2013. február 20., szerda

Blue Night 45.rész - Az én átkom...


45.rész
Az én átkom...





*Tiffany szemszöge*
- Jöttem kiegyenlíteni a számlát. – mosolygott Abby a lépcsőn leszaladó Fifi-re.
- Állok elébe. – húzta ki magát Fifi egy önelégült vigyorral a képén. 

Kaptam az alkalmon és gyorsan felrohantam a lépcsőn. Mikor felértem vettem egy nagy levegőt majd elindultam a hosszú széles folyósón. Otthonosan mozogtam, hiszen már voltam ott egy párszor. Megálltam az egyik ajtó előtt majd hirtelen hátracsaptam az ajtót.

- Nem kéne itt lenned… - bámult kifelé hátratett kézzel GD a hatalmas ablakon majd lassan felém fordult.
- Mégis kin akarsz bosszút állni? – kérdeztem miközben nagy levegőket vettem.
- Milyen bosszú? – mosolygott GD.
- Ne játszd a hülyét! – kiáltottam rá. – Mit szervezkedtek Fifi-vel?! Miért álltál össze vele?!
- Téged nem az zavar, hogy közösek a céljaink… - sétált lassan felém. – Hanem az, hogy együtt vagyunk. – mosolyodott el mikor megállt előttem. – Igaz?
- Úgy viselkedsz mint egy gyerek!
- Régen nem zavart ennyire. – mosolygott elégedetten.
- Régen… - röhögtem el magam majd csípőre tettem a kezem. – Régen minden más volt!
- Miben?
- Más voltál…

- Akkor is az voltam mint aki most. A különbség az, hogy akkor eltudtad fogadni. – nézett rám dühösen.

- Megígérted nekem, hogy békén hagyod őket!
- Te ezt nem értheted. – rázta meg kissé a fejét.
- Akkor magyarázd el, hogy megérthessem! – tártam szét a karjaim.
GD lehajtotta a fejét majd tett pár lépést hátrafelé.
- Nincs miről beszélnünk. – emelte fel a fejét.
- Az bánt, hogy elmentem? 

Hirtelen lepetten meredt rám.

- Akkor sajnálom! Nem akartalak megbántani. De… - indultam meg lassan felé. – Most itt vagyok.
- És az miért lenne jó?! – akadt ki GD. – Ha már egyszer elmész ne gyere vissza! Elrontottál mindent és attól,  hogy visszajössz nem fog minden olyan lenni mint régen!
- Úgy csinálsz mintha azért mentem volna el mert elakartam!
- Magasról leszarom. A lényeg,  hogy elmentél! – kiabált mérgesen.
- Jó! De legalább adj egy esélyt,  hogy helyre hozzam azt amit tönkretettem! Ha nem is teljesen de valamennyire!
- Nincs mit helyrehoznod! Ne erőlködj!
- Azt hiszed nekem nem fájt, hogy itt kellett hagyjalak?!
- Ha fájt volna nem mentél volna el!
- Mi  lenne, ha mást is megpróbálnál megérteni és nem csak magaddal foglalkozni?! A világ nem körülötted forog mert te vagy G-Dragon!
- Akkor ott az ajtó és  húzz el a p*csába megint! – mutatott az ajtóra.
- Ha ennyire eleged van belőlem akkor miért a Beast-en és a többieken állsz bosszút?!
- Befognád végre?!
- Nem! Magyarázd el, nekem, hogy mégis mire gondolsz amikor őrültebbnél őrültebb dolgokat teszel!
- Talán aggódsz miattam? – nyugodott le a hangja de mégis fenyegető volt.
- Nem. Többé már nem. -  mondtam higgadtan. – De a barátaim miatt igen. Nem érdekel kit ölsz meg vagy kit rabolsz el amíg azt a valakit nem ismerem.
Lentről dulakodás zaja hallatszott. Mindketten az ajtó felé kaptuk a tekintetünket.
- Szereted Fifi-t? – néztem újra rá.
- Mi? – fordult felém lepetten.
- Ha szereted akkor miért hagyod, hogy más bántsa?! – kiabáltam a képébe.
- Vagy talán te utasítod erre? – néztem rá gyanúsan mire nem reagált. – Szóval igen…Te aztán tudod mi a szerelem. – bólogattam elismerően.
- Nincs jogod beleszólni az életembe. – mondta nyugodtan.
- Neked sincs jogod más élete felől ítélkezni! Mégis mit gondolsz amikor elküldöd a barátnődet, hogy megöljön valakit?!
- Miért kéne néznem azt ahogy boldogan élnek azok akik tönkretettek?! – emelte fel a hangját.
- Mi az,  hogy tönkretettek?
- Miért kéne jó pofiznom azoknak akik miatt elvesztettelek?!
- Mit számit ez neked?! Azt mondtad,  hogy semmit se jelentettem neked!
- Így is van!
- Te beteg vagy. – tettem csípőre a kezem. - Beleőrültél a szerelembe amit csak bemeséltél magadnak!
- Semmit se tudsz az érzéseimről!
- Lehet jobb is! – löktem hátrébb. – Ezek az érzések embereknek ártanak! A lehető legkevesebbet akarok tudni róluk!
- Hallgass már…
- Miért?! Fáj, hogy a képedbe mondom,  hogy tudok élni nélküled te meg nem nélkülem?!
- Hallgass már el.. – mondta egyre hangosabban.
- Az a GD akit szerettem eltűnt! Nincs többé!
- Azt mondtam fogd be! – kiáltott majd odalépett az egyik szekrényéhez és előrántott belőle egy pisztolyt és rám szegezte.
- Gyerünk. – mondtam higgadtan bár kicsit meglepődtem és meg is rémültem. – Lőj le. – tártam szét a karjaim. – Na! – emeltem fel a hangom. – Gyerünk engem bánts ne mást ha már miattam szenvedsz! – kiabáltam. 

GD csak komoly arccal nézett miközben rám szegezte a pisztolyt. Néha megremegett a keze. Fel voltam készülve arra,  hogy lehet, hogy meghalok. Hiszen az  GD akit ismertem nincs többé. Egy idegen állt előttem és nem tudtam mire képes.

- Húzd már meg azt a tetves ravaszt! – csuktam be a szemem majd rákiáltottam mikor hirtelen elsült a pisztoly. A durranástól összerezzentem majd lassan kinyitottam a szemem. GD a kezét magasba tartva állt a szekrény mellett. A plafonra lőtt helyettem. Haja a szemébe lógott és dühösen kapkodott a levegő után.
- Kifelé. – suttogta.
Egy percig sem fordult meg a fejembe, hogy maradjak. Megfordultam majd kirohantam az ajtón, aztán le a lépcsőn.
Megláttam Abby-t ahogy Fifi-t fojtogatja. Egyből odasiettem majd megragadtam Abby-t és dühösen le ráncigáltam Fifi-ről.
- Abby elég volt! – szóltam rá de erősen küzdött, hogy kikerüljön a szorításomból. – Jobb lenne ha mennénk! – szóltam rá.

- Addig nem míg meg nem döglik! – kapálózott Abby mint aki megveszett. 
- Elég volt! – nyomtam neki a falnak Abby-t majd dühösen rá néztem mire lassan lenyugodott. 
Már mikor a kocsihoz vonszoltam magam után feltűnt, hogy egy mély seb van a karján de nem szóltam semmit. Hátha legalább megtanulja a leckét, hogy ne legyen olyan agresszív. 
Mikor haza értünk Seungho elvitte én meg ott álltam egyedül a ház előtt. Nem akartam bemenni de kint sem akartam maradni. Semmit se akartam mégis mindent szerettem volna. Egy átok ül rajtam amióta találkoztam GD-vel…
GD az én átkom amit egy boszorkány küldött rám, hogy megkeserítse az életem azzal, hogy szeretjük egymást. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése