2012. december 2., vasárnap

Blue Midnight 93.rész - "Ezekért a pillanatokért élek."


93.rész
"Ezekért a pillanatokért élek."





*Nicole szemszöge*
Teljesen kihűltem azon, hogy Abby haza fog menni. Pár óráig szerintem fel se fogtam azt amit mondott. Kiszállt belőlem a lélek és csak üvegtekintettel járkáltam fel s alá a házban. Aztán úgy döntöttem,  hogy nem is érdekel az egész. Vagyis próbáltam ezt mutatni…A konyhában tettem vettem. Teát akarta magamnak csinálni. A többiek a nappaliba beszélgettek. Abby nem volt otthon elment valamerre. Nem törődtem semmivel, mindent csak eldobtam amihez hozzáértem. Nagy zajt csaptam a konyhába a csörömpölésemmel.
- Nyugodj már meg! – kiabált Doojoon.
Fogtam egy üres poharat a másik kezemet ökölbe szorítottam majd kidobtam a konyhából a poharat ami neki repült a falnak és szilánkokra tört.
- Teljesen nyugodt vagyok! – kiabáltam ki közben pedig vigyorogtam bár fogalmam sincs minek, hiszen úgyse látták.
A teás bögrével a kezemben kijöttem a konyhából. Mindenki engem nézett rémült ábrázattal én meg mosolyogtam. Yoseob lassan az üvegszilánkokra nézett a földön.
- Nyugi máris feltakarítom. Kicsúszott a kezemből… - vágtam megbánó fejet. Yoseob felállt majd félve megfogta a kezem. Úgy nézett rám, mintha egy idegen lennék és ez feldühített. Elfordultam tőle és mérgesen bámultam a semmit. Lassan magához húzott majd megölelt. A mellkasára tettem a kezem majd eltoltam magam tőle. Egy pillanatra ránéztem, majd elindultam a lépcső felé de megfogta a kezem.
- Engedj el! – förmedtem rá és kirántottam a kezem a szorításából. Felé fordultam és felháborodva néztem rá. Yoseob meg volt lepődve és szomorú aggódó szemekkel meredt rám.
- Ugyanolyan vagy mint Abby. – jelentette ki Gikwang miközben a sört vedelte.
A pofám is leszakadt.
- Mire akarsz ezzel célozni? – néztem rá szúrós szemekkel de ő csak unottan nézett vissza rám.
- Szerintem úgyis mindenki tudja, szóval fölösleges finomkodni. – mondta majd letette a sörét a kávézóasztalra. Feltette az egyik lábát a kanapéra majd felém fordult.
- Mir legalább akkora probléma mint Seungho.
Úgy éreztem, hogy bomba robbant bennem olyan ideges lettem.
- Yoseob ne lepődj meg ha ti is ugyanígy végzitek. – okoskodott. – Hiszen Nicole sem szereti Mir-t ahogy Abby sem Seungho-t. – húzta a száját.
- Csak azért mert ti szakítottak nehogy azt hidd, hogy velünk is az lesz! – háborodtam fel. – Az, hogy szakítottatok a te hibád és nem Seungho-é!
- Szánalmas amit műveltek! – emelte fel a hangját Gikwang.
- Tudod mi a szánalmas?! Az, hogy inkább mást hibáztatsz azért amit te csesztél el, és az,  hogy más életével foglalkozol ahelyett, hogy rendbe hoznád a tiédet! – mutattam rá miközben kiabáltam.
- Mi van Mir-rel? – ragadt le a lényegnél Dongwoon.
- Semmi! – förmedtem rá. Alig, hogy kimondtam ezt az egy szót szólni kezdett a telefonom amit a konyha asztalon hagytam. Dongwoon felállt majd besétált a konyhába. Én csak becsuktam a szemem és imádkoztam, hogy ne Mir legyen az aki hív.
- Igen? – szólt bele a telefonomba Dongwoon.
A vér is megfagyott bennem.
- Dongwoon vagyok. – szólt bele újra majd lassan kisétált a nappaliba és leült a fotelbe. – Nem nincs itt. – gondolom az én jelenlétem tagadta.
- Add ide! – nyúltam felé. Rám nézett majd habozva ugyan de a kezembe tette a telefont. Félve a fülemhez emeltem és bele szóltam.
- Igen?
- Nicole mi folyik ott?! Mi ez az egész? – faggatott Mir kicsit felháborodva.
- Ne haragudj. – alig, hogy kimondtam ezeket a szavakat Junhyung mérgesen lépett oda hozzám, majd kikapta a telefont a kezemből.
- Junhyung! – szóltam rá és nyúltam a telefonomért de ő kinyomta majd ledobta a kanapéra. Agyrohasztó csend lett a házba. Senki sem mert megszólalni.
- Látod? – nézett rá Gikwang Yoseob-ra majd rám megvetően. Mérgesen Gikwang-ra néztem, majd kétségbeesetten Yoseob-ra. Zsebre vágott kézzel bámulta a földet. Nem akartam így látni, ilyen szomorúan de nem tudtam,  hogy most mégis mit kéne tegyek. Csak idegesen levegő után kapkodtam és figyeltem őt.
- Engem nem zavar, hogy vannak barátai. – emelte fel a fejét Yoseob és Gikwang-ra nézett.
- El fogja venni tőled! Vagy magától elmegy! – háborodott fel Gikwang.
Azt hittem megfojtom ha nem fogja be a száját 2 percen belül. Nagy léptekkel elindultam Gikwang-hoz. Arcon csaptam amitől úgy tűnt, mintha kicsit lehiggadt volna.
- Ne itt oszd az észt, hanem beszélj Abby-vel! Ennyire te sem lehetsz szerencsétlen… - mondtam majd felvettem a telefont a kanapéról és felviharzottam a szobámba.  Mérgesen leültem az ágyamra. Azt hittem felrobbanok olyan mérges voltam. Mikor már egy kicsit lenyugodtam oda sétáltam az ablakomhoz. Fejemet az üvegnek támasztva bámultam ki az utcára. Egyszer csak egy fekete autó állt meg a házunk előtt. Felkaptam a fejem a szívem meg olyan hevesen kezdett verni hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Összetettem a kezeim majd a számhoz emeltem és kétségbeesetten imádkozni kezdtem. Egy világ dőlt össze bennem amikor láttam Mir-t kiszállni a kocsiból. Sietve az ajtó felé vette az irányt. Mint egy őrült kirontottam a szobámból. Mire a lépcsőhöz értem már hallottam, hogy csengetnek. Mikor leértem Yoseob állt az ajtóba Mir-rel szembe. Mikor megláttam őket lefagytam és nem mertem közelebb menni de Mir észrevett.
- Nicole! – lépett egyet oldalra és kiáltott oda nekem kétségbeesetten. Yoseob lassan felém fordult. Láttam rajta, hogy legszívesebben eltűnne a föld színéről de próbálta szomorúságát leplezni.
- Vendéged van. – nézett rám egy pillanatra. Kerülte a tekintetem, hiszen tudta, hogy elég jól ismerem, ahhoz, hogy tudjam mit érez most. A többiek is az ajtóhoz siettek. Mind leblokkoltak mikor meglátták Mir-t.
- Mi folyik itt? – lepődött meg Mir.
Yoseob elindult a többiek felé majd Gikwang vállára tette a kezét.
- Hagyjátok őket magukra. – mondta majd bement a nappaliba. A többiek megvetve néztek rám majd idegesen követték Yoseob-ot. Nem tudtam Yoseob-ról levenni a szemem.
- Mi történt? – szaladt oda hozzám Mir. – Megijesztettél! – fogta meg a kezem. Kirántottam a kezem az övéből.
- Miért jöttél ide?! – háborodtam fel. Szemeim már könnyesek voltak.
- Azt hittem baj van! – emelte fel Mir is a hangját.
- Menj el kérlek. – léptem hátrébb tőle majd fordulni akartam a nappali felé, hogy beszéljek Yoseob-al de Mir megfogta a kezem és visszarántott.
- Addig nem amíg nem mondod el mi folyik itt. – erősen szorította a kezem,  hogy véletlenül se tudjak elmenni.
- Engedj el. – próbáltam szépen kérni.
- Miért?
- Mert nem akarom őt miattad elveszíteni! – kiáltottam a képébe. Amint kimondtam tudtam, hogy nem kellett volna. Vett egy mély levegőt majd elengedte a kezem. Azonnal berohantam a nappaliba. Yoseob a kanapé mögött állt. Senki se vette észre, hogy berohantam. Meg se álltam csak rohantam. Fejemet Yoseob hátának döntöttem és átöleltem. Kezeim remegtek a félelemtől, hogy ellök majd magától.  De nem ez történt. Lassan megfordult majd szorosan magához ölelt. Szeme könnyes volt, de mégis volt az arcán egy halvány, de őszinte mosoly. Nem fogom hagyni, hogy bármi közénk álljon legyen az Mir  vagy bárki más. Nem lehetek boldog mással, mert én ezekért a pillanatokért élek.

3 megjegyzés:

  1. trillilii- trallalaa :DDD most olyan heppinek érzem magam, legalább Nicole YoSeob-ot választja :)) bár én még mindig nagyon örülnék neki, ha Abby és GiKwang újra összejönnének :// Amúgy azt akartam kérdezni, hogy hány részesre tervezitek?? Nehogy félreértés legyen, nem azért mert rossz vagy ilyenek, mert erről szó sincs!! Imádom a történetet! Szóval inkább csak a remény keltette bennem az érzést, hogy még jó sokáig olvashatom!! Siessetek a kövivel :))

    VálaszTörlés
  2. az utolsó mondatban nem 'érzést', hanem 'kérdést' akartam írni :DD

    VálaszTörlés
  3. hát úgy tervezzük, hogy 100 részig írjuk aztán, ha úgy látjuk, hogy van értelme folytatni meg mások is szeretnék, akkor újra neki fogunk és legalább írunk újabb 100 részt.:)^^

    VálaszTörlés