Blue Night 32.rész - Valaki más vár..

32.rész

Valaki más vár..

*Nicole szemszöge*

Ha az őr nem fogott volna olyan szorosan biztos összeestem volna az erőtlenségtől. Pár percig csak néztem ahogy az emberek sietve szaladnak ide-oda a szemem előtt. Láttam ahogy G.O óvatosan lefektet egy tehetetlen testet a többiek pedig idegesen toporzékoltak. Próbáltam magamhoz térni és nem elgyengülni ami nekem olyan könnyen megy. Lehajtottam a fejem és mélyeket lélegeztem.

- Thunder! – emeltem fel a fejem és kiáltottam remélve, hogy meghall engem. Hirtelen felém fordult és ide oda kapkodta a tekintetét, míg rám nem tévedtek a szemei. Egy pillanatra meglepődött de aztán oda sietett hozzám. Megfogta a karom mire az őr elengedett és húzni kezdett maga után. Egyre idegesebb lettem. Egy szobába vitt ahova Mir-t is vitték. Mikor beléptem egy pillanatra megláttam Abby-t aki Seungho-val beszélgetett.  Hirtelen megálltunk, de nem láttam semmit Joon-tól aki előttem állt. Lassan megfordult majd rám nézett. Szemei csillogtak és tele voltak kétségbeeséssel. Ahogy így rám nézett egyre jobban kezdtem megijedni. Félig értetlenül félig rémültem néztem vissza rá mire lassan arrébb állt és lehajtotta a fejét. 

Lesokkolt  a látvány. Szinte levegőt is elfelejtettem venni. A szívem kiakart ugrani a helyéről a rémülettől. Mikor végre sikerült valamilyen szinten felfognom a látványt sietve letérdeltem a kanapén heverő fiúhoz. Kezeimet az arcára tettem és sírva szólítgattam de nem válaszolt. A mellkasára borultam és kétségbeesetten sírni kezdtem. A pólóját szorongattam és arra vártam, hogy megszólal vagy hozzám ér, de nem tette. Nem tett semmit. Rémülten kaptam fel a fejem és néztem G.O-ra.

- Hívta már valaki a mentőket? – néztem rá kétségbeesetten miközben csak folytak a könnyeim.

- Azt mondták ne hívjunk mentőt. – válaszolt G.O Láttam rajta, hogy nagyon ideges, de próbálja visszatartani a dühét.

- Miért?! – háborodtam fel.

- Azt mondták ha bevinnék sokáig bent tartanák ami most nem jönne jól, ezért csak vigyük haza, hogy pihenjen egy napot. – próbált még mindig nyugodt maradni G.O. Legalább nem csak én találtam felháborítónak ezt az egészet.

- Mir! – fogtam meg az arcát és figyeltem, hátha kinyitja végre a szemét. De nem tette és a könnyeim csak úgy hulltak az arcára. – Mir! – szólítgattam reménytelenül. – Gyerünk már idióta! – kiabáltam mint egy őrült. Mind két kezemmel megfogtam az arcát és oda hajoltam hozzá. – Nyisd már ki a szemed. – könyörögtem. Reménytelenül. Összetörve ráborultam és sírtam tovább.

Pár perc után valaki megfogta a karom majd óvatosan elhúzott Mir-től és segített felállni.

- Vigyük haza. – suttogta Joon. Hallatszott a hangján,  hogy teljesen össze van törve.

G.O és Joon óvatosan megfogtak Mir-t majd befektették a kocsi hátsó ülésére. Thunder lassan maga elé fordított majd magához ölelt. Visszaöleltem homlokomat pedig a vállának nyomtam és próbáltam abba hagyni a sírást.

- Te is mész? – kérdezte miközben a fejemet simogatta mint valami kiskutyának.

- Persze. – szipogtam.

Óvatosan eltolt magától majd megfogta a kezem és elindult velem a kocsihoz.

Egész úton Mir feje az ölemben pihent én pedig a könnyeimmel küszködve a hajával babráltam és az arcát simogattam.

A fiúk felvitték Mir-t a szobájába és lefektették az ágyára.

- Vigyázz rá. – nézett rám Joon majd elindult kifelé.

- H-Hova mész? – dadogtam lepetten.

- Éjszakai próba. – fordult vissza egy pillanatra majd kiment a szobából.

Sóhajtottam egyet majd leültem Mir ágya mellé a földre. Kezeimet feltettem az ágyára és a fejemet támasztottam. Vártam, hogy mikor ébred fel, de meg se moccant. A homlokához értem amit kicsit melegebbnek találtam a kelleténél ezért bevittem a szobába egy tál vizet és egy rongyot és egész éjjel a homlokát borogattam. Egy percig sem voltam képes megnyugodni de a fáradtság kezdett eluralkodni rajtam, hiába küzdöttem ellene…

Elképzelésem szerint aznap este Mir kezét szorongatva aludhattam el.

Reggel úgy ébredtem mint aki másnapos. Lassan kinyitottam a szemem és a falat bámultam. Pár perc múlva eszméltem csak rá arra, hogy az ágyban fekszem és nem a földön. Lassan felültem és Mir-t láttam ahogy az ágy szélén ül. Előredőlve könyökét a combjára téve fejét pedig lehajtva üldögélt. Azonnal felpattantam és a nyakába borultam. Olyan szorosan öleltem mint még soha de ő nem reagált semmit csak nézte a földet. Aztán lassan felemelte a kezét és a karomra tette.

