6.rész
Érthetetlen érzelmek
*Nicole szemszöge*
Egy héttel azután, hogy Abby visszajött minden kezdett olyan lenni
mint régen. Túlságosan is. Egyik MBLAQ taggal sem tartom a kapcsolatot amióta
összevesztünk Mir-rel. Újra csak Abby és a Beast van az életembe. Pár nap volt
hátra Tiffany érkezéséig én meg már a hajamat téptem, hogy végre megteszem az
első lépést, afelé, hogy leleplezzem GD-t. Kicsit lelkiismeret furdalásom van,
hogy Abby-nek még nem mondtam el, de Mir-nek pedig igen, pedig nem kellett
volna.
- Alig várod, hogy itt legyen igaz? – szólt Yoseob miközben az
ajtóm mellett a falat támasztotta.
- A-aha… - válaszoltam dadogva. Idegességembe a szobámba járkáltam
fel s alá közbe pedig az ujjaimmal babráltam.
- Minden rendben? – döntötte el egy kissé oldalra a fejét Yoseob és
meredt rám gyanakvóan.
- P-persze. – intettem le egy vigyorral az arcomon majd folytattam
a járkálást. Nem azért viselkedtem így mert boldog vagyok. Ideges vagyok és
félek. Mikor végre megjön Tiffany elmegyünk ahhoz a házhoz ahol lehet, hogy
Yoseob-ot fogva tartották. Erre nem tudok másképp reagálni. Félek.
- Furcsán viselkedsz. – ölelt meg óvatosan hátulról Yoseob amitől
végig futott a hideg a hátamon. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre
se vettem, hogy közelebb jött.
- Ezt miért mondod? – próbáltam meg lenyugodni.
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy nem beszélsz Mir-rel? –
hajtotta fejét a vállamra.
- Ch.. – röhögtem el magam. – Mir-nek ehhez semmi köze. –
mosolyogtam.
Késő délután volt már, a lemenő nap vér vörösre festette az eget.
Utolsó sugarai egy kis fényt vittek a sötét szobámba melybe Yoseob-al ölelve egymást
hallgattuk a másik lélegzését. A lágy szellő bekalandozott a nyitott ablakomon
és a függönnyel játszadozott. Yoseob egy dalt kezdett el dúdolni. Tekintettem a
kinti tájról arrébb vándorolt és a polcomon lévő kis játék varázspálcán akadt
meg. Thunder jutott eszembe, amikor azzal szórakozott.
Halvány mosoly jelent
meg az arcomon vissza gondolva rá. Aztán eszembe jutott Mir, a sok hülyesége és
a nevetése. Akárhogy is, de hiányoznak. De nem teszek semmit. Egyszerűbb lesz
minden, ha kizárom őket az életemből.
Másnap kora reggel lefelé vánszorogtam a lépcsőn a nappali felé
mikor ismerős hangokat hallottam. A nappali szélén megmeredve álltam és
figyeltem ahogy Abby és Junhyung ülnek a kanapén és beszélgetnek. Fejemet kissé
oldalra döntve grimaszoltam mint egy kutya.
- Jó, hogy te itt vagy nekem. – mondta Abby.
- Rám bármikor számíthatsz. – mosolygott rá Junhyung.
Én csak a homlokomat ráncoltam és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Gikwang ki fog nyírni amiért most én vigyázok rád.
- Csak ha megtudja. – nevetett Abby.
- Nicole-tól nem félsz, hogy kinyír? – szólaltam meg, mire
mindketten rémültem fordultak hátra a kanapén. Én csak kikerekedett, gyanakvó
szemekkel meredtem rájuk amitől láttam Abby-n, hogy a vér is megfagyott benne.
- Kéne? – szólalt meg végül Junhyung.
- Ezek után? – röhögtem el magam. – Naná! – komolyodott el a
hangom.
- N-Nicole nem jellemező rád, hogy ilyen korán fent legyél. –
dadogott Abby.
- B-B-B-Bocs nem tudtam aludni. – utánoztam Abby dadogását. –
Pocsékul érzem magam. – hajtottam le a fejem. – De most, hogy láttalak
titeket.. – kaptam fel a fejem egy hatalmas vigyorral mitől ők is fényre
derültek. – még pocsékabbul érzem magam. – mértem végig őket egy lenéző
grimasszal az arcomon.
- Mióta vagytok ilyen jóba? – döntöttem az egyik vállam a falnak
majd ölbe tettem a kezem. Kíváncsian mégis egy kicsit gyanakvóan néztem még
mindig rájuk.
- Régóta. – intett Junhyung.
- Nekem nem tűnt fel. – vontam meg a vállam.
- Igen mert Mir-el voltál elfoglalva. - Vágott vissza Junhyung.
- Abby meg Seungho-val. – emeltem fel a hangom és mutattam Abby-re.
- Nem olyan sokat mint te é- szállt be Abby.
- Na ne magyarázz! – fordultam felé dühösen.
Kínos csönd lett a házba. Pár percig vártam a csodára aztán
bementem a konyhába, lefőztem egy kávét majd azzal a kezembe kimentem, mikor
Junhyung felállt a kanapéról és felment. Amint eltűnt a láthatárról fogtam
magam és leültem Abby mellé amitől láttam, hogy kellemetlenül érzi magát.
Előrehajoltam és letettem a kávém az asztalra majd hátradőltem és a tv-t
kezdtem kapcsolgatni. Vártam, hogy Abby neki álljon mesélni de csak mereven ült
mellettem levegőt venni is alig mert. Hirtelen egyikpillanatról a másikra
felállt, hogy menekülőre fogja a dolgot de gyorsan a karja után nyúltam majd
vissza rántottam a kanapéra.
- Hallgatlak. – mondtam unottan.
- Nincs mit mondanom.
- Mi a helyzet Gikwang-al? – fordultam felé.
- Mi van? – emelte fel a hangját Abby lepetten.
- Nem hiányzik? – lepődtem meg.
- Nem.
- Mi az ho- kezdtem mérgesen de Abby félbeszakított.
- Nézd Nicole az oké, hogy a baleset után vissza tértek az emlékeim
és emlékszem mindenre. Tudom, hogy mennyire szerettem és… tényleg szerettem. De
az érzések nem tértek vissza. Nem tehetek róla…
- Akkor tegyél valamit, hogy vissza jöjjenek azok az érzések! –
térdeltem fel a kanapéra.
- Miért akarod megmondani, hogy mit érezzek? – meredt rám Abby.
- Nem tudom de te is ezt csinálod…
- Mi? – röhögte el magát Abby.
- Te utálod Mir-t ezért nem akarod, hogy bármi is legyen köztünk.
Viszont, én sem szeretem Seungho-t és ugyanezt teszem.
- Nincs semmi köztem és Seungho között. – röhögött Abby.
- Ahogy Mir és köztem sincs semmi. – tártam szét a karjaim és
mosolyogtam elégedetten.
- Akkor miről beszélünk? – pislogott Abby.
- Jogos. – fagyott az arcomra a mosoly.
Megkönnyebbülve dőltünk mindketten hátra a kanapén.
- Nem értem miért aggodalmaskodsz annyit. Visszajöttem és nem lesz
több ilyen hülye baleset sem… - mosolygott rám.
- Ja… - nyögtem ki végül egy erőltetett mosollyal. – Baleset… -
motyogtam az orrom alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése