Blue Night 47.rész - Az első feladat

47.rész

Ez első feladat

~ NANA

A többiek és én nem hagyhatjuk el a házat egy hétig. Tiffany és a többi Beast és MBLAQ tag GD-nek abba a házába „raboskodnak” ahol jártam Tiffany-val. 

Én és Abby feladatokat fogunk kapni és ha nem teljesítsük akkor azok közül akik a másik házba vannak valakire késsel rávésik annak a kezdőbetűjét aki nem teljesítette GD parancsát. Ha nem teszem amit mondd, egy N betű kerül valakire ami örökre ott marad. Nem fogjuk tudni kire és,  hogy hova. 

Megszökni lehetetlen. A házba mindenhol kamerák, hangszórók és mikrofonok vannak elrejtve. GD mindent lát és hall. És ha úgy van mi is halljuk őt. 

A játékban 2 csapat játszik. 

Abby, Seungho és Gikwang. A másik csapat Yoseob. Mir és Én. 

Ez a választás nem lehetett véletlen…~

* Nicole szemszöge*

„Miért kell ezt csinálnunk?

„Miért jó ez neki?”

Csak ezek a kérdések motoszkáltak bennem miközben idegesen járkáltam fel s alá a házban.

- Abby. – szólalt meg GD mire Abby felkapta a fejét. – Te, Gikwang és Seungho menjetek fel az emeletre. Csak akkor jöhettek le ha szólok. 

Mindenki szó nélkül elindult. Abby még utoljára aggódva rám nézett én meg csak intettem neki egyet, hogy menjen. 

Sóhajtottam egyet majd megfogtam Yoseob kezét.

„Kezdődik”

- Nicole. – szólított meg GD.

- Igen? – mondtam unottan.

- A konyhában az asztalon van egy üdítő. Ki öntenéd őket 2 pohárba légyszíves. 

- Hogyne. – grimaszoltam majd elindultam a konyhába.

A pulton 2 üdítős dobozt láttam. 

- Vedd el az egyiket. – mondta.

- Melyiket?

- Amelyiket akarod.

Sóhajtottam egyet majd a hozzám közelebbit elvettem, majd kiöntöttem az egészet 2 pohárba. 

- Vidd oda Yoseob-nak és Mir-nek.

- Ez nevetséges. – motyogtam az orrom alatt duzzogva.

- Tessék. – nyújtottam nekik oda a poharakat.

- Mi ez? – kérdezte Mir.

- Üdítő. – vontam vállat.

- Nem kérem… - nyöszörgött Mir.

- Már az első feladatot sem tudjátok teljesíteni? – kérdezte GD mire Mir sóhajtott egyet és Yoeob-ra nézett. Bólintottak egyet majd megitták az egészet. 

- Vidd vissza a poharakat. – szólt GD.

- Ez nem is volt olyan nehéz… - mosolyogtam magamban miközben visszavittem a poharakat a konyhába. 

- Nyisd ki azt a fiókot ami előtt most állsz. – szólalt meg GD mikor vissza akartam menni.

- Miért? – néztem gyanúsan.

- Nem kérdez. Csinál.

Kihúztam a fiókot és a sok lim-lom receptes könyv és jegyzet között megláttam egy kis fehér dobozkát.

- Vedd ki a dobozt.

Kivettem majd kinyitottam.

Egy tabletta volt benne.

- Válassz. – mondta GD.

- Mi? – kezdett a szívem egyre gyorsabban verni.

- Valakit megmenthetsz a fájdalomtól. De csak egy valakit. Hajrá. – mondta GD. Hangjából ítélve mosolygott, mint a tejbe tök.

- Mi ez az egész?! – forgolódtam idegesen. 

- Ez előbb mérget ittak, nem mondtam? – játszotta a lepettet GD.

- Ez a részlet valahogy kimaradt! – háborodtam fel.

- Valakin segíthetsz.

- És a másik? – kérdeztem meg félve.

- Pár órás garantált szenvedés. A vége felé olyan lesz mint aki a halálán van de nyugi helyre jön. – kuncogott.

- Adj még egyet! – kiabáltam.

- Tényleg már az első feladat sem fog sikerülni? Nem hittem volna, hogy ilyen hamar azon kell majd gondolkodjak, hogy kibe véssek egy N betűt…

- Elég! – kaptam a fejemhez majd pár mély lélegzet után kimentem  a konyhából.

A fiuk felálltak a kanapéról majd elém álltak.

Ők nem tudták mi történt az előbb…

- Mi az? – lepődött meg Mir látva az arcom.

A gyógyszert a kezembe szorongatva álltam előttük. 

„Kit válasszak? Kit válasszak?!”

kattogott az agyam amitől azt hittem megőrülök. 

Lassan felemeltem a kezem amibe a gyógyszer volt majd reflexszerűen a kiválasztottam kezébe nyomtam.

- Menj és vedd be! – kiáltottam rá majd a konyhára mutattam. 

- M-Miért?

- Csak csináld! – szóltam rá könnyes szemekkel. 

Beszaladt a konyhába én meg ott maradtam… Vele.

- Mi folyik itt?

- Ne haragudj… - néztem fel rá miközben a sírás fojtogatott.

- Mi van? – kezdett ő is megijedni majd a vállamra tette  a kezét. 

- Sajnálom… - motyogtam mikor az első könnycsepp végig folyt az arcomon. 

- Semmi baj akármit is csináltál… - fogta meg az arcom majd felemelte, hogy rá nézzek. Letörölte a könnyet az arcomról majd rám mosolygott. 

- Nem akartam, hogy ez legyen… - markoltam bele a pólójába miközben alig bírtam a szemébe nézni.

- Nyugi. – ölelt magához. 

Mikor már kezdtem megnyugodni lassan elengedett majd leült a kanapéra és a fejéhez nyúlt.

- M-Mi az? – dadogtam és éreztem, hogy a könnyek megint utat nyerne maguknak.

- Nem érzem jól magam… - motyogta majd egyre jobban látszott rajta, hogy fájdalmai vannak. 

Gyorsan leültem mellé majd magamhoz öleltem. Fejét a vállamnak döntöttem majd simogatni  kezdtem, hogy valahogy megnyugtassam.

- Minden rendben lesz… - próbáltam hitegetni. Őt is meg magamat is.

Karomba markolt olyan erősen, hogy már sikítani akartam.

„Ennyire fáj?”

- Annyira sajnálom… - öleltem szorosan magamhoz és sírtam.

- Nagyon fáj! – fogta a fejét. Egyre jobban kezdett izzadni és a homloka is egyre forróbb lett. Lázas volt…

- Örülsz?! – kiabáltam hátha GD figyel és válaszolni fog. Azt hittem, hogy ráébreszthetem arra, hogy mekkora szörnyeteg de nem szólt semmit. Pedig biztos figyelt. Popcorn-al és Colával a kezében a kamerákon keresztül figyelt minket és jót szórakozott…

Hiába öleltem,  hiába nyugtattam egyre rosszabbul volt. Légzése szapora volt és folyt róla a víz. Néha nyöszörgött amikor már nem bírta a fájdalmat. 

Lefektettem a kanapén, egy pokróccal betakartam, majd hideg vízzel borogatni kezdtem a homlokát hátha segít a lázán. Levegő után kapkodott és a szemeit se bírta nyitva tartani. 

Mindent megpróbáltam, hogy segítsek neki. Végig fogtam a kezét, hogy érezze mellette vagyok. Csak néha szóltam hozzá, mert a könnyeim nem adtak szabad utat a szavaimnak. Ha mégis, csak ezt tudtam mondani:

- Sajnálom, Mir.