Blue Night 7.rész - "Ő most utál..."

7.rész

"Ő most utál..."

*Abby szemszöge*

Unottan bámultam a plafont közben valami értelmet zene szövegét dúdolgattam. Halk kopogást halottam, de mire oda nézetem volna már az illető be is nyitott. Mosoly húzódott az arcomra és kipattantam az ágyból és szaladni kezdtem felé.

-Junyhung. –ugrottam a nyakába. Szorosan öleltem magamhoz. Mióta visszajöttem egyre több időt töltöttünk együtt. Még jobban megismertem. Különleges helye van szívemben.

- Abby. –nyomott, egy puszit az arcomra, amin egy kicsit meg is lepődtem, de egyben örültem is neki. Vágytam a törődésre és őszintén megvallva különösképpen nagyon is jól esett.

- Mi járatban erre felé? –akaszkodtam le róla.  Haját kezdtem igazgatni, amit ő csak egy mosollyal nyugtázott.

- Jöttelek megnézni talán baj? - kérdezte mosolyogva miközben meg fogta azt a karomat, amivel a haját babráltam. Szemem azonnal kezére tévedt majd szépen lassan kezét lejjebb csúsztatta és megfogta a kezemet. A hideg végig futott a gerincemen. Felnéztem rá, mosolygós arcával találtam magam szemben az én arcomra is mosoly húzódott. Aztán újra kezünkre tévedt a tekintetem.

- Nem, dehogy. –néztem fel rá újra mosolyogva. Elengedte a kezem én pedig leültem az ágyamra. Hátra dőltem majd pár perc múlva Junyhung is csatlakozott hozzám. Oldalra fordultam, hogy lássam őt. Hajamat kezdte birizgálni én pedig a nyakláncát piszkáltam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerülök hozzá. Telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Felpattantam az ágyról és zsebembe kezdtem turkálni. Nagy nehezen kivadásztam a zsebemből a telefont majd meg néztem a hívott. Egy ismeretlen szám. Először megfordult a fejemben, hogy fel se veszem, hiszen lehet, valaki csak szórakozik, vagy mi van, ha tévés szám.

- Igen? –szóltam bele félénken a telefonban.

- Szia Abby. Eli vagyok. – szólt bele a telefonba vidáman.

- Honnan tudod a számomat?

- Hát az legyen az én titkom. – nevetett fel. – Van valami dolgod?

- Nincs. – adtam egyszerű választ.

- Van kedved találkozni? – kérdezte hangjából ítélve fülig ért a szája annyira mosolygott.

- Persze.- vágtam rá azonnal. Nem tudom mi ütött belém, de valahogy azt éreztem, hogy találkoznom kell vele.

- Hozzátok legközelebbi parkban találkozunk 1 óra múlva.  Most le kell tennem majd akkor, találkozunk. Sziia. – köszönt el majd kinyomta a telefont még én is kinyögtem egy „szia”-t a süket telefonnak. Felsóhajtottam majd Junyhung-ra néztem, aki meglepetten pislogott rám.

- Egy régi barátom találkozni akar velem. – mosolyogtam kínosan remélve hogy nem kérdezi meg, hogy ki az a régi barát.

- Hát akkor én megyek. – indult meg az ajtó felé.

- Még ne menj, kérlek. –fogtam meg a kezét. Lassan visszafordult. Először tekintete a kezünkre tévedt majd mosolyogva rám nézett. – Csak 1 óra múlva kell mennem addig, maradj itt még egy kicsit. – nem értem mi ütött belém. Nem akartam, hogy elmenjen.

- Van, egy kis elintézni valóm de ha haza jöttél majd beszélgetünk. – Mosolygott rám. Közelebb lépett hozzám és egy puszit, nyomott a homlokomra. Halványan elmosolyodtam. Mire észbe kaptam már ki is lépett az ajtón. Felsóhajtottam majd bementem a fürdőbe és meg fésültem a hajamat. Kifele jövet felkaptam a fontosabb tárgyakat, amik szanaszét voltak a szobában. Kifelé menet a szobámból felraktam a fejemre a sapkámat majd a kapucnit is rá hajtottam. Ahogy kiértem a házból zsebre dugtam a kezem és lassan sétálva indultam a közeli park felé. Csigalassúságúnak hitt tempóm még sem volt az túl hamar ide értem. Eli még sehol sincs. Nézelődni kezdtem. Mosolyogva figyeltem gyerekeket, aki boldogan nevetve sétáltak szüleik mellett. Számukra minden tökéletes semmi problémájuk nincs mind addig még fel nem nőnek és meg nem tapasztalják milyen is az élet.

- Örülök, hogy eljöttél. – mondta egy ismerős hang.

- Én örülök, hogy elhívtál. – fordultam meg mosolyogva.

- Van kedved sétálni egyet? – kérdezte mosolyogva. Bólintottam majd elindultam felé. Sétálgattunk a parkba körbe-körbe. Nevetgéltünk és beszélgettünk. Eli teljesen másik oldalát mutatta meg nekem. Nagy nevetésünk közepette egy kis lány szaladt oda hozzám. Kétségbe esetten rángatta a nadrágomat. Szemei könnyesek voltak. Egy pillanatra rá néztem Eli-re ő se tudta hova tenni a dolgot.

- Mi baj kicsi lány? – hajoltam közelebb hozzá. Mosolyogtam rá hátha egy kicsit meg nyugtatja.

- Nem találom anyukámat. –szipogott.

- Megkeressük. Oké? – vettem az ölembe. Aprót bólintott majd szorosan át karolta a nyakamat. Remegett annyira meg volt ijedve. – Hogy hívnak? – kérdeztem tőle.

- Nina. – nézett fel rám két gyönyörű barna szemeivel.  Rá mosolyogtam majd letöröltem a könnyeit.

- Én Abby vagyok. – simogattam meg az arcát. – Gyere, segítünk megkeresni anyukádat. – álltam fel. – ooh.. még mielőtt el nem felejtem ő  ott Eli. – fordultam Eli felé, aki a hátunk mögött sétált. Nina egy pillanatra felnézett majd visszabújt hozzám. Egy dalt kezdtem Nina fülébe dúdolgatni, hogy meg nyugodjon. Kis idő múlva fel nézett és édesanyját kezdte keresgélni. Egy barna hajú csinos asszony közelített felénk kétségbe esetten. Biztos voltam benne, hogy ő Nina édesanyja.

- Nina. –szólítottam meg a hölgy a kis Ninát. Nina azonnal a hang irányába kaptam a fejét én pedig jobbnak láttam, hogy leteszem, és hagyom hagy menjen. Tárt karokkal szaladt édesanyja karjai közé, aki szorosan karjába zárta. – Kicsi szívem ne csinálj többet ilyet. Nagyon megijedtem. – emelte fel. A kis lány egy pillanatra sem engedte el szorosan ölelte magához.

- Annyira hálás vagyok önöknek. – hálálkodott a Nina édesanyja. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg.

- Nem kell megköszönnie. – simogattam meg Nina hátát közben rá mosolyogtam az anyukájára mosolyogtam. – Szívesen segítettem. Nem lett volna szívem egyedül hagyni. 

- Köszönöm. –nézet rám könnyes szemekkel Nina anyukája. Rá mosolyogtam.

- Nina ne enged, el soha anyukád kezét mindig maradj vele. – hajoltam oda Nina-hoz. Felnézett rám. Rá mosolyogtam oda hajolt hozzám majd nyomott, egy puszit az arcomra. – Mi most megyünk. – mutattam Eli-re aki azt sem tudta hirtelen hova került csak állt ott, mint egy fa. – Nagyon vigyázz magadra pici lány és mindig maradj anyukád mellett. Viszlát. – léptem el Eli mellé majd intettem nekik egyet. Mosolyogva figyeltem, ahogy Nina végre édesanyja karjaiban, biztonságban hazafelé tart.

- Szerencsés srác lesz, aki egyszer meghódítja a szívedet. – mosolygott halványan.

- Ezt, hogy érted? – pislogtam rá értetlenül.

- Különleges vagy. – mosolygott. – Fantasztikus anyuka lennél mi kellene ennél több egy srácnak? – tárta szét a karjait nevetve. 

- Talán egy olyan srác kellene, aki ő is így gondolja, de jelen helyzetben ő teljes másképp gondolja. – hajtottam le a fejem.  –  Ő most utál. –nevettem kínomban pedig sírni volt kedvem. Eli nem szólt semmit közelebb lépett hozzám és át ölelt. Nem tudtam eldönteni, hogy tudta-e miről beszélek vagy csak azért ölelt át, hogy megnyugtasson. Inkább az utolsó..