91.rész
"Ígérem."
*Abby szemszöge*
Bele sem gondoltam mit fogok
mondani a többieknek mikor bejelentem, hogy haza megyek. Gondolom, a fiúkat
teljes mértékben hidegen fogja hagyni. Nicole teljesen ki lesz borulva, de meg
kell értenie. Kell nekem egy kis idő, hogy tisztázok magamban mindent. Gikwang
szerintem még jobban padlóra fog kerülni, de nekem sem könnyű. Itt hagyom azt az
országot, ami már teljesen a részemé vált. Ez az igazi otthonom. London pedig
csak egy hely a nagyvilágban. Egyetlen egy dolog miatt hiányzik London, a
szüleim miatt semmi több nem köt oda az égvilágon, semmi sem.
- Abby? – zökkentet ki egy
ismerős hang a nagy lélekfeszítően izgalmas gondolatmenetemből.
- Junhyung. – ugrottam a nyakába.
- Hoztam neked valamit. – tolt el
magától majd a hátsó zsebéből elő húzott egy borítékot. – Tessék. – nyújtotta
át a borítékot. Ez csak egy valami lehet. Remegő kézzel nyúltam érte majd
elvettem. Pár perces habozás után kinyitottam borítékot. A repülő jegyem volt
benne. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy mire is készülök. Felsóhajtottam.
- Köszönöm. – suttogtam.
- Jól vagy? – nézett rám aggódva.
- Persze. – mosolyogtam rá. –
Most már csak be kell jelentenem, hogy elmegyek. – sóhajtottam.
- Segítek. Összehívom a fiúkat
egy megbeszélésre így kisebb az esélye, hogy eliszkolnának. Ha jelet adok,
akkor lejössz. – mondta majd elindult az ajtó felé. – jah és van 5 perced. –
fordult meg majd rám kacsintott.
- Ne hülyéskedj már velem? – meg
sem várta, hogy végig mondja. Mikor észbe kaptam gyorsan utána rohantam, de a
lépcső tetejénél meg is álltam. Közben hátsó zsebembe rejtettem a repülő
jegyet, ami félig kilógott a zsebemből. Hallgatózni kezdtem. Hallottam, ahogy
Junyhung beszél a fiúkkal. Fiúk néha-néha valamit morogtak az orruk alatt aztán
Junyhung elég feltűnően köhécselni kezet. Ebből a szűrtem le, hogy ez a jel.
Gyomrom görcsbe rándult. Remegni kezdtem, mint a nyárfalevél. Szívem majd
kiugrott az idegességtől. Nagy levegőt vettem és lesétáltam. Junyhung rám
nézett majd a többiek is.
- Asszem én megyek. – Mondta
Doojon majd felállt de Junyhung visszarántotta.
- Csak egyet kérek, hallgassátok
meg! – Mondta Junyhung a fiúknak.
- Nekünk abból mi jó származhat?
– Kérdezte flegmán Dongwoon. Nem is zavarok tovább. Még van időm
visszasunnyogni a szobába összepakolni és szó nélkül elhúzni a csíkot. De nem
tehet meg ezt Nicole-al.
- Hidd, elörülni fogsz, ha meg
hallod. – erőltettem magamra egy gúnyos mosolyt.
- Hát akkor had halljuk. – nézet
rám kíváncsi tekintettel Hyunseung.
- Mi folyik itt? – jött oda
hozzánk Nicole.
- Jó, hogy jössz. Abby-nek nagy
bejelenteni valója van. – Mondta Yoseob.
- Na, akkor mond. – Mondta Nicole
majd leült Yoseob mellé. Most vagy soha. Nagy levegőt vettem.
- Haza megyek. – mondtam
fapofával. Mindenki meg tátott szájjal nézet rám még pislogni sem mertek.
Junhyung halványan rám mosolygott, amitől kicsit megnyugodtam.
- Hogy mi van? – kiáltott fel
Nicole mikor tudatosult benne, amit pár perccel mondtam nekik. Nem figyeltem
Nicole-ra, tekintetem azonnal Gikwang-ra tévedt. Semmit mondó arca meg
rémített. Belül darabokra hullott.
- Egy gonddal kevesebb. – vont
vállat Doojoon.
- Elvileg még itt állok,
gyakorlatilag pedig szintén itt állok, úgyhogy tedd magad alapjáratba. –
szóltam neki oda flegmán.
- Chh. – fintorgott.
- Hogy képzeled ezt? – ráncigált
ide-oda Nicole.
- Mindenkinek így lesz a legjobb.
– Ahogy ki mondtam ezt mondatot Gikwang felpattant a kanapéról és kiviharzott.
Az ajtót hatalmas erővel csapta be maga után bele remegett az egész ház.
Összerezzentem.
- Hát én mindjárt tarkón váglak.
– tette csípőre a kezét és szúrós szemekkel nézett. Ilyenkor még a vér is
megfagy benne. Ez az a pillanat, amikor kiszaladnék a világból. – Ne hülyéskedj
már, még repülő jegyed sincs.
- De van. – húztam elő a
zsebemből a papírdarabot. Felmutattam neki.
- Azt még is honnan szerezted? –
Mutogatott a papírra.
- Azt titok.
- Mond meg vagy megfojtalak. –
indult meg felém, de én hátrálni kezdtem.
- Ott meg állsz. – Mondtam
határozottan, amire ő megállt. – Nem
örökre megyek, csak kell egy kis idő.
- Úgy érted vissza fogsz jönni?
- Hát szerinted még is, hogy
értem? – kérdeztem nevetve.
- Akkor sem hagyhatsz itt. –
akadt ki. – Nem hagyhatsz itt érted, szükségem van rád. – kezdet újra
ráncigálni a vállamnál fogva, majd abba hagyta és lehajtotta fejét.
- Nyugodj meg. Vissza fogok
jönni, megígérem. – mosolyogtam rá. Erre mondatomra felkapta fejét. – Csak egy
kis időről van, szó ameddig helyre nem rakom a gondolataimat. Itt nem menne.
- Megígéred, hogy visszajössz?
- Ígérem. –Tettem a kezemet a
szívemre. Nem voltam teljesen biztos magamban, hogy tényleg jó ötlet volt
megígérnem neki, hogy visszajövők.
Szoroson átöleltem. Féltem, hogy pont akkor fog történni vele valami,
amikor én nem leszek mellette, hiszen én vagyok másik fele a kis kiegészítő
darab. Nekem kell figyelmeztetnem, ha
valami hülyeséget akar csinálni. Ő az, aki fapofával bele meri mondani a
képembe, ha valamit elszúrtam. Bármit tesz és csinál, ő örökre a legjobb
barátnőm marad. Tudom, bármit tesz, amivel velem kapcsolatos az azért van, mert
ismer és nekem akar jót. Sosem tudnék rá haragudni. Iszonyatosan fog hiányozni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése