Blue Midnight 77.rész - Az ébredés

77.rész

Az ébredés

Az aznap estét Abby-nél töltöttem a kórházba. Hol az ágya mellett ültem hol a folyosón járkáltam. Másnap reggel a folyosón egy széken ébredtem fel. Nem volt nagy forgalom. Abby még mindig nem ébredt fel. Egy darabig vártam aztán fogtam magam és bement Seungho szobájába.  Mikor beléptem feljebb ült az ágyában.

- Hogy vagy? – álltam meg az ágya mellett ölbe tett kézzel.

- Én megvagyok. Abby-vel mi van? – tért a lényegre.

- Még nem ébredt fel. – fordultam a folyosó felé majd azt kezdtem el figyelni.

- Mikor engednek ki?

- 3 hét múlva. – adott rövid választ.

- Mi történt pontosan?

- Abby után mentem, hogy beszéljek vele. Nem vette észre az autót ami ezerrel ment felé. Csak nem hagyhattam, hogy elüssék…Lehet, hogy egy bordám eltört, de Abby nem halt meg.

- Volt valami köztetek? – fordultam újra felé.

- Ezt miből gondolod? – röhögte el magát.

- Nem tudom, de elvitted a vidám parkba, megmentette az életét és Abby is furcsán viselkedik a közeledben. -  néztem rá szúrós szemekkel.

- Te is ott voltál Mir-rel a vidám parkba és biztos vagyok benne, hogy Mir is megtette volna ezt érted. Nos.. van valami köztetek?

Nem válaszoltam csak sértődötten megint a folyosó felé fordultam és mereven bámultam a semmit.

- Nem kéne haza menned?

- Addig nem amíg Abby nem ébred fel.

Egy darabig még bent maradtam aztán elköszöntem tőle és visszamentem Abby szóbája elé.

- Helyzet? – jelent meg mellettem Gikwang.

- Semmi változás. – mondtam csalódottan.

- Jól vagy? – néztem rá.

- Most mit mondjak? – vonta meg vállát. - Haza mehetsz, ha gondolod én itt maradok.

- Nem megyek.

- Felhívtam Yoseob-ot. Nem sokára itt lesz és hazavisz. – jelentette be.

- Mit nem értettél abból, hogy nem megyek?! – fordultam felé dühösen.

Nem válaszolt csak nézte tovább Abby-t búsan. Mérgesen leültem az egyik székre és a fejemet fogtam.

Fél órával később megjelent Yoseob is. Felém nyújtotta a kezét amit én egy kis gondolkodás után meg is fogtam.

- Ha bármi van hívj! – szóltam ár Gikwang-ra.

Bólintott, majd sóhajtott egyet.

A többiek később elmondták, hogy a versenyt a B.A.P. nyerte. Csalódott voltam, hogy annyi gyakorlás után mégsem sikerült a fiuknak nyerniük.

Lazább napok következtek. Nem volt olyan sok próba csak kisebb fellépések és fotózások. Nagyon sok időt töltöttem Abby-nél a kórházba.

3. nap a szobája ablakában álltam ölbe tett kézzel és gondolkoztam. GD nem hagyott nyugodni. Valahogy bizonyítanom kell, hogy ő rabolta el Yoseob-ot és drogozta be. De ötletem sem volt, hogy mihez kezdjek.

- Nicole…? – gyorsan megfordultam és Abby-re néztem. Lassan feljebb ült és a fejéhez kapott ahol be volt kötve. Oda siettem hozzá.

- Jól vagy? – hadartam.

- Úgy ahogy… mi történt? – nézett rám.

- Mindjárt elmesélem. – sóhajtottam egyet megkönnyebbülésemben. Kivettem a telefonom a zsebemből és felhívtam Yoseob-ot.

- Szia. – szólt bele.

- Abby felébredt! Amint tudtok, gyertek be. – hadartam miközben ugrálni tudtam volna örömömben.

- Sietünk. – mondta Yoseob majd kinyomta a telefont.

Eltettem a telefonom majd megfogtam Abby kezét és csak mosolyogtam.

- Nagyon fáj a fejem. – mondta halkan Abby.

- Az után az esés után nem is csodálom. – húztam a számat. – Mázli, hogy ott volt a hősöd. – fordultam el miközben grimaszoltam magamnak, hogy mégis, hogy mondhattam ilyen hülyeséget.

- Milyen hős? – kerekedtek ki Abby szemei.

- Seungho. – néztem rá.

- De-

- Abby! – szakította félbe Gikwang aki már majdnem kitépte az ajtót úgy beviharzott. Elmolyosodtam majd Abby-re néztem aki tátott szájjal bámulta Gikwang-ot. Még pislogni se mert.

- Mi a baj?- mentem oda hozzá.

- Ő-ő-ő m-mit keres i-itt? – dadogott miközben remegő kézzel mutatott rá Gikwang-ra.

- Ezt meg hogy érted? – röhögtem el magam. – Ő a pasid. – vigyorogtam.

- HOGY MIVAN?! – kiáltott fel Abby. Abba hagytam a röhögést majd kényszer vigyorral az arcomon ránéztem és pislogtam.

- Ez most csak valami vicc ugye? – rebegtettem a szempilláim miközben Abby-t bámultam, aki értetlenül kapkodta a fejét és hol rám hol Gikwang-ra nézett.

- Nem emlékszel rám? – csodálkozott el Gikwang.

- Tudom ki vagy. D-de sose találkoztunk. – mondta Abby majd kapálózni kezdett felém. Közelebb léptem hozzá és amint elért megragadta a kezem és odarántott maga mellé.

- Mi folyik itt? – nézett rám rémültem.  

- Okéé… - mosolyogtam. – Yoseob-ra emlékszel?

- Ő is a pasim?! – háborodott fel.

- Hát mindjárt megcsaplak! – emeltem fel a hangom majd csípőre tettem a kezem. – Amúgy nem. – próbáltam mosolyogni megint.

- Nicole én szerintem… - mondta Gikwang, majd mikor ránéztem az ajtóra mutatott. Bólintottam egyet majd Gikwang kiment.

- Nem igaz, hogy nem emlékszel a pasidra! Ennyire fogyatékos nem lehetsz! – kezdtem el kiabálni miközben összevissza forgolódtam és hadonásztam a kezeimmel a szoba közepén, mint egy őrült. Hirtelen megálltam egy helyben. Vettem egy mély levegőt, mosolyt erőltettem az arcomra majd Abby-re néztem és összetettem a kezem.

- Na szóval. Taeyang-ra emlékszel?

- Valami rémlik… - gondolkodott el Abby.

- Jártatok. Aztán szakítottatok. GD-re emlékszel?

- Igen ezek nagyjából megvannak, azt hiszem. – ráncolta a homlokát.

- Akkor a Beast-re miért nem emlékszel?! – akadtam ki megint.

- Nem tudom…

- Mindjárt jövök. – emeltem fel a mutató ujjam majd kirohantam.

Odamentem Gikwang-hoz aki egy orvossal beszélt. Nem értettem miről beszélnek ezért mikor az orvos elment letámadtam Gikwang-ot.

- Mit mondott? – ráncigáltam a pólóját.

- Amnéziája van. – mondta Gikwang világvége hangulattal.

- Na ne mondd komolyan?! – játszottam a meglepettet.

- De azt mondta, hogy idővel minden emléke vissza fog térni.

- Idővel? Mennyi idővel? – emeltem fel a hangom.

- Hamar. – grimaszolt Gikwang.

Abby-re néztem, aki a  szobájában értetlenül ült és próbálta felfogni mi történik körülötte. Én már nem tudtam, hogy kínomba röhögjek-e vagy sírjak…