Blue Midnight 72.rész - Mi történik köztünk?

72.rész

Mi történik köztünk?

* Nicole szemszöge * 

1 hét és itt a verseny.  A többiek is egyre idegesebbek. Késő délután volt mikor egy kispihenő kezdetén odamentem Yoseob-hoz egy üveg vízzel. Felé nyújtottam mire ő mosolygott egyet majd elvette. Nagyon fáradt volt már.  

- Vélemény? – fordult felém miután ivott.

- Tökéletes. – bólintottam egyet elégedetten.

- Akkor jó. – tárta szét a karjait majd odalépett hozzám és megölelt. Egy darabig élveztem a pillanatot majd előkaptam a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem az időt. Homlokon csaptam magam majd elengedtem Yoseob-ot és az ajtó felé rohantam mikor utánam kiabált.

- Most mi van? – kiáltott értetlenül.

- Haza kell mennem mert, kezdődik a kedvenc filmem. – kiáltottam vissza miközben siettem az ajtóhoz.

- De itt is- mondta de mire befejezhette volna én kirohantam az ajtón. Biztos vagyok benne, hogy azt akarta mondani h itt is van tv. Hívtam egy taxi-t és útközben egy másik stúdió felé a hajamat igazgattam és vigyorogtam, mint amikor legelőször voltam egy Beast koncerten. Néha meg is lepődtem magamon.

Rohantam be a stúdióba nagy mosollyal az arcomon.  Benyitottam a szobába ahonnan zene hallatszódott. Amint beléptem elbambultam, csak a lábaim még tovább mentek ezért megbotlottam egy székbe.  Becsuktam a szemem, de éreztem, hogy valaki elkap.

- Szép belépő. – mondta majd lassan elengedett. Pislogtam párat majd újra vigyorogni kezdtem.

- Mindjárt megyek! - vette le a fejhallgatót a fejéről Mir és szólt oda hozzám majd újra felvette a fejhallgatóját.

- Barátnődet hol hagytad? – kérdezte Lee joon miután elengedett. Én csak vállat vontam mire elmosolyodott.

- Amúgy kösz az életmentő elkapást. – ütöttem meg a vállát.

- Ugyan. – intett le. – Mir mit tökölsz? – fordult Mir felé mire Mir felugrott majd lekapta a fejéről a fejhallgatót. A földre dobta és odaszaladt hozzánk. Megfogta a kezem majd húzott maga után ki a stúdióból. Mikor visszanéztem Thunder és Lee joon mosolyogtak ránk. Miközben húzott maga után én meg próbáltam vele tartani a lépést párszor ránéztem a kezünkre. Úgy szorítottuk egymás kezét mintha sose akarnánk elengedni. Ahogy szaladtam utána szabadnak éreztem magam. Boldognak és élettel telinek. Rég volt már, hogy ilyet éreztem. Beültünk egy autóba majd kifújtuk magunkat.

- Mehetünk? – nézett rám Mir nagy vigyorral az arcán.

- Ez kérdés? – nevettem miközben alig bírtam nyugodtan maradni egy helyben. 

Amióta elhívott Mir, hogy menjek, el vele vidámparkba ezt a napot várom. Azt mondta, hogy a mai nap további részét a többiek is pihenéssel fogják tölteni. Aranyosnak találtam tőle, hogy eszébe jutottam és, hogy velem akart lenni. A vidámparkba legelsőnek a nagy kerékre ültünk fel mondván: „kezdjünk valami lightossal”. Hát igen.. nem a legnagyobb szélbe kellett volna… 

Mikor már a tetején voltunk és az emberek csak kis hangyáknak tűntek azt  hittem idegösszeroppanást kapok az ijedtségtől, amit a nagy szél okozott melytől olyan érzésem volt mintha az egész kerék métereket dőlne jobbra ballra. Mir jókat röhögött rajtam. Rengetek mindent kipróbáltunk. A kísértetház volt a legemlékezetesebb.  Aztán jött a hatalmas hullámvasút…

A gyomrom görcsbe állt mikor már felültünk. Nagyon féltem tőle, de mégsem akartam kihagyni. Miközben az indulást vártuk én levegő után kapkodtam és már majdnem sírtam és nevettem egyszerre.

- Mit parázol ennyire? – röhögött ki Mir.

- Meg. Fogok. Halni. – mondtam miközben mélyeket lélegeztem vagy röhögtem magamon.

- Még senki sem halt meg ezen nyugi. – vigyorgott.

- Nem szeretném én elkezdeni.

- Hülye vagy. – intett le.

- Tudom! – kiabáltam vissza kicsit hangosabban, mint kellett volna. Nagyon izgultam.

- Figyelj. – próbált nem röhögni de nem igazán jött össze neki. – Ha akarod még kiszállhatunk. – emelte fel a kezeit. 

Megmarkoltam pólóját majd szúrós szemekkel ránéztem.

- Ne idegesíts. – aztán ahogy ezt kimondtam lassan elindultunk.

- Ez gáz. – jelentette ki Mir rémült arccal. Egyre gyorsabban mentünk, amitől én egyre jobban kapaszkodtam Mir-be aki élvezte az egészet. Én az életemért sikítottam ő meg a röhögéstől. Aztán körülbelül a felénél ismerős sikítást hallottam a hátunk mögül.

- Ki akarok szállni!

- Nem ajánlom. 

Csapta meg a fülem ez a párbeszéd. Hátra fordultam, de nem láttam semmit, mert a hajamat az arcomba fújta a szél. Kivettem az arcomból és Abby nézett vissza rám kikerekedett szemekkel. Én csak ültem ott hátrafordulva póker arccal miközben ment a kocsi összevissza. Aztán Mir-nek feltűnt hogy elmeredtem hátrafelé és ő is megfordult.

- Anyád! – kiáltott fel Mir majd rámutatott az Abby mellett ülő Seungho-ra akit eddig észre se vettem.

- Apád! – lepődött meg Seungho majd ő is rámutatott Mir-re.

- Mi folyik itt?! – fogtam meg Mir pólóját és rángattam össze vissza miközben ó elbambult hátra felé. Ekkor kialakult az a szituáció, hogy mintha nem is egy félelmetes össze vissza cikázó hullámvasúton lennénk, én rángattam ide oda Mir-t miközben sikítoztam, hogy mi folyik itt, ő csak tátott szájjal bámulta Seoungho-t. Seungho és Abby meg kikerekedett szemekkel mozdulatlanul pislogás nélkül néztek minket. 

Aztán lassan megálltunk. A kezem hirtelen megállt, de még mindig fogtam Mir pólóját. Lassan Abby felé fordultam. Az egyetlen ami mozdult ezek után az a hajunk volt amit a szél fújt. Végül 5 perces síri csend után…

- Mi a vércsigolyás frászt kerestek itt?! – álltunk fel mind a négyen egyszerre és mutattunk a másikra.

- Hogy mi?!  - mondtuk megint egyszerre.

- Igen ti! – hangzott ismét összhangba.

- Nicole..! – tette ölbe a kezeit Abby és nézett rám gyilkos szemekkel. Lassan hátrálni kezdtem majd megfogtam Mir pólóját.

- Ez így ciki… - mondtam vigyorogva.

- Te nőszemély… - morgott Abby.

- Ideje távozni. – fordultam meg és azzal a lendülettel az első lépésnél eltűnt a lábam alól a talaj és felnyaltam a padlót. Lépcső volt a hátam mögött. 

- Nicole! – fordult utánam Mir.

- Hogy kerülsz ide?! – lépett mögé Seungho majd meglökte Mir-t mitől megcsúszott a lépcsőn. Megijedtem, hogy rám esik ezért becsuktam a szemem. Miután arra eszméltem, hogy nem történt semmi kinyitottam a szemem. Mir felettem térdelt, kezei a fejem mellett voltak és egyenes egymásba szemébe néztünk. Belekapaszkodtam majd felhúztam magam és átnéztem a válla fölött.

- Ne lökdöss mást egy lépcsőnél, mert megcsúszik és ráesik egy ártatlan alanyra gyökér! – mutattam rá Seungho-ra.

- Őrültek háza… - fogta meg a fejét Abby majd lassan távolodni kezdett. Seungho miután magához tért követte. Megkönnyebbülésemre elengedtem Mir-t és vissza feküdtem a földre.

- Ez… - mondta Mir félve.

- Mivan? – kérdeztem miközben levegő után kapkodtam csukott szemmel.

- Ez egy kicsit félreérthető.

Először nem esett le miről beszél aztán eszembe jutott, hogy itt feszek a földön, ő meg itt van felettem négykézláb. Kipattantak a szemeim és körbe néztem. Nem egy és nem két szempár méregetett minket.

- Akkor miért nem állsz fel, hogy én is feltápászkodjak? – néztem rá kérdően. Mir felháborodottan szólásra nyitotta a száját, de aztán lassan becsukta majd bólintott egyet.

- Jogos. – mondta  majd felállt és a kezét nyújtotta felém. Megfogtam majd miután felálltam letöröltem a ruháimról a port.

- Ez nem jó. – fordult Mir arra amerre Abby és Seungho ment.

- Miről beszélsz?

- Abby és Seungho. Nem kéne KETTEN itt legyenek. – vágta zsebre a kezét majd felém fordult.

- De hát…- gondolkodtam el – Már ne is haragudj de mi is ketten vagyunk itt.

- Hagyjuk. – válaszolt Mir majd elindult. Én csak lehajtott fejjel ballagtam utána. Szemem többször is a kezére tévedt, ami a zsebében volt. Egyszer végig futott az agyamon,  hogy megkérdezzem,  hogy megfoghatnám-e a kezét, de gyorsan kivertem a fejemből. Nem tudom mire gondolhattam mikor ez eszembe jutott hiszen semmi jó nem származna belőle. Összezavarodtam. Egyáltalán mit keresek itt Mir-el? Ez a kérdés nagyon megfogott egészen addig, amíg meg nem állt majd felém nem fordult.

- Ugye nem hagyjuk, hogy ez a kis baki elvegye a kedvünk? - mosolygott rám. Akaratlanul egy halvány mosoly került az arcomra. Felém nyújtotta a kezét mitől én meglepődtem. Először a kezére néztem majd rá. A szél a hajával játszadozott és a mosolya ragyogott. Óvatosan megfogtam a kezét majd tudtam, hogy olyat fogok tenni amit, megbánok. De nem érdekel. Amint megfogtam a kezét gyorsan odaléptem hozzá majd megöleltem, amitől meglepődött. Egy kis tétovázás után ő is megölelt.

- Muszáj mindent ennyire túldramatizálnod? – mondta Mir miközben szorosan ölelt. Hallatszott a hangján, hogy alig bírta ki röhögés nélkül. Egy világ dőlt össze bennem.

- Sikeresen elrontottad a pillanatot. - mondtam neki, majd elengedtem és hátrébb léptem.

- De még helyre hozhatom. – vigyorgott baljóslóan.

- Mire gondolsz? – néztem vissza rá gyanakodva.

Mir nem szólt semmit csak ránézett a nagykerékre.

- Nincs az a pénz amiért mége-

- Szép lesz a naplemente. – szakított félbe.

- Úgy látszik mégis van. – vigyorogtam.

Egymás kezét fogva néztük végig a naplementét a nagykerékről. Nem beszélgettünk. Az, hogy foghattam a kezét nekem bőven elég volt. Újra visszatért hozzám a boldogság. Újra minden szép lett a világban és békés. Aztán azon gondolkoztam, hogy vajon most Abby és Seungho is nézi a naplementét? Vagy már rég elváltak útjaik? Történt valami köztük? Vagy inkább...

Mi történik köztem és Mir között…?