Blue Midnight 60.rész - A változás hatalma

60.rész

A változás hatalma

* Nicole szemszöge *

A stúdió előtt a hátamat a falnak döntve bámultam a földet. Erős és hideg szél fújt. A hangulatomhoz illet ez a vad idő.  Aztán hirtelen Hyunseung rontott ki az ajtón. Észre se vettem engem csak ment dühösen, aztán nem sokkal később Dongwoon sietett utána.

- Most meg hová mész?! – kiabált utána Dongwoon mire Hyunseung megfordult.

- A rendőrségre! – teljesen kétségbeesett volt és mérges.

- Veled megyek! – rohant ki az ajtón Gikwang Doojoon-al. Aztán utoljára Abby sétált ki az ajtón. Én csak figyeltem azt a mi történik.

- Abby! – szólt oda hozzá Doojoon. – Te és Nicole menjetek haza!

- Rendben.. Hajtotta le a fejét Abby.

- Még mit nem! – kaptam fel a fejem és kiáltottam dühösen.

- Ne ellenkezz! Maradsz és kész! – lépett oda Hyunseung Doojoon mellé.

- Nem! – makacskodtam.

- Hallgass ránk kérlek! – Csatlakozott Gikwang.

- Gikwang… - lepődött meg Abby majd rám nézett. – Nicole… menjünk haza…- kérlelt Abby.

- Nem megyek! – kiáltottam rá.

- Hagyjátok, hadd jöjjön. – tette rá Dongwoon a kezét Doojoon vállára.

Ökölbe szorítottam a kezem. Nem akartam, hogy segítsen pont Ő.

- Ne szólj bele, megyek és kész!

- Csak segíteni akartam! – mentegetőzött Dongwoon.

- Mondtam már, hogy nem kell! – kiáltottam rá.

- Nyugi, gyere menjünk. – fogta meg a kezem Abby, majd húzni kezdett a többiek felé. 

Az úton senki nem szólt semmit. Aztán a rendőrségen, miközben Doojoon beszélgetett az egyik rendőrrel mi csak csöndbe figyeltünk. Aztán feltettek nekünk egy érdekes kérdést.

- Maguk tudták, hogy a barátjuk drogozik?

Doojoon lepetten ránk nézett mi meg egymásra. Én tudtam, mi az igazság, csak nem vettem róla tudomást. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megjátszottam a lepettségem, viszont akkor is ha azt mondom nem.

- É-és ez milyen következményekkel jár? – szólaltam meg végül félve.

- Elvonó kúra. – válaszolt egyszerűen a rendőr. – Meg persze a házat is át kell kutatnunk.

- Persze ezt meg is értjük. – mondta Doojoon.

- Beszélhetek velük? – kérdeztem.

- Persze. Nem sokára elengedjük őket, de többször ilyen ne forduljon elő. – mondta a rendőr.

- És Yoseob-nak mikor kell mennie az elvonó kúrára? – kérdezte Gikwang.

- Még ma.

És ekkora a rendőr háta mögött meg pillantottam Yoseob egy rendőrrel az oldalán közeledni felénk. Gondolkodás nélkül mindenki mellett elszaladva oda siettem hozzá, mire ő megállt. Nem mondtam semmit, csak megöleltem. Már csak én voltam az egyetlen, aki vágyott a másikra, aki féltette és ölelte. Ő csak állt, zsebre vágott kézzel én meg úgy öleltem mintha az életem múlna rajta. Arcán sebek, voltak, karján lila foltok. Egészen addig tudtam őszintén, teljes lelkemmel ölelni, amíg Junhyung el nem ment mellettünk. Mereven előre nézett. Ő is tele volt sebekkel. Odament a többiekhez ahol Abby ölelte meg könnyes szemekkel. Lassan elengedtem, majd ránéztem.

- Sajnálom. – mondta miközben szomorú szemekkel nézett rám.

- Semmi baj. Meggyógyulsz és minden olyan lesz, mint régen. – erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra. Megfogtam a kezét, majd elindultam a többiekhez…

*Abby szemszöge*

Yoseob kivételével mind hazamentünk. Mindenki elvonult a saját szobájába. Nem tudtam hova tenni a dolgokat ezért felkerestem Junhyung-ot. Szobája az ajtajánál álltam és kopogni készültem, de nem mertem.  Álltam ott feltartott kézzel, mint aki éppen valami csodára vár.  Felsóhajtottam és bekopogtam. Abban a pillanatban végig futott az agyamon, hogy még van időm elfutni. Éppen fordulni akartam el mikor kinyílt az ajtó és egy ismerős hang szólított meg:

- Abby.  – Erre a szóra az ütő is megállt bennem. Megdermedve álltam, mint egy szobor, aminek csak az egyik lába érinti a talajt, mert a másikkal éppen lépni készül.

