45.rész
Az én átkom...
*Tiffany szemszöge*
- Jöttem kiegyenlíteni a számlát. – mosolygott Abby a lépcsőn leszaladó
Fifi-re.
- Állok elébe. – húzta ki magát Fifi egy önelégült vigyorral a
képén.
Kaptam az alkalmon és gyorsan felrohantam a lépcsőn. Mikor felértem vettem egy
nagy levegőt majd elindultam a hosszú széles folyósón. Otthonosan mozogtam,
hiszen már voltam ott egy párszor. Megálltam az egyik ajtó előtt majd hirtelen
hátracsaptam az ajtót.
- Nem kéne itt lenned… - bámult kifelé hátratett kézzel GD a hatalmas
ablakon majd lassan felém fordult.
- Mégis kin akarsz bosszút állni? – kérdeztem miközben nagy
levegőket vettem.
- Milyen bosszú? – mosolygott GD.
- Ne játszd a hülyét! – kiáltottam rá. – Mit szervezkedtek
Fifi-vel?! Miért álltál össze vele?!
- Téged nem az zavar, hogy közösek a céljaink… - sétált lassan
felém. – Hanem az, hogy együtt vagyunk. – mosolyodott el mikor megállt előttem.
– Igaz?
- Úgy viselkedsz mint egy gyerek!
- Régen nem zavart ennyire. – mosolygott elégedetten.
- Régen… - röhögtem el magam majd csípőre tettem a kezem. – Régen minden
más volt!
- Miben?
- Más voltál…
- Akkor is az voltam mint aki most. A különbség az, hogy akkor eltudtad
fogadni. – nézett rám dühösen.
- Megígérted nekem, hogy békén hagyod őket!
- Te ezt nem értheted. – rázta meg kissé a fejét.
- Akkor magyarázd el, hogy megérthessem! – tártam szét a karjaim.
GD lehajtotta a fejét majd tett pár lépést hátrafelé.
- Nincs miről beszélnünk. – emelte fel a fejét.
- Az bánt, hogy elmentem?
Hirtelen lepetten meredt rám.
- Akkor sajnálom! Nem akartalak megbántani. De… - indultam meg
lassan felé. – Most itt vagyok.
- És az miért lenne jó?! – akadt ki GD. – Ha már egyszer elmész ne
gyere vissza! Elrontottál mindent és attól,
hogy visszajössz nem fog minden olyan lenni mint régen!
- Úgy csinálsz mintha azért mentem volna el mert elakartam!
- Magasról leszarom. A lényeg,
hogy elmentél! – kiabált mérgesen.
- Jó! De legalább adj egy esélyt,
hogy helyre hozzam azt amit tönkretettem! Ha nem is teljesen de
valamennyire!
- Nincs mit helyrehoznod! Ne erőlködj!
- Azt hiszed nekem nem fájt, hogy itt kellett hagyjalak?!
- Ha fájt volna nem mentél volna el!
- Mi lenne, ha mást is
megpróbálnál megérteni és nem csak magaddal foglalkozni?! A világ nem
körülötted forog mert te vagy G-Dragon!
- Akkor ott az ajtó és húzz
el a p*csába megint! – mutatott az ajtóra.
- Ha ennyire eleged van belőlem akkor miért a Beast-en és a
többieken állsz bosszút?!
- Befognád végre?!
- Nem! Magyarázd el, nekem, hogy mégis mire gondolsz amikor
őrültebbnél őrültebb dolgokat teszel!
- Talán aggódsz miattam? – nyugodott le a hangja de mégis fenyegető
volt.
- Nem. Többé már nem. -
mondtam higgadtan. – De a barátaim miatt igen. Nem érdekel kit ölsz meg
vagy kit rabolsz el amíg azt a valakit nem ismerem.
Lentről dulakodás zaja hallatszott. Mindketten az ajtó felé kaptuk
a tekintetünket.
- Szereted Fifi-t? – néztem újra rá.
- Mi? – fordult felém lepetten.
- Ha szereted akkor miért hagyod, hogy más bántsa?! – kiabáltam a
képébe.
- Vagy talán te utasítod erre? – néztem rá gyanúsan mire nem
reagált. – Szóval igen…Te aztán tudod mi a szerelem. – bólogattam elismerően.
- Nincs jogod beleszólni az életembe. – mondta nyugodtan.
- Neked sincs jogod más élete felől ítélkezni! Mégis mit gondolsz
amikor elküldöd a barátnődet, hogy megöljön valakit?!
- Miért kéne néznem azt ahogy boldogan élnek azok akik
tönkretettek?! – emelte fel a hangját.
- Mi az, hogy tönkretettek?
- Miért kéne jó pofiznom azoknak akik miatt elvesztettelek?!
- Mit számit ez neked?! Azt mondtad, hogy semmit se jelentettem neked!
- Így is van!
- Te beteg vagy. – tettem csípőre a kezem. - Beleőrültél a
szerelembe amit csak bemeséltél magadnak!
- Semmit se tudsz az érzéseimről!
- Lehet jobb is! – löktem hátrébb. – Ezek az érzések embereknek ártanak!
A lehető legkevesebbet akarok tudni róluk!
- Hallgass már…
- Miért?! Fáj, hogy a képedbe mondom, hogy tudok élni nélküled te meg nem
nélkülem?!
- Hallgass már el.. – mondta egyre hangosabban.
- Az a GD akit szerettem eltűnt! Nincs többé!
- Azt mondtam fogd be! – kiáltott majd odalépett az egyik
szekrényéhez és előrántott belőle egy pisztolyt és rám szegezte.
- Gyerünk. – mondtam higgadtan bár kicsit meglepődtem és meg is
rémültem. – Lőj le. – tártam szét a karjaim. – Na! – emeltem fel a hangom. –
Gyerünk engem bánts ne mást ha már miattam szenvedsz! – kiabáltam.
GD csak komoly arccal nézett miközben rám szegezte a pisztolyt. Néha
megremegett a keze. Fel voltam készülve arra,
hogy lehet, hogy meghalok. Hiszen az
GD akit ismertem nincs többé. Egy idegen állt előttem és nem tudtam mire
képes.
- Húzd már meg azt a tetves ravaszt! – csuktam be a szemem majd
rákiáltottam mikor hirtelen elsült a pisztoly. A durranástól összerezzentem
majd lassan kinyitottam a szemem. GD a kezét magasba tartva állt a szekrény
mellett. A plafonra lőtt helyettem. Haja a szemébe lógott és dühösen kapkodott
a levegő után.
- Kifelé. – suttogta.
Egy percig sem fordult meg a fejembe, hogy maradjak. Megfordultam
majd kirohantam az ajtón, aztán le a lépcsőn.
Megláttam Abby-t ahogy Fifi-t fojtogatja. Egyből odasiettem majd
megragadtam Abby-t és dühösen le ráncigáltam Fifi-ről.
- Abby elég volt! – szóltam rá de erősen küzdött, hogy kikerüljön a
szorításomból. – Jobb lenne ha mennénk! – szóltam rá.
- Addig nem míg meg nem döglik! – kapálózott Abby mint aki megveszett.
- Elég volt! – nyomtam neki a falnak Abby-t majd dühösen rá néztem mire lassan
lenyugodott.
Már mikor a kocsihoz vonszoltam magam után feltűnt, hogy egy mély seb van a
karján de nem szóltam semmit. Hátha legalább megtanulja a leckét, hogy ne
legyen olyan agresszív.
Mikor haza értünk Seungho elvitte én meg ott álltam egyedül a ház előtt. Nem
akartam bemenni de kint sem akartam maradni. Semmit se akartam mégis mindent
szerettem volna. Egy átok ül rajtam amióta találkoztam GD-vel…
GD az én átkom amit egy boszorkány küldött rám, hogy megkeserítse az életem
azzal, hogy szeretjük egymást.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése