Blue Midnight 89.rész - Bizalom

89.rész

Bizalom

*Abby szemszöge*

Nicole ráébresztett arra, amit saját magamnak sem akartam bevallani. Szeretem Seungho-t bár Nicole ezzel saját magát is elárulta. Amit én alapból tudtam csak rá kellett nézzek és kiolvastam a szemeiből, de ez fordítva is igaz. „Vele akarsz lenni minden percbe, a kezét fogni ölelni, talán már azon is gondolkoztál, hogy milyen jó lenne megcsókolni.” Ez az egyetlen egy mondat kavargott a fejemben. Teljesen bele vésődött az agyamba. Egész nap a szobában voltam, ki sem mozdultam onnan. Csak én és a gondolataim. Gondoltam lemegyek felmérni a terepet és iszok egy teát. Szépen lassan lesettenkedtem. A fiúk a nappaliban valami idétlen filmet néztek. Oda sétáltam a konyha pulthoz, amin valami apró sütemény volt. Vettem belőle egyet majd elindultam, hogy levegyek a polcról egy poharat. Bekaptam a sütit..

- Abby? – Kérdezte egy ismerős.

- he? – Ennyit tudtam kinyögni, miközben próbáltam leerőszakolni a falatot a torkomon. Közben majdnem megfulladtam. Bizonyított tény, hogy a beszéd és az evés, nem megy egyszerre. Főleg nálam nem. Azt hittem ott helybe meg fulladok.

- Mit csinálsz? – lépett a konyhába Doojoon.

- Teát szeretnék inni. – kapkodtam levegő után miután végre le tudtam nyelni a falatot.

- Inkább beszélgessünk kicsit. – Jött közelebb és rá támaszkodott a konyha pultra. Arcomat kezdte kémlelni.

- Még is miről? – Értetlenül néztem rá. Doojoon fogta magát és kiviharzott a konyhából. Én csak pislogtam és nem tudtam felfogni, hogy ebbe meg mi a fészkes menykő ütött. Pár perccel később Gikwang-ot ráncigálta magával. Oda lökte mellém. Értetlenül pislogtam Doojoon-ra majd rá néztem Gikwang-ra, aki csak nézet ki a fejéből.

- Most jön az a rész, hogy megbeszélitek a dolgokat és újra egy pár lesztek. – dörzsölte össze tenyerét elégedetten Doojoon. – És kész a Happy End. – Mosolygott ránk elégedetten.

- Hát veled meg mi van? Valami romantikus filmet néztél vagy mi a szösz? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Nem. – mondta komolyan. – De ne csináljátok már, titeket az isten is összeteremtett. Ne legyetek már hülyék. Kérlek, béküljetek ki. – Könyörgött már szó szerint térden állva.

- Hogyan magyarázzam el neked, hogy megértsétek, hogy semmi nem lesz olyan mit régen. – Mondtam neki komolyan. Közben a többiek is oda jöttek körénk. 

- Abby ne legyél már ilyen makacs. – Szólt oda nekem Dongwoon.

- Én vagyok makacs? – fordultam nevetve Dongwoon felé. – Meg akarom védeni a még nagyobb csalódástól. – mutogattam Gikwang-ra miközben Dongwoon-t néztem, aki elég meglepetten nézett rám.

- Így is csalódást okoztál neki. – csatlakozott be a beszélgetésbe Hyunseung is. Egyre jobban érzetem, ha ez így folytatódik itt olyan veszekedés lesz, hogy egész Korea hallani fogja.

- Na, nem mondod? – játszottam a hülyét.

- Meg fogod bánni. – Mondta Doojoon.

- Igen? – kérdeztem tőle flegmán. – Az jobb lett volna, ha érdekből maradok vele? – emeltem fel a hangom. A kiborulás határán voltam.

- Ne..

- Akkor minek szóltok bele? – kérdeztem kiabálva. – Higgyétek el, talál nálam sokkal jobbat, aki még jobban szereti, majd nálam és ő majd nem okoz csalódást neki úgy, mint én. – hangom elcsuklott.

- De hát szeret téged. – Mutatott Doojoon Gikwang-ra aki meg sem mert szólalni csak nézett ki a fejéből. Próbálta feldolgozni a körülette történő eseményeket.

- Na, jó. Elmondom még egyszer utoljára, hogy a gyengeelméjűek is fel tudják fogni. – Nézetem körbe, hogy leessen nekik, hogy kikre is gondolok. – NEM úgy szeretem már, mint régen. – artikuláltam, hogy megértsék. Síri csend mindenki fapofával nézett engem. Én meg majdnem felrobbantam a méregtől. Még meg akarják mondani nekem, hogy mit csináljak. Hát hova fajul ez a világ? Pofám leszakad.

- Nagyot csalódtunk benned Abby. – Szólalt meg Doojoon hosszas csönd után.

- És érdekel? – Kérdeztem flegmán.

- Véletlen se lepődj meg, ha kerülni fogunk. – Mondta komolyan Doongwoon.

- Egyáltalán nem tud érdekelni, hogy mit gondoltok rólam és mit fogtok csinálni. Hagyjatok engem békén. – kiabáltam velük majd kiszaladtam a konyhából egyenesen fel a szobámba. Becsaptam az ajtót magam után, majd be is zártam. Nekidőltem az ajtónak és lassan lecsúsztam. Felhúztam a lábaimat és sírni kezdtem. Miért nem lehet elfogadni a döntésemet? Miért kell mindent túlreagálni és miért kell mindent rám erőltetni? Egyedül is Gikwang-ot akarom megóvni a még nagyobb csalódástól. Most aztán tényleg hülyén érzem magam mindenki ellenem fordult. Nagyszerű. Így sem érzem magam valami kellemesen ez meg aztán kellett most. Valamit ki kell találnom, mert itt csak én fogok még jobban pórul járni. Meg kell hoznom egy nehéz döntést.

- Kérlek, engedj be. – kérlelt egy ismerős hang.

- Te is a szememre akarod hányni mit csináltam rosszul? – Kiabáltam ki.

- Dehogyis. – lassan feltápászkodtam majd kinyitottam az ajtót. Junhyung állt előttem azonnal a nyakába borultam. Aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. Lehet ő nem is akart. Rám mosolygott, majd meg fogta a kezem és behúzott a szobába. – Itt nem hall minket senki. – mosolygott rám, majd közelebb húzott magához és szorosan magához ölelt. Valami azt súgta bízhatok benne.

- Segíts, kérlek. –Néztem fel rá. Szemeim könnybe lábadtak.

- Segítek, csak nyugodj meg. – simogatta meg az arcomat.

- Te nem haragszol rám, hogy ott hagytam Gikwang-ot?

- Nem, mert tudom, hogy csak jót akartál neki. - Mosolygott rám. – Sejtem, hogy mi lehetett az ok is.

- Haza megyek. – jelentettem ki határozottan. Éreztem, ahogy megfeszül a kijelentésem hallatán.  Felnéztem rá és meg lepetten nézet engem. – Muszáj elmennem, nincs itt maradásom. Mindenki utál.

- Én, Nicole és Se…

- Nem mond ki a nevét. – vágtam a szavába. – A szívem is bele fájdul, hogy azért került, mert „megfenyegették”

- Miben kellene segítenem? – tolt el magától majd leült az ágyamra. Szememmel minden lépését követtem.

- Szerezz nekem repülő jegyet Londonba. – Ültem le mellé az ágyra. – Kérlek.

- Biztos vagy te ebben? – kérdezte komolyan. Bólintottam. –Nicole ki fog készülni.

- Tudom, de el kell mennem. Nem örökre akarok, csak kell egy kis idő. – sóhajtottam fel.

- Legyen. – egyezet bele. – Mikorra kellene?

- Minél hamarabb. Nagyon köszönöm. – öleltem át. Ő az egyetlen ember, akiben meg tudok bízni. Remélem minél hamarabb meg tudja nekem szerezni a jegyet. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni ezt az időt. Nehéz lesz meg tennem, de meg kell tennem, így lesz mindenkinek a legjobb. Lefeküdtem az ágyra és plafont kezdtem nézni.

- Seungho miatt szakítottál Gikwang-al? – Kérdezte halkan gondolom, hogy nehogy véletlenül is bárki meg hallja, amit kétlek, de ő mindig biztosra megy.

- Én…

- Bármit is mondasz, én hiszek neked. –vágott a szavamba.

 - Bele szerettem Seungho-ba. – néztem rá, de ő háttal ült nekem így nem láttam, hogy milyen arcot vághat.

- Erre számítottam. – fordult felém mosolyogva.

- Még jó, hogy te nem akadsz, ki mint Nicole. – grimaszoltam.

- Én az elejétől fogva tudtam, hogy többet érzel iránta, Nicole is tudta csak saját magának sem merte bevallani. – magyarázta.

- Tudtad? – kérdeztem meglepetten.

- Le se tudnád tagadni. – mondta nevetve.

- A francba. – csaptam a combomra nevetve. Ezen már fenn sem szabad akadnom mivel már nem vagyok Gikwang-al így kicsit nyugodtabb a lelki ismeretem. Junhyung egész este velem volt. Elpanaszoltam neki mindent, ő pedig végig hallgatott. Teljes mértékben megbíztam benne. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy talán, ha ki megy, a szobából elmond mindent a fiúknak. Ő egyáltalán nem olyan, mint a többiek. Sokkal több csak ezt kevés ember tudja. Én azon szerencsések közé tartozom, aki meg ismerhette a másik oldalát is…

Blue Midnight 88.rész - Öngól

88.rész

Öngól

* Nicole szemszöge *

Jó újra itthon tudni Abby-t főleg, így, hogy visszatértek az emlékei.  Egyik nap ültem a nappaliban a földön. Akkori álláspontom szerint a föld kényelmesebb volt, mint a kanapé. Rex a konyhába ült és várta, hogy kapjon valamit az épp kaját készítő Hyunseung-tól.

Többször farkas szemet néztek de Hyunseung csak nem akarta beadni a derekát. De Rex kitartó volt. Végül csak kinézett Hyunseung kezéből egy fél szendvicset. Yoseob és Doojoon a kanapén filmet néztek, Gikwang Abby szobájába volt Abby-vel, Dongwoon meg Junhyung szenvedtek egyik helyről a másikba. Hirtelen Gikwang leviharzott a lépcsőn, feltépte a bejárati ajtót majd kirohant. Úgy bevágta maga után az ajtót, hogy az egész ház beleremegett. Mindenki csak nézett és pislogott.

- Ezt meg mi lelte? – kérdezte Doojoon.

- Azt hiszem, felmegyek Abby-hez. – jelentettem ki póker arccal, majd feltápászkodtam és felmentem a lépcsőn. Mikor benyitottam Abby szobájába Abby az ágya szélén ült és a fejét fogta.

- Mi történt? – kérdeztem tőle majd leültem mellé.

- Nem akarok beszélni róla. – mondta Abby szomorúan.

- Gondolom Gikwang-al volt valami ezért viharzott ki a házból. Tudom. Páratlan logikám van. – dicsértem meg magam. – De téged amióta haza jöttél zavar valami. Mi a baj? – komolyodtam el újra.

- Seungho… Mindennap hívom, de nem veszi fel vagy kinyomja. Írtam is neki, de nem válaszol. Utál engem… - Abby már a sírás határán volt.

- Ez nem így van… - mondtam majd összekulcsoltam magam előtt a kezem és felálltam. Járkálni kezdtem a szobájába majd megálltam és felé fordultam.

- Én mondtam neki, hogy hagyjon békén. – Abby felkapta a fejét és lepetten rám nézett.

- Hogy mi van? – pislogott.

- Meg mondtam neki, hogy hagyjon békén. – jelentettem ki határozottan. Tudtam,  hogy most ki fog akadni, de nem érdekelt. Jól döntöttem, hogy ezt tettem, és egyszer ő is rájön majd.

- Miért tettél ilyet?! – állt fel és tárta szét a kezeit.

- Mert tönkreteszi a kapcsolatod Gikwang-al!

- Ezt eldönthetem én?! Seungho-nak semmi köze ahhoz, hogy már nem olyan köztünk semmi, mint régen!

- Én ezt kétlem. Tudom, hogy a baleset nagyba befolyásolta az egészet, hiszen elfejtetted és lehet, hogy az emlékek visszatértek, de az érzések nem. De majd azok is visszafognak, hidd el. Csak tenned kell érte, de ha te Seungho-val foglalkozol mindennek vége!

- Azt már megszoktam, hogy más nem érti meg és nem fogja fel, hogy Seungho-val nincs semmi köztünk, de te miért nem?! Azt hittem legalább te megértesz engem…

- Szerintem én most jobban értelek téged, mint te saját magad. – Közelebb mentem hozzá majd a szemébe néztem. – Szereted Seungho-t de gyáva vagy beismerni még magadnak is. – Abby csak mérgesen nézett vissza rám. – Egy nap majd úgy fogsz ébredni, hogy „basszus tényleg szeretem”. Ezt előztem meg, amíg lehet. Amíg még te sem tudsz róla.

- Elárulnád, hogy mégis mi alapján gondolod azt, hogy szeretem? – Olyan szemekkel nézett rám, hogy ölni tudott volna veled.

- Ismerlek. – léptem hátrébb és újra járkálni kezdtem ölbe tett kézzel.

- Igen? Hát.. én is téged.

Nem reagáltam csak nézelődtem tovább.

- Így én is tudok rólad valamit, amit még te sem vallottál be magadnak. – felé kaptam a fejem és értetlenül meredtem rá.

- Miről beszélsz? – Abby gonosz vigyorral az arcán ült vissza az ágyára.

- Szereted Mir-t. – mosolygott.

- Na, jó elég volt! – csípőre tettem az egyik kezem a másikkal meg hátra fésültem az arcomba lógó hajam. – Szerintem Mir egyáltalán nem veszélyezteti a kapcsolatom Yoseob-al. Nincs hatással rá! Viszont ez rólatok nem mondható el! Úgyhogy ez a téma terelés most nem jött be!

- Gikwang.. – gondolkodott el Abby majd könnyes szemekkel rám nézett. – Már úgyis mindegy minden! – kiabált. – Vége van.

- Hogy mi? – nem akartam hinni a füleimnek.

- Megkérte a kezem. Nemet mondtam… - hajtotta le a fejét.

- Hogy mi a francot csináltál?! – akadtam ki.

- Nem szeretem Nicole! Nem tehetek róla! Értsd meg! Kényszerből nem lehetek vele!

- Akkor kit szeretsz?!

- Senkit! Seungho-t ne-

- Mit érzel, mikor ránézel?! – nem hagytam, hogy befejezze a mondatát. Mérges lettem és kiabálni kezdtem. Provokálni akartam, hogy bevallja mi is a helyzet. – Mikor a vidámparkba találkoztunk nagyon jól elvoltatok. Mi történt még ott, amiről nem tudok? Biztos sok minden. – lassan közeledni kezdtem felé. – Mikor a versenyen jöttetek le a színpadról, csak őt nézted. Úgy csillogott a szemed, mint régen amikor Gikwang-ot láttad. Le se vetted róla a tekinteted! Aztán meg a parkolóba…  - az ajkamba haraptam majd ölbe tettem a kezem. Abby kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Már nem volt olyan magabiztos. – Biztos fogta már a kezed. Mit érzel olyankor?! – kiáltottam a képébe, amitől ő megijedt. A sírás kerülgette. – Arra gondoltál, hogy milyen jó érzés igaz? Hogy olyankor minden m ilyen nyugodt és békés…hogy sosem akarod elengedni. Aztán amikor meg már nem fogta a kezed csak azt az érzést kívántad vissza! Vele akarsz lenni minden percbe, a kezét fogni ölelni, talán már azon is gondolkoztál, hogy milyen jó lenne megcsó-

- Szeretem! – kiáltott el magát Abby sírva, amikor már én is kiabáltam. Csend lett. Abby könnyei folytak én meg nagyokat lélegeztem.

- Erről van szó. – mondtam halkan, majd elindultam az ajtó felé határozottan de Abby utánam szólt.

- Úgy beszéltél erről, mint akinek elég nagy tapasztalata van ebben. – szipogott. Visszafordultam és rémülten rá néztem. – Elárultad magad. – próbált mosolyogni miközben sírt. – Te is szerete-

Nem vártam meg míg befejezi. Kirohantam a szobából és bevágtam az ajtót. Elárultam magam… 

Blue Midnight 87.rész - "Nem"

87.rész

"Nem"

*Abby szemszöge.*

Bármennyire is erőlködtem az érzéseim nem változtak. Már nem éreztem azt, amit régen. Nem úgy szerettem, Gikwang-ot ahogy régen. Mikor átölelt nem éreztem semmit. Szívem nem zakatolt a boldogságtól. Egyszerűen semmi sem volt olyan mit régen. Teljesen kétségbe vagyok esve. Hogyan mondjam el, hogy nem szeretem? Teljesen össze fog törni. Mekkora csalódást fogok neki okozni? Én egy szívtelen szörnyeteg vagyok. A szívemre kell hallgatnom. Bármennyire is fájni fog kimondanom, de meg kell tennem. Nem érdemlem meg, hogy szeressen, azt sem érdemli meg, hogy kihasználjam és csak érdekből legyek vele. Nehéz lesz ki mondanom, de meg kell tennem. Így lesz a legjobb. Fel se tudom fogni, hogy az embernek ilyen könnyedén megváltoznak az érzései. Én, aki oda voltam Gikwang-ért bármit meg tettem volna érte és most teljesen idegen számomra. Arra eszméltem, hogy ajtóm halkan nyikorgó hangot ad. Gyorsan felkaptam a fejem és az ajtó felé néztem. Gikwang lépet be az ajtón valamit szorongatott a kezében, de mikor meglátta, hogy őt nézzem gyorsan zsebre vágta. Visszatettem a fejemet az ágyra és plafont bámultam. Nem merek a szemébe nézni. Befeküdt mellém és ő is a plafont kezdte nézni. Kényelmetlenül éreztem magam. Megfogta a kezem, amitől a hideg is kirázott.

- Szeretnék mondani valamit. – Ült fel Gikwang. Követtem én is felültem és felé fordultam. Félek.

- Hallgatlak. – mosolyogtam halványan. Remegek, annyira ideges vagyok.

- Nem is tudom, hol kezdjem. – Nyúlt a zsebébe és ki vette azt a kis dobozt, amit az előbb szorongatott. Szemeim ki kerekedtek. Remélem, nem az van benne, amire gondolok, mert ha igen oda se kell, adja, inkább elszaladok. – Már rég óta készülök átadni valamit. Azt hiszem ennek most jött el az ideje. Ezzel szeretném megpecsételni a kapcsolatunkat. – Nyitotta ki a kis dobozkát. Meg sem bírtam szólalni. Ettől tartottam. Ki vette a dobozból a gyűrűt. – Hozzám jössz feleségül? – Kérdezte boldogan. Legszívesebben itt helyben elbőgném magam. Nem könnyíti, meg a helyzetem csak nehezíti. Erre aztán pont nem számítottam.

- Én…- Sóhajtottam. – Sajnálom, de nem. – Néztem a szemébe. Bár ne tettem volna.

- M-Mi? – nézett rám értetlenül.

- Én annyira sajnálom, de megváltoztak az érzéseim és már nem úgy érzek irántad mit régen. – Gikwang arcát figyeltem, aki fapofával ült velem szemben és próbálta feldolgozni, hogy mit is mondtam.

- Azt még is, hogy? – Pattan fel az ágyról.

- Hát szerinted még is, hogy?

- Tudtam, hogy az kis görcs Seungho tönkre tesz mindent. –Mondta dühösen.  Azt hittem ott helyben lemegyek hídba.

- Hogy mi van? – pattantam fel én is az agyról.

- Jól hallottad. –Tette keresztbe a karjait miközben dühösen méregetett.

- Ne keverd bele Seungho-t. – egyre dühösebb lettem. – Ahhoz neki semmi köze, hogy nekem megváltoztak az érzéseim irántad.

- Ohhh.. dehogynem. – Nevetett fel. Nekem dobta a kis dobozt, amiben a gyűrű volt. Szerencsére el tudtam kapni.

- Hát én mindjárt tarkón váglak. – Szorongattam a dobozt idegesen.

- Végig melletted voltam, míg a kórházban feküdtél, türelmes voltam. Vártam a percet, hogy újra emlékezz rám. – Hajtotta le fejét hangja csalódott volt.

- Én sajnálom. Én is elég sok mindenben kiálltam melletted és elég sokszor meg is bántottál, úgyhogy nem is tudtál róla.

- Az más, tudod, hogy akkor mélyponton voltam. – nézett a szembe.

- Dehogy más. –Ráztam a fejem nevetve. 

- Minden Seungho hibája, ha ő nem lenne, engem még mindig szeretnél.

- Hát te még mindig ezen lovagolsz? – kérdeztem nevetve bár inkább lett volna kedvem sírni. – Ne hibáztass senkit. Ez az én döntésem volt senki nem tehet róla, hogy már nem szeretlek úgy.

- Hirtelen így megváltoztak volna az érzésied és csak úgy eldobsz mindent magadtól? – kérdezte komolyan.  Közben kinyitottam a kis dobozkát megnéztem a benne lévő gyűrűt. Szép volt, de másnak a kezén sokkal jobban mutatna, mint az enyémen. Egy olyan valakinek a kezén, aki tiszta szívből szereti Gikwang-ot.

- Ezt a gyűrűt add oda annak, aki tényleg megérdemli, és aki tiszta szívből szeret téged. – Mondtam miközben a dobozt szorongattam.

- Hát, ha neked többet ér Seungho, akkor legyél vele én nem álok közétek.

- Azt isten szerelméért én mindjárt úgy hozzád vágok valamit. – kiabáltam.

- Ennél jobban úgy sem tudsz összetörni max a képemet, de mit számít az már nekem. – Mondta gúnyosan. Mérgemben hozzávágtam a gyűrűs dobozt, ami miután hozzá vágódott a földön landolt. Lehajolt érte és felvette. Rám mosolygott majd kiviharzott a szobából bevágta maga után az ajtót. Meg sem bírtam mozdulni csak bámultam magam elé. A kis naiv azt hiszi minden Seungho miatt történt és őt hibáztatja mindenért. Dehogy is, az én hibám minden az én érzéseim változtak meg. Egyedül engem kellene hibáztatni. Egyedül csak is engem.

Blue Midnight 86.rész - ,,Az érzéseit nem látod."

86.rész

,, Az érzéseit nem látod."

* Nicole szemszöge *

Aznap a kórházba egy pillanat alatt végig futottak a fejemben a legrosszabb variációk, amik történhetnek. Miközben Yoseob húzott maga után azon gondolkoztam, hogy Gikwang csak felkeni a falra Seungho-t vagy megfojtja.. Elengedtem Yoseob kezét és Seungho szobája felé kezdtem futni. Olyan gyorsan rohantam a folyósokon amennyire csak tudtam. Levegő után kapkodtam és imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja. Mikor az ajtóhoz értem megnyugodtam látván, hogy nincs Seungho a falra kenve és nem borítja vér az egész szobát. Lassan nagyon sóhajtva benyitottam. Észre se vették, hogy ott vagyok csak kiabáltak tovább egymással. Háttal neki dőltem a falnak és kikerekedett szemekkel, ölbe tett kézzel figyeltem.

- Nem tudom miről beszélsz! – kiabált Seungho, miközben az oldalát fogta.

- Ha még egyszer csak ránézel, szétverlek! – fenyegetőzött Gikwang. Sose láttam még ilyen mérgesnek. Én csak vágtam a fejeket magamnak ezektől a szövegektől, mert megszólalni nem tudtam a döbbentségtől.

- Nincs köztünk semmi! – mentegetőzött Seungho elég hitelesen. Szinte még én is elhittem. Gikwang oda lépett hozzá majd megmarkolta a pólóját.

- Ne hazudozz! – nézett mérgesen a szemébe. Gyorsan ellöktem magam a faltól.

- Gikwang vegyél vissza! – kiáltottam oda neki határozottan. Gikwang lassan felém fordított a fejét majd elengedte Seungho-t de azért húzta a száját. Oda sétált mellém majd Seungho felé fordult.

- Nem hazudok. – nyugodott le Gikwang.

- Csak ezt az egyet jegyezd meg: ha még egyszer meglátlak nála megöllek! – kezdett megint mérges lenni Gikwang.

Nem bírtam tovább ezt az övültőzést. Egy ideig csak lehajtott komor fejjel, ölbe tett kézzel hallgattam, de ez után meglendült a kezem. Gikwang felé fordultam és a tenyerem az arcán csattant, amitől síri csend lett.

- Most fejezd be. – mondtam halál nyugodtan. Újra ölbe tettem a kezem és a földet bámultam. Nem mertem ránézni, mert még féltem, hogy megölöm a tekintetemmel.

- Megmondom mi lesz. – emeltem fel a fejem majd hol Seungho-ra hol Gikwang-ra néztem. – Seungho, gondolom kedveled Abby-t…

- Én ne-

- Nem azt mondtam, hogy szerelmes vagy belé csak, hogy kedveled. – vágtam a szavába. – És ha ez így, már pedig így van… azt kéne tenned ami Abby-nek a legjobb, mint mondjuk egy jó barát vagy akár egy idősebb testvér. – odasétáltam elé majd ránéztem. – Összezavarod őt.

- De én ne- emelte fel a hangját

- Szeretném, ha többet nem találkoznátok. – vágtam a szavába. Nincs mit kerülgetnem a forró kását. Kimondtam egyenesen. – Ne hívd, ne keresd és ha valahol meglátod kerüld el messziről. Mintha soha nem is találkoztatok volna.

Seungho búsan lehajtotta a fejét.

- Abby szereti Gikwang-ot. De ha te bekavarsz, akkor oda lesz Abby boldogsága és én ezt nem hagyom. Én kérlek rá, hogy hagyd békén.

- Rendben. – nyögte ki végül. Letört, mint a bili füle. Eléggé pocsék lelki állapotba került szegény.

Kisétáltam a szobából majd intettem Gikwang-nak hogy kövessen. Miután kimentünk, az ablakon még visszanéztem Seungho-ra aki a fejét fogta.

- Rohadék. – morgott Gikwang miközben ő is nézte.

- Nehogy azt hidd, hogy te is egy pofonnal megúsztad! – ragadtam meg a pólóját. – Te is hagyd békén Seungho-t! Többet ne vedd a szádra a nevét! – lassan elengedtem a pólóját majd vettem egy nagy levegőt.

- Szedd össze magad és legyél olyan barát amilyenre Abby-nek szüksége van, mert ha nem így teszel, többet nem állok melléd! – mondtam majd nagy lendülettel megütöttem a vállát, amitől feljajgatott. A vállához kapott én meg elviharzottam mellette.

Mérgesen vonultam végig a folyósokon, már szinte rengett a lépteimtől a föld.

- Na, mi volt? – kérdezte zsebre vágott kézzel Mir a falat támasztva egy folyosóval arrébb Abby szobájától.

- Mi van ide száműzött a Joker és a „vihar”?- néztem rá majd megálltam.

- Mondhatni. – mondta kissé durcás fejjel.

- Megmondtam Seungho-nak, hogy hagyja békén Abby-t. – dőltem neki én is a falnak Mir mellett.

- Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél? – nézett rám.

- Nem. De amíg Abby össze van zavarodva valamennyivel tisztábban látom a dolgokat mint ő.

- Az érzéseit nem látod. – húzta fel a szemöldökét majd halvány mosoly ült ki az arcára.

- Tudom… ezért vagyok ideges. – fogtam a fejem.

- Nem oldhatsz meg mindent helyette. – húzott oda magához Mir majd az egyik kezével átölelt. – Abby is már elég nagy ahhoz, hogy el tudja dönteni mit is akar. Nem vagy az anyja.

- Mióta lettél ilyen rohadt bölcs?  - morogtam.

- Ezt hozod ki belőlem. – hajtotta a fejét az enyémre.  Felemeltem a kezem majd az arcához értem.

- Lehet, igazad van. – ismertem be. Abba hagytam az arca simogatását majd hátrébb léptem.

- Megyek és megkeresem a többieket. – mosolyogtam majd elindultam Abby szobája felé.

- Majd hívlak. – szólt utánam Mir amitől széles mosoly ült ki az arcomra. Alig tettem pár lépést máris az előtt a folyosó előtt álltam, ahol van Abby szobája. Velem szembe, a folyosó végén Junhyung várt vállát a falnak döntve. Felháborodottan bámult engem, én meg ettől megrémülve szobroztam előtte. Lehet, hogy látott engem és Mir-t?

