19.rész
Titkok veszélyben
*Nicole szemszöge*
- Beszélnünk kell. – mosolygott rám baljóslóan GD.
- Miért? – néztem rá ökölbe szorított kézzel. Féltem, de dühös is
voltam. Rengeteg érzés kavarog bennem ahányszor meglátom őt.
GD felállt a kanapéról majd zsebre dugott kézzel odasétált elém
miközben elégedett mosoly ült az arcán.
- Amíg senki sem volt itthon, bekameráztuk az egész házat. – mérte
végig a nappalit.
- Parancsolsz? – kérdeztem vissza mert azt hittem rosszul hallok.
- Ez egy műsor része. Mindent meg tudnak majd nézni a rajongók.
- A rajongók csak nem kíváncsiak arra, hogy ki fingik álmában?! –
háborodtam fel.
- Örülj neki, hogy szóltam. Tudom, hogy mennyi titok rejtőzik ebbe
a házba. Nem lenne jó, hogy bármelyik is nyilvánosságra kerülne nem igaz? –
vigyorgott.
- Te kezed van az egészbe igaz?!
- Chh. – nevette el magát GD amiből arra következtettem, hogy igazam van.
- Minden szoba be van kamerázva kivéve a fürdő és a wc. Azért
vannak határok.
- Még számodra is? – grimaszoltam neki.
- Én a helyedbe… - vigyorgott még mindig majd rátette a kezét a vállamra. – inkább azzal foglalkoznék,
nehogy valaki elszólja magát vagy olyat tegyen ami félreérthető, ugyanis ha
bárki másnak elmondod, hogy be van kamerázva a ház akkor mindenről kitalálok a
sajtónak. – mosolygott.
- Te most szórakozol velem? – próbáltam nyugodt maradni.
- 1 hét. Éljétek túl ha tudjátok. – mosolygott majd elment
mellettem de pár lépés után megtorpant és vissza fordult. – Ja és a stúdiótok
is be van kamerázva. – kacsintott én meg csak keresve a szavakat habogtam. –
Hidd el észre veszem ha bárkinek is elmondtad ezt a kis műsort. Ma este
éjfélkor bekapcsolják az összes kamerát. Jó szórakozást. – intett egyet majd
kisétált a házból.
- Ez most komoly?! – fogtam a fejem és forgolódtam idegesen a
házba. – Hogy csavarná össze a huzat a lábait… - néztem ki az ablakon keresztül
GD-re aki épp beszállt az autójába.
Már kora este mielőtt a többiek haza jöttek volna bezárkóztam a
szobámba és idegesen járkáltam fel s alá. Az órát néztem minden percbe. Mikor
éjfélt üt az óra egy perc nyugtom se lesz. Nagyon ideges voltam és nem tudtam
mihez kezdjek. Az agyam folyamatosan kattogott de semmi használhatóra nem
jutottam.
Már az ágyba feküdtem és a telefonom néztem az időt. Még csak 10
óra volt. Néha behallatszott ahogy a többiek járkálnak, beszélgetnek. Hirtelen
megszólalt a telefonom. Egy ismeretlen szám volt az.
- Igen? – szóltam bele a telefonba.
- Már csak 2 óra maradt. – szólt bele egy ismerős kárörvendő hang.
- Szemétláda. – ez volt az egyetlen szó amit ki tudtam nyögni.
- Nyugi, az, hogy Hyuna és Hyunseung együtt vannak már mindenki
tudja.
- Micsoda megkönnyebbülés… - mondtam unottan a telefonba majd
kinyomtam. Egy darabig csak az járt a fejembe, hogy most biztos jót szórakozik
rajtam.
Csak feküdtem az ágyon és bámultam a plafont. Számoltam a perceket
végül mikor éjfélt ütött az óra oldalra fordultam és próbáltam elaludni ami
nehezen ment.
Ahogy kinyílt a szemem reggel már kényelmetlenül éreztem magam. A
tudat, hogy figyelnek minket őrjítő volt. Bementem a fürdőbe és ott kényelmesen
rendbe szedtem magam tudva, hogy nem figyelnek. Lementem a nappaliba ahol még
csak Abby, Yoseob és DooJoon volt.
- ’Reggelt. – mondtam nekik mire ők is vissza köszöntek.
Próbáltam kerülni Yoseob tekintetét, hiszen nem bukhatunk le.
- Helyzet? – jött felém Yoseob mosollyal az arcán mire én egy
érdekes manőverrel kikerültem és kínosan mosolyogtam rá.
- S-Semmi. – mondtam miközben nagy ívbe kikerülve mentem be végül a
konyhába.
Főztem magamnak egy kávét majd duzzogva leültem az asztalhoz.
- Ezt nem fogjuk túlélni… - motyogtam az orrom alatt miközben a kávémat forgattam ide oda az asztalon.
- Abby! – hallatszott Gikwang hangja miközben viharzott le a
lépcsőn határozottan. Én csak egy fáradtat sóhajtottam.
- Beszélnem kell veled! – mondta Gikwang majd oda állt Abby elé aki
csak lepetten pislogott előtte. Amint
kimondta ezt a mondatot felkaptam a fejem. Kivettem a kanalam a kávémból és egy
határozott lendítéssel felé hajítottam ami az orra előtt elrepülve a földön
landolt. Ledermedtem abba a dobó pózba amibe voltam míg a többiek lassan rám
néztek.
- Ehh.. – kezdtem el kínosan nevetni. – Megcsúszott a kezem. –
vakargattam a fejem és közbe próbáltam nevetni. – Gikwang ide adnád a kanalam? –
mutattam a földön heverő kanálra.
- P-persze.. – nézett rám furcsán Gikwang majd tett pár lépést
aztán lehajolt a kanálért és elindult vele felém. Felém nyújtotta a kanalat és
ahogy elvettem tőle Abby felé fordult.
- Szóval ott tartom ho-
- Gikwang! – kiáltottam rá félbe szakítva őt. Egy lépést tett de
ahogy rákiáltottam meg állt és rémülten fordult vissza hozzám.
- Őő… - dadogtam keresve egy jó kifogást. – S-Segítened kell!
- Miben?
- A-a-a – dadogtam majd a szemem a kezembe lévő kanálra tévedt.
Gyorsan magam elé emeltem majd Gikwang-ra néztem. – A kanál!
- Mi van vele?
- Koszos lett.
- És? Mosd el. – nézett rám értetlenül Gikwang.
- D-de de n-nekem el kell mennem!
- Akkor majd ha hazajöttél el mosod.
- Nem! – kiáltottam rá. – Lee Gikwang! Most elmosod ezt a kanalat
utána pedig szállj magadba egyedül a szobádba. Egyedül! – hangsúlyoztam a
lényeget.
- Nicole jól érzed magad? – jött felém Yoseob amitől bepánikoztam.
- Maradj ott! – kiáltottam rá mire megtorpant Gikwang mellett.
- Ne hülyéskedj már. – röhögte el magát Yoseob majd újra elindult
felém.
- H-Ha közelebb jössz… - forgolódtam tehetetlenül. – akkor baj
lesz! – emeltem a kanalat a nyakamhoz mintha bármit is tudnék azzal kezdeni.
- Most öngyilkos akarsz lenni egy kiskanállal? – nézet rám
kikerekedett szemekkel Yoseob.
Nagyot sóhajtva engedtem le magam mellé a kezem. Mégis mire
gondoltam. Ezzel csak magamat járatom le. Mégis mit fognak hinni? „A Beast stylistjának öngyilkos hajlamai
vannak! „
Nevetséges.
- Jó Nicole. – jött oda hozzám Abby majd kivette a kanalat a
kezemből és letette az asztalra. – Most elmegyünk egyet sétálni mert úgy
látszik még félig alszol. –fogta meg a vállam és mosolygott rám majd lassan az
ajtó felé kezdett lökni. Mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott
gyorsan elfordultam miközben lökött előre.
- Nem megyek sehova itthon maradok a többiekkel! – üvöltöztem, majd
vissza fordultam, hogy megnézzem mi van Abby-vel. A lendület őt tovább vitte és
végül Junhyung kapta el.
- Tökéletes időzítés. – jegyezte meg Doojoon.
- Kretén. – motyogtam az orrom alatt.
- Jól vagy? – kérdezte Junhyung Abby-t.
- P-persze köszi. – mosolygott rá Abby kínosan.
Én csak forgattam a szemeim nézve őket.
- Abby gyere már nem úgy volt, hogy sétálni megyünk!? – ragadtam
meg a karját majd odébb rántottam.
- Az előbb még azt mondtad, hogy itthon akarsz maradni.
Nem tudtam mit csináljak. Ha itt hagyom Abby-t még valami olyasmit
mondanak Junhyung-al egymásnak amivel le leplezik magukat. Viszont ha elmegyünk
Abby-vel és a fiúkat meg Tiffany-t itthon hagyom ugyanez történhet. Muszáj
velük maradnom egy hétig, hogy ha tudom akkor megakadályozzam hogy kitudódjanak
a mi kis titkaink.
- A-Akkor Junhyung! – mutattam rá. – Menj el sétálni helyettünk!
- Minden rendben? – kérdezte majd a kezét a homlokomra tette amitől
végig futott a hideg a hátamon.
- Persze. – fogtam meg a kezét és gyorsan levettem a homlokomról.
Csak pár órája tartott de már akkor úgy éreztem megőrülök. A
gondolat, hogy még fél nap se telt el a hétből de már most úgy érzem, hogy nem
bírom csak rontott a helyzeten. Elszívott belőlem minden életerőt. El akartam
menekülni egy nyugodt helyre ahol nem kell semmi miatt aggódnom. Nem hiszem,
hogy végig fogom tudni csinálni ezt az egészet, úgy hogy egy titkunk se
derüljön ki…
Na ez hatalmas volt xD
VálaszTörléshamar a kövit*--*
köszi ^^ ♥
VálaszTörlésés rajta vagyunk.:D
Mikor lesz már következőőő?? Siess Nico feldobni azokat a részeket!! :DD :P imádom*-*
VálaszTörlés