- őő.. a-az ú-úgy volt, hogy khmm.. elestem. – Dadogtam miközben mosolyt erőltettem az arcomra.

- A sima padlón? – Nézet rám furcsán.

- Igen. Tehetséges vagyok mi? – Kérdeztem büszkén.

- Na, jó ne kerülgesd a forró kását bökd, ki mi van. – Invitált be a szobájába. Pár percig bámultam magam elé. Majd pár perc után végre leeset, hogy talán be kéne mennem, ha egyáltalán meg is akarok tudni valamit. Nagy levegőt vettem és bevánszorogtam a szobájába. Becsukta utánam az ajtót majd leült az ágyra és meg paskolta maga mellett a helyet jelezve, hogy üljek le mellé.

- Ha zavarok nem muszáj velem beszélned. – Sétáltam oda elé.

- Más úgy sem beszélget velem. Ülj le kérlek. – Nézett fel rám majd erőltetett egy mosolyt az arcára. Leültem mellé. Pár percig néma csöndben ültünk egymás mellett. Junhyung fejét támasztotta sapkája teljesen eltakarta szemét annyira rá erőszakolta a fejére.

- Vedd le azt a sapkát. – Szólaltam meg a hosszú csend után. – Előttem nem kell titkolnod semmit. – Suttogtam halkan majd lehajtottam a fejem.  Pár perccel később ki egyenesedett és levette a sapkáját. Azonnal rá kaptam a fejem így bele tudtam nézni a szemébe. Fájdalom és keserűség tükröződött tekintetében. Tekintetét a plafonra szegezte:

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre. – Adtam egyszerű választ.

- Gondolom, tudsz róla, hogy vagy is nem kell magyaráznom mit, érzek  Nicole iránt. – Hevesen bólogattam majd folytatta.  – Mivel ő Yoseob-ot választotta megígértem, hogy egy percig sem fogok zavarni, de mikor Yoseob kezdte túlzásba vinni a dolgokat muszáj voltam közbe lépni. – Magyarázta. Kezemet a vállára tettem.

- Teljes mértékben igazad volt. – Mondtam neki komolyan. Mosolyogva bólintott egyet.

- Nicole-t mindig szeretni fogom még akkor is, ha ő nem viszonozza. – Csuklott el a hangja. Kezdet úrrá lenni rajtam a sírás annyira sajnáltam. De Nicole-t sem kövezhetem meg, azért mert más szeret nem pedig Junhyung –ot vagy is iránta is érez valamit, de nem úgy, mint Yoseob iránt. Ha ő így döntött, akkor ezt el kell fogadnunk bármennyire is másik félnek szurkolunk. Igazából nem is értem miért van még Yoseob-al annyit bántotta, de ő  még mindig ki tart mellette hátha végre vissza kapja a régi Yoseob-ot akibe beleszeretett. Én is őt akarom vissza. Őszintén megvallva hiányzik a régi jó kedvű mosolygós, viccelődő Yoseob és nem csak nekem, hanem a többi banda tagnak is.

- Neked nem hiányzik a régi  Yoseob? – Tettem fel félénken a világrengető kérdésemet.

- Őszintén? – Nézett rám majd újra a plafont kezdte bámulni. – Nem tudom. Gikwang hogy viseli?

-Gikwang? – Sóhajtottam fel. – Nem igazán beszél róla. Inkább hagyom, had dolgozza fel, és ha akar, akkor elmondja. – Vontam vállat.

- Tipikus Gikwang. –Mondta mosolyogva.

- Most nem ő lényeg. Te rendben leszel? – Tettem a kezem a vállára és szemébe néztem.

- Persze Abby. – Mondta mosolyogva. – De kérlek senkinek egy szót sem semmiről sem.

- Egy szót sem senkinek. – Pattantam fel az ágyról jobb kezemet a szívemre tettem és vigyorogtam, mint a tejbe tök.  Junhyung hangosan felnevetett majd én sem bírtam tovább és együtt nevetünk. Jó volt így látni. – De én most megyek, hagylak pihenj egy kicsit. – Mondtam majd elindultam az ajtó felé.

- Várj egy kicsit. – Ahogy visszafordultam úgy ölelt át. Mosolyogva öleltem vissza. – Köszönöm. –Suttogta. Majd elengedet és kinyitotta nekem az ajtót. Ahogy ki léptem rajta már be is csukta az ajtót. Egy percre meg álltam nagy levegőt vettem és elindultam a saját szobám felé. Ami beszélgetés Junhyung szobájában történt senki sem fogja megtudni. Megígértem és tartom is a szavam.