80.rész
Az első találkozás emléke
*Abby szemszöge*
Nicole sokat jár be hozzám,
aminek örülök is, mert teljesen egyedül érzem magam. A Beast-es fiúk is
bejárnak hozzám. Kezdek hozzá szokni a gondolathoz, hogy valójában ismerem őket
és csak azért furcsa ez, számomra mert nem emlékszek rájuk. Szeretnék újra emlékezni
rájuk. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen ahogy Nicole elmondta. Nem
tudom, hogy mi volt velem a balesett előtt, de szeretnék vissza kapni mindent.
Olyan szerencsétlennek érzem magam.
-Abby. –fogta meg valaki
gyengéden a kezem. Ijedtemben el rántottam a kezem és felnéztem rá közben
levegő után kapkodtam, annyira megijedtem. Arca meglepett volt.
- Többet ilyet ne Gikwang.
- Ne haragudj nem gondoltam, hogy
így megijedsz. – Ült le az ágyam mellett lévő székre. Halványan rá mosolyogtam,
amit ő viszonzott. Arcát kezdtem kémlelni. Szüntelenül mosolygott rám. Vajon
mit érezhet most? Biztosan nem érezheti
magát valami kellemesen, hiszen a barátnője nem emlékszik rá. Szívem megszakad.
Össze lehet törve. Mindig itt van mellettem és türelmesen vár a megfelelő
pillanatra, amikor végre hallja tőlem, hogy emlékszek rá.
- Sajnálom. - Suttogtam.
- Mit Abby? –Nézett rám
éretlenül.
- Azt, hogy nem emlékszek
kettőnkre. – Hajtottam le fejem nem mertem Gikwang szemébe nézni.
- Én türelmes vagyok. – Fogta meg
a kezem. Félve ránéztem és mosolygós arcával találtam magam szembe. Nem tudtam
vissza mosolyogni nem volt rá erőm. Bánt a dolog. Nem lehet neki most könnyű.
Közelebb csúszott hozzám majd hüvelyk újával simogatni a kezdte a kezemet, amit
fogott. Lehajtotta fejét és nézte, ahogy a kezemet fogja én pedig őt.
Aztán…bevillant valami. Eszembe jutott az első találkozás a koncert és az, hogy
oda költöztünk hozzájuk. Megszorítottam Gikwang kezét, aki azonnal rám kapta
tekintetét. Kétségbe eseten fürkészte arcomat hátha meg tudok szólalni, de egy
szót sem tudtam ki préselni a számon csak bámultam magam elé. Nem akartam el
hinni, hogy emlékszek valamire.
- Abby mi a baj? – Kérdezte
kétségbe esetten Gikwang.
- Én.. a-asszem e-emlékszek valamire. – dadogtam.
- Pontosan mire?
- A koncertre az első
találkozásunkra és arra, hogy oda költöztünk hozzátok. Ennyi. – Hajtottam le a
fejemet elkeseredve. Csak ennyi? Nagyszerű. Mondjuk több mint a semmi.
- Semmi baj Abby. – Erőltetett
magára egy mosolyt. Láttam rajta, hogy nem ezt várta és el van keseredve.
Próbálta leplezni csalódottságát. –Idővel mindenre emlékezni fogsz. – Állt fel
és fölém hajolt, nyomott egy hosszú puszit a homlokomra majd meg simogatta az
arcomat egy mosoly kíséretében. Lehunytam a szemem nem tudtam a szemébe nézni.
Visszaült helyére és újra meg fogta a kezemet. Mi járhat a fejében? Csalódott?
Kavarogtak a fejemben a kérdések…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése