Blue Night 3.rész - Nem kívánatos személy a házban

3.rész

Nem kívánatos személy a házban

*Nicole szemszöge*

Teltek múltak a napok de én még mindig nem mozdultam ki nem,  hogy a házból de ha tehettem még a szobámból se. Összekavarodott minden és semmi életkedvem nem volt. Még mindig nem tettem semmit,  hogy lebuktassam GD-t. Az idő telik én meg észre se veszem. Gikwang napok óta nem volt otthon. Senki sem akarja elmondani, hogy hova ment. Nem értettem mire fel van ez a nagy titkolózás. Yoseob-al alig váltottunk pár szót. Biztosra veszem, hogy mindketten a másik bocsánatkérése várunk. Nem tudom meddig fogjuk még ezt csinálni…

A fiúk otthon voltak és a sok hangos nevetésből azt kellett leszűrnöm, hogy jól szórakoznak. A szobámba járkáltam, régi képeket nézegettem, kis tárgyakat amikhez sok szép emlék fűz. Megakadt a szemem azon a varázspálcán amivel Thunder szórakozott. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy ez eszembe jutott. A nagy vigyorgásom közepén az ajtóm nyikorgására lettem figyelmes. Mosollyal az arcomon az ajtó felé fordultam a kezembe a pálcával.

- Ez igen. – mondtam elégedetten nagy őszinte mosollyal az arcomon.

- Mi? – mosolygott vissza rám Mir majd becsukta maga után az ajtót.

Visszatettem a játékot a polcra majd újra Mir felé fordultam aki lassan közelített felém.

- Fejlődést tapasztalok. – mosolyogtam rá. Megállt előttem és azon kaptam magam, hogy azok a szemek amikkel rám néz pár másodpercen belül padlóra küldenek ha nem fordul el.

- Ezt hogy érted? – vigyorgott, de én gyorsan elfordultam és járkálni kezdtem a szobába, hogy ne találkozzon a tekintetem az igéző szemeivel.

- Már hívás nélkül is eljössz. – mondtam miközben az író asztalomon tettem vettem.

- Még szép. Többször is jönnék ha nem lennék nem kívánatos személy ebben a házban.

Felé fordultam lepetten és komoly ábrázattal figyeltem őt ahogy áll a szoba másik végébe és engem figyel mosolyogva.

- Miért akkor hányszor jönnél? – akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés. Érdekelt, mit fog válaszolni, és hogy az amit mondd mennyire lesz majd hihető.

- Heh… - nevette el magát majd az alsó ajkába harapott. Egy pillanatra levette rólam a tekintetét és mikor újra rám nézett adott egy egyszerű választ. – El se mennék. – tárta szét a karjait.

Lassan elmosolyodtam. Szívemet melegség járta át ami először ismeretlen volt számomra de aztán egyre jobban kezdett hasonlítani valamihez…

Meghatódtam. Igen ez vagyok én, akinek hazudnak pár szép szót és máris a fellegekbe jár és sírni tudna a boldogságtól. A szívem hamar meglehet bolondítani, viszont hosszú idő mire ez eljut az agyamig. Amíg nem vagyok tisztában az érzéseimmel… addig nincs semmi baj.

Észre se vettem és elindultam felé nagy léptekkel. A nyakába ugrottam ő meg fordult velem egyet. Elvesztettem a fejem és nem foglalkoztam semmivel. Teljesen átadtam magam a pillanatnak, az érzésnek. Nyomtam egy puszit az arcára, mire lepetten nézett rám. Elvesztem azokban a szemekben…Megint.

- Ha úgyis tudod,  hogy ennyire nem vagy itt kívánatos személy minek jössz ide? – szólt egy ismerős hang az ajtómból. Ijedtemben elengedtem Mir-t és az ajtó felé fordultam.

- Nem tilthatsz el valakitől akinek szüksége van rám. – Mir egyáltalán nem vette komolyan a helyzetet és ez aggodalomra adott okot.

- Nincs szüksége rád. Csak elhiteted vele, hogy van de közben csak ártasz neki! – Yoseob szúrós szemekkel nézett rá.

- Nem értem mit képzelsz bele a kapcsolatunkba de azt hiszem nem is akarom tudni. – flegmázott Mir elröhögve a mondata végét.

- Ismerlek. Tudom milyen vagy, és te is ismerhetnél annyira, hogy tudd, hogy nem hagyom hogy azzal aki a legtöbbet jelent számomra szórakozz. – emelte fel a hangját Yoseob.

- Szórakozok? – röhögte el magát Mir. – Ezt miből szűrted le?

- Bárki ha rátok néz láthatja, hogy több van köztetek mint barátság és ez csak azért van mert te át akarod verni.

- Egy idióta vagy… - kezdett dühös lenni Mir.

- Szeretném, ha többet nem jönnél ide! – fenyegetőzött Yoseob.

- Akkor jövök ide amikor akarok! – szállt be a kiabálásba.

- Nem hagyom, hogy hülyítsd!

- Nem hülyítem!

- Dehogynem!

- A francba. – morgott egyet Mir majd megfogta a derekam és magához húzott. Testem az övének simult és, megcsókolt. Rövid volt egy pillanatig se tartott de nekem óráknak tűnt.

- Tessék, most már mondhatod, hogy hülyítem! – engedett el Mir és nézett Yoseob-ra. – Remélem most már örülsz az igazadnak! – kiáltotta a képébe. Én csak álltam Mir mellett ledermedve. Csak pislogtam és próbáltam megfejteni, hogy mi is történt az előbb és hogy most mit is kéne reagáljak. Yoseob félig dühösen félig lepetten nézett ránk.

- Mi folyik itt? – Nyílt ki az ajtóm és egy ismerős alak sétált be rajta. Szemeim kikerekedtek és nem akartam elhinni azt amit látok. Felháborodva nézett végig Yoseob és rajtam aztán a szeme magakadt Mir-en. A vér is megfagyott bennem. Időzítés ötös, Egyáltalán, miért pont most került ide?! Mi folyik itt…?

- Te meg mit keresel itt? – nézett rá Mir-re a légkört megfagyasztó személy olyan szemekkel amik ha ölni tudnának Mir-t 5 másodperc alatt 10 féleképpen nyiffantották  volna ki.

- Már csak te hiányoztál… - fogta meg a fejét Mir.

- És te mit keresel itt Abby? – kapcsolódtam be én is.

- Gikwang vissza rángatott. – tárta szét a karjait. – Most már tudom miért… - nézett rá lenézően Mir-re.

- Tényleg most veszekedni kell a semmin? – tártam szét a karjaim és néztem Abby-re majd Yoseob-ra.

- Nem értem, hogy vagy képes azt az idiótát védeni… - rázta a fejét Yoseob.

Épp az ágyam felé akartam indulni mikor eljutott a fülemig amit mondott. Megtorpantam és éreztem,  hogy lángok borítanak be a dühtől. Lassan Yoseob felé fordítottam a fejem.

- Ez az idióta képes volt hinni nekem amire te erre  képtelen voltál! – mutattam hol Mir-re hol Yoseob-ra. – Úgyhogy erről ennyit. – bólintottam majd leültem az ágyra.

- Igen, nem hiszek neked. Sajnálom de szerintem semmi valóság alapja sincs annak amit mondasz. – Magyarázott lelkesen Yoseob én meg csak grimaszoltam és készen álltam arra, hogy bármelyik pillanatba felképeljem … - De, azt is mondod nekem, hogy szeretsz közben pedig ez már nem igaz! – emelte fel a hangját.

- Yoseob! – szólt rá Abby. – Fogd vissza magad!

Ledermedve kétségbeesetten ültem az ágyamon. Lassan lehajtottam a fejem. Mégis miből gondolja, hogy már nem szeretem? Ugyanúgy szeretem mint régen. Rosszul érzem magam amiatt amit mondott. Nem akartam tudni, hogy külső szemmel nézve, hogy nézhettem ki akkor. Mint egy zombi aki csak ül az ágyon és bármelyik pillanatba összetörhet mint egy kényes váza. Újra Yoseob-ra néztem könnyes szemekkel. Dühös arca lassan kezdett megbánó lenni.

- Szép volt. – tapsolta meg Mir.

Yoseob egyre többször vett levegőt és kétségbeesetten kapkodta a fejét köztem és a padló között.

- Nicole én nem úgy… - kezdte el a magyarázkodást de mikor felálltam az ágyról abbahagyta.

- Elég volt, elmegyek. – jelentettem ki és elindultam az ajtó felé mikor Mir megfogta a csuklom és visszarántott.

- Nem a legbölcsebb dolog elfutni a problémák elől. Beszéljétek meg. – mélyen a szemembe nézett. Csak bólintottam egyet mire elengedte a csuklom és rám mosolygott.

- Abby drágám mi most lelépünk. – indult az ajtó felé.

- Még egy becézgetés és kitaposom a veséd. – mondta Abby mire Mir csak röhögött egyet. Utánuk mentem az ajtóig. Láttam ahogy Abby lement a lépcsőn Mir viszont nem messze tőle megállt és valakivel telefonált. Sóhajtottam egyet majd becsuktam az ajtót. Mikor megfordultam Yoseob karja közt találtam magam.

- Sajnálom… - könyörgött miközben szorosan ölelt. Megkönnyebbülve mosolyodtam el és öleltem vissza.

- Semmi baj, most már… - Tudhattam volna, hogy nem kell aggódjak, amiatt, hogy bármi baj lesz köztünk, hiszen túlságosan szeretjük a másikat ahhoz, hogy elengedjük.

Hosszas ölelkezést egy csók követte. Ahogy az ajkaink összeértek bevillant Mir arca és az ő csókja. Lassan arrébb toltam Yoseob-ot és kínosan mosolyogtam rá. Gyorsan ki kellett találnom valami hülye magyarázatot, hogy ezt most miért tettem, de Abby kiáltására lettem figyelmes. Kinyitottam az ajtót és elindultam a lépcső felé. Mir a korlátnak támaszkodva bámult lefelé.

- Mi történt? – rohantam oda hozzá.

- Most ne menj le. – válaszolt komolyan és nyugodtan.

- Miért? – néztem le én is a lépcsőn de nem láttam senkit.

- Van két személy akiknek most beszélniük kell. – Mondta majd ellökte magát a korláttól és az arcomhoz hajolt.

- Ne zavard meg őket. Menj vissza a szobádba és maradj Yoseob-al. – mosolygott az arcomtól pár centire.

Lassan a lépcső aljára néztem ahol Abby-t láttam elmenni. A nappaliba viharzott utána pedig az a személy akit egyáltalán nem szerettem volna a házba látni.