Blue Night 48.rész - A legrosszabb érzés

48.rész

A legrosszabb érzés

*Abby szemszöge.*

4 órája ülünk fent a szobámban. Fogalmam sincs, mi zajlik lent vagy mi történt eddig odalent. Nagyon félek, hogy rám milyen feladat fog várni. Félek, hogy valaki miattam fog bűnhődni, azért mert én nem voltam képes megcsinálni a feladatomat. Idegesen fel alá járkáltam.

- Ülj már le! – parancsolt rám Seungho majd megragadta a kezemet és leültetett az ágyra.

- Abby. – szólalt meg GD. Hangjától a vér is megfagyott bennem.

- Igen? – szóltam meg félve.

- Most már lemehettek. – mondta GD mire felpattantam és lerohantam a lépcsőn. A lépcsőn meg torpantam mikor megláttam Mir-t a kanapén aludni. Nicole mellette volt és „ápolgatta”. Yoseob a fejét támasztotta.

- Mit történt? – kérdeztem lepetten.

- Yoseob és Gikwang segítsétek fel Mir-t az emeletre aztán Gikwang gyere vissza. – utasította a fiúkat GD. Nicole keltegetni kezdte Mir-t, de nem nagyon akart felkelni csak mocorgott, meg néha felnyögött mellé.  Mikor Mir már ébren volt annyira, hogy fiúk tudjanak neki segíteni, felkísérték. – Nicole te is menj velük addig nem jöhettek le, még nem szólok. – mondta GD. Nicole felsóhajtott majd feláll a kanepéről. Lassan a kanapéhoz sétáltam majd leültem és idegesen tördeltem a kezeimet míg Gikwang vissza nem ért. Seungho aggódó pillantásokat vettet rám majd egy mosollyal próbáltam meg nyugtatni, hogy semmi bajom. Gikwang visszatért majd ő is leült mellénk.

- Abby. – szólított meg GD.

- Igen? – sóhajtottam fel.

- Menj, a konyhába az asztalon van egy üvegüdítő azt légy szíves öntsd ki 2 pohárba. – utasított GD.

- Rendben. – álltam fel majd a konyhába mentem. Levettem a polcról 2 poharat és bele töltöttem az üdítőt.

- Most pedig add oda Gikwang-nak és Seungho-nak.

- Szerintem nem szomjasak. – jelentettem ki.

- Majd azt én eldöntöm. Vidd oda nekik. – emelte fel a hangját. Felsóhajtottam, majd oda vittem a fiúknak az üdítőt és a kezükbe nyomtam.  Értetlenül pislogtak hol rám, hol a kezükben lévő pohárra.

- Gyerünk, igyátok meg. – mondtam nekik majd lehúzták.

- Remek. – mondta GD. – Most pedig vidd vissza poharakat a konyhába. – kaptam az újabb utasítást. Visszavittem a poharakat a konyhába majd leraktam az asztalra. – Nyisd ki az előtted lévő szekrényt.

- Minek?

- Nem kérdez! – kiabált rám mire összerezzentem. Közelebb léptem a szekrényhez majd nyújtózkodni kezdtem miközben a szekrényben tapogattam. Egy kis dobozkát tapogattam ki majd le kezembe fogtam és tanulmányozni kezdtem.

- Ez meg mi? – pislogtam lepetten a dobozka tartalmára.

- Valakit megmenthetsz azzal a kis pirulával. – mondta gúnyosan, szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog.

- És a másik? – kérdeztem ijedten.

- Az előbb a pohárban méreg volt és az a kis pirula ott a kezedben valakit meg menthet.

- Méreg? – kerekedtek ki a szemeim. – Ha egyiknek oda adom, a másik meghal? – kezdtem bepánikolni.

- Nyugalom pár óra garantált szenvedés, de túl fogja élni. – nevetett fel gonoszul. – Gyerünk válassz. – förmedt rám. Sírás kerülgetett. Kattogott az agyam, hogy ki válasszak. Kinek adjam meg, hogy legalább ne fájjon neki és ki legyen az, akit muszáj lesz, végig nézzek, hogyan szenved. Lassan a fiúk elé sétáltam majd megálltam velük szemben. Egyre jobban éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a sírás. Lehunytam a szemem majd nyeltem egy nagyot. Kiválasztottam orra alá dugtam a pirulát.

- Mire kinyitom, a szemem addigra kérlek, vedd be. – csuklott el a hangom. Földre rogytam majd arcomat kezembe temettem.

- De…                     

- Menj már. –förmedtem rá. Felsóhajtott majd lassan felállt és a konyhába ment. Lehajtottam a fejem és könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.

- Mi fog most történni?

- Nem tudom. – másztam oda hozzá majd felültem és szorosan át öleltem. Úgy érzem mintha elárultam volna.

- Nyugodj meg semmi sem fog történi. – emelte fel a fejét, majd rám mosolygott. A sírás még jobban rám tört. Polójába markoltam majd fejemet a mellkasába fúrtam. Fogalmam sincs mi fog vele történi, de nem akarom szenvedni, látni. Kicsit kezdtem megnyugodni, de a sírást alig bírtam vissza fojtani. Eltolt magától majd a fejéhez nyúlt.

 - Mi a baj? – kérdeztem kétségbe eseten.

- Nem igazán érzem jól magam. – motyogta.

- D-de még is mi a baj? – kérdeztem könnyes szemekkel. Nem válaszolt csak ült ott. Láttam rajta, hogy nagy fájdalmai lehetnek. Felálltam és egy pokrócért szaladtam majd visszaérve lefektettem és betakargattam. Leültem a földre és közelebb csúsztam hozzá. Oda hajoltam hozzá és simogatni kezdtem az arcát, hogy meg nyugtassam egy kicsit. Bármennyire is akartam segíteni nem tudtam. Kénytelen voltam végig nézni, ahogy szenved. A pokrócért markolászta erősen.

- Remélem téged is így meg kínoznak egyszer. – intéztem gúnyos szavaimat GD felé. Biztos voltam benne, hogy most örül a fejének és markát dörzsölgeti össze, hogy most mennyire kibabrált velünk.

- Annyira sajnálom Seungho. – döntöttem a fejemet a fejének majd lehunytam a szemem. Megfogtam a kezét és könnyeimet visszafojtva próbáltam eltűrni keze szorítását. A világ legrosszabb érzése, hogy szenvedni látod azt, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Bűntudatom van, hogy Gikwang-ot választottam helyette, de mit tegyek, ha nem választok valaki másik házban a nevem kezdő betűjét fogja örökre viselni…