- Megijesztettél.. – nyöszörögtem majd lassan elengedtem. Leültem mögötte az ágyra és figyeltem. Ijesztően viselkedett. Egyáltalán nem vallott rá ez a full komolyság és szótlanság.

- Jobban vagy? – törtem meg a csendet. Feltérdeltem majd a lábaimra ültem és néztem a hátát.

- Azt hiszem. – fogta meg a fejét.

- Fáj a fejed?

- Egy kicsit.

Gyorsan leugrottam az ágyról majd lementem a konyhába gyógyszerért és egy pohár vízért. Visszasiettem velük a szobájába majd felé nyújtottam őket. Anélkül, hogy rám nézett volna elvette és bevette a gyógyszert. Elvettem tőle az üres poharat majd letettem az asztalára és leültem mellé az ágyra. Lehajtott fejjel ültünk egymás mellett. Nem értettem miért viselkedik ilyen hidegen.

- Nagyon megijesztettelek? – szólalt meg hosszas csönd után. Felé fordultam és a paplannal kezdtem bíbelődni.

- Igen. – mondtam ki hosszas gondolkozás után.

- Többet nem fordul elő. – mondta határozottan.

- Ezt most úgy mondtad, mintha te tehetnél róla. – néztem rá szomorúan de ő még mindig csak a földet bámulta.

- Erősebb kellett volna legyek. – mérgelődött. – Elrontottam mindent. – nézett fel a plafonra majd hátradőlt az ágyon és elfordította a fejét.

- Ez nem igaz. – kúsztam oda mellé, de szándékosan kerülte a tekintetem.

- Már mindegy. – duzzogott. – Amúgy meg bocs, nem akartalak megijeszteni. – mondta egyhangúan.

- Tudod, az is eléggé megijeszt ahogy most viselkedsz. – néztem rá szúrós szemekkel mire felém fordult és a szemembe nézett.

- Inkább örülj neki,  hogy így viselkedem. – nézett rám komolyan.

- Miért kéne ennek örüljek?! – háborodtam fel.

- Szeretnéd ha önmagam lennék?

- Igen! – vágtam rá dühösen.

- Rendben. – vonta meg a vállát majd felült az ágyon és rám nézett. – Egy feltétellel. – emelte fel a mutató ujját.

- Mi lenne az? – néztem rá kíváncsian.

- Az, hogy elfelejted. – tette le a kezét az ágyra és nézett rám komolyan.

- Mi? – lepődtem meg.

Hirtelen megragadta a karom és odarántott magához. Arcunk csak pár centire volt egymástól. Én csak lepetten néztem őt de aztán kezdtem megnyugodni.

- Elfelejted…. Rendben? – mondta miközben a szemembe nézett. Lassan becsuktam a szemem és hagytam magam nem úgy mint legutóbb. Óvatosan hozzá ért az arcomhoz amitől úgy éreztem, hogy a fellegekben járok. Egy pillanatig se fordult meg a fejembe, hogy elforduljak vagy bármi mást tegyek, hogy megakadályozzam őt. Olyan volt mintha erre vártam volna évek óta.

- Úgysem fogod elfelejteni igaz? – kérdezte majd elvette a kezét az arcomtól és felállt az ágyról. Egyszerre voltam csalódott és dühös. Csak bámultam magam elé is pislogtam. Most komolyan?! Amikor engedném akkor ő nem akarja?! Kikészít… 

- Hívd fel Yoseob-ot,  hogy jöjjön érted. – dobta le az ágyra a telefonját egy vigyorral a képén.

- Élvezed igaz? – néztem ár dühösen mire csak vállat vont.

- És mi van ha nem akarok elmenni? – álltam fel az ágyról és ölbe tett kézzel sétáltam elé.

- Akkor én viszlek el. – mosolygott.

Gyorsan oda szaladtam az ágyhoz majd belekapaszkodtam és rá néztem.

- Erőszakkal nem vihetsz el. Csak akkor ha én is akarom! – fenyegetőztem mire felhúzta a pólója ujját mind két karján.

- Majd meglátjuk. – biccentett egyet oldalra a fejével majd elindult felém. Idegesen toporzékolni kezdtem.

- Ne gyere közelebb! – nyújtottam ki a karom felé, megálljt parancsolva de ügyet sem vetett rá. Megfogta a derekam majd felkapott a vállára.

- Normális vagy?! Tegyél le! – kapálóztam eszeveszetten de nem reagált. Ütögetni kezdtem a hátát és sikítoztam. – Azonnal tegyél le!! – ráncigáltam a pólóját.

Lassan letett mire én idegesen prüszköltem mint egy ló.

- Idióta!! – üvöltöttem a képébe mérgesen.

- Tudod miért nem tettem meg? – tette a homlokát az enyémhez mosolyogva.

- Nem… - gondolkodtam el.

- Mert valaki más vár rád csak még ő sem tud róla. – lépett hátrébb egy hatalmas vigyorral. Egy pillanatig elbambulva gondolkodtam azon amit mondott majd ránéztem unottan.

- Hagyj már a hülyeségeiddel… - grimaszoltam.