93.rész
"Ezekért a pillanatokért élek."
*Nicole szemszöge*
Teljesen kihűltem azon, hogy Abby
haza fog menni. Pár óráig szerintem fel se fogtam azt amit mondott. Kiszállt
belőlem a lélek és csak üvegtekintettel járkáltam fel s alá a házban. Aztán úgy
döntöttem, hogy nem is érdekel az egész.
Vagyis próbáltam ezt mutatni…A konyhában tettem vettem. Teát akarta magamnak
csinálni. A többiek a nappaliba beszélgettek. Abby nem volt otthon elment
valamerre. Nem törődtem semmivel, mindent csak eldobtam amihez hozzáértem. Nagy
zajt csaptam a konyhába a csörömpölésemmel.
- Nyugodj már meg! – kiabált
Doojoon.
Fogtam egy üres poharat a másik
kezemet ökölbe szorítottam majd kidobtam a konyhából a poharat ami neki repült
a falnak és szilánkokra tört.
- Teljesen nyugodt vagyok! –
kiabáltam ki közben pedig vigyorogtam bár fogalmam sincs minek, hiszen úgyse
látták.
A teás bögrével a kezemben
kijöttem a konyhából. Mindenki engem nézett rémült ábrázattal én meg
mosolyogtam. Yoseob lassan az üvegszilánkokra nézett a földön.
- Nyugi máris feltakarítom.
Kicsúszott a kezemből… - vágtam megbánó fejet. Yoseob felállt majd félve
megfogta a kezem. Úgy nézett rám, mintha egy idegen lennék és ez feldühített.
Elfordultam tőle és mérgesen bámultam a semmit. Lassan magához húzott majd
megölelt. A mellkasára tettem a kezem majd eltoltam magam tőle. Egy pillanatra
ránéztem, majd elindultam a lépcső felé de megfogta a kezem.
- Engedj el! – förmedtem rá és
kirántottam a kezem a szorításából. Felé fordultam és felháborodva néztem rá.
Yoseob meg volt lepődve és szomorú aggódó szemekkel meredt rám.
- Ugyanolyan vagy mint Abby. –
jelentette ki Gikwang miközben a sört vedelte.
A pofám is leszakadt.
- Mire akarsz ezzel célozni? –
néztem rá szúrós szemekkel de ő csak unottan nézett vissza rám.
- Szerintem úgyis mindenki tudja,
szóval fölösleges finomkodni. – mondta majd letette a sörét a kávézóasztalra.
Feltette az egyik lábát a kanapéra majd felém fordult.
- Mir legalább akkora probléma
mint Seungho.
Úgy éreztem, hogy bomba robbant
bennem olyan ideges lettem.
- Yoseob ne lepődj meg ha ti is
ugyanígy végzitek. – okoskodott. – Hiszen Nicole sem szereti Mir-t ahogy Abby
sem Seungho-t. – húzta a száját.
- Csak azért mert ti szakítottak
nehogy azt hidd, hogy velünk is az lesz! – háborodtam fel. – Az, hogy szakítottatok
a te hibád és nem Seungho-é!
- Szánalmas amit műveltek! –
emelte fel a hangját Gikwang.
- Tudod mi a szánalmas?! Az, hogy
inkább mást hibáztatsz azért amit te csesztél el, és az, hogy más életével foglalkozol ahelyett, hogy
rendbe hoznád a tiédet! – mutattam rá miközben kiabáltam.
- Mi van Mir-rel? – ragadt le a
lényegnél Dongwoon.
- Semmi! – förmedtem rá. Alig,
hogy kimondtam ezt az egy szót szólni kezdett a telefonom amit a konyha
asztalon hagytam. Dongwoon felállt majd besétált a konyhába. Én csak becsuktam
a szemem és imádkoztam, hogy ne Mir legyen az aki hív.
- Igen? – szólt bele a
telefonomba Dongwoon.
A vér is megfagyott bennem.
- Dongwoon vagyok. – szólt bele
újra majd lassan kisétált a nappaliba és leült a fotelbe. – Nem nincs itt. –
gondolom az én jelenlétem tagadta.
- Add ide! – nyúltam felé. Rám nézett
majd habozva ugyan de a kezembe tette a telefont. Félve a fülemhez emeltem és
bele szóltam.
- Igen?
- Nicole mi folyik ott?! Mi ez az
egész? – faggatott Mir kicsit felháborodva.
- Ne haragudj. – alig, hogy
kimondtam ezeket a szavakat Junhyung mérgesen lépett oda hozzám, majd kikapta a
telefont a kezemből.
- Junhyung! – szóltam rá és
nyúltam a telefonomért de ő kinyomta majd ledobta a kanapéra. Agyrohasztó csend
lett a házba. Senki sem mert megszólalni.
- Látod? – nézett rá Gikwang
Yoseob-ra majd rám megvetően. Mérgesen Gikwang-ra néztem, majd kétségbeesetten
Yoseob-ra. Zsebre vágott kézzel bámulta a földet. Nem akartam így látni, ilyen
szomorúan de nem tudtam, hogy most mégis
mit kéne tegyek. Csak idegesen levegő után kapkodtam és figyeltem őt.
- Engem nem zavar, hogy vannak
barátai. – emelte fel a fejét Yoseob és Gikwang-ra nézett.
- El fogja venni tőled! Vagy
magától elmegy! – háborodott fel Gikwang.
Azt hittem megfojtom ha nem fogja
be a száját 2 percen belül. Nagy léptekkel elindultam Gikwang-hoz. Arcon
csaptam amitől úgy tűnt, mintha kicsit lehiggadt volna.
- Ne itt oszd az észt, hanem
beszélj Abby-vel! Ennyire te sem lehetsz szerencsétlen… - mondtam majd
felvettem a telefont a kanapéról és felviharzottam a szobámba. Mérgesen leültem az ágyamra. Azt hittem
felrobbanok olyan mérges voltam. Mikor már egy kicsit lenyugodtam oda sétáltam
az ablakomhoz. Fejemet az üvegnek támasztva bámultam ki az utcára. Egyszer csak
egy fekete autó állt meg a házunk előtt. Felkaptam a fejem a szívem meg olyan
hevesen kezdett verni hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Összetettem a kezeim
majd a számhoz emeltem és kétségbeesetten imádkozni kezdtem. Egy világ dőlt
össze bennem amikor láttam Mir-t kiszállni a kocsiból. Sietve az ajtó felé
vette az irányt. Mint egy őrült kirontottam a szobámból. Mire a lépcsőhöz értem
már hallottam, hogy csengetnek. Mikor leértem Yoseob állt az ajtóba Mir-rel
szembe. Mikor megláttam őket lefagytam és nem mertem közelebb menni de Mir
észrevett.
- Nicole! – lépett egyet oldalra
és kiáltott oda nekem kétségbeesetten. Yoseob lassan felém fordult. Láttam
rajta, hogy legszívesebben eltűnne a föld színéről de próbálta szomorúságát
leplezni.
- Vendéged van. – nézett rám egy
pillanatra. Kerülte a tekintetem, hiszen tudta, hogy elég jól ismerem, ahhoz,
hogy tudjam mit érez most. A többiek is az ajtóhoz siettek. Mind leblokkoltak
mikor meglátták Mir-t.
- Mi folyik itt? – lepődött meg
Mir.
Yoseob elindult a többiek felé
majd Gikwang vállára tette a kezét.
- Hagyjátok őket magukra. –
mondta majd bement a nappaliba. A többiek megvetve néztek rám majd idegesen
követték Yoseob-ot. Nem tudtam Yoseob-ról levenni a szemem.
- Mi történt? – szaladt oda
hozzám Mir. – Megijesztettél! – fogta meg a kezem. Kirántottam a kezem az
övéből.
- Miért jöttél ide?! – háborodtam
fel. Szemeim már könnyesek voltak.
- Azt hittem baj van! – emelte
fel Mir is a hangját.
- Menj el kérlek. – léptem
hátrébb tőle majd fordulni akartam a nappali felé, hogy beszéljek Yoseob-al de
Mir megfogta a kezem és visszarántott.
- Addig nem amíg nem mondod el mi
folyik itt. – erősen szorította a kezem,
hogy véletlenül se tudjak elmenni.
- Engedj el. – próbáltam szépen
kérni.
- Miért?
- Mert nem akarom őt miattad
elveszíteni! – kiáltottam a képébe. Amint kimondtam tudtam, hogy nem kellett
volna. Vett egy mély levegőt majd elengedte a kezem. Azonnal berohantam a
nappaliba. Yoseob a kanapé mögött állt. Senki se vette észre, hogy berohantam.
Meg se álltam csak rohantam. Fejemet Yoseob hátának döntöttem és átöleltem.
Kezeim remegtek a félelemtől, hogy ellök majd magától. De nem ez történt. Lassan megfordult majd
szorosan magához ölelt. Szeme könnyes volt, de mégis volt az arcán egy halvány,
de őszinte mosoly. Nem fogom hagyni, hogy bármi közénk álljon legyen az Mir vagy bárki más. Nem lehetek boldog mással,
mert én ezekért a pillanatokért élek.
trillilii- trallalaa :DDD most olyan heppinek érzem magam, legalább Nicole YoSeob-ot választja :)) bár én még mindig nagyon örülnék neki, ha Abby és GiKwang újra összejönnének :// Amúgy azt akartam kérdezni, hogy hány részesre tervezitek?? Nehogy félreértés legyen, nem azért mert rossz vagy ilyenek, mert erről szó sincs!! Imádom a történetet! Szóval inkább csak a remény keltette bennem az érzést, hogy még jó sokáig olvashatom!! Siessetek a kövivel :))
VálaszTörlésaz utolsó mondatban nem 'érzést', hanem 'kérdést' akartam írni :DD
VálaszTörléshát úgy tervezzük, hogy 100 részig írjuk aztán, ha úgy látjuk, hogy van értelme folytatni meg mások is szeretnék, akkor újra neki fogunk és legalább írunk újabb 100 részt.:)^^
VálaszTörlés