2012. december 4., kedd

Blue Midnight 95.rész - Ég veled...


95.rész
Ég veled...





*Abby szemszöge.*
Fejemet az ablaküvegnek támasztottam így szemléltem a várost. Még utoljára mindent szemügyre veszek. Csomagjaim már katonás sorendben várják az indulást. Jegyemet a kezemben szorongatom újra és újra elolvasom az úti célt.
- Kész vagy? – nyitott be Junhyung a szobámba.
- Ha azt mondom igen, elhiszed? –fordultam felé.
- Nem. – mondta egyhangúan majd elindult a csomagjaim felé. Oda mentem én is, meg fogtam az egyik böröndöt és lefelé kezdtem ráncigálni. Természetesen Junhyung könnyedén levitte az összes csomagot majd jött nekem segíteni. Míg Junhyung bepakolt a kocsiba még utoljára végig jártam a házat. Visszagondolva a sok együtt töltött boldog percekre, a rossz dolgokra, amiket együtt éltünk meg. Teljesen úgy érzem, magam mintha végső búcsút vennék és soha többet vissza se térnék ide. Érzem a sors úgy is visszahoz ide, vagy a szívem vissza fog húzni ide.
- Megyek veletek én is. – jelentette ki barátnőm határozottan mikor a kocsi felé indultam.
- Biztos vagy benne? – mosolyogtam rá halványan. Bele egyezés kép bólintott. Kezemet nyújtottam felé, amire ő azonnal rá is szorított. Hátra néztem és rá mosolyogtam, hogy megnyugtassam. Már az összeomlás szélén álltam legszívesebben sírnék, de ahhoz képest elég jól tartom magam. Egész úton csak bámultam ki az ablakon és a város minden egyes kis zugát próbáltam bele vésni a fejembe.  Ahogy meg érkeztünk haboztam a kiszállással, de aztán erőt vettem magamon és kiszálltam. Ahogy beértünk egyre jobban tudatosult bennem mit is teszek, és mit hagyok hátra. Itt hagyom, a legjobb barátnőmet egyedül itt hagyom a szeretett várost ahova minden álmom volt, hogy eljussak és tessék, most itt hagyom. Elgondolkozom néha, hogy én egyáltalán normális vagyok ilyenkor?! Biztos nem. Ahogy ott ültünk és vártuk a percet mikor indulnom kell minden perc öröké valóságnak tűnt. Nicole idegesen dobolt a lábával. Junhyung pedig telefonját babrálta. Én pedig 5 percenkét a táblára bámultam vagy éppen az óra.
- A Londonba tartó repülőgép hamarosan felszáll. Kérjük, kedves utasainkat kezdjék meg a beszállást. – mondta a bemondóba egy hölgy. Nicole abban a percben felpattant és kétségbe eseten nézett rám. Nem tudtam mosolyogni. Eljött hát az idő.
- Gyere ide. – öleltem magamhoz. Egyre jobban éreztem, hogy kezdek egy gyengülni. Sírás határán voltam, de próbáltam erős maradni. Nem bírtam elengedni. Kétségbe voltam esve, mi lesz vele nélkülem. Teljesen egyedül marad, de nem csak ő én is.
- Nem menj el, kérlek. – nézett fel rám. Szemei könnyesek voltak. Nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam a sírás.
- Megígértem, hogy visszajövők nem?  Be fogom tartani! – mosolyogtam rá halványan. Újra magamhoz öleltem. – Kérlek, tegyél meg nekem valamit. – suttogtam a fülébe.
- Még is mit?
- Kérlek, mond meg Seungho-nak, hogy nagyon sajnálom, hogy szó nélkül elmegyek, és ne haragudjon rám. – csuklott el hangom.
- Mond meg neki te! – mondta durcásan.
- Kérlek. – néztem rá könnyes szemekkel és újra magamhoz öleltem amilyen szorosan csak tudtam. – Meg teszed nekem?
- Igen. –szipogott.
- Nagyon vigyázz magadra! – mondtam már szó szerint parancsolva. Tudtam bármire képes, ha nem vagyok mellette.
- Te is. – Toltam el magamtól majd letöröltem a könnyeimet. Oda lépetem Junhyung-hoz és őt is szorosan magamhoz öleltem.
- Nagyon vigyázz magadra Abby. Várlak vissza. – suttogta fülembe miközben hajamat simogatta.
- Hiányozni fogtok. – toltam el magamtól, majd oda húztam magamhoz Nicole-t és egyszerre átöleltem őket. Aztán a hang megint figyelmeztet, hogy már nem sok időm van. Megtöröltem a szemem és végső búcsút vettem tőlük. Lassan félve indultam el a megfelelő helyre. Utoljára hátra fordultam Junhyung szorosan ölelte Nicole-t és próbálta vigasztalni. Ez volt az a perc, amikor minden összeomlott bennem. Könnyeim folytak.  Remegve át nyújtottam a jegyemet a kedves hölgynek, aki csak mosolygott rám.
Seungho remélem, egyszer megbocsájtasz nekem azért, hogy csak így itt hagytalak egy szó nélkül. Remélem, hamarosan találkozunk. Minden percben rád fogok gondolni minden egyes percben eszembe fog jutni az együtt töltött percek. Bárcsak tudnád, többet jelentesz, számomra mit azt gondolnád. Ég veled szép élet…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése