94.rész
Elmaradt búcsú
*Abby szemszöge*
Egyre közeledik, a nap mikor
elmegyek. Nem bírnék úgy elmenni, hogy ne köszönjek el Seungho-tól. A kórház felé tartva csak egy dolgok járt a fejemben, hogy fogja fogadni. Félek. Nagyon
félek. Igazából többször megfordult a fejemben, hogy lehet, el sem kellene
búcsúznom tőle így lehet csak még rosszabb lesz el menni. Ahogy be értem a kórházba szívem egyre hevesebben vert. Kezdek egyre jobban bepánikolni. Ahogy
egyre közelebb értem a szobájához egyre lassabban lépkedtem. Szobájához érve
nagy levegőt vettem és megfogtam a kilincset, de egyszerűen nem tudtam
benyitni. Nem ment mintha az egész testem elennem lenne. Nagy levegőt vettem
majd lassan benyitottam. Kicsit megkönnyebbültem, hogy alszik, de valahogy még
is elszomorított. Neki támaszkodtam a falnak és néztem, ahogy alszik. Nem is
értem miért van még kórházban már őt is rég kiengedhették volna, mint engem.
Mosolyogva néztem őt, ahogyan békésen szunyál. Bárcsak tudná, hogy mennyire
fontos számomra és mennyire nehéz lesz nekem elmenni.
- Te mit keresel itt? – suttogta
valaki a fülemben. Abban a percben a vér is megfagyott bennem és csak tátogtam,
mint egy hal és egyetlen egy szó sem jött ki a torkomon. Ijedten meredtem magam
elé. Lassan megfordultam.
- Én…Én..csak bejöttem hozzá. – mosolyogtam kínosan. –
Jobb, ha megyek Mir. Semmi keresni valóm itt. – mutogattam valamerre magam se
tudom hova mutogattam. Olyan kínosan éreztem magam nem számítottam arra, hogy
Mir-rel is összefuttok.
- Dehogy maradj nyugodtan. –
mosolygott rám.
- Nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz, maradj itt
nyugodtan. Várd, meg még felébred. – Tette zsebre a kezét majd leült a székre
és engem kezdet nézni.
- Nem volt jó ötlet ide jönnöm. –
motyogtam remélve, hogy nem hallja meg.
- Miért? – nézett rám értetlenül.
- El akartam mondani neki, hogy…
- hajtottam le a fejem. -…hogy elmegyek. – hangom remegett már a sírás határán
voltam. Hangom elárul mindent.
- Nem mehetsz el. De miért? –
kérdezte. Felnéztem rá majd oda mentem hozzá és leültem a mellette lévő helyre.
- Szakítottam Gikwang-al. –
jelentettem ki határozottan. Mir szemei kikerekedtek tátott szájjal nézett
engem. Kezdem kényelmetlenül érezni magam.
- Igazából nem is tudom, mit
vagyok meg lepődve számítottam rá. – nevette el magát. – De az még mindig nem
világos, hogy miért mész el?
- Mert nem akarok még nagyobb
csalódást okozni senkinek. – próbáltam tartani magamat, hogy nehogy elsírjam
magam.
- Ne viccelődj már Abby. – kezdte
simogatni a hátamat. – Tudod, hogy van valaki, akinek bármit is teszel, nem
okoznál csalódást. – biccentett a fejével Seungho szobája felé jelezve, hogy
kire gondol. – Tudod, hogy… - mondta de nem fejezte mondatott csak kínosan
mosolygott. Sejtettem mire gondol és mit akart mondani.
- Pont, hogy meg akarom védeni
attól, hogy csalódjon bennem. – emeltem fel a hangomat, de nem akartam kiabálni
pont nem a kórházban így kicsit vissza fogtam magam.
- Meg kérdezted tőle, hogy ő mit
akar? – nézett a békésen alvó Seungho-ra.
- Nem mert tudom, mit akar. –
néztem rá én is Seungho-ra.
- Dehogy tudod Abby. – fejét
rázta mosolyogva. – Azt isten is látja rajtatok, hogy egymásnak vagyok
teremtve. – mondta komolyan. Meglepődöttségtől meg sem tudtam szólalni.
Éreztem, ahogy szemeim meg telnek könnyel. Próbáltam nem Mir szemébe nézni így
földet bámultam.
- Hát téged is lehet látni. –
közeledett felénk egy ismerős hang vidáman. – Hogy vagy? – kérdezte. Felnéztem
rá egy mosolyt erőltettem magamra és visszamosolyogtam.
- Köszönöm GO jól vagyok. Örülök,
hogy látlak.
- Gyere, ölelj már meg régen
láttalak. – tárta szét a karjait. Én csak pislogtam nagyokat nem értettem, hogy
mi ütött belé hirtelen. Aztán észbe kaptam és felálltam s meg öleltem.
- Szerintem én most már megyek. –
toltam el magamtól majd rá mosolyogtam aztán Mir-re néztem.
- De…
- Majd visszajövők később. –
vágtam Mir szavába. Elköszöntem tőlük és elindultam haza. Semmi keresni valóm
itt. Nagy hiba volt ide jönni még nehezebb lesz el menni, mint gondoltam. A
szívem meg szakad, hogy itt kell, hagyjam, úgyhogy el sem tudtam tőle
búcsúzni. Azt hiszem sokkal jobb lesz
így…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése