Blue Night 33.rész - Elhatározás

33.rész

Elhatározás 

*Abby szemszöge.*

Fel sem tudtam dolgozni a történteket. Álltam ott és mereven bámultam magam elé. Fogalmam sincs mi történt egyszer csak Mir eltűnt a zene megállt és síri csend lett. Még is mi folyik itt? Észrevettem, hogy Nicole időközben eltűnt mellőlem. Kétségbeesetten kezdtem kutatni utána a tömegben. Sehol sem láttam. Könnyeimmel küszködve próbáltam át vergődni magam a tömegen. A színpad mögé siettem. Folyóson végig szaladva Nicole-t pillantottam meg, ahogy egy biztonsági őr kezeiben kapálózik és küzd, hogy kijusson a szorításból. Lassítani kezdtem majd lassan sétálva közeliztettem Nicole felé. 

- Mi történt? – kérdeztem féle. Nicole már nem küzdött, hogy kikerüljön a szorításból, de a biztonsági őr még mindig fogta.

- Abby….- csuklott el a hangja. Szemei könnyesek voltak. Bántotta, hogy tehetetlen és nem tehet, semmit pedig minden erején azon volt, hogy cselekedjen. Próbáltam össze szedni magam és nem sírni. Futni kezdtem, hogy megtaláljam a Beast-es fiúkat muszáj voltam tenni valamit. Ha csak egy valakivel találkoznék a bandából, segítene bejutni.  Sehol sem voltak biztos, őket sem engedik, ki ahogy senkit sem be. Megálltam még egyszer utoljára alaposan körbe néztem majd elhúztam a telefonomat a zsebemből. Kezeim remegtek, szemeim könnyesek voltak alig bírtam kikeresni Junhyung számát a névjegyzékben.

- Segíts. – suttogtam a telefonban  kétségbe eseten.

- Hol vagy most? – kérdezte Junhyung.

- N-Nem tudom. – dadogtam miközben körbe néztem.

- Gyere a kijárathoz ott várlak. – mondta majd kinyomta a telefont. Újra futtásnak indultam teljes erőmből futottam. Reménykedtem, hogy Junhyung segítségemre lesz és be tud juttatni a fiúkhoz. Mikor oda értem Junhyung a falat támasztotta kezében egy sapkával és egy azonosító kártyával. Odaértem hozzá majd a falat támasztva próbáltam levegőhöz jutni.

- Ezeket vedd fel és akkor bejutsz a fiúkhoz. – mondta majd felém nyújtotta a tárgyakat.

- De még is mihez kezdjek velük? – kérdeztem tőle lepetten miközben a tárgyakra néztem.

- Ez egy azonosító kártya, ami igazolja, hogy itt dolgozol így bejuthatsz. – mutatta fel a kártyát majd a nyakamba akasztotta pont úgy, hogy jól látható legyen.  – A sapka azért kell, hogy ne ismerjenek fel. Lehetőleg kösd fel a hajadat is. – nyújtotta át a sapkát egy hajgumi kíséretében. Át vettem tőle majd el kezdtem össze fogni a hajam.

- Honnan tudtad, hogy mit akarok kérni? – néztem rá mikor felvettem a sapkát.

- Csak egy meg érzés volt. – mosolyodott el halványan majd zsebre dugta a kezeit és falnak dőlt.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Légy maga biztos és próbálj határozott lenni. – mondta komolyan. -  Én most megyek. Sok szerencsét. – mosolyogott rám majd elsétált. Bámultam utána majd eltűnt a szemem elől.  Meg néztem mi áll a kis kártyán „Kisegítő Stylist”.

- Ezzel biztosan be fognak engem engedni? - vontam fel a szemöldököm.. Nagy levegőt vettem és próbáltam magam összeszedni és határozottan viselkedni. Lassan elindultam oda ahol az őr állt mikor Nicole ott volt. Maga biztosan sétáltam végig a folyosón, de mikor megláttam a nagydarab biztonsági őrt levegőt is elfelejtettem venni. Szúrós szemekkel követte minden mozdulatomat. Próbáltam határozott maradni, de ahogy rám nézett lett volna inkább kedvem elfutni, mint vele szemezgetni.

- Hova-Hova kisasszony? – szólt hozzám mély rekedtes hangon. Megrezzentem majd megálltam.

- A B.A.P-s fiúknál galiba van a ruhákkal. – mondtam komolyan. Ha a sapka nem lenne, rajtam mindent ki tudott volna olvasni a szemeimből. Teljesen be vagyok rezelve.  Izzadok, remegek, mint egy nyárfalevél, de próbálom kordában tartani, hogy ne vegye észre.

- Engem nem értesítettek, hogy érkezik. – Húzta ki magát.

- Nekem is csak most szóltak, hogy sürgősen szükség lenne a segítségemre. – mondtam unottan. El akartam vele hitetni, hogy nem igazán van kedvem ehhez a munkához. – Tudja, nem igazán van hozzá kedvem, de ez a kötelességem. Ezért kapom a fizetésem. – sóhajtottam fel. Egy pillanatra elgondolkozott.

- Menjen. – sóhajtott majd fejével oldalra bökött.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá halványan majd elindultam megkeresni a fiúk öltözőjét. Szerencsémre nem kellett sokat sétálnom mivel hamar kiszúrtam a fiúk ajtaja előtt álló tömeget. Szívem hevesen vert. Agyam kattogott, hogy most mihez kezdjek, valahogy át kell, jussak a tömegen. Pár perc múlva egy biztonsági őr jött nagy léptekkel a tömeg felé.

- Mindenki oszoljon. – kiáltotta el magát. Egy pillanatra beállt a néma csönd majd mindenki szépen lassan elkullogott én is úgy tettem majd egy hatalmas szekrény mögött megbújtam és megvártam míg az őr elmegy onnan. Hosszas percek után az őr megunta az álldogálást majd elment. Kaptam az alkalmon és gyorsan oda futottam az ajtóhoz. Lassan kinyitottam az ajtót majd beléptem. Csak suttogásokat hallottam.

- Maga meg mit keres itt? –emelte fel a hangját Joon. Megdermedtem, ahogy becsukni készültem az ajtót.

- Nyugi csak én vagyok, Abby. – fordultam feléjük majd belöktem az ajtót.

- Hát te meg, hogy kerülsz ide? – kérdezte lepetten G.O

- Az nem lényeg. –intettem le majd elindultam feléjük.  – Mir, hogy van? – néztem Mir-re aki a kanapén feküdt és aludt.

- Kimerült sokat kell pihennie. – suttogta Joon miközben Mir-t nézte.

-  De miért merült ki ennyire? – kérdeztem lepetten Joon-t.

- Sokat dolgozunk mostanában. – sóhajtott fel Joon. Végig néztem rajtuk és szomorúan tapasztaltam, hogy mindannyian ki vannak merülve. Megakadt a szemem az egyik széken pihenő Seungho-n.

- Menj, oda hozzá most szüksége van rád. – suttogta fülembe Joon.

- Mi? –eszméltem fel.  – De hát Mir?

- Mir most alszik, úgy sem tudnál vele beszélgetni. – mosolygott rám Joon.

- Nem kéne haza vinni? – kérdeztem Joon-t.

- Nem tudjuk haza vinni, míg vége nem lesz ennek az egész cécónak.. – sóhajtott fel. Mir-re néztem, akit nem zavarta a körülötte beszélgető tagok ő csak mélyen aludt. Szűksége volt rá. A mindig pörgő Mir kifáradt. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk is nagyon megijedtek, úgy ahogy én is. Talán én sem voltam mindig kedves Mir-el de még is szívem csücskében foglal helyet még akkor is, ha néha az agyamra megy. Kimerültek mindenki, de mégsem adják fel és túlhajtják magukat és itt van a baj. Ha csak egy picit is másképp csinálták volna, akkor talán nem történt volna meg. De nem hibáztathatok senkit, hiszen ez a feladatuk. Most már remélhetőleg nem fog többet elő fordulni.

- Menj már. – bökött oldalba Thunder. – Nem mondja, de szüksége van most rád. – mosolygott rám Thunder.

- Rendben. – sóhajtottam fel majd visszamosolyogtam.

- Nyugi mi addig vigyázunk Mir-re. – mosolygott rám Thunder majd ránézett a békésen pihenő Mir-re. Bólintottam majd feltámaszkodtam és elindultam Seungho felé. Lassan de biztosan oda sétáltam hozzá majd leültem a mellette lévő székre. Felsóhajtott majd rám nézett és halványan elmosolyodott.

- Mi történt a kezeddel? - kérdeztem miközben magam elé bámultam.

- Csak egy kis sérülés hamar rendbe jön.

- Igen gondoltam. – sóhajtottam fel. – Aggódtam érted és a többiekért is.

- Nem kell, jól vagyunk. – mondta semmit mondó hangon. 

- Seungho. –szóltam rá. – Neked ez az jelenti, hogy jól vagytok? – néztem a kezére majd Mir-re jelezve, hogy mire is célzok.

- Mit tudjunk csinálni, ha ez a feladatunk? – nézett rám kérdően.

- Bocsánat, hogy aggódóm értettek. – mondtam flegmán. – Majdnem meg veretettem magam egy két ajtós szekrénnyel csak azért, hogy meg tudjam jól vagytok-e. – Álltam fel miközben dühös pillantásokat vetettem rá. Nem akartam kiabálni nehogy Mir-t feléberesszem, de így is mindenki azonnal ránk figyelt. – Jobb lesz, ha megyek. – mondtam majd elakartam indulni az ajtó felé de Seungho megfogta a kezem és finoman visszarántott. Szorosan magához ölelt.

- Sajnálom. – suttogta. Szorosan öleltem magamhoz miközben ruháját szorongattam. Tudtam, hogy fáradt és feszült csak azért viselkedik így velem. Megértőnek kell lennem vele és a többiekkel is. Támogatnom kell, őket hátha ezzel erőt tudnak meríteni és kitartsanak, ameddig csak lehet. De nem akarom őket így látni. Vissza szeretném kapni a régi bolondos idióta barmokat, akik mindig nevetnek és hülyéskednek. Ha kell én magam fogok segíteni nekik ha korházba is kerülök kimerültség miatt akkor is megfogom őket védeni…