90.rész
Horror film
*Nicole szemszöge*
Az íróasztalomnál ültem és a
fejemet támasztva az ujjaimmal ütögettem az asztalt. Yoseob az ágyamon kinyúlt
és a plafont bámulta. Idegesítő csend uralkodott a szobában. Yoseob nagyokat
sóhajtott…. Egyre nagyobbakat.
- Jó mit akarsz hallani?! –
csaptam rá az asztalra és felé fordultam a székkel. – Azt, hogy tévedtem?! –
emeltem fel a hangom.
- Nem. – fordította felém a fejét
és mosolygott.
- Ahjj… - sóhajtottam egyet majd
felálltam székről és fel alá kezdtem járkálni a szobában. – Tudtam. Tudtam,
hogy ez lesz és nem tudtam megakadályozni. – miközben beszéltem a kezemmel
hadonásztam és a földet bámultam. – Hogy jutottak el idáig? És miért? Csak úgy
szinte egyik pillanatról a másikra szakítanak és…
- Nicole. – szólított Yoseob de
nem figyeltem rá.
- Annyira igyekeztem, hogy ezt
megakadályozzam, de nem sikerült.
- Nicole!
- Mit kellett volna tennem még?
Mit csináltam rosszul?!
- Nicole!! – kiabált egyre
hangosabban Yoseob.
- Mi van?! – fordultam felé
idegesen.
Yoseob felült majd kimászott az
ágy szélére és komoly arcot vágva rám nézett.
- Olyan vagy mintha az anyja
lennél.
- De én ne- háborodtam fel, de
félbe szakított.
- Nem kell helyette döntened. Ne
akard helyette élni az életét. Lehet, hogy mi úgy látjuk, hogy rosszul döntött,
de ő csak tudja már, hogy mi neki a jó.
- Most! Jelen pillanatba lehet,
hogy még azt hiszi, hogy jól döntött, de később megbánja!
- Nicole! Hagyd már élni… Ez nem
a te gondod. Hagyd békén hadd csinálja, amit akar.
Kifújtam a hajam a szememből majd
odamentem hozzá. Elé álltam és megfogtam a kezét ő meg az ágy szélén ülve
felnézett rám. Közelebb húzott magához majd megölelt fejét meg a hasamhoz
tette. Rátettem a kezem az egyik vállára másikkal meg a haját igazgattam.
Eszembe jutott, amikor terhes voltam. Annyira vártuk, és ami rémálomnak indult
álom lehetett volna, de aztán még is mindent újra fekete lett. De már kezdek
túllépni az egészen. Van még időnk bőven és bármikor lehet gyerekünk…Én ebben
hiszek.
- Megyek és sétálok egyet. –
mondtam majd hátrébb léptem és elengedtem a kezét. Ő csak bólintott egyet én
meg miután becsuktam magam után az ajtót rohantam le a lépcsőn, majd ki a
házból. Nem érdekelt ki látja, hogy sietek. Mikor kiértem messze szaladtam a
háztól majd megálltam és kifújtam magam. Elővettem a telefonom és a fülemhez
emeltem.
- Szia. – szólt bele Mir.
- Igazad volt. – tértem egyből a lényegre.
- Gyere már vissza lemaradsz a
legjobb részről! – hangzott G.O. hangja a háttérből.
- Mit csináltok?
- Horror filmet nézünk. –
hangjából ítélve vigyorgott.
- Ó.. értem…
- Nem jössz át? – kiabált bele a
telefonba Joon.
Szemeim felcsillantak.
- De! – nyögtem bele a telefonba
gondolkozás nélkül.
- Valakinek el is kéne mennie
érte nem? – hallatszott halkan Thunder hangja.
- Hol vagy most? – kérdezte Mir.
- Gyere a házunk felé és meglátsz
majd.
- Rendben akkor megyek. Addig
állítsátok meg a filmet.
Kinyomta a telefont én meg több
mint fél órát vártam rá mire megérkezett. Beültem a kocsiba majd
megkönnyebbülve hátradőltem.
- Na, mit fogunk nézni? –
fordultam felé vidáman.
- Előbb azt nyögd ki, hogy mi
történt a Beast rezidencián, hogy elmenekültél. – mondta miközben lassan
elindultunk.
- Abby és Gikwang szakítottak. –
amint kimondtam újra mérges lettem.
- És te ezen, komolyan meg vagy
lepődve?
- Nem. Mérges vagyok.
- Nem a te életed.
Erre már nem tudtam mit mondani.
Ő is csak ugyanazt mondja, mint Yoseob. Mérgesen kifújtam a levegőt majd ölbe
tettem a kezem. Mir rám nézett, majd széles mosoly húzódott az arcára. A
fejemre tette a kezét majd összekócolt a hajam. Én csak fenyegetően ránéztem,
de nem vette a célzást. Valahogy már feltűnt, hogy ez nem az erőssége.
Az egész házba korom sötét volt.
Rá voltak hangolódva a horror filmre. Volt, aki a kanapén, volt, aki előtte a
földön ült. Popcorn volt mindenkinél.
- Sziasztok. – álltam meg a
kanapé mellett mosollyal az arcomon.
Mind visszaköszöntek utána meg
leültem Thunder mellé a földre. Nem sokkal később Mir is csatlakozott, de ő a
kanapéra ült, amin meglepődtem. Azt hittem mellém fog ülni. Bár nem tudom miből
is gondoltam ezt. Mindig is féltem a horror filmektől ezért soha nem is néztem
egyedül horror filmet. Viszont, ha a barátimmal kellett néznem úgy nagyon
vicces volt, hiszen mindig azon röhögtünk, ahogy a másik sikít így eléggé
megszerettem a horror filmeket. Egy párnát szorongattam és közbe elröhögtem
magam a többiek hozzászólásain. A film közepénél kezdett durvulni az egész én
meg már nem tudtam mit kezdeni magammal. Röhögtem magamon, hogy ennyire
parázok, a többiek meg röhögtek rajtam. A hirtelen felbukkanó ijesztő alaknál
felsikítottam és elkezdtem Thunder-t ölelgetni. Ő csak tűrte és mosolygott.
Néha már a pólóját ráncigáltam, amikor már éreztem h nem bírják sokáig az
idegeim. Párszor Thunder megölelt, amikor belékapaszkodtam ijedtemben, ilyenkor
éreztem a többiek tekintetét magunkon, amitől kínosan éreztem magam.
A film végén GO felkapcsolta a
villanyt, ami majd kisütötte a retinámat azért a fejemre húztam egy pokrócot,
hogy ne sértse a szemem ez az éles fény.
- Nem volt olyan rossz. – mondta
Joon miközben mindenki kezdte összeszedni magát. Én csak kinyúltam a földön
pokróccal a fejemen és hallgattam őket.
- Lehetett volna durvább. –
röhögött Mir. – Bár így is voltak olyanok, akik nem igazán bírták. – tudtam,
hogy rólam van szó.
- Vagy csak úgy tett, hogy
megölelhessen valakit. – tett rá egy lapáttal GO röhögve.
- Nem kell ám fantáziálni főleg
nem úgy, hogy én is hallom, és olyan hülye sem vagyok, HOGY NE TUDJAM, HOGY
RÓLAM VAN SZÓ! – emeltem fel a hangom a végére miközben lerántottam magamról a
pokrócot és felültem.
- Lesz itt valami. – nevetgélt
Joon majd elvett az asztalról egy üdítős üveget. Mikor újra felém fordult
megragadtam az egyik mellettem heverő párnát és dühömbe hozzá vágtam, amitől ő
meglepettségébe elejtette az üveget.
- Még egy ilyen és a távirányítót
is hozzád vágom! – fenyegetőztem a távirányítóval a kezembe.
- És ha azt hozzá vágtad utána mi
lesz? – röhögött Thunder.
- Utána? – körbe néztem. – Utána
hozzá vágom a tv-t!
- Tényleg… Joon te már úgyis
voltál a tv-be de a tv benned még nem. – röhögött Mir. Joon odalépett hozzá majd
úgy tett mintha fojtogatná. GO és Thunder teli pofával röhögtek. Felpattantam
majd felállva a kanapéra Joon fejére húztam a pokrócot. Elengedte Mir-t és
kapálózni kezdett. Mir vállára tettem a kezem majd drámai műsírást imitáltam.
- Fuss majd én megvédelek!
Menekülj, ne törődj velem! – kezemet a szívemre tettem. Mir egy ideig csak
bambult.
- Rendben. – mondta majd gyorsan
rohanni kezdett.
- Most azt kellett volna
mondanod, hogy nem hagylak magadra! – kiabáltam utána széttárt karokkal
kiábrándult ábrázattal.
- Elhagyott a lovag. – mondta
Joon miután levette a fejéről a pokrócot és ledobta a földre. Próbáltam
röhögést imitálni, de nem jött össze. Joon elindult felém én meg sikítozva
akartam elfutni, de visszarántott és letepert a kanapéra. Bökdösni kezdett,
amitől én csak vergődtem, mint egy partra vetett hal.
- Megyek is megkeresem a „hős”
lovagot. – mondta GO vigyorogva majd nyugodtan, mint aki ráér elindult arra
amerre Mir rohant.
- Új hős születik! – kiáltotta el
magát hősiesen Thunder majd megfogta Joon kezét. Gyorsan levánszorogtam a
kanapéról berohantam a konyhába majd egy pohárba töltöttem hideg vizet. A pohár
vízzel a kezembe visszarohantam a nappaliba, majd Joon-r aöntöttem az egészet.
Joon ledermedt de Thunder egyből kapcsolt. Oda szaladt hozzám kikapta a poharat
a kezemből letette a legközelebbi asztalra majd megfogta a kezem és rohanni
kezdett. Ahogy a házba rohantunk, elszaladtunk Mir és GO mellett.
- Hé, ez az én szerepem! –
kiáltott utánunk Mir.
- Már nem! – szólt vissza neki
Thunder majd behúzott egy szobába és becsukta az ajtót. Thunder neki dőlt az
ajtónak én meg leültem a földre és röhögni kezdtem. Felkacsolta a villanyt így
végre láthattam hol is vagyunk. A szobájában. Az ágyáról egy macska figyelt
minket.
- Ő az, akiről meséltél? – mutattam
a macskára majd ránéztem. Bólintott egyet. Odamentem a macskához majd leültem
mellé és simogatni kezdtem.
- Nagyon kis tündéri. –
mosolyogtam. Thunder odajött majd az ölébe vette. Látszott rajta, hogy nagyon
szereti azt a macskát, mint ahogy én is Rex-et. Csak ültem és néztem őket.
Nagyon aranyosak voltak. Nem tudtam nem vigyorogni miközben őket néztem. Akkor
lopta be magát igazán Thunder a szívembe. Viszont ahányszor ránéztem, arról az
aranyos arcról és viselkedésről mindig Yoseob jutott eszembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése