Blue Midnight 86.rész - ,,Az érzéseit nem látod."

86.rész

,, Az érzéseit nem látod."

* Nicole szemszöge *

Aznap a kórházba egy pillanat alatt végig futottak a fejemben a legrosszabb variációk, amik történhetnek. Miközben Yoseob húzott maga után azon gondolkoztam, hogy Gikwang csak felkeni a falra Seungho-t vagy megfojtja.. Elengedtem Yoseob kezét és Seungho szobája felé kezdtem futni. Olyan gyorsan rohantam a folyósokon amennyire csak tudtam. Levegő után kapkodtam és imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja. Mikor az ajtóhoz értem megnyugodtam látván, hogy nincs Seungho a falra kenve és nem borítja vér az egész szobát. Lassan nagyon sóhajtva benyitottam. Észre se vették, hogy ott vagyok csak kiabáltak tovább egymással. Háttal neki dőltem a falnak és kikerekedett szemekkel, ölbe tett kézzel figyeltem.

- Nem tudom miről beszélsz! – kiabált Seungho, miközben az oldalát fogta.

- Ha még egyszer csak ránézel, szétverlek! – fenyegetőzött Gikwang. Sose láttam még ilyen mérgesnek. Én csak vágtam a fejeket magamnak ezektől a szövegektől, mert megszólalni nem tudtam a döbbentségtől.

- Nincs köztünk semmi! – mentegetőzött Seungho elég hitelesen. Szinte még én is elhittem. Gikwang oda lépett hozzá majd megmarkolta a pólóját.

- Ne hazudozz! – nézett mérgesen a szemébe. Gyorsan ellöktem magam a faltól.

- Gikwang vegyél vissza! – kiáltottam oda neki határozottan. Gikwang lassan felém fordított a fejét majd elengedte Seungho-t de azért húzta a száját. Oda sétált mellém majd Seungho felé fordult.

- Nem hazudok. – nyugodott le Gikwang.

- Csak ezt az egyet jegyezd meg: ha még egyszer meglátlak nála megöllek! – kezdett megint mérges lenni Gikwang.

Nem bírtam tovább ezt az övültőzést. Egy ideig csak lehajtott komor fejjel, ölbe tett kézzel hallgattam, de ez után meglendült a kezem. Gikwang felé fordultam és a tenyerem az arcán csattant, amitől síri csend lett.

- Most fejezd be. – mondtam halál nyugodtan. Újra ölbe tettem a kezem és a földet bámultam. Nem mertem ránézni, mert még féltem, hogy megölöm a tekintetemmel.

- Megmondom mi lesz. – emeltem fel a fejem majd hol Seungho-ra hol Gikwang-ra néztem. – Seungho, gondolom kedveled Abby-t…

- Én ne-

- Nem azt mondtam, hogy szerelmes vagy belé csak, hogy kedveled. – vágtam a szavába. – És ha ez így, már pedig így van… azt kéne tenned ami Abby-nek a legjobb, mint mondjuk egy jó barát vagy akár egy idősebb testvér. – odasétáltam elé majd ránéztem. – Összezavarod őt.

- De én ne- emelte fel a hangját

- Szeretném, ha többet nem találkoznátok. – vágtam a szavába. Nincs mit kerülgetnem a forró kását. Kimondtam egyenesen. – Ne hívd, ne keresd és ha valahol meglátod kerüld el messziről. Mintha soha nem is találkoztatok volna.

Seungho búsan lehajtotta a fejét.

- Abby szereti Gikwang-ot. De ha te bekavarsz, akkor oda lesz Abby boldogsága és én ezt nem hagyom. Én kérlek rá, hogy hagyd békén.

- Rendben. – nyögte ki végül. Letört, mint a bili füle. Eléggé pocsék lelki állapotba került szegény.

Kisétáltam a szobából majd intettem Gikwang-nak hogy kövessen. Miután kimentünk, az ablakon még visszanéztem Seungho-ra aki a fejét fogta.

- Rohadék. – morgott Gikwang miközben ő is nézte.

- Nehogy azt hidd, hogy te is egy pofonnal megúsztad! – ragadtam meg a pólóját. – Te is hagyd békén Seungho-t! Többet ne vedd a szádra a nevét! – lassan elengedtem a pólóját majd vettem egy nagy levegőt.

- Szedd össze magad és legyél olyan barát amilyenre Abby-nek szüksége van, mert ha nem így teszel, többet nem állok melléd! – mondtam majd nagy lendülettel megütöttem a vállát, amitől feljajgatott. A vállához kapott én meg elviharzottam mellette.

Mérgesen vonultam végig a folyósokon, már szinte rengett a lépteimtől a föld.

- Na, mi volt? – kérdezte zsebre vágott kézzel Mir a falat támasztva egy folyosóval arrébb Abby szobájától.

- Mi van ide száműzött a Joker és a „vihar”?- néztem rá majd megálltam.

- Mondhatni. – mondta kissé durcás fejjel.

- Megmondtam Seungho-nak, hogy hagyja békén Abby-t. – dőltem neki én is a falnak Mir mellett.

- Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél? – nézett rám.

- Nem. De amíg Abby össze van zavarodva valamennyivel tisztábban látom a dolgokat mint ő.

- Az érzéseit nem látod. – húzta fel a szemöldökét majd halvány mosoly ült ki az arcára.

- Tudom… ezért vagyok ideges. – fogtam a fejem.

- Nem oldhatsz meg mindent helyette. – húzott oda magához Mir majd az egyik kezével átölelt. – Abby is már elég nagy ahhoz, hogy el tudja dönteni mit is akar. Nem vagy az anyja.

- Mióta lettél ilyen rohadt bölcs?  - morogtam.

- Ezt hozod ki belőlem. – hajtotta a fejét az enyémre.  Felemeltem a kezem majd az arcához értem.

- Lehet, igazad van. – ismertem be. Abba hagytam az arca simogatását majd hátrébb léptem.

- Megyek és megkeresem a többieket. – mosolyogtam majd elindultam Abby szobája felé.

- Majd hívlak. – szólt utánam Mir amitől széles mosoly ült ki az arcomra. Alig tettem pár lépést máris az előtt a folyosó előtt álltam, ahol van Abby szobája. Velem szembe, a folyosó végén Junhyung várt vállát a falnak döntve. Felháborodottan bámult engem, én meg ettől megrémülve szobroztam előtte. Lehet, hogy látott engem és Mir-t?

- Gyere. – mondta majd megfordult. Hangja jéghideg volt. Nem jegyezte meg azt, ami történt, nem kezdett el kioktatni nem kérdezősködött. Ez baj. Abby szobájába Yoseob volt és beszélgettek. Thunder már nem volt sehol. Ahányszor találkozott véletlenül Junhyung-al a tekintetem, a hideg futkosott a hátamon. Végem van…