81.rész
Kialakuló szerelmi háromszög?
*Abby szemszöge*
Egyre jobban érzem magam bár a
fejem még iszonyatosan tud fájni. Orvosok szerint minden emlékem hamarosan
visszatér. Remélem ez a „hamarosan” hamar be fog következni, mert elég szarul
érzem magam, hogy mindenki tud mindent az életemről én pedig semmit. Nicole ma
volt bent nálam, de nem sokáig maradt. Meg is értem nem lehet mindig mellettem.
Pedig egyedül kínszenvedések a korházban töltött napok. Bámulom a hófehér
falakat minden egyes nap. Kezdek megőrülni tőle. Alig várom, hogy kiszabaduljak
innen. Gondoltam fel állok és sétálok egy kicsit a szobában bár az orvos azt
mondta ne nagyon próbálkozzak még ilyennel, de már nem bírom, muszáj valamit
csinálnom. Szépen lassan kikászálódtam az ágyból, ügyelve minden mozdulatomra
nem akarok még heteket itt tölteni. Csigalassúságban oda vánszorogtam az
ablakhoz. Megtámaszkodtam a párkányba nehogy véletlen megszédüljek. Bámultam ki
az ablakon.
- Neked, nem feküdnöd kellene? –
Kérdezte egy ismerős hang.
- Fekszek én eleget. – Fordultam
meg lassan és visszacsoszogtam az ágyamhoz. – Nem jössz be egy kicsit Seungho?
– Néztem az ajtóban álló Seungho-ra. Közben bemásztam az ágyamba és magamra
terítettem a takarómat.
- Szeretnéd, ha maradnék? –
Kérdezte mosolyogva.
- Milyen kérdés ez? - Kérdeztem nevetve. –Persze. – Intettem a
fejemmel jelezve, hogy jöjjön be. Mosolyogva indult meg felém, majd leült a
székre.
- És hogy vagy? – tette fel
kérdést mosolyogva.
- Fogjuk rá. és te?
- Úgy ahogy. – Mondta nevetve.
Beszélgetni kezdtünk. Vicceket mesélt és vicces történteket, amik vele vagy a
bandával történtek. Azt mondta, hogy az előadás fenomenális volt. Jót nevettem
rajta. Olyan bele éléssel magyarázott és mondta. Néha alig bírta elmesélni,
amit akar, mert folyton bele röhögött, amit én sem bírtam megállni nevetés
nélkül. Fogalmam sincs, hogy tud törött bordával ilyen felszabadultan nevetni
mintha nem is lenne baja, de azért néha kezét az oldalára tette, amiből láttam,
hogy mégis fáj neki. Végre úgy éreztem minden gondom elszállt. Jött egy
cseppnyi boldog a semmit mondó napok után.
- Szia Abby. – Tépte fel az ajtót
Gikwang boldogan. Arcáról lefagyott a
mosoly mikor meg látta a széken ülő Seungho-t. Dermedten ált az ajtóban
tekintette ide-oda cikázott köztem és Seungho között. Az én arcomról is
lefagyott a mosoly azonnal. Mért van olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó
vége?
- Asszem én megyek. – Nézet rám
Seungho miközben az ajtó felé mutatott. Nem akarom, hogy elmenjen. Felállt, de én még időben elkaptam a kezét.
Felém fordult. Kétségbe eseten néztem rám nem akarom, hogy elmenjen olyan jól
éreztem magam vele. Ő volt az első, aki mióta itt vagyok mosolyt csalt az
arcomra. – Nyugi nem szaladok el később
vissza jövők. – Mondta mosolyogva. Felsóhajtottam. Bólintottam egyet majd
elengedtem a kezét. Halványan rá mosolyogtam. Seungho elindult az ajtó felé
Gikwang szúrós szemekkel nézett rá.
- Ideje volt, hogy végre távozz.
– flegmázott Gikwang. Szemeim kikerekedtek.
- Legközelebb engedélyt kérek,
hogy meglátogassam. – Fordult vissza Seungho.
- Akkor te ide be nem teszed ide
a lábad, ha rajtam múlik. – Mérte végig Gikwang Seungho-t. Seungho csak jót
mosolygott az egészen. Én tátott szájjal figyeltem őket meg se bírtam szólalni.
- De nem rajtad múlik. –
Kacsintott rá Gikwang-ra.
- Majd azt én eldöntöm, ki jön be
ide és ki nem. – kiáltottam fel hirtelen. Mindketten rám kapták a tekintetüket.
– Hova fajul ez a világ.
- De…
- Kuss, az van, amit én mondok. –
Vágtam Gikwang szavába. – Tudok egyedül is döntéseket hozni nem kell segítség.
– Mondtam flegmán. Ideges lettem és a fejem iszonyatosan fájni kezdet. Gondolom
az előbb ért kis incidens miatt. Idegesen kapkodtam tekintettem ide-oda köztük.
Seungho bűnbánóan nézet rám. Gikwang meglepetten bámult rám meg, sem mert
szólalni. Seungho intett egyet jelezve, hogy ő inkább lelép. Az ablak felé
kaptam a fejem, hogy ne kelljen Gikwang-ot bámulnom. Gikwang leült a székre,
amin az előbb Seungho ült. Meg akarta fogni a kezem, de én elrántottam.
Bámultam ki az ablakon és néztem a semmit. Nem szólt hozzám tudta, hogy azzal
semmit sem segít. Inkább megvárja, még lenyugszom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése