Blue Night 34.rész - A törött lámpa, és egy száguldó autó

34.rész

A törött  lámpa, és egy száguldó autó

*Nicole szemszöge*

- Mi történt? – rohant le a lépcsőn Tiffany mikor beléptem a házba.

- Áhh, csak Mir nagyon kimerült a sok hajtástól. – intettem le majd lehuppantam az egyik fotelbe fáradtan. – A többiek? – néztem körbe.

- Az új albumon dolgoznak, Abby meg még alszik. Elég fáradtnak tűnt.

- Tényleg. – dőltem előre a kanapén és néztem rá. – Hol járkálsz te mostanában? Ugye nem GD-vel találkozgatsz? – néztem rá gyanúsan.

- Ne nézz ennyire hülyének. – válaszolt unottan Tiffany.

- Tegyél róla,  hogy ne így legyen. – dőltem hátra és folytam szét a kanapéban.

- A SHINee-nál vagyok kisegítő. – mondta durcásan Tiffany.

- Hogy kerültél te oda?! – csattantam fel.

- Tudod, még régebb GD által sok mindenkit megismertem. – húzta fel az orrát. – Köztük Jonghyun-t és Key-t. – kacérkodott.

- Hát… egészségedre. – fogadtam el a döntését kis habozás után.

- Köszönöm. – mosolygott elégedetten. – Pár óra múlva megyek is hozzájuk.

- Örülök, hogy nem GD miatt depizel hanem tovább léptél. – mosolyogtam rá.

- Én is. – válaszolt majd felállt és elment.

Eléggé ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, bármi is bántja őt sose fogja kimutatni azt mások előtt. Tisztelem amiért képes ilyen erős maradni minden helyzetben míg én minden kis apróságtól földre hullok. Én is olyan határozott szeretnék lenni mint ő. Nem értem, hogy tud mindig olyan erős maradni, úgy, hogy sosem mondja el a bánatát senkinek. Tudom, hogy még fáj neki az ami GD-vel történt és, hogy még egyáltalán nem heverte ki. De azt is tudom, hogy nem fogja bevallani se kimutatni…

- Szerintem se vedd fel. – dobtam le magam mellé a telefonom mérgesen miután már vagy 15-ször hívtam Mir-t de nem vette fel. Felálltam és besétáltam a konyhába. Aznap valamiért furcsa érzés fogott el. A konyhában tettem vettem unalmamban amikor furcsa zörgő hangra lettem figyelmes. Először nem foglalkoztam vele. Betudtam annak, hogy képzelődöm. A poharakat pakoltam el amikor véletlenül levertem az egyiket. Nagyot sóhajtottam majd mikor léptem kettőt, hogy hozzak valamit amivel eltakaríthatom hirtelen valami nagy csattanással leesett mögöttem. Ijedtembe felsikítottam majd rémültem hátrafordultam. 

A lámpa, a plafonról leesett. Levegő után kapkodva meredtem a földön szilánkokba heverő lámpára. Ha pár másodperccel előbb esik le, megölt volna. A szívemhez kaptam ami majd kiugrott a helyéről a rémülettől. 

Persze, ez is csak úgy leesett mint ahogy a gyertya eldőlt….magától.

Miután feltakarítottam taxiba ültem és benézni készültem az MBLAQ-es fiukhoz. Rég nem láttam már őket próbálni és amióta csak a TV-n keresztül láttam őket olyannak tűntek mint akik éjjel nappal robotolnak. Kíváncsi voltam mennyi igaz az elméletemből.

Mikor beléptem a stúdióba kommandózásba kezdtem hiszen nem szabadott volna ott legyek. Odarohantam a táncterem ajtajához majd lassan benyitottam. Kukucskálni kezdtem de nem láttam őket csak a zenét hallottam ezért lassan besétáltam majd óvatosan becsuktam magam után az ajtót. Épp az „Again”-nek a koreográfiáját táncolták. Észre se vették,  hogy ott vagyok. Hirtelen az egyik mozdulatnál Joon összeesett, mintha megszédült volna.

- Úristen, jól vagy? – rohantam oda hozzá megelőzve a többieket.

- Persze-persze. – hadonászott a kezével, hogy maradjak távol tőle.

- Idióta. – öleltem meg a karját majd segítettem neki felállni.

Körbe néztem végig mérve a többieket. Egyikük sem volt jobb állapotban. Fáradtak voltak 2-ig nem láttak és folyt róluk a víz. Állni alig bírtak de ők táncoltak ki tudja mióta.

- Újra. – szólt fáradtan Seungho.

- Még mit nem! – szakítottam félve. – Azt akarod, hogy Joon is összeessen a színpadon a fáradtságtól mint pár napja Mir?! – förmedtem rá és mutattam Joon-ra aki csak lihegett.

- Sajnos muszáj. – sóhajtott egyet majd újraindította a zenét. Dühösen dőltem neki a falnak és figyeltem őket. Joon. Joon lesz a következő. Csak ez járt a fejemben. Nagyon aggódtam érte, hisz ő is olyan mint Tiffany. Erősnek mutatja magát de belül nagyon is érzékeny. Nem olyan erős és kemény ő mint amilyennek gondolná az ember. Sokkal gyámoltalanabb.

- Várjatok. – emelte fel a kezét Thunder majd a térdére támaszkodott és nagyokat sóhajtott.

- Elég volt. – telt be nálam a pohár. – Most hagyjátok abba! – odasétáltam Thunder-hez majd megöleltem. – Itt az ideje egy kis pihenőnek.. – suttogtam.

Következő pillanatba mikor végig néztem a tánctermen mindenki a földön feküdt és mélyeket lélegzett. Törülközőkért és vízért kezdtem rohangálni eszeveszetten, hogy segítsek nekik.

- Pár nappal ezelőtt tehetetlenül hevertél a színpadon. Nem gondolod, hogy túlzásba viszed? – nyújtottam oda a vizet Mir-nek aki nehézkesen felült a földön.

- Nem azért csinálom mert akarom. Azért mert muszáj.

- Mindig ez a „muszáj”… - morogtam.

Elővettem a zsebemből a telefonom majd kikerestem Abby nevét.

- Vedd már fel. – doboltam idegesen a lábammal.

- Szia.

- Örülök, hogy végre felvetted! – kiabáltam bele a telefonba.

- Jól van na ne harapd le a fejem!

- Gyere a J. Tune Camp stúdiójába. MOST!

- Minek?

- Segítened kell…

- Mindjárt ott vagyok.

Gondoltam, hogy az aggódó hangomból megértette miről van szó ezért nem kérdezősködött tovább hanem cselekedett. Szükségem volt a segítségére, hiszen egyedül nem tudok mindegyikűjükön egyszerre segíteni.

- Nem hajthatod ennyire túl magad. – térdeltem le Joon mellé. Nem válaszolt csak nagyok sóhajtott és meredt a semmibe.

- Nesze Puding. – dobtam a képébe egy törülközőt. – Ne én kelljen már vigyázzak rád. – mondtam lenézően, ezzel ösztönözve arra,  hogy szedje össze magát és térjen észhez ahelyett,  hogy duzzogna.

- 3 hétig hagytalak magatokra erre ezt művelitek… - fogtam a fejem miközben forgolódtam a teremben.

- Nem kellett volna magunkra hagyj… - nézett fel rám Thunder.

- Időtök se lett volna sem rám se Abby-re. – néztem vissza rá.

- Megoldottuk volna..

- Hogy?!

- Nem tudom.

- Hát ez az.

Megbánóan lehajtotta a fejét amitől még dühösebb lettem. Letérdeltem mellé majd kikaptam a kezéből a törülközőt és az arcát majd a haját kezdtem vele törölgetni.

- Nem akarom még egyszer végig nézni azt ami Mir-rel történt. Nem akarom, hogy bármelykőtökkel is ez megtörténjen. A rajongók is nagyon megijedtek.

Nem válaszoltak csak csöndbe hallgattak.

- Megértetted? – tettem le a törülközőt a földre majd Thunder-re néztem. Szégyenlősen nézett vissza rám majd egyet bólintott.

- Rendben. – mosolyogtam majd megöleltem mikor Abby mint egy buldózer berontott.

- Abby. – ugrottam fel rémülten. Csak lihegett az ajtóba lepetten. – Gyerünk Segíts Seungho-nak! – mutattam Seungho-ra mire észhez tért és már neki is látott az ápolgatásának.

Rain. Csak rá tudtam gondolni aki ennyire túl hajtja őket. Félek tőle mint a tűztől magam sem tudom miért, de ezt nem nézhetem tétlenül. Az ami akkor történt Mir-rel, nem ismétlődhet meg még egyszer sem vele, sem Joon-al sem senki mással.

- Hova mész? – kiabált utánam Abby mikor megindultam az ajtó felé.

- A Cube-hoz. – kiabáltam vissza majd kiviharzottam az ajtón.

Teljesen beparáztam és féltem, hogy a Beast-el is ez van mint velük. Muszáj volt meggyőznöm magam arról, hogy ők legalább jól vannak.

Úgy rontottam be a Cube tánctermébe mint egy vadállat. A fiúk épp pihentek.

- Hah… - sóhajtottam egy nagyot majd leültem a földre.

- Hát te? – sietettem oda hozzám Yoseob majd felsegített.

- Mit tegyek? – néztem rá aggódóan mire teljesen megrémült, hogy mi történt.

- M-mi az? – dadogott.

- Beszélnem kell Rain-el igaz? – néztem rá.

- Heh? – grimaszolt.

- De mi van ha rám néz én meg szilánkokra török? – rángattam Yoseob pólóját.

- Miért törné-

- Nem! Akkor is meg kell tennem! – határoztam el magam majd elindultam kifelé a stúdióból.

- Nicole! Állj meg! - Kiabált utánam Yoseob.

Csak dühösen haladtam előre. Nem is néztem merre megyek nem láttam semmit annyira elvakított a kétségbeesettség.

- Nicole! – szakított ki a homályból Yoseob hangja és mikor magamhoz tértem és észlelni kezdtem magam körül a világot az út szélén álltam és pár milliméterre száguldott el mellőlem egy autó. Ha Yoseob nem ránt vissza, elütött volna valaki. Szorosan magához ölelt én meg rémültem kapkodtam a levegő után miközben néztem az autót, ahogy elszáguld. 

- Nyugi, megoldjuk bármi is legyen az. – simogatta a hátam a kezével és a lelkem szavaival.

- Azt az autót… én láttam már. – suttogtam magamnak rémültem.