Blue Night 50.rész - Sebek

50.rész

Sebek

*Abby szemszöge.*

Fogalmam sincs, mióta vagyunk bezárva az időérzékem teljesen összezavarodott. Lehet csak pár napja, de nekem még is már éveknek tűnik. A feladatok teljesíthetetlenek, de bármennyire is nem akarom, meg kell tennem, amit kiad GD. A nappaliban ültünk, a fejemet Seungho vállára támasztottam és magam elé bámultam.

- Mikor lesz ennek már vége? – kérdeztem suttogva Seungho-t.

- Nem tudom. – sóhajtott fel. Lassan felültem majd felálltam és sétálgatni kezdtem a nappaliban. Bármelyik pillanatban elhangozhat a nevem, ami csak annyit jelent, hogy egy újabb feladat. Minden perc rettegés volt, hogy vajon most kit kell majd bántanom.

- Abby. – szólalt meg GD.

- Igen? – nyeltem egy nagyot.

- Menjetek a konyhába. – utasítatott. Bólintottam jelezve, hogy tudomásul vettem, amit mondott. Lassú léptekben indultam meg a konyha felé majd konyhába érve idegesen tördelni kezdtem a kezem. A fiúk is eközben beértek a konyhába. Gikwang az egyik oldalamon állt Seungho pedig a másikon. – Húzd ki a fiókot, ami előtt állsz.

- Mi? – kapkodtam ide-oda fejem majd az előttem lévő szekrényre tévedt a tekintettem.

- Nem kérdez. – förmedt rám. – Vagy szeretnéd, hogy a kezdő betűd valakire felkerüljön? – kérdezte gúnyosan. Biztos voltam benne, hogy mosolyog.

- N-Nem. – dadogtam idegesen, majd remegő kézzel nyúltam a fiók felé. Lassan kihúztam és nagyot nyeltem mikor megláttam a fiók tartalmát. Kések sorakoztak benne.

- Vedd ki az egyiket. – utasított GD. – Rád bízom, melyiket választod.

- Kösz ezzel most sokat segítettél. – morogtam az orrom alatt, majd a késeket kezdtem nézni. Szívem szerint egyiket sem választanám. Idegesen a számba haraptam, mert nem akart választani nem ment, hogy kinyújtsam a kezem és valamelyiket megfogjam.

- Nem érünk ám rá. – sürgetett GD.

- Francba már. – kaptam fel az egyik kést idegesen.

- Végre megszületett. – tapsolt meg GD. – Akkor most ejts valaki karján egy mély sebet.

- Hát te most csak viccelsz velem? – csattantam fel, miközben meglepetten pislogtam a kezemben lévő késre, majd a fiúkra.

- Gyerünk már! – förmedt rám mire összerezzentem. Gikwang közelebb lépett, hozzám és a karját nyújtottam felém.

- Felejtsd el!

- Akkor én. – lépett közelebb hozzám Seungho karját nyújtva.

- Felejtsétek el! – kiabáltam rájuk sírva.

- Nem lesz, semmi baj csak egy vágás nem fogok belehalni. – mosolyodott el Gikwang. Megfogta a kezemet, amiben kés volt és karjához emelte. Ki akartam rántani a kezem, de túl erősen szorított. Vészesen közeledet a kés pengéje a bőréhez és semmit sem tudtam tenni. Könnyeim végig folytak az arcomon, ahogy végig néztem, ahogy Gikwang egy elég mély sebet ejt magán. Egy szisszenés nélkül csinálta meg helyette nekem fájt a legjobban. Elengedte a kezemet, amiből a kés azonnal ki is eset. Dermedve álltam ott és könnyes szemmel néztem Gikwang-ot.

- Remek. Most menj a fűszer tartóhoz és vedd le a sót. – adta az újabb utasítást GD.

- Mi?

- Nem kérdez! Csinálja!

- Gyerünk, csináld. – bökött fejével Gikwang a polc felé. Fejemet ráztam jelezve, hogy nem csinálom meg. Újra a polc felé bökött majd egy nagy sóhaj kíséretében elindultam polc felé. Lekaptam a polcról a kis üveget majd az asztalra csaptam.

- Most pedig szórd be Gikwang sebét. – mondta GD. Gikwang-al egymásra néztünk. Ijedten pislogtam rá. Elmosolyodott majd bólintott egyet jelezve, hogy csinálhatom. Felsóhajtottam, megfogtam az üveget, majd lassan felemeltem és a seb fölé tartottam. Gyorsan elkaptam a fejem. Nem akartam látni Gikwang arcát. Könnyeimtől alig láttam. Gikwang felszisszenése jelezte, hogy só a sebet érte. Elkaptam a kezemet majd elhajítottam az üveget. Gikwang már nem bírta tovább a só egyre jobban marta sebét. Földre rogyott azonnal leguggoltam hozzá és nyugtatni próbáltam.

- Eleget szenvedett! – kiabáltam el magam. – Hadd lássam el a sebét.

 - Nem!

- Ne csináld ezt GD. Kérlek. – könyörögtem zokogva. Leültem a padlóra és közelebb húztam magamhoz Gikwang-ot.

- Majd szólok, addig pedig had szenvedjen, nem fog belehalni. – mondta gúnyosan GD.

- Te szemét. – mondtam dühösen. –Annyira sajnálom Gikwang. – kezdtem simogatni az arcát. Iszonyatosan szenvedett. Csendben próbálta tűrni a fájdalmat. Hosszú percek teltek el, amik éveknek tűntek.

- Most már elláthatod a sebét. – szólalt meg GD. Ahogy kimondta felálltam, magammal húzva Gikwang-ot egyenesen a fürdőbe vittem. Elláttam a sebét majd alaposan beközöztem.

- Köszönöm. – suttogta majd magához húzott. Szorosan öleltem magamhoz bármennyire is nem vagyunk, egy pár nem élném túl, ha történne vele valami. Szenvedni sem akarom látni egy pillanatra sem. Nem értem miért történik, ez velünk. Még mindig nehezemre esik felfogni…

Blue Night 49.rész - Egy pohár vér

49.rész

Egy pohár vér

*Nicole szemszöge*

- Jobban vagy már? – tettem a kezem Mir homlokára mikor kezdett ébredezni.

- Ja. – mondta fáradtan.

- Sajn-

- Pszt! – fogta be a számat. – Ki ne mondd. – vette el lassan a kezét a számtól.

Halvány mosoly ült ki arcomra majd megöleltem.

- Felkelsz? – álltam fel az ágy mellől és néztem le rá.

- Ühüm. – emelte fel a kezeit lelkesedést imitálva.

- Te jól vagy igaz? – fordultam Yoseob felé aki az ablak alatt ült.

- Persze. – sóhajtott.

- Nicole. – szólalt meg GD amitől úgy éreztem, hogy kiszáll belőlem a lélek. – Menjetek le.

Fáradtan nyögtem egyet majd felsegítettem Mir-t és Yoseob-al együtt lementünk a nappaliba. 

Ahol nem rég Mir feküdt most Seungho volt. Abby mellette ült és figyelte.

- Velük is? – néztem Yoseob-ra de ő csak kissé lepetten mégis rémülten mérte végig őket.

- Abby. – szóltam oda neki mire felkapta a fejét és szomorúan rám nézett.

Erőt vettem magamon és rámosolyogtam, hátha megnyugszik. Megtörölte a szemeit majd újra Seungho-t kezdte nézni. Csalódottan sóhajtottam egyet majd összerezzentem mikor GD újra megszólalt.

- Menjetek be a konyhába.

Abby, Seungho és Gikwang a nappaliba maradtak mi meg bementünk a konyhába. Mir leült az egyik székre én meg háttal a pultnak támaszkodtam.

- Vegyél elő egy kést és egy poharat.

„Kést?”

Rémültem meg a szó hallatán. Már rosszul kezdődött. Kivettem egy kést a fiókból majd kivettem egy poharat a szekrényből és letettem őket az asztalra.

- Fogd meg a kést. – utasított.

Félve a késért nyúltam majd a kezembe vettem. Egyre jobban kezdtem félni.

- Amilyen mélyen csak tudod vágd el valamelyikük tenyerét.

- Miért?! – háborodtam fel.

- Csak csináld. – mondta határozottan.

Mir-re néztem majd Yoseob-ra. A tekintetem köztük cikázott. Nehéz a választás főleg, hogy egyiküket sem akarom sem elveszíteni sem bántani. Erősen szorítottam a kést a kezembe majd lehajtottam a fejem és pár mély lélegzet után kimondtam.

- Yoseob. – néztem rá.

Egy pillanatra meglepődött de aztán oda jött hozzám és elém nyújtotta a kezét.

- Minél több vér kerüljön a pohárba. – mondta GD.

Megfogtam Yoseob kezét majd a késsel közelíteni kezdtem a tenyere felé. Mikor már majdnem hozzá ért meg álltam. Remegett a kezem és ideges voltam.

- Nyugi. – mondta Yoseob. – Gyerünk. – mosolygott.

- Ne haragudj. – néztem rá majd beleharaptam a számba és beleszúrtam a kést a tenyerébe mire felszisszent. Végig nézte ahogy lassan végig húzom a kést a tenyerén amikor én ha tehettem volna legszívesebben elfordultam volna.

Mikor végeztem ledobtam a kést a földre majd elfordultam és levegő után kapkodva próbáltam lenyugodni. Miközben forgolódtam láttam ahogy Yoseob a pohár fölött ökölbe szorítja a kezét és a vér pedig belefolyik a pohárba. 

Nem bírtam nézni.

- Kész. – mondta Yoseob mire felé fordultam. 

- Jól vagy? – mentem oda hozzá.

- Persze. – sóhajtott.

- Nicole. – szólított GD mitől megremegett a szívem a félelemtől. – Idd meg.

- Mi? – szólaltunk meg egyszerre Yoseob-al.

- Idd meg.

- Nem akarom. – kezdtem kétségbeesni. Reszkettem és a sírás határán voltam olyan ideges voltam.

- Tudod mivel jár az ha nem csinálsz meg egy feladatot.

- Én megcsinálom helyette. – állt fel Mir a székről.

- Ne csináld. – álltam vele szembe, hogy megállítsam.

- Nicole-nak kell megtennie. – mondta GD.

- Ha nem teszem meg ki kapja az N betűt? – kérdeztem.

- Erre kérdésre tőlem sose fogsz választ kapni.

- Ne csináld. – suttogta Yoseob.

- A fenébe már! – tört ki belőlem majd hirtelen az asztal felé fordultam felkaptam a poharat és a számhoz emeltem.

Könnyezni kezdett a szemem miközben a vér lenyelésével küszködtem. GD nagyon tévedt ha azt feltételeztem rólam,  hogy vámpír vagyok…

Pár korty lenyelése után éreztem, hogy rosszul leszek. Lecsaptam a poharat az asztalra majd fulladozni kezdtem. A vérnek borzalmas íze volt amitől felfordult a gyomrom és úgy éreztem elhányom magam. Köhögtem és próbáltam nem kihányni azt a kevés vért amit megittam. Már csak ha rá gondoltam émelyegni kezdtem.

- Már nincs sok hátra. – mondta GD boldogan.

Nagy nehezen abba hagytam a köhögést majd a pohárra néztem. A benne lévő vérnek kb felét tudtam csak meginni. Megviselten nyögtem egyet a pohár láttán, majd mikor fejbe elhatároztam, hogy a maradékot is megiszom már éreztem is az izét a számban és rosszul lettem. Gyorsan elfordultam, hogy ne lássam. Próbáltam megnyugodni és minél hamarabb túl esni ezen a kínzáson.

- Nem kell megtenned. – fogta meg a kezem Yoseob.

- De- fordultam felé mire magához ölelt.

- Nem csinálja meg. – mondta hangosan Yoseob amitől végig folyt pár könnycsepp az arcomon miközben erősen magamhoz öleltem.

- Akkor megvan az első teljesítetlen feladat. Úgy látszik az N betű lesz az első amit valaki kapni fog. – szinte láttam magam előtt, hogy vigyorog örömében.

- Nem sokára jön majd a következő feladat. – mondta GD.

- Kit féltesz a másik házból a legjobban? – kérdezte Yoseob.

- Tiffany. – motyogtam majd fejbe folytattam még egy névvel…

Blue Night 48.rész - A legrosszabb érzés

48.rész

A legrosszabb érzés

*Abby szemszöge.*

4 órája ülünk fent a szobámban. Fogalmam sincs, mi zajlik lent vagy mi történt eddig odalent. Nagyon félek, hogy rám milyen feladat fog várni. Félek, hogy valaki miattam fog bűnhődni, azért mert én nem voltam képes megcsinálni a feladatomat. Idegesen fel alá járkáltam.

- Ülj már le! – parancsolt rám Seungho majd megragadta a kezemet és leültetett az ágyra.

- Abby. – szólalt meg GD. Hangjától a vér is megfagyott bennem.

- Igen? – szóltam meg félve.

- Most már lemehettek. – mondta GD mire felpattantam és lerohantam a lépcsőn. A lépcsőn meg torpantam mikor megláttam Mir-t a kanapén aludni. Nicole mellette volt és „ápolgatta”. Yoseob a fejét támasztotta.

- Mit történt? – kérdeztem lepetten.

- Yoseob és Gikwang segítsétek fel Mir-t az emeletre aztán Gikwang gyere vissza. – utasította a fiúkat GD. Nicole keltegetni kezdte Mir-t, de nem nagyon akart felkelni csak mocorgott, meg néha felnyögött mellé.  Mikor Mir már ébren volt annyira, hogy fiúk tudjanak neki segíteni, felkísérték. – Nicole te is menj velük addig nem jöhettek le, még nem szólok. – mondta GD. Nicole felsóhajtott majd feláll a kanepéről. Lassan a kanapéhoz sétáltam majd leültem és idegesen tördeltem a kezeimet míg Gikwang vissza nem ért. Seungho aggódó pillantásokat vettet rám majd egy mosollyal próbáltam meg nyugtatni, hogy semmi bajom. Gikwang visszatért majd ő is leült mellénk.

- Abby. – szólított meg GD.

- Igen? – sóhajtottam fel.

- Menj, a konyhába az asztalon van egy üvegüdítő azt légy szíves öntsd ki 2 pohárba. – utasított GD.

- Rendben. – álltam fel majd a konyhába mentem. Levettem a polcról 2 poharat és bele töltöttem az üdítőt.

- Most pedig add oda Gikwang-nak és Seungho-nak.

- Szerintem nem szomjasak. – jelentettem ki.

- Majd azt én eldöntöm. Vidd oda nekik. – emelte fel a hangját. Felsóhajtottam, majd oda vittem a fiúknak az üdítőt és a kezükbe nyomtam.  Értetlenül pislogtak hol rám, hol a kezükben lévő pohárra.

- Gyerünk, igyátok meg. – mondtam nekik majd lehúzták.

- Remek. – mondta GD. – Most pedig vidd vissza poharakat a konyhába. – kaptam az újabb utasítást. Visszavittem a poharakat a konyhába majd leraktam az asztalra. – Nyisd ki az előtted lévő szekrényt.

- Minek?

- Nem kérdez! – kiabált rám mire összerezzentem. Közelebb léptem a szekrényhez majd nyújtózkodni kezdtem miközben a szekrényben tapogattam. Egy kis dobozkát tapogattam ki majd le kezembe fogtam és tanulmányozni kezdtem.

- Ez meg mi? – pislogtam lepetten a dobozka tartalmára.

- Valakit megmenthetsz azzal a kis pirulával. – mondta gúnyosan, szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog.

- És a másik? – kérdeztem ijedten.

- Az előbb a pohárban méreg volt és az a kis pirula ott a kezedben valakit meg menthet.

- Méreg? – kerekedtek ki a szemeim. – Ha egyiknek oda adom, a másik meghal? – kezdtem bepánikolni.

- Nyugalom pár óra garantált szenvedés, de túl fogja élni. – nevetett fel gonoszul. – Gyerünk válassz. – förmedt rám. Sírás kerülgetett. Kattogott az agyam, hogy ki válasszak. Kinek adjam meg, hogy legalább ne fájjon neki és ki legyen az, akit muszáj lesz, végig nézzek, hogyan szenved. Lassan a fiúk elé sétáltam majd megálltam velük szemben. Egyre jobban éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a sírás. Lehunytam a szemem majd nyeltem egy nagyot. Kiválasztottam orra alá dugtam a pirulát.

- Mire kinyitom, a szemem addigra kérlek, vedd be. – csuklott el a hangom. Földre rogytam majd arcomat kezembe temettem.

- De…                     

- Menj már. –förmedtem rá. Felsóhajtott majd lassan felállt és a konyhába ment. Lehajtottam a fejem és könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon.

- Mi fog most történni?

- Nem tudom. – másztam oda hozzá majd felültem és szorosan át öleltem. Úgy érzem mintha elárultam volna.

- Nyugodj meg semmi sem fog történi. – emelte fel a fejét, majd rám mosolygott. A sírás még jobban rám tört. Polójába markoltam majd fejemet a mellkasába fúrtam. Fogalmam sincs mi fog vele történi, de nem akarom szenvedni, látni. Kicsit kezdtem megnyugodni, de a sírást alig bírtam vissza fojtani. Eltolt magától majd a fejéhez nyúlt.

 - Mi a baj? – kérdeztem kétségbe eseten.

- Nem igazán érzem jól magam. – motyogta.

- D-de még is mi a baj? – kérdeztem könnyes szemekkel. Nem válaszolt csak ült ott. Láttam rajta, hogy nagy fájdalmai lehetnek. Felálltam és egy pokrócért szaladtam majd visszaérve lefektettem és betakargattam. Leültem a földre és közelebb csúsztam hozzá. Oda hajoltam hozzá és simogatni kezdtem az arcát, hogy meg nyugtassam egy kicsit. Bármennyire is akartam segíteni nem tudtam. Kénytelen voltam végig nézni, ahogy szenved. A pokrócért markolászta erősen.

- Remélem téged is így meg kínoznak egyszer. – intéztem gúnyos szavaimat GD felé. Biztos voltam benne, hogy most örül a fejének és markát dörzsölgeti össze, hogy most mennyire kibabrált velünk.

- Annyira sajnálom Seungho. – döntöttem a fejemet a fejének majd lehunytam a szemem. Megfogtam a kezét és könnyeimet visszafojtva próbáltam eltűrni keze szorítását. A világ legrosszabb érzése, hogy szenvedni látod azt, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Bűntudatom van, hogy Gikwang-ot választottam helyette, de mit tegyek, ha nem választok valaki másik házban a nevem kezdő betűjét fogja örökre viselni…

Blue Night 47.rész - Az első feladat

47.rész

Ez első feladat

~ NANA

A többiek és én nem hagyhatjuk el a házat egy hétig. Tiffany és a többi Beast és MBLAQ tag GD-nek abba a házába „raboskodnak” ahol jártam Tiffany-val. 

Én és Abby feladatokat fogunk kapni és ha nem teljesítsük akkor azok közül akik a másik házba vannak valakire késsel rávésik annak a kezdőbetűjét aki nem teljesítette GD parancsát. Ha nem teszem amit mondd, egy N betű kerül valakire ami örökre ott marad. Nem fogjuk tudni kire és,  hogy hova. 

Megszökni lehetetlen. A házba mindenhol kamerák, hangszórók és mikrofonok vannak elrejtve. GD mindent lát és hall. És ha úgy van mi is halljuk őt. 

A játékban 2 csapat játszik. 

Abby, Seungho és Gikwang. A másik csapat Yoseob. Mir és Én. 

Ez a választás nem lehetett véletlen…~

* Nicole szemszöge*

„Miért kell ezt csinálnunk?

„Miért jó ez neki?”

Csak ezek a kérdések motoszkáltak bennem miközben idegesen járkáltam fel s alá a házban.

- Abby. – szólalt meg GD mire Abby felkapta a fejét. – Te, Gikwang és Seungho menjetek fel az emeletre. Csak akkor jöhettek le ha szólok. 

Mindenki szó nélkül elindult. Abby még utoljára aggódva rám nézett én meg csak intettem neki egyet, hogy menjen. 

Sóhajtottam egyet majd megfogtam Yoseob kezét.

„Kezdődik”

- Nicole. – szólított meg GD.

- Igen? – mondtam unottan.

- A konyhában az asztalon van egy üdítő. Ki öntenéd őket 2 pohárba légyszíves. 

- Hogyne. – grimaszoltam majd elindultam a konyhába.

A pulton 2 üdítős dobozt láttam. 

- Vedd el az egyiket. – mondta.

- Melyiket?

- Amelyiket akarod.

Sóhajtottam egyet majd a hozzám közelebbit elvettem, majd kiöntöttem az egészet 2 pohárba. 

- Vidd oda Yoseob-nak és Mir-nek.

- Ez nevetséges. – motyogtam az orrom alatt duzzogva.

- Tessék. – nyújtottam nekik oda a poharakat.

- Mi ez? – kérdezte Mir.

- Üdítő. – vontam vállat.

- Nem kérem… - nyöszörgött Mir.

- Már az első feladatot sem tudjátok teljesíteni? – kérdezte GD mire Mir sóhajtott egyet és Yoeob-ra nézett. Bólintottak egyet majd megitták az egészet. 

- Vidd vissza a poharakat. – szólt GD.

- Ez nem is volt olyan nehéz… - mosolyogtam magamban miközben visszavittem a poharakat a konyhába. 

- Nyisd ki azt a fiókot ami előtt most állsz. – szólalt meg GD mikor vissza akartam menni.

- Miért? – néztem gyanúsan.

- Nem kérdez. Csinál.

Kihúztam a fiókot és a sok lim-lom receptes könyv és jegyzet között megláttam egy kis fehér dobozkát.

- Vedd ki a dobozt.

Kivettem majd kinyitottam.

Egy tabletta volt benne.

- Válassz. – mondta GD.

- Mi? – kezdett a szívem egyre gyorsabban verni.

- Valakit megmenthetsz a fájdalomtól. De csak egy valakit. Hajrá. – mondta GD. Hangjából ítélve mosolygott, mint a tejbe tök.

- Mi ez az egész?! – forgolódtam idegesen. 

- Ez előbb mérget ittak, nem mondtam? – játszotta a lepettet GD.

- Ez a részlet valahogy kimaradt! – háborodtam fel.

- Valakin segíthetsz.

- És a másik? – kérdeztem meg félve.

- Pár órás garantált szenvedés. A vége felé olyan lesz mint aki a halálán van de nyugi helyre jön. – kuncogott.

- Adj még egyet! – kiabáltam.

- Tényleg már az első feladat sem fog sikerülni? Nem hittem volna, hogy ilyen hamar azon kell majd gondolkodjak, hogy kibe véssek egy N betűt…

- Elég! – kaptam a fejemhez majd pár mély lélegzet után kimentem  a konyhából.

A fiuk felálltak a kanapéról majd elém álltak.

Ők nem tudták mi történt az előbb…

- Mi az? – lepődött meg Mir látva az arcom.

A gyógyszert a kezembe szorongatva álltam előttük. 

„Kit válasszak? Kit válasszak?!”

kattogott az agyam amitől azt hittem megőrülök. 

Lassan felemeltem a kezem amibe a gyógyszer volt majd reflexszerűen a kiválasztottam kezébe nyomtam.

- Menj és vedd be! – kiáltottam rá majd a konyhára mutattam. 

- M-Miért?

- Csak csináld! – szóltam rá könnyes szemekkel. 

Beszaladt a konyhába én meg ott maradtam… Vele.

- Mi folyik itt?

- Ne haragudj… - néztem fel rá miközben a sírás fojtogatott.

- Mi van? – kezdett ő is megijedni majd a vállamra tette  a kezét. 

- Sajnálom… - motyogtam mikor az első könnycsepp végig folyt az arcomon. 

- Semmi baj akármit is csináltál… - fogta meg az arcom majd felemelte, hogy rá nézzek. Letörölte a könnyet az arcomról majd rám mosolygott. 

- Nem akartam, hogy ez legyen… - markoltam bele a pólójába miközben alig bírtam a szemébe nézni.

- Nyugi. – ölelt magához. 

Mikor már kezdtem megnyugodni lassan elengedett majd leült a kanapéra és a fejéhez nyúlt.

- M-Mi az? – dadogtam és éreztem, hogy a könnyek megint utat nyerne maguknak.

- Nem érzem jól magam… - motyogta majd egyre jobban látszott rajta, hogy fájdalmai vannak. 

Gyorsan leültem mellé majd magamhoz öleltem. Fejét a vállamnak döntöttem majd simogatni  kezdtem, hogy valahogy megnyugtassam.

- Minden rendben lesz… - próbáltam hitegetni. Őt is meg magamat is.

Karomba markolt olyan erősen, hogy már sikítani akartam.

„Ennyire fáj?”

- Annyira sajnálom… - öleltem szorosan magamhoz és sírtam.

- Nagyon fáj! – fogta a fejét. Egyre jobban kezdett izzadni és a homloka is egyre forróbb lett. Lázas volt…

- Örülsz?! – kiabáltam hátha GD figyel és válaszolni fog. Azt hittem, hogy ráébreszthetem arra, hogy mekkora szörnyeteg de nem szólt semmit. Pedig biztos figyelt. Popcorn-al és Colával a kezében a kamerákon keresztül figyelt minket és jót szórakozott…

Hiába öleltem,  hiába nyugtattam egyre rosszabbul volt. Légzése szapora volt és folyt róla a víz. Néha nyöszörgött amikor már nem bírta a fájdalmat. 

Lefektettem a kanapén, egy pokróccal betakartam, majd hideg vízzel borogatni kezdtem a homlokát hátha segít a lázán. Levegő után kapkodott és a szemeit se bírta nyitva tartani. 

Mindent megpróbáltam, hogy segítsek neki. Végig fogtam a kezét, hogy érezze mellette vagyok. Csak néha szóltam hozzá, mert a könnyeim nem adtak szabad utat a szavaimnak. Ha mégis, csak ezt tudtam mondani:

- Sajnálom, Mir.

Blue Night 46.rész - NANA

46.rész

NANA

*Nicole szemszöge*

Az egész napot Yoseob-al töltöttem hála Tiffany-nak. Ő is Abby elmentek „kikapcsolódni” Yoseob-ot meg haza rángatták,  hogy ne legyek egyedül itthon. Nem lett volna egyszerűbb ha velük megyek és akkor Yoseob is csinálhatná ami a dolga..?

- Sosem érnek már haza?! – mérgelődtem miközben dühösen doboltam a lábammal és ölbe tett kézzel bámultam ki az ablakon. – Nem tudod hová mentek? – fordultam hátra a kanapén tv-t néző Yoseob-hoz.

- Nem. – adott egyszerű választ.

- Csak nem titkolsz valamit? – néztem rá gyanúsan.

- Nem. – mondta nyugodtan.

- Helyes. – bólintottam majd visszafordultam az ablakhoz.

- Én miért nem mehettem velük? – motyogtam az orrom alatt duzzogva.

- Mert te vonzod a bajt.

- Mit mondtál?! – fordultam vissza mérgesen.

- Semmit-semmit. – kapálózott a kezével Yoseob.

- Remélem is! – fenyegetőztem.

Már este volt mikor megint az ablak elé sétáltam fáradtan. Mikor elhúztam a függönyt Tiffany-t láttam a ház előtt állni. Meg se mozdult csak bámulta maga előtt a semmit. Ijesztő volt. Pár percre én is lefagytam.

- Mi az? – fogta meg a kezem Yoseob ami vissza hozott a valóságba.

- Olyan mint akiből kiszállt a lélek… - suttogtam miközben Tiffany-t figyeltem. Még csak nem is pislogtam.

- Ugyan már biz-

- Valami nem stimmel. – engedtem el a kezét majd kisiettem az ajtón.

- Tiffany. – szaladtam felé majd a vállára tettem a kezem.

- Jól vagy? – integettem az arca előtt mire párat pislogott és rám mosolygott.

- Persze csak elbambultam.

- Biztos? Elég sápadtnak tűnsz. – mondtam majd a kezem a homlokára tettem.

- Biztos, nyugi. – vette el a kezem a homlokától.

- Abby? – néztem körbe.

- Seungho-nál van. – mosolygott.

- Értem… - mondtam csalódottan.

- Örülnöd kéne neki.

- Én örülök! – förmedtem rá.

- Tudom-tudom. – ütögette meg a vállam majd elégedetten besétált a házba.

- Miről maradtam le? – fordultam Yoseob felé aki csak mosolyogva vállat vont.

- Olyan furcsák vagytok… - nyafogtam mire Yoseob megfogta a kezem és elindult vele a házba.

Másnap mikor megjött Abby nem kérdeztem semmit. Úgy voltam vele, hogy csak el mondja ha történt valami érdemleges. Ha meg nem mondd semmit akkor nincs semmi amiről tudnom kéne. 

Ebben hittem.

Végre mindenki otthon volt és pihent. Rég volt már ilyen. Olyan volt minden mint régen, olyan nyugodt, békés és vicces.

- Mi történt a karoddal? – vettem észre Abby kezét ami be volt kötve.

- Ja, semmi csak az egyik próbán történt egy kis baleset. – intett le vigyorogva.

- Mesélj még róla. – ültem oda mellé mosolyogva.

- Miért? – vigyorgott kínosan.

- Mert érdekel.

- Ennyi a történet.

Hirtelen szédülni kezdtem és émelyegni. Mikor körbe néztem a házba mintha a konyhából füstöt láttam volna kijönni. Felálltam, hogy megnézzem de ekkor megszédültem.

- Hé jól vagy? – kapott el Yoseob.

- Te nem érzed? – néztem rá.

- Mit?

Újra megindultam lassan a konyha felé de a kép kezdett összefolyni. 

- De fáj a fejem. – fogta a fejét Doojoon.

Lassan visszafordultam. Az egész világ forgott velem és éreztem, hogy nemsokára összesek. Láttam ahogy egyre többen fogták a fejüket. Valami nem stimmel. Yoseob is lassan a fejéhez nyúlt majd a falnak támaszkodott.

- Yoseob… - fordultam felé de épphogy ránéztem és minden eltűnt.

- Mi történt? – motyogtam miközben fáradtan keltem fel a kanapéról. Lassan felültem és a fejemet fogtam. – Csak álmodtam?

A konyhába felé fordultam. Az egyetlen gyanús dolog a csend volt.

- Yoseob? – szólítottam de senki sem válaszolt. 

Lassan felálltam majd mikor megfordultam megláttam Yoseob-ot a földön feküdve.

- Jézusom! – hökkentem meg majd odarohantam  hozzá. – Yoseob! – rángattam ide-oda. – Kellj fel! Hallod?! 

Lassan kinyitotta a szemét amitől megkönnyebbültem. Megöleltem majd segítettem neki felkelni a földről.

- Mi történt? – motyogott miközben az arcát fogta.

- Nem tudom. – karoltam át majd odasegítettem az egyik fotelhez.

- Megkeresem a többieket.

Felmentem az emeletre majd benyitottam Dongwoon szobájába.

Senki sem volt benn.

Benéztem Hyunseung-hoz, de az ő sem volt sehol.

Ugyanez fogadott Junhyung-nál és Doojoon-nál.

- Mi a fene? – vakargattam a fejem majd benyitottam Gikwang-hoz aki az ágyán aludt.

- Hé. – sétáltam be majd óvatosan mozgatni kezdtem. – Ébresztő.

Lassan ő is felkelt majd értetlenül rám nézett.

- Nem tudom mi történt. – emeltem fel a kezeimet magam mellé.

Csak sóhajtott egyet majd kiment a szobájából, le a nappaliba.

Benyitottam Tiffany szobájába de őt nem találtam.

- Hova tűntél jég hercegnő? – csodálkoztam miközben a szobája ajtajában álltam.

Mikor benyitottam Abby-hez kisebb szívroham kapott el.

- Azonnal szálljatok ki! – üvöltöttem el magam mire az ágyban fekvő Abby és Seungho felugrott.

- Mit műveltek?! – akadtam ki.

- Mi? – csodálkozott félkómásan Abby.

- Hogy kerültem ide? – nézett körbe csodálkozva Seungho.

- Én ezt ne értem… - fogtam a fejem majd lassan kisétáltam a szobából magára hagyja a csodálkozó „párocskát”.

Egy szoba maradt hátra. Az enyém. Üresnek kell lennie.

Benyitottam majd azonnal be is vágtam az ajtót ijedtembe. Levegő után kezdtem kapkodni majd újra lassan benyitottam.

- Szállj ki az ágyamból!! – üvöltöttem el magam.

Semmi reakciót nem kaptam.

- Idióta! – ragadtam meg a takarót amin feküdt majd kirántottam alóla amitől Mir a földre esett és lassan kezdett felébredni.

- Mit keresel itt?! Eltévedtél? – böktem meg a vállát.

- Huh? – nyögte álmosan miközben a földön fetrengett.

- Ez az én szobám. – jelentettem ki csípőre tett kézzel mire Mir szemei kipattantak majd rémültem felült és körbe nézett.

- Tudtam… - nézett rám gyanúsan.

- Ehh? – grimaszoltam neki vissza.

- Tudtam, hogy akarsz de azért nem kellett volna elrabolj! – nézett rám huncutan.

- Befejezted te perverz?! – vágtam hozzá az egyik párnát. 

Felráncigáltam a földről majd levonszoltam a nappaliba.

- Ülsz! – parancsoltam rá majd belelöktem az egyik fotelbe és vissza mentem az emeletre Abby-ékhez szólni,  hogy jöjjenek le. 

Mindenki kétségbe volt esve és nem értette mi történik velük.

Hogy került ide Mir és Seungho? És mi lett azokkal akik nincsenek itt?!

- Jó, nyugodjunk meg. – járkált fel s alá a házban Abby idegesen. 

Én Yoseob kezét szorongatva ültem mellette Mir pedig szúrós szemekkel nézett rám.

- Hol voltatok tegnap? – néztem Seungho-ra.

- Otthon. – vont vállat.

- Jó, én visszamegyek… - jelentette ki Mir majd felállt és a bejárati ajtóhoz sétált. Pár perc után mikor már azt hittük elment kiabálni kezdett.

- Miért nem nyílik az ajtó?! – sipákolt.

- Hogy mi van?! – ugrottam fel a kanapéról majd Yoseob-ra néztem aki szintén egyre jobban kezdett bepánikolni.

- Ez nem jó nem jó nagyon nem jó… - kezdtem egyre jobban félni.

- Milyen szép kis összejövetel. – szólalt meg egy ismerős hang. Fogalmam sem volt honnan. Hangja az egész házban szétterjedt mintha mindenhol ott lett volna.

- Ne…  - motyogta Abby.

Félve belekaroltam Yoseob aki csak értetlenül forgolódott. Ő sem értette honnan jön a hang.

- Mir vissza jönnél? – szólalt meg újra.

- Mi van? – háborodott fel Mir.

- Mir tedd amit mondd! – kiáltottam mire Mir idegesen trappolt vissza a nappaliba.

- Ki ez? – suttogta Seungho.

- GD, ki más? – mérgelődött Abby.

- Hol vannak a többiek? – kérdezte Yoseob.

- Az egyik házamban. 

- Kik azok a többiek? – tette fel a kérdést Mir.

- A többi Beast tag. – nézett rá Abby.

- Téves. – mondta GD. – Nem csak ők vannak ott. 

- Tiffany. – emeltem fel a fejem majd Abby-re néztem.

- És még 3 ember. – kuncogott GD.

- Seungho! – állt fel a kanapéról Mir majd kétségbeesetten Seungho-ra nézett.

- Csak nem? – néztem Mir-re.

- De. – mondta elégedetten GD.

- És ők miért vannak itt? – mutattam Mir-re majd Seungho-ra.

- És mi miért vagyunk itt? – nézett Abby hol rám és Yoseob-ra hol Gikwang-ra.

- Mert te és Nicole vagytok a megbélyegzők. – mondta nyugodt hangon.

- Hogy mi-

- Nicole emlékszel arra a műsorra? – kérdezte GD.

- I-Igen.

- És arra, hogy azt mondtam, hogy 1 hét  után eltűntetem a kamerákat?

- Nem. – csodálkoztam.

- Pontosan. – kuncogott. – Mindent látok és hallok. Megszökni nem tudtok. Most az én szabályaim szerint fogunk játszani. – mondta boldogan.

- Te még is hány éves vagy?! – háborodott fel Seungho.

- Abby, Nicole. – szólított minket. – Én a helyetekbe erősen elkezdenék gondolkozni azon, hogy a játék végén kit mentek meg és kit hagyok meghalni. – mondta önelégülten.

- Mi? – néztem Yoseob-ra majd Mir-re. Ugye nem azt kéri, hogy köztük válasszak Abby meg Gikwang és Seungho között? Mi ez a hülye játék?

- Hamarosan kezdődik a játék. Remélem hamar sikerül felfognotok a játékszabályokat. – nevetett.

Abby, Seungho és Gikwang. 

Yoseob, Mir és Én.

A többiek egy másik házban tőlünk elzárva. Nem mehetünk sehová nem tudunk megszökni és GD parancsol nekünk. 

Miért utalgatott a halálra..? Az első dolog amit közölt velünk:

- A játék neve: NANA. 

Blue Night 45.rész - Az én átkom...

45.rész

Az én átkom...

*Tiffany szemszöge*

- Jöttem kiegyenlíteni a számlát. – mosolygott Abby a lépcsőn leszaladó Fifi-re.

- Állok elébe. – húzta ki magát Fifi egy önelégült vigyorral a képén. 

Kaptam az alkalmon és gyorsan felrohantam a lépcsőn. Mikor felértem vettem egy nagy levegőt majd elindultam a hosszú széles folyósón. Otthonosan mozogtam, hiszen már voltam ott egy párszor. Megálltam az egyik ajtó előtt majd hirtelen hátracsaptam az ajtót.

- Nem kéne itt lenned… - bámult kifelé hátratett kézzel GD a hatalmas ablakon majd lassan felém fordult.

- Mégis kin akarsz bosszút állni? – kérdeztem miközben nagy levegőket vettem.

- Milyen bosszú? – mosolygott GD.

- Ne játszd a hülyét! – kiáltottam rá. – Mit szervezkedtek Fifi-vel?! Miért álltál össze vele?!

- Téged nem az zavar, hogy közösek a céljaink… - sétált lassan felém. – Hanem az, hogy együtt vagyunk. – mosolyodott el mikor megállt előttem. – Igaz?

- Úgy viselkedsz mint egy gyerek!

- Régen nem zavart ennyire. – mosolygott elégedetten.

- Régen… - röhögtem el magam majd csípőre tettem a kezem. – Régen minden más volt!

- Miben?

- Más voltál…

- Akkor is az voltam mint aki most. A különbség az, hogy akkor eltudtad fogadni. – nézett rám dühösen.

- Megígérted nekem, hogy békén hagyod őket!

- Te ezt nem értheted. – rázta meg kissé a fejét.

- Akkor magyarázd el, hogy megérthessem! – tártam szét a karjaim.

GD lehajtotta a fejét majd tett pár lépést hátrafelé.

- Nincs miről beszélnünk. – emelte fel a fejét.

- Az bánt, hogy elmentem? 

Hirtelen lepetten meredt rám.

- Akkor sajnálom! Nem akartalak megbántani. De… - indultam meg lassan felé. – Most itt vagyok.

- És az miért lenne jó?! – akadt ki GD. – Ha már egyszer elmész ne gyere vissza! Elrontottál mindent és attól,  hogy visszajössz nem fog minden olyan lenni mint régen!

- Úgy csinálsz mintha azért mentem volna el mert elakartam!

- Magasról leszarom. A lényeg,  hogy elmentél! – kiabált mérgesen.

- Jó! De legalább adj egy esélyt,  hogy helyre hozzam azt amit tönkretettem! Ha nem is teljesen de valamennyire!

- Nincs mit helyrehoznod! Ne erőlködj!

- Azt hiszed nekem nem fájt, hogy itt kellett hagyjalak?!

- Ha fájt volna nem mentél volna el!

- Mi  lenne, ha mást is megpróbálnál megérteni és nem csak magaddal foglalkozni?! A világ nem körülötted forog mert te vagy G-Dragon!

- Akkor ott az ajtó és  húzz el a p*csába megint! – mutatott az ajtóra.

- Ha ennyire eleged van belőlem akkor miért a Beast-en és a többieken állsz bosszút?!

- Befognád végre?!

- Nem! Magyarázd el, nekem, hogy mégis mire gondolsz amikor őrültebbnél őrültebb dolgokat teszel!

- Talán aggódsz miattam? – nyugodott le a hangja de mégis fenyegető volt.

- Nem. Többé már nem. -  mondtam higgadtan. – De a barátaim miatt igen. Nem érdekel kit ölsz meg vagy kit rabolsz el amíg azt a valakit nem ismerem.

Lentről dulakodás zaja hallatszott. Mindketten az ajtó felé kaptuk a tekintetünket.

- Szereted Fifi-t? – néztem újra rá.

- Mi? – fordult felém lepetten.

- Ha szereted akkor miért hagyod, hogy más bántsa?! – kiabáltam a képébe.

- Vagy talán te utasítod erre? – néztem rá gyanúsan mire nem reagált. – Szóval igen…Te aztán tudod mi a szerelem. – bólogattam elismerően.

- Nincs jogod beleszólni az életembe. – mondta nyugodtan.

- Neked sincs jogod más élete felől ítélkezni! Mégis mit gondolsz amikor elküldöd a barátnődet, hogy megöljön valakit?!

- Miért kéne néznem azt ahogy boldogan élnek azok akik tönkretettek?! – emelte fel a hangját.

- Mi az,  hogy tönkretettek?

- Miért kéne jó pofiznom azoknak akik miatt elvesztettelek?!

- Mit számit ez neked?! Azt mondtad,  hogy semmit se jelentettem neked!

- Így is van!

- Te beteg vagy. – tettem csípőre a kezem. - Beleőrültél a szerelembe amit csak bemeséltél magadnak!

- Semmit se tudsz az érzéseimről!

- Lehet jobb is! – löktem hátrébb. – Ezek az érzések embereknek ártanak! A lehető legkevesebbet akarok tudni róluk!

- Hallgass már…

- Miért?! Fáj, hogy a képedbe mondom,  hogy tudok élni nélküled te meg nem nélkülem?!

- Hallgass már el.. – mondta egyre hangosabban.

- Az a GD akit szerettem eltűnt! Nincs többé!

- Azt mondtam fogd be! – kiáltott majd odalépett az egyik szekrényéhez és előrántott belőle egy pisztolyt és rám szegezte.

- Gyerünk. – mondtam higgadtan bár kicsit meglepődtem és meg is rémültem. – Lőj le. – tártam szét a karjaim. – Na! – emeltem fel a hangom. – Gyerünk engem bánts ne mást ha már miattam szenvedsz! – kiabáltam. 

GD csak komoly arccal nézett miközben rám szegezte a pisztolyt. Néha megremegett a keze. Fel voltam készülve arra,  hogy lehet, hogy meghalok. Hiszen az  GD akit ismertem nincs többé. Egy idegen állt előttem és nem tudtam mire képes.

- Húzd már meg azt a tetves ravaszt! – csuktam be a szemem majd rákiáltottam mikor hirtelen elsült a pisztoly. A durranástól összerezzentem majd lassan kinyitottam a szemem. GD a kezét magasba tartva állt a szekrény mellett. A plafonra lőtt helyettem. Haja a szemébe lógott és dühösen kapkodott a levegő után.

- Kifelé. – suttogta.

Egy percig sem fordult meg a fejembe, hogy maradjak. Megfordultam majd kirohantam az ajtón, aztán le a lépcsőn.

Megláttam Abby-t ahogy Fifi-t fojtogatja. Egyből odasiettem majd megragadtam Abby-t és dühösen le ráncigáltam Fifi-ről.

- Abby elég volt! – szóltam rá de erősen küzdött, hogy kikerüljön a szorításomból. – Jobb lenne ha mennénk! – szóltam rá.

- Addig nem míg meg nem döglik! – kapálózott Abby mint aki megveszett. 

- Elég volt! – nyomtam neki a falnak Abby-t majd dühösen rá néztem mire lassan lenyugodott. 

Már mikor a kocsihoz vonszoltam magam után feltűnt, hogy egy mély seb van a karján de nem szóltam semmit. Hátha legalább megtanulja a leckét, hogy ne legyen olyan agresszív. 

Mikor haza értünk Seungho elvitte én meg ott álltam egyedül a ház előtt. Nem akartam bemenni de kint sem akartam maradni. Semmit se akartam mégis mindent szerettem volna. Egy átok ül rajtam amióta találkoztam GD-vel…

GD az én átkom amit egy boszorkány küldött rám, hogy megkeserítse az életem azzal, hogy szeretjük egymást.