- Gyere. – mondta majd megfordult. Hangja jéghideg volt. Nem jegyezte meg azt, ami történt, nem kezdett el kioktatni nem kérdezősködött. Ez baj. Abby szobájába Yoseob volt és beszélgettek. Thunder már nem volt sehol. Ahányszor találkozott véletlenül Junhyung-al a tekintetem, a hideg futkosott a hátamon. Végem van…

Blue Midnight 85.rész - Ilyen egyszerű a szerelem?

85.rész

Ilyen egyszerű a szerelem?

*Abby szemszöge*

Ma végre haza engednek a kórházból. Már alig várom, hogy a saját ágyamban aludjak és a saját környeztemben legyek. Izgatott vagyok egy kicsit. Már minden cuccomat összepakoltam, amit az itt létem alatt összehalmoztam. Minden katonás sorban várja az indulást. Izgatottan várom Seungho-t, hogy végre újra láthassam. Reménykedem benne, hogy még láthatom, mielőtt haza indulnék. Idegesen fel alá járkálok szobába, de semmit nem történik. Az égvilágon semmi nem történik. Semmi. Miért nem jön be hozzám? Túl sokat képzeltem a dologba. Talán sors akarja így. Akkor sem értem. Olyan sok időt töltöttünk együtt és akkor most miért nincs itt? Nem adom, még fel lehet, hogy az utolsó pillanatban fog felbukni, meglepetést okozva. Az ablakon kezdtem kifelé nézelődni, hogy teljen az idő. Fejemet neki támasztottam az ablaknak és úgy nézetem kifelé közben nagyokat sóhajtottam. Hallottam, ahogy az ajtó nyitódik majd halk léptek. Arcomra hatalmas mosoly húzódott. Azonnal meg fordultam, de csalódnom kellett. Nem az a személy állt ott, akire számítottam. Próbáltam leplezni, hogy mennyire el voltam keseredve így próbáltam ugyan úgy mosolyogni, ahogyan az előbb.

-Szia. Indulhatunk? – Kérdezte Gikwang levakarhatatlan mosollyal az arcán.

- Szia. Igen. – próbáltam összeszedni magam és nem kimutatni, hogy legszívesebben leülnék a sarokba és sírnék. Gikwang elindult a cuccaim felé.

- Minden meg van? – kérdezte miközben a csomagokat tanulmányozta.

- Ha nincs is, akkor itt marad emlékben.

- Akkor induljunk. – Fogta meg a csomagokat. Én felvettem az egyik táskát, hogy segítsek Gikwang-nak. Elindult kifelé én pedig követtem.

- Nicole? – Szóltam meg mikor ki értünk a kocsihoz. Gikwang közben elvette a táskát a kezemből és berakta kocsiba a másik táskával együtt.

- Otthon vár. –Mosolygott rám miközben konyította nekem az ajtót. Viszonoztam miközben beszálltam a kocsiba. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Én kifelé bámultam és próbáltam magam meggyőzni, hogy lehetséges azért nem jött be hozzám, mert volt nála valaki vagy... Annyira aggaszt ez dolog. Jó lett volna látni és átölelni. Arra eszméltem, hogy a kocsi megáll. Ilyen hamar megérkeztünk volna? Körül néztem és a ház ismerős volt aztán eszembe jutott, hogy ez a hely az ahol indult az életünk mikor ide költöztünk. Mosolyt csalt az arcomra. Oda mentem Gikwang-hoz és elvettem az a táskát, amit a korházban is szorongattam majd elindultam befelé. Mikor az ajtóhoz értem a kilincsre tettem az kezem, de nem nyitottam be. Furcsa érzésem támadt aztán lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. Ahogy beléptem miden világossá vált.

-Abby. – Ugrott a nyakamba Nicole. Én dermedten álltam ott. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Teljesen sokk hatása alá kerültem. Emlékszek. Mindenre emlékszek. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gikwang és én. Eli és a csók. A ballesett előtti balhé és minden más, amit eddig történt velem emlékszek mindenre. Nagy nehezen rávettem magam, hogy átöljem, de azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. A többiek is meglepetten bámultak rám.

- Abby jól vagy? – Kérdezte Doojoon miközben oda sétált mellénk. Hátamat kezdte simogatni. Nicole közben elengedet és meglepetten nézet rám.

- P-persze. – Dadogtam. Gyorsan letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Mosolyogni kezdtem.

- Ennyire örülsz, hogy itthon vagy? – Kérdezte vigyorogva Gikwang.

- Nem- Sóhajtottam. Mindenki kikerekedet szemekkel meredt rám. – Emlékszek mindenre. – hajtottam le fejem. Beállt a csönd. Félve fel néztem mindenki kikerekedet szemekkel nézet rám. Egyre jobban kezdtem magam hülyén érezni. – Oké. Ha gondoljátok, akkor vissza is mehetek a kórházba. – mutogattam eszeveszetten az ajtó felé hátha kapok valami reakciót. Még mindig szótlanul néztek.

- Te csak viccelsz ugye? – Kérdezte Nicole meglepetten.

- Nem.

- Emlékszel arra pillanatra mikor leszaladtál színpadról, mert valami olyat láttál. Mi volt az? – kérdezte Nicole komolyan.

- Erre nem vagyok hajlandó válaszolni. – makacsoltam meg magam.

- Most miért? – nézett rám Nicole kérdően. Körbe néztem a fiúk értetlenül néztek minket.

- Mikor szaladtál le a színpadról?  - Kérdezte Gikwang meglepetten.

- Őőő..hát az úgy volt.. Ez olyan ciki. – vigyorogtam kínosan.

- Nyögd már ki. – tette csípőre a kezét miközben szúrós szemekkel méregetett.

- ajhh már- adta be a derekamat. – Akkor mikor a fiúk félmeztelenül szaladgáltak a színpadon. Remélem, örülsz.  – Mondtam unottan. Hangos nevetés következet majd valakinek a karjai között találtam magam.

- Rám emlékszel? – Suttogta fülembe Gikwang.

- Igen. – Öleltem vissza. Furán éreztem magam. Valahogy nem olyan volt ez az ölelés, mint régen. Teljesen más volt. Szívem nem vert olyan hevesen, mint régen. Mintha csak egy barát lenne, akit szeretetből ölelik meg egymást. Csak barátok semmit több. Az érzéseim csak így meg változtak volna? Csak így könnyedén minden elmúlt volna? Minden, ami eddig történt velünk csak úgy ki dobhatjuk a kukába. Az lehetetlenség. Nem lehet ilyen egyszerű. Egyáltalán érzek iránta valamit?

Blue Midnight 84.rész - ,,..Te csak szórakozol..!"

84.rész

,,..Te csak szórakozol...!"

* Nicole szemszöge *

- Te mikor mész be Abby-hez? – kérdeztem Yoseob-ot miközben az ágyamon feküdtünk. Feje a hasamon volt én a hajával babráltam, ő meg a plafont bámulta.

- Miért kéne bemenjek? Nem emlékszik rám se.

- Tudom de… talán ha meglát, beugrik neki valami.

- Rendben. – nézett rám és mosolygott.

Síri csend lett. Csak hallgattuk egymás lélegzését. Ő a plafont nézte én meg őt miközben nem bírtam megállni, hogy ne a hajával foglalkozzak.

- Most akkor mi van vagy volt Seungho és Abby között? - fordult az oldalára Yoseob hogy lásson, közbe a fejét a hasamon hagyta.

- Nem tudom. – sóhajtottam. – Még nincs köztük semmi. Ez szinte biztos. De zavar engem ez a „még”. Főleg most, hogy Abby nem emlékszik Gikwang-ra…

- Seungho-ra emlékszik igaz?

- Igen.

- Heh… - röhögött egyet Yoseob. – A sors? – vigyorgott rám.

- Lehet. De ha igazad van, senki sem tehet semmit. Még Gikwang se.

- Szerencse, hogy nekünk nincsenek ilyen gondjaink. – mosolygott majd megfogta a kezem. Kínosan mosolyogtam, mert közel sem voltam biztos abban, amit mondott.

Másnap délután Yoseob bejött velem a kórházba.

- Szia. – léptem be Abby szobájába.

- Szia. – ült feljebb az ágyában. Megfogtam Yoseob kezét és lassan behúztam az ajtón.

- Emlékszel rá? – néztem Abby-re.

- Halványan valami rémlik. De nem túl sok minden…– sóhajtott.

- Nem baj. – vigyorogtam. – Gikwang?

- Nem tudom. Azt mondta, hogy majd még benéz és, hogy hozza Junhyung-ot is hátha beugrik valami. Gondolom te is ezért hoztad be Yoseob-ot. – mosolygott.

- Lebuktam. – húztam a számat.

Halk zajt hallottam az ajtó felől. Hátra fordultam és Seungho-t láttam belépni. Megijedt mikor meglátott engem meg Yoseob-ot és el is gondolkozott rajta, hogy tovább jöjjön-e vagy kimenjen.

- Őm, gyere csak be. – álltam fel miután észbe kaptam.

- Nem zavarok?

- Dehogyis! – vágta rá Abby széles vigyorral az arcán. Mikor megláttam azt a mosolyt az arcán miközben Seungho-t nézte legszívesebben elsírtam volna magam. Csak forgattam a szemeim és húztam a számat, de nem akartam, hogy lássa a nem tetszésem.

- Gyere, menjünk ki. – fogtam meg Yoseob kezét majd húzni kezdtem magam után.

Kint leültünk egy székre és nagyokat sóhajtoztunk.

- Nicole! – szólított meg egy ismerős hang. Még a vér is megfagyott bennem. Megdermedtem és csak rémültem bámultam magam elé. Aztán lassan a hang irányába fordultam.

- Ó, Mir te balhere… - mondtam magamnak miközbe homlokon csaptam magam. Yoseob csak ilyen WTF fejjel nézett rám. Mir odajött hozzánk majd ránézett Abby-re és felénk fordult.

- Ki gondolta volna, hogy Seungho itt lesz… - röhögött.

- Heheh… - próbáltam röhögést színlelni. Gyorsan felálltam majd megveregettem Mir vállát. – Nem kéne visszamenned? – vigyorogtam kínosan.

- Nem, miért? – mosolygott rám. Szúrós szemekkel ránéztem, de még így sem esett le neki a célzás. Ez egy nagyon rossz trió. Yoseob, Mir és Én. Ez gáz…

- De nyugi mindjárt jön Thunder is. – szája fülig ért.

- Remek… - fagyott az arcomra a mosoly. – Yoseob nem hívod fel Gikwang-ot, hogy mikor érnek már ide? – vakargattam a fejem.

- Ő de.. ha ezt akarod. – nézett rám értetlenül majd felállt a székről és kicsit arrébb ment, hogy telefonáljon. Amint elfordult Mir-re néztem.

- Ne csinálj semmi félreérhetőt! – tettem a mutató ujjam az orrára.

- Nyugi.. – röhögött majd megfogta a kezem, hogy nehogy kiszúrjam a szemét.

- Kérlek… komolyan mondom. – kezdtem el neki könyörögni.

- Tudod, hogy nem tennék neked szándékosan rosszat. – mosolygott majd megölelt. – Meg amúgy is, ami nincs, az nem nagyon tud kiderülni.

Örültem is meg nem is, hogy ezt mondta. Csak én képzeltem volna bele többet ebbe az egészbe..? Megnyugodtam, hogy nincs semmi, ami bekavarhatna a Yoseob-al való kapcsolatomnak, de ugyanakkor valami fájt is ott legbelül. Nem tudom mi, de azt tudtam, hogy jobb, ha nem is tudom meg. Úgy engedtem el Mir-t, hogy most már minden rendben, nincs miért aggódnom. Persze…

- Naaa mit csináltok? – bukkant fel Thunder a semmiből és vigyorogva bámult engem meg Mir-t. Már csak ő hiányzott innen…

- Azt mondta, hogy pár perc és itt vannak. – jött vissza Yoseob.

- Remek. – csaptam össze a tenyerem majd Mir-re és Thunder-re néztem. – Mindjárt itt van Gikwang. – csak néztem őket nagy szemekkel és vártam a reakciót. Vártam, hogy leessen a célzás de ők csak bambultak. – Abby pasija. – vigyorogtam még mindig kínosan és vártam. – Seungho meg bent van. – hagytam abba a mosolygást és néztem őket unottan, de még mindig nem esett le nekik. – Valaki vigye ki onnan, még mielőtt balhé lenne! – kiáltott rájuk mire összerezzentek.

- Milyen balhé? – szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül. Lefagytam. Mint egy robot lassan hátra néztem. – Hát ez tényleg 2 perc volt… - próbáltam mosolyogni.

- Valami baj van? – nézett rám kíváncsian Junhyung.

Yoseob-ra néztem és a fejemet Gikwang felé döntöttem. Szerencsére ő nem olyan barom, mint a másik kettő ezért egyből leesett neki a célzás.

- Gyere Gikwang szeretnék beszélni veled. – tette a kezét Yoseob Gikwang vállára majd elfelé kezdte lökdösni.

- Ő… oké. – lepődött meg Gikwang, majd elmentek.

Mir-re és Thunder-re néztem, akik csak bambán néztek.

- Siessetek már! – ordítottam rájuk mire felugrottak majd betörtek Abby szobájába.

- Mi folyik itt? – nyögte ki Seungho miközben ketten sietve vonszolták ki a szobából.

- Éppen mentjük a baba segged. – vágta rá Mir. Abby csak pislogott és mereven figyelte ahogy elviszik Seungho-t.

- Ne haragudj, hogy megzavartam ezt megható pillanatot, de muszáj volt megmentenem.

- Kit?! – háborodott fel Abby. – Gikwang-ot a csalódástól?

Ahogy gondoltam… Nem tetszik neki ez az egész. Ragaszkodik Seungho-hoz.

- A kapcsolatotok Gikwang-al de ha így jobban tetszik, akkor a szeretőd! – válaszoltam mire meglepődött. – Ne cseszd el. – néztem rá ilyen „ajánlom, hogy megfogadd a tanácsom” nézéssel majd kimentem.

- Nagyon próbálod megmenteni a kapcsolatukat. – nézett rám Junhyung.

- Még szép. Abby össze van zavarodva és amíg nem tér észhez, nem hagyhatom, hogy hülyeséget csináljon. – néztem fel rá.

- Arra nem gondoltál, hogy Seungho-val boldogabb lenne? – vágta zsebre a kezeit.

- Erre gondolni sem akarok. – fordultam el sértődötten.

- Ez jó kis akció volt. – rohant oda hozzám Mir lihegve.

- Amúgy te mit keresel itt? – nézett Junhyung Mir-re.

- Nicole-hoz jöttem. Remélem nem zavar. – kacsintott Mir egyet Junhyung-ra.

- Mir… - próbáltam rávenni, hogy ne próbálja meg magára haragítani Junhyung-ot de nem figyelt rám.

- Jobb lenne, ha békén hagynád. Míg te csak szórakozol, őt összezavarod!

- Junhyung! – álltam fel háborodottan a székről.

- Miből gondolod, hogy csak szórakozom? – Mir végig mosolygott és nem vette Junhyung-ot komolyan miközben Junhyung eléggé idegesnek tűnt.

- Nincs jó híred ilyen téren.

- Ch… az emberek változnak. – válaszolt nyugodtan Mir.

- Miről maradtam le? – nézett rám lepetten Yoseob.

- Semmi csak… - kezdtem, de nem tudtam, hogy befejezni a mondatot.

- Menj el. – jelentette ki Junhyung.

- Maradok. – sétált oda mellém Mir.

Féltem, hogy valami hülyeséget csinál, csak azért, hogy idegesítse Junhyung-ot.  Éreztem, hogy a keze a derekamra téved. Kirázott a hideg. De aztán hirtelen elvette a kezét.

- Gyere Mir.

Megfordultam és megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Thunder Mir csuklóját fogta és elég gyilkos szemekkel nézett rá.

- Mindjárt. – próbálta meggyőzni Mir Thunder-t majd kirántotta a kezét Thunder szorításából. Thunder a vállamra tette a kezét majd kicsit arrébb lökött, hogy Mir és közém tudjon állni.

- Menjünk! – nézett rá Thunder halál komoly arccal Mir-re. Mir nem válaszolt csak bosszúsan állt és nézett engem. Thunder óvatosan oda lökött Yoseob-hoz.

- Menjetek el. – mondta majd szelíden Yoseob-ra nézett aki csal bólintott egyet majd megfogta a kezem és hőzni kezdett maga után. Nem is néztem merre megyünk csak hátra felé bámultam. Mir lépett egyet, hogy utánunk jöjjön de Thunder rátette a kezét a mellkasára. Mir, Thunder és Junhyung minket néztek ahogy elmegyünk. Reméltem, hogy Mir és Junhyung nem fogják szétszedni egymást.  De ekkor eszembe jutott, hogy Thunder és ott van, tehát nem lehet baj. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna ezért a rögtönzött „mentésért”…

A nagy sétálásba hirtelen valami eszembe jutott.

- Hol van Gikwang?! – kérdeztem ijedten Yoseob-ot.

- Seungho-hoz küldtem, hogy beszéljenek. – válaszolt nyugodtan.

- Hogy mit csináltál?! - emeltem fel a hangom.

Csak ne történjen semmi, mert Abby kiakad… és akkor mindennek vége.