69.rész
Eli, a csábító
*Abby
szemszöge*
-
Pár héttel később. –
Mióta
Yoseob visszatért hozzánk kezd minden a helyére állni. A próbák rendben
zajlanak. Yoseob teljes erő bedobással dolgozik. Küzd, hogy minden úgy legyen,
ahogy régen. Gikwang és Yoseob kapcsolta
kezd rendben jönni, aminek nagyon örülök, mert Gikwang végre visszakapja a
barátját. A többiek még nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy újra köztük
van, de kezdenek ők is végre „megenyhülni”. Én pedig Nicole boldogságának
örülök. Persze örülök, hogy végre együtt a csapat és folytathatjuk a közös
munkát és remélem, hogy mostantól minden rendben megy…..
Ma
reggel kicsit előbb megyek be próbára muszáj, gyakorolnom egy kicsit mivel 1
hét van hátra a nagy versenyig. Mindennek stimmelnie kell. A legjobb formámat
akarom hozni. Őszintén meg vallva egyedül is akartam lenni egy kicsit a
gondolataimmal. Mikor a táncterem ajtajához értem megtorpantam. Zenét
hallottam, de nem tudtam mire vélni mivel általában mi szoktunk itt lenni és
senki más ritka esetekben egy másik banda, de most ez teljeséggel lehetetlen.
Pár perc vacillálás után félve be nyitottam. Teljesen megdermedtem. Egyszerűen
nem tudtam meg mozdulni pedig legszívesebben elszaladtam volna. Hát ő meg mit
keres itt?? Észre sem vette, hogy benyitottam csak táncolt. Minden mozdulatára
gondosan oda figyelve. Teljesen el volt merülve a táncban. Nagy nehezen erőt
vettem magamon és oda sétáltam a zene lejátszóhoz. Kikapcsoltam.
-Drága
Eli. Hát te meg mi a jó büdös francot keresel itt? – Kérdeztem tőle megjátszva
a kedveskedőt. Eli ijedten rám kapta tekintetét. Szívéhez kapva kapkodott levegő után.
-
Te, hogy kerülsz ide?
- Itt én kérdezek. – Mondtam határozottan.
- Hallgatlak. – Indult meg az egyik szék felé
ahol cuccai voltak fel kapta vizes üveg palackot és egy törülközött, amivel
azonnal meg is törölte arcát.
-
Mit keresel itt? Mivel a terem a miénk egész hétre.
-
Gyakoroltam? – Kérdezte vissza.
-
Adok neked mindjárt olyan gyakorlást, ha nem mondasz igazat. – Indultam meg
felé mérgesen. De fél úton eszembe jutott, hogy talán ez még sem jó ötlet.
-
Mi az félsz tőlem? – Kérdezte gonosz mosollyal az arcán.
-
Fél tőled a halál. – Mondtam neki flegmán. Kezdek felrobbanni a dühtől.
-
Akkor miért torpantál meg olyan hirtelen?
-
Csak.
-
Ahha. – Indult meg gonosz vigyorral az arcán felém. Hátrálni kezdtem, de ő
egyre gyorsabban közelített felém majd bele ütköztem a falba. Egy pillanat múlva teljesen nekem simult.
Legszívesebben üvöltöttem volna, de egyetlen egy szó sem jött ki a számon
bármennyire is akartam. Szívem hevesen kezdet verni. Arcán szüntelenül gonosz
mosoly húzódott. Kezdtem meg rémülni, éreztem, hogy készül valamire. Közelebb
húzott magához. Egyre közelebb hajolt hozzám ajkain már súrolták egymást. Mit
csinálok? Ezt nem szabadna. Megcsókolt. Visszacsókoltam majd hamar feleszméltem
és eltoltam magamtól.
-
Menj el kérlek, hamarosan meg jönnek, a fiúk ne találjanak itt. – Mondtam
miközben próbáltam ki szabadulni karjai közül.
-
Nem félek én tőlük.
-
MENJ EL. – Förmedtem rá. Mire kikerekedtek a szemei és elengedet. Értetlenül
bámult rám - Tűnj már innen. – Mutattam az ajtó felé. Vállat vont majd
összeszedte a cuccait és elindult az ajtó felé. Megkönnyebbültem, hogy végre
elmegy. Hirtelen megállt és felém fordult.
-
Találkozunk, még azt garantálom.
-
Nem hinném, úgyhogy most már tiplizhetsz.
– Majd feltépte az ajtót és ki viharzott az ajtón. Ahogy ki lépett az
ajtón, földre zuhantam. Mit tettem? Hagytam magam. Fogalmam sincs mi ütött belém. Pedig én
szeretem Gikwang-ot de még is, hogy lehetem erre képes? Negyed óra szenvedés és
fej falba verés után megérkeztek a fiúk. Gikwang hatalmas mosollyal az arcán
lépet be a terembe. Szívem azon nyomban összeszorult. Oda jött nyomot, egy
puszit a számra megölelgetett. Harcoltam önmagammal, hogy elmondjam vagy sem?!
De…nem törhetem össze szívét, hiszen szeretem, és nem akarom el veszíteni.
-
Történt valami érdekes mielőtt ide értünk volna? – Kérdezte miközben keresgélt
valamit a cuccai között. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Belém lát.
Tudja. Most fogom elveszíteni. Nagy levegőt vettem és próbálta valami
értelmeset kinyögni.
-
Nem történt semmi, csak gyakoroltam. Miért kellet volna?
-
Dehogy is csak kérdeztem. –Mosolygott rám majd folytatta a kutakodást a
táskájában. Megkönnyebbültem, de a lelkiismeretem nem hagy nyugodni. Mihez kezdjek
most? Én ebbe bele fogok őrülni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése