellene?

- Minél hamarabb. Nagyon köszönöm. – öleltem át. Ő az egyetlen ember, akiben meg tudok bízni. Remélem minél hamarabb meg tudja nekem szerezni a jegyet. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni ezt az időt. Nehéz lesz meg tennem, de meg kell tennem, így lesz mindenkinek a legjobb. Lefeküdtem az ágyra és plafont kezdtem nézni.

- Seungho miatt szakítottál Gikwang-al? – Kérdezte halkan gondolom, hogy nehogy véletlenül is bárki meg hallja, amit kétlek, de ő mindig biztosra megy.

- Én…

- Bármit is mondasz, én hiszek neked. –vágott a szavamba.

 - Bele szerettem Seungho-ba. – néztem rá, de ő háttal ült nekem így nem láttam, hogy milyen arcot vághat.

- Erre számítottam. – fordult felém mosolyogva.

- Még jó, hogy te nem akadsz, ki mint Nicole. – grimaszoltam.

- Én az elejétől fogva tudtam, hogy többet érzel iránta, Nicole is tudta csak saját magának sem merte bevallani. – magyarázta.

- Tudtad? – kérdeztem meglepetten.

- Le se tudnád tagadni. – mondta nevetve.

- A francba. – csaptam a combomra nevetve. Ezen már fenn sem szabad akadnom mivel már nem vagyok Gikwang-al így kicsit nyugodtabb a lelki ismeretem. Junhyung egész este velem volt. Elpanaszoltam neki mindent, ő pedig végig hallgatott. Teljes mértékben megbíztam benne. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy talán, ha ki megy, a szobából elmond mindent a fiúknak. Ő egyáltalán nem olyan, mint a többiek. Sokkal több csak ezt kevés ember tudja. Én azon szerencsések közé tartozom, aki meg ismerhette a másik oldalát is…