Blue Night 42.rész - Mi lesz a következő...?

42.rész

Mi lesz a következő...?

*Abby szemszöge.*

- Abby jól vagy? – jött velem szembe Nicole a folyóson.

- Persze. – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Nem nézel ki valami jól. – húzta a száját.

- Ne aggódj, értem jól vagyok. – mosolyogtam rá halványan miközben kezemet vállára tettem. – De most mennem kell öltözni. – intettem neki majd összeszedve magam, hogy ne vegye észre, mennyire fáradt vagyok, és alig állok a lábamon, elindultam az öltözöm felé. Éjszakai próba volt mivel ma koncert van és próbálunk kellett, hogy minden remekül menjen. Vánszorogva a falat támasztva mentem végig a folyóson. Éppen benyitni készültem a táncosok öltözőjébe mikor valaki megelőzött és a lendület, amivel be akartam nyitni garantált pofára esélyt eredményezett. Fájdalmasan felnyögtem.

- Nem is tudtam el találni ki hiányzott eddig az életemből. – mondta flegmán Sam.

- Nem is tudom kinek a nyávogása hiányzott eddig az életemből. – fel akartam tolni magam, de Sam meg akadályozta.

- Még van esélyed kiszállni a csapatból. – hajolt le hozzám. Gonosz mosoly húzódót arcára.

- 5 perced van, hogy eltűnj vagy megtéplek.

- Olyan vicces vagy Abby. – nevetett fel miközben meg simogatta a fejem.  Éppen elvenni készült a kezét mikor meg ragadtam és megszorítottam. Egy pillanatra ki ült a rémület az arcára, de próbálta leplezni.

- Készülj fel, ha ennek vége a szüleid rád sem fognak ismerni. – mondtam dühösen majd elengedtem a kezét. – Még most húzd, el a csíkot még kedves vagyok. – tápászkodtam fel a földről.

- Chh….- dobta a hátra a haját majd bevágva maga mögött az ajtót kiviharzott az öltözőből. Felsóhajtottam majd a kikészített ruhámhoz igyekeztem. Már akkor gyanús volt a dolog a ruhával kapcsolatban mikor a kezembe fogtam, de mikor felvettem azt hittem el ájulok. Tükör előtt álltam tátott szájjal és csak bámultam magam.

- Ez valahogy túl kihívó. – motyogtam az orrom alatt. Fekete egybe ruha, ami elegáns, de még is sportos és könnyen lehet benne mozogni. Szerencse, hogy a stylist-tok szeretnek kísérletezni és nem magas sarkút, hanem rendes cipőt. Ami persze díszes volt, ami még fel is dobta. Megkönynebülés volt számomra, hogy nem magas sarkúban kell esnem, kelnem a színpadon.

- Talán valami baj van a ruháddal? – kérdezte egy ismerős hang.

- Hát te, hogy kerülsz ide? – fordultam felé félig lepetten félig ijedt arckifejezéssel.

- Jöttem szólni, hogy lesz egy színpadi próba, amire jönnöd kéne. – mosolygott rám kedvesen.  Egy pillanatra megszédültem, de tudtam korrigálni, hogy talpon maradjak. Joon kétségbe esetten indult meg felém. Kinyújtottam a karom felé megállásra kényszerítve.

- Jól vagyok. – erőltettem magamra egy mosolyt

- Nem úgy néze….

- Menjünk inkább. – indultam meg az ajtó felé. A színpad felé siettem ahol már mindenki összegyűlt. Kaptunk pár instrukciót, megmutatták a pontosan mikor hova kell mennünk. Párszor elpróbáltuk azokat a táncokat, amikben a lányok szükségesek voltak éreztem ha tovább  maradok fent a színpadon leszédülök onnan. Lassan battyogtam le a színpadról, majd mikor leértem falnak támaszkodtam és próbáltam minden erőmet összeszedni a koncert kezdéséig.  Mindenki körülöttem rohangált én meg éppen úgy nézhetem ki közöttük, mint akiből a lélek akar kiszállni. Sosem éreztem magam még ilyen rosszul. Kezdtem parázni , hogy mi van, ha színpadon fog történi valami. De gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot már csak nem történhet semmi, még állok a lábamon, addig tudok táncolni is. Idő közben a koncert is megkezdődött. Egy alacsony kedves lány jött szólni, hogy készüljek hamarosan színpadra lépünk. Erőt vettem magamon majd csigalassúsággal elindultam a színpad felé. Egy másik csaj jelezte, hogy 3 perc múlva már a színpadon kell lennünk. Nagy levegőt vettem és koncentrálni kezdtem. Egy dolog járt a fejemben. MOST NEM SZÚRHATOM EL!! Megkaptuk a jelzést, hogy indulhatunk színpadra. Magamra erőltettem egy mosolyt, majd felmentem a színpadra és beálltam a helyemre. Mosolyt erőltetve táncoltam és minden beleadtam, ami az utolsó maradék erőmből is telet. Már iszonyatosan fáradt voltam, de mosolyogtam és táncoltam. A formáció következett, ahol a fiúk a színpadot járják, körbe mi pedig lányok táncolunk. A helyemre tartottam mikor megszédültem és neki mentem Sam-nek aki teljes erejéből meglökött.

- Sam. –sikítottam a nevét miközben a színpadról lefelé suhantam. Egy pillanat leforgása alatt perget le a szemem előtt az egész életem. A lábamra estem majd nagy lendülettel hátra vágódtam. Teljesen bepánikoltam, könnyeimmel küszködtem miközben levegő után kapkodtam. Időközben a zene elhalkult és néma csönd uralkodott csak az én nyöszörgésemet lehetett hallani. Nem volt erőm felállni a kimerültségtől és sokktól nem voltam képes rá.

- Abby. – rohant oda hozzám Seungho kétségbe esetten fürkészte az arcomat. Meg volt ijedve, de nem csak ő én is.

- Segíts. – markoltam meg nyakánál a felsőjét. Segítség kellett ahhoz, hogy felálljak másképp nem ment volna. Seungho segített fel ülni majd keze a derekamra és lábamra tévedt majd felemelt.  Szorosan átkaroltam a nyakát. Seungho nagy léptekkel sietett az öltözőjük felé. Kezdtem megnyugodni a karjai között. Mikorbe értünk az öltözőjükbe lefektetett a kanapéra.

- Hívok orvo….

- Kérlek ne. –ragadtam meg a karját. Lepetten nézett le rám. – Jól vagyok, csak a lábam fáj. Jobb lenne, ha visszamennél, a fiúkhoz számítanak rád. – erőltettem magamra egy mosolyt. Ahogy elengedtem a kezét a fiúk rontottak a be az öltözőbe. Lihegve kétségbe esetten pislogtak rám.

- Nektek a színpadon lenne a helyetek, húzzatok vissza, de nagyon gyorsan. –mutattam kifelé határozottan mire értetlenül egymásra néztek. – Menjetek már. – emeltem fel a hangom. Sorban ki mentek, de Seungho csak állt és engem nézett bűnbánóan.

- Biztos nem kell orvos? – guggolt le hozzám majd simogatni kezdte a fejem.

- Teljesen. – mosolyogtam rá. – Menj már. – böktem az ajtó felé.

- Nem akarlak itt hagyni.

- A rajongók fontosabbak, mint most én.  Gyerünk, menj, már nem fogok elszaladni. – viccelődtem utalva fájós lábamra. Felsóhajtott majd lassan felállt és elindult vissza a színpadra. Felültem, majd a lábamat kezdtem vizsgálgatni. Nem voltam orvos, de megnyugodva tapasztaltam, hogy nem tört el csak kificamodott a bokám. Meg fogom Sam-nek köszönni, hogy ezt tette velem egy nagy pofon kíséretében hátha az végre helyre rakja.

- Abby. –rontott be az ajtón Nicole. Meglepetten pislogtunk egymásra. – Jól vagy? – rohant oda hozzám és vizsgálgatni kezdett.

- Nyugi van. – mondtam röhögve. – Csak a bokám fáj semmi komoly. –intettem le mosolyogva.

- Szerinted, hogy a francba lehetnék nyugodt mikor levágódtál a színpadról? – kezdet ráncigálni idegesen.

- Hagyd már abba még agyrázkódást kapok. – hadartam el. Hirtelen megállt majd lassan elengedett. – Amúgy is nem magamtól vágódtam le, hanem lelöktek. – néztem rá komolyan.

- Mi? – kérdezte lepetten.

- Legyen annyi elég, hogyha vége a koncertnek itt vér fog folyni. – szorítottam ökölbe a kezemet. Seungho rontott be az ajtón majd levágódott mellém majd a többiek jöttek be fáradtan az ajtón. Sam is bevonaglott a fiúk öltözőjébe pedig neki itt semmi keresni valója nincs. Vérnyomásom az egekbe szökött.

- Maradj itt! Ne szólj semmit! Ne gyere utánam! – utasítottam a mellettem ülő Seungho-t . Seungho értetlenül nézett rám nem tudta hova tenni azt, amit mondok. Éppen megszólalni készült, de megelőztem és befogtam száját. – és ne kérdezz! – néztem rá szúros szemekkel.  – Megértetted? – kérdeztem tőle majd válaszképp bólintott egyet. Elvettem a kezemet a szájától majd lassan felkászálódtam a kanapéról. Sam felé kezdtem bicegni aki éppen Joon-nak enyelgett de Joon mindig eltolta magától. Lassan odaértem hozzájuk. Megfogtam Sam vállát és magam felé fordítottam majd másik kezem lendült és pofán vágtam. Sam a földre került és arcát fogta.

- Remélem, most már tudod ki a főnök. –sántikáltam oda hozzám majd leguggoltam. A gonosz vigyor levakarhatatlan volt a képemről.

- Tőled ki félne egy apró kis szemét vagy ezen a bolygón. – röhögte el magát miközben száját törölgette.

- Igen? – kérdeztem gonosz mosollyal az arcomon. Megfogtam a haját majd finoman a meglöktem a fejét, hogy találkozzon a padlóval és pont éppen, hogy meg érezze.  Valaki megragadta a derekamat majd felhúzott a földről.

- Te nem vagy normális. – fordított maga felé Seungho.

- Sosem tartoztam a normálisak körébe. – mondtam röhögve. Seungho megfogta a karomat majd kifelé kezdet húzni. Alig bírtam lépést tartani vele annyira fájt a bokám. Egészen kijáratig rángatott maga után már majdnem sírtam a fájdalomtól. Ki vágta maga előtt az ajtót. Megállt egy pillanatra felém fordult és a falnak nyomott.

- Te teljesen meg vagy húzatva? – kérdezte idegesen.

- Nem kell védeni azt a kis szukát miatta kerültem majdnem korházba. - vágtam vissza dühösen.

- Lehettél volna egy kicsit nőiesebb is.

- Sosem voltam híres finomkodásról. – grimaszoltam. – Amúgy is minek osztod, itt az észt úgy se leszünk, jóban mert meg bántottál.

- Megbántani? – kérdezte lepetten.

- Mekkora egy szerencsétlen vagy, hogy ezt sem tudom megcsinálni rendesen. - idéztem Seungho szavait.

 - Én azt nem úgy értettem. – mosolygott kínosan. – Tudod, hogy fáradtság beszélt belőlem. – kezdte a magyarázkodást.

- Igen gondolom. – toltam el magamtól kicsit dühösen.  El akartam menni de Seungho megfogta a kezem és finoman visszahúzott magához. Szorosan átölelt, de én nem öleltem vissza.

- Annyira sajnálom.

- Akkor sem leszünk jóban. – mondtam mosolyogva majd szorosan magamhoz öleltem. Vajon ezután mi fog következni? Milyen megpróbáltatások jönnek még? Mi lesz a következő, amit túl kell vészelnem?  Érzem, hogy kezdek elgyengülni és kezdem feladni. Ami nem vall rám..