28.rész
Fagyizó
*Abby szemszöge*
Nagy léptekkel tartottam a parkba ahol Seungho-val volt meg
beszélve, hogy találkozunk és onnan indulva elmegyünk valamerre. Késésben
voltam mivel sikeresen elaludtam. Ahogy a parkba értem ismerős alak után
kutattam. Ahogy beljebb sétáltam a
parkban az egyik padon ülve meg pillantottam Seungho-t. Mosoly húzódott az
arcomra majd meg indultam felé. Mikor oda értem mellé a mosoly még mindig
levakarhatatlan volt az arcomról majd Seungho hirtelen felállt mire én
ijedtemben arrébb ugrottam egyet.
- Örülök, hogy ő kegyelme végre idefáradt. – fordult felém miközben
komoly arcot vágott. Meglepetten pislogtam rá mire ő elnevette magát majd kezét
nyújtotta felém. Gondolkodás nélkül nyúltam felé és fogtam meg a kezét. Húzni kezdet maga után lassú tempóban
sétáltunk.
- Ne haragudj, hogy késtem. – szólaltam meg hosszú percek után.
Elengedtem a kezét nem akartam, hogy miattam esetleg valami bajba kerüljön.
- Türelmes vagyok, ha arról van szó. – mosolygott rám.
- Érdemes volt rám várni? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem.
- He? – torpantam meg hirtelen. Meglepetten pislogtam Seungho után.
- Jaj, csak hülyéskedek, gyere már. – fordult felém mosolyogva majd
intett, hogy induljak meg.
- Ahha persze. – morogtam majd elindultam Seungho felé. Egy mosolyt
erőltettem magamra majd Seungho-t megelőzve mentem a vak világba, mert fogalmam
sem volt róla hova is akarunk mi egyáltalán menni.
- Hova mész? – kiabált utánam Seungho. Mentem tovább és nem
foglalkoztam vele. – Mi a másik irányba megyünk. – kiabálta röhögve.
Megtorpantam majd dühösen felé fordultam és trappolva indultam felé. Jót kuncogott az orra alatt mikor oda értem.
Dühös pillantásokat vetettem rá, amitől lefagyott az arcáról a mosoly. Zsebre
dugta kezeit majd elindult a fagyizó irányába. Lassan sétáltam Seungho után
miközben nézelődtem. Azt hiszem ez megfelelő pillanat lesz, hogy végre
kiderítsem, hogy mit akart mondani. Bár sejtem és tudom is mit akart mondani,
de biztosra akarok menni. Hallani akarom az ő szájából. Miért van olyan
érzésem, hogy hiába erőlködök, úgy se fogja el mondani? Felsóhajtottam majd mire
feleszméltem már a fagyizoban is voltunk. Kikértem a kedvenc fagyijaimat egy
kehelybe majd Seungho is. Leültünk az egyik asztalhoz majd lassan „eszegetni”
kezdtem a fagyimat. Szótlanul ültünk egymással szembe és fagyinkkal foglalkoztunk.
Néhányszor csak ide-oda szurkáltam a kanalamat a fagyiban.
- Talán nem ízlik? – kérdezte Seungho mire felkaptam a fejem.
- De. – mosolyogtam rá.
- Akkor meg mi a baj?
- Szeretem, ha egy kicsit összeolvadnak. – mosolyogtam rá.
Legszívesebben felálltam volna és elmentem volna. Már meg esz a kíváncsiság
annyira tudni akarom mit akart akkor ott mondani.
- Ohh értem. – mosolygott rám majd bele nyalt a csoki fagyijába.
- Őmm.
- Hhmm? – nézett rám Seungho.
- Most, hogy így ketten vagyunk…- kezdtem bele. – Most már
nyugodtan elmondhatod, amit múltkor szerettél volna. – hajtottam le, a fejem,
mert kínosan éreztem magam.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Tudod mikor Nicole…khmm.. – mosolyogtam kínosan. Életemben nem
éreztem magam ilyen kínosan, mint akkor.
- Ja, hogy az. – nevetett fel. Próbáltam nyugtatni magam, hogy ne
kapjak hirtelen dührohamot ennyi ember előtt.
- Örülök, hogy leesett. – morogtam az orrom alatt alig halhatóan.
- Amúgy csak annyit akartam mondani, hogy… - kezdett bele. Szívem
egyre hevesebben vert. Lélegzet vissza fojtva vártam, hogy ki mondja. Gonosz
mosoly húzódott az arcára, amitől vér is megfagyott bennem. Hát ez most csak
szórakozni akar velem? - …Szeret…..em a csoki fagyit. – nevetett fel.
Reflexszerűen lendült a lábam majd jól bokán rúgtam mire ő fel megugrott. Jól
ki nevettem. Bevágta a duzzogott, de én csak jót mosolyogtam rajta.
- Azt hiszem, most mennem kell. – álltam fel az asztaltól.
- Jól bokán rúgsz, aztán gyorsan eliszkolsz? – vágott szomorú
fejet. Úgy csináltam, mint aki meghatódik majd közelebb léptem hozzá.
- Kis kamus vagy. – hajoltam a füléhez. – Remélem, rá jössz miért
kaptad. – mondtam gúnyos mosollyal az arcomon. – Na pás.- intettem neki majd elindultam
kifelé a fagyizóból. Még utoljára
visszanéztem Seungho-ra aki még mindig meglepetten pislogott utánam. Vigyorogva
indultam haza. Most már legalább tudja, hogy nem lehet hülyének nézni, ez csak
egy enyhe célzás volt semmi több. Lassan sétálva battyogtam haza fele.
Megtorpantam mikor egy ismerős alak közelített felém. Kétségbe esetten kerestem
valami menekülő utat, de se merre sem tudtam menni csak visszafelé a fagyizó
felé. Sarkon fordultam majd összehúztam magam és elindultam visszafelé
reménykedve, hogy nem vett észre.
- Abby kérlek, várj meg. – halottam, ahogy magas sarkú cipőjének
kopogása és ékszerei csilingelésének hangja egyre közelebb ér hozzám. Megrezzentem,
és mint aki nem hall semmit mentem tovább.
- Istenem miért büntetsz? – néztem fel az égre. Megálltam majd
lassan erőltetett vigyorral a képemen megfordultam. Hyuna próbálta szedni a
lábait felém, de a magas sarkú miatt úgy tűnt, mint aki csigalassúságban
közeledik felém.
- Hova mész? – kérdezte lihegve mikor oda ért elém. Mosolyogva
igazgatta ide-oda a haját. Fintorogva végig mértem.
- Nem vagyunk ám jóban. – motyogtam az orrom alatt.
- Tessék?
- Haza. – mondtam unottan.
- Akkor megyek veled. – mondta mosolyogva majd hátra dobta a haját
és elindult.
- Meg majd a franco..
- Gyere már Hyunseung már vár. – sürgetett. Szemeim ki kerekedtek
és azonnal utána futottam.
- Te még nem mondtad el neki? – kérdeztem lepetten. Megbánóan
lehajtotta a fejét és nagyot sóhajtott. – Szóval nem.
- El akartam, de nem volt szívem hozzá. Nem akartam megbántani. –
nézett fel rám könnyes szemekkel.
- Ne hogy sírni kezdj nekem. – kiáltottam fel miközben hátráltam. –
Akkor itt az ideje, hogy elmondd. – fogtam meg a karját majd húzni kezdtem
magam után. Hazáig loholtam miközben magam után ráncigáltam Hyuna-t aki alig
bírt lépést tartani velem. Mikor meg érkeztünk hozzánk feltéptem az ajtót majd
beléptem magam után húzva Hyuna-t. Megdermedtem mikor Joon és Hyunseung-ot
pillantottam meg a nappaliban. Izzott a levegő köztük, de még is mindketten nyugodtnak
mutatták magukat.
- Joon te mit keresel itt? – Kérdezte Hyuna lepetten. Azonnal járni
kezdet az agyam, hogy mit kéne, most tegyek. Ilyenkor miért nincs itt Nicole?!
- Jöttem tisztázni a dolgokat. – támaszkodott a falnak Joon.
- Miért? – fordult Hyunseung Hyuna felé. Végig nyugodtnak mutatta
magát de belül már milliószor össze omlott. Hyuna szólásra nyitotta volna a
száját de meg szorítottam a karját jelezve maradjon csöndbe. Elengedtem Hyuna
karját majd Joon felé kezdtem szaladni. Megragadtam Joon karját és ráncigálni
kezdtem magam után.
- Te most szépen velem jössz. – mondtam miközben már magam előtt
toltam. – Ti pedig szépen beszélgettek. – Néztem Hyuna-ra majd Hyunseung-ra.
Kinyitottam az ajtót majd ki löktem Joon-t majd bevágtam magam után az ajtót.
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
- Te meg mit művelsz? – fordult felém dühösen Joon. – Épp ti
mondtátok, hogy legyek férfi és cselekedjek.
- De ez pont nem az pillanat. – vágtam vállon. – Most pedig szépen
haza mész én pedig elkísérlek. – mondtam majd finoman meg löktem, hogy
elinduljon.
- Nem vagyok óvodás akit kísérgetni kelljen. – mondta durcásan.
- Ohh dehogy nem.
- Chh. – előzött meg majd duzzogva sétált előttem. Csendben
sétáltunk ő előttem így szemmel tudtam tartani minden lépését.
- Miért pont Hyuna?- kérdeztem tőle hosszas csönd után.
- Nem szeretem csak engedtem a kísértésnek és kaptam az alkalmon. –
mosolygott el egy pillanatra majd kiröhögtem saját magát. Tovább indult.
- Hát ez egy vérbeli szerencsétlen. – mutogattam utána. Fejemet fogva indultam meg utána. A sarkon be
fordulva már csak pár ház többnyire voltunk a házuktól.
- Ha lehet ne foglalkozz Hyuna-val. – néztem rá.
- Nem tervezem. – mosolygott. – Féltem a… - nézett le.
- Helyes. – kaptam el zavartan a tekintetem és mereven néztem magam
elé.
Az ajtóba elköszöntem tőle majd haza indultam annak reményében,
hogy Hyuna-nak és Hyunseung-nak sikerült megbeszélnie a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése