Blue Night 15.rész - "Nála senki se jobb."

15.rész

"Nála senki se jobb."

*Nicole szemszöge*

Rá 3 nappal, hogy beadott nekem GD valamit, se hallucináltam. Csak arra tudtam, gondolni, hogy én valami mást kaptam, mint Tiffany… Vagy csak nálam később jelentkezik, amit kétlek. Még mindig a széken ültem kikötözve, és az ablakon bámultam kifelé. Tiffany és én már 2 napja alig szóltunk a másikhoz. Már arra sem volt erőnk, hogy beszélgessünk. A csuklómat felsértette a kötél, amit Tiffany jó erősen megkötött, ahogy kértem.

Az ajtó zárja újra kattant, de már oda se néztem. Nem voltam kíváncsi GD fejére. Az ajtó nyikorogva kinyílt majd csönd lett. Nem vettem a fáradtságot, hogy megnézzem mi történt. A kinti táj szebb volt, mint az, ami a szobában fogadott volna.

- Hova tettétek a tűt? – szólalt meg GD nyugodt hangon.

- Miért érdekel? – kérdezte meg szenvedve Tiffany.

- Mert nem szeretnék, két hullát a házamban és dutyiba se szeretnék kerülni! – mondta lenézően.

- Miről be-

- Nálam van. – szakítottam félbe Tiffany-t.

- Nicole! – emelte fel a hangját Tiffany mire lassan felé fordítottam a fejem.

- Itt van a felsőm zsebébe. – néztem rá GD-re.

GD lassan odasétált hozzám majd belenyúlt a felsőm zsebébe és kivette a tűt.

- Remélem megrohadsz. – néztem a szemébe mire csak elmosolyodott.

- Nem ilyen köszönetet érdemelnék. – fordult el majd megállt Tiffany előtt és elmerengett rajta. Sóhajtott egyet majd kiment a szobából és 2 perc múlva egy késsel jött vissza.

- M-mire készülsz? – dadogta idegesen Tiffany és próbált felállni. GD nem foglalkozott vele határozottan jött felém nagy léptekkel.

- Ne csináld! – kiabálta Tiffany kétségbeesetten, mikor én már becsuktam a szemeim. Arra nyitottam ki a szemem, hogy a kötél leesik a csuklómról. Lassan az ölembe tettem a kezem. Nem nagyon tudtam mozgatni a fájdalomtól. Kicsit meg is maradt a helye a kötélnek és vérzett. Lepetten néztem GD-re, aki csak komoly ábrázattal meredt vissza rám.

- Miért? – suttogtam értetlenül mire GD elindult az ajtó felé.

- Mehettek. – sétált ki az ajtón, nyitva hagyva azt. Én csak Tiffany-ra néztem, aki lepetten meredt vissza rám a földön térdelve.

Odavánszorogtam az ablakhoz és láttam, ahogy, GD és Fifi beszállnak egy autóba és elhajtanak. A telefonjainkat ott hagyták a nappaliban egy asztalon. Elvettük őket és kínok közepette indultunk haza.

Mikor haza értünk senki sem volt otthon. Még nem tudtuk Tiffany-val, hogy mit kamuzzunk a többieknek. Hol voltunk, mit csináltunk, és miért. Arról nem is beszélve, hogy miért nem tudtak minket elérni. Délután mindketten rendbe szedtük magunkat. Pihentünk és próbáltunk túllépni a történteken. Este Tiffany-val ültem a nappaliban, mikor kezdtem fáradt lenni.

- Megyek és csinálok valami kaját. – nézett rám Tiffany majd felállt.

- Én meg megyek aludni… - mondtam, mire ő csak bólintott egyet majd bement a konyhába.

Minden porcikám fájt a csuklómról nem is beszélve. Felvánszorogtam nagy nehezen a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba. Minden úgy volt, ahogy hagytam azon a reggelen, amikor elindultunk Tiffany-val…

Leültem az ágyamra és gondolkodni kezdtem. Nem tudtam, hogy szólnom kéne-e valakinek. Ha igen akkor kinek vagy, hogy egyáltalán most mihez kezdjek. Elővettem a fiókomból a csukló szorítóm és rátettem a jobb kezemre. A ballal még nem tudtam mit kezdjek, hogy ne vegyék észre. Az idő csak telt, én meg ültem az ágyam szélén és a csuklómat nézegettem, amikor valaki hátra vágta az ajtómat. Rémülten kaptam fel a fejem. Még pár könnycsepp is megjelent a szemembe a félelemtől, hogy GD jött el értem, vagy valaki más.

Mir állt az ajtómba és meredt rám ijedten. Én csak rémültem néztem vissza rá miközben próbáltam nyugodt maradni, de csak úgy kapkodtam a levegő után. Percekig néztük egymást, majd hirtelen elindult felém határozottan nagy léptekkel.

- Ne haragudj! – csúsztam beljebb az ágyamon és nyújtottam ki magam előtt a kezem, mert azt hittem megüt mérgébe. Megragadta a csuklóm majd felrántott az ágyról és magához ölelt. Azt hittem felsikítok a fájdalomtól, amikor megfogta a csuklóm. Szerencsére még azt fogta meg amin a csuklószorító volt. Lassan én is köré fontam a karom és visszaöleltem.

- Nicole? – szólalt meg Abby az ajtómba. Mir lassan elengedett én meg kétségbeesetten néztem Abby-re. Mir mögém állt és várta, hogy elmagyarázzak mindent Abby-nek.

- Rég láttalak. – mosolyogtam rá kínosan.

- Én is téged… - nézett rám szúrós szemekkel.

Kezemmel hátra nyúltam és egyből megtaláltam Mir kezét. Megfogtam a kezét, úgy hogy Abby ne lássa, csak, hogy hátha megnyugszom attól, hogy tudom Mir velem van.

- Hol voltál? – jött beljebb egy kicsit Abby.

- T-Tiffany egyik barátjánál voltam. Vagyis voltunk. – javítottam ki magam.

- És miért nem vetted fel a telefont? – faggatott Abby.

- Lemerültem.

- És Tiffany is?

- I-Igen. – dadogtam.

- Basszus Nicole! – emelte fel a hangját Abby. – Meddig akarsz még hazudozni?!

- Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül.

- Tudom, hogy GD rabolta el Yoseob-ot! – kiabált. – Szóval hol voltál?!

Elengedtem Mir kezét és felé fordultam.

- Te voltál…? – ábrándultam ki.

- Tudnia kell… - nézett rám megbánóan.

- Hogy tehetted?! – kiabáltam vele.

- Nicole é-

Fogta meg a kezem Mir majd rögtön el is engedte és a kezemre nézett.

- Mi történt a kezeddel? – emelte fel a bal karom, majd rémültem nézett rám. – Mi történt?! – emelte fel a hangját.

Abby odasietett mellém, majd megfogta a jobb kezem és levette róla a csuklószorítót és a földre dobta. Ijedten bámulta a kezem majd rám nézett.

- Nicole! – szólt rám Mir.

- Nem akarok beszélni róla! – fordultam felé és kiabáltam vissza neki.

- Addig nem megyek el innen, amíg nem mondod el, hogy mi történt! – kiabált Mir.

- Akkor jobban járnál, ha ideköltöznél! – löktem hátrébb dühömbe.

- Azt hittem mindent elmondunk a másiknak! – kiabált Abby.

- De akkor sem akarok beszélni róla! – fordultam felé és tártam szét a karom.

- Nicole ha én elmondok mindent neked, akkor te miért nem ezt teszed?!

- Chh… - túrtam a hajamba és fordultam egyet miközben a plafont bámultam. – Akkor hadd halljam, hogy mi folyik közted és Seungho között?! – mutattam rá.

Abby leblokkolt és csak bámult engem tovább.

- Látod, te se mondasz el nekem mindent!

- És én? – szólalt meg Mir felháborodva.

- Te csak hallgass és menj vissza a barátnődhöz! – böktem meg a mellkasát. – Amúgy miért is vagy itt? – húztam a számat.

- Ő nem a ba-

- Menjetek ki! – mutattam az ajtóra.

- Miért menekülsz el mindig, amikor feljön ez a téma?! – emelte fel a hangját Mir.

- Mert csak! – mondtam hirtelen mérgembe.

- És ha a barátnőm lenne, akkor mi van?! Neked is van barátod! Nem vagy abba a helyzetbe, hogy te legyél felháborodva, ha lenne valakim!

- Akkor miért nem mész már el a francba?! – kiabáltam a képébe.

Mir dühe kezdett csillapodni és a szapora légzés is. Egyre mélyebbeket lélegzett és váltott a mérges arckifejezése megbánóra.

- Nicole… - kapott az arcához majd beletúrt a hajába. – Nem úgy gondolta-

- Menj ki. – mondtam nyugodtan az ajtó felé mutatva. – Most! – emeltem fel a hangom mire lehajtott fejjel ballagott ki a szobából.

Ideges mélyeket lélegezve néztem utána majd bámultam a nyitott ajtót.

- Holnap. Holnap elmesélek mindent. – mondtam Abby-nek, miközben még mindig az ajtót bámultam. – Ígérem.

- Rendben. – mondta, majd kisétált és becsukta maga után az ajtót.

Ledobtam magam az ágyra, majd félig megkönnyebbülve félig mégis idegesen sóhajtottam egyet. Felvettem a földről a csukló szorítom, majd a szoba másik végébe hajítottam.

Lefeküdtem és a sötétséget bámultam. Nem tudtam aludni, túl sok minden járt a fejemben. Ledobtam magamról a takarót és lementem a lépcsőn. Átcsoszogtam a sötét nappalin, majd mikor felkacsoltam a konyhába a villanyt a fénye kiért a nappaliba és láttam meg valamit a kanapén. Kikerekedett szemekkel indultam meg a kanapé felé majd mikor oda értem csak fáradtan felröhögtem egyet. Felmentem a szobámba lehoztam egy pokrócot és a kanapén alvó Mir-re tettem. Lekapcsoltam a konyhába a villanyt majd egy kis lámpát tettem a nappaliba az asztalra, hogy legyen egy kis fény és leültem a kanapé szélére majd néha felröhögtem.

- Nicole? – nyöszörgött egyszer csak Mir.

- Mit keresel itt? – tértem a lényegre komolyan.

- Te mondtad, hogy költözzek ide. – válaszolt kómásan.

Elröhögtem magam majd felálltam.

- Menj haza. – mondtam egyhangúan, majd ahogy lépni akartam volna Mir elkapta a kezem mire rá néztem.

- Maradj itt. – nézett rám komoly ábrázattal.

- Jó, de te alszol a földön. – mosolyogtam rá, mire felemelte maga mellett a pokrócot. Olyan „Biztos, hogy jól értelmezem a szitut?” nézéssel meredtem rá, mire ő csak elmosolyodott.

- Most miért? A barátok szoktak együtt aludni. – jelentette ki.

Lefeküdtem mellé a kanapéra, mire rám terítette a pokrócot. A mellkasára tettem a fejem és átöleltem.

- GD volt igaz? – szólalt meg egyszer csak.

- Igen. – mondtam ki végül.

- Én ezt Yoseob helyébe nem hagynám…

- Ő ezt nem tudhatja meg. – vágtam rá egyből.

- Miért?

- Mert már eleget szenvedett miattam.

- Én bármit képes lennék elviselni ha ,arról van szó, akit szeretek.

- Azt akarod mondani, hogy te jobb lennél, mint ő? – emeltem fel a fejem majd jobb kezemmel kitámasztottam magam. A lámpa tompa fényénél meredtem rá, ő meg ijesztően komoly arccal nézett vissza rám.

- Igen. – mondta a szemembe.

- Hehh… - röhögtem el magam. – Nem. – fordítottam el a fejem. – Nála senki se jobb.

Mir a kezével kitámasztva magát kicsit feljebb ült majd az arcomhoz hajolt és a szemembe nézett mitől én egyre kínosabban éreztem magam.

- Tudom mit akarsz. – jelentette ki.

- M-Miről beszélsz? – remegtek az ajkaim.

- Csak hagyd magad. – mondta majd keze az arcomhoz simult. Lassan becsuktam a szemem és hajoltam hozzá közelebb mikor a fejembe a kis piros vészjelző lámpácska villogni kezdett. Az utolsó pillanatba elkaptam a fejem rátenyereltem Mir mellkasára és visszanyomtam a kanapéra.

- Nem! – szóltam rá mire, cukin vigyorogni kezdett.

- Jó. – emelte fel a kezeit.

Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet majd a vállára hajtottam a fejem, ő meg megfogta a kezem.

* Nála senki se jobb * visszhangzott a fejembe, amit mondtam. Ezt nem szabad elfelejtenem és egy percig se vonhatom kétségbe. Az, hogy meg itt vagyok Mir-rel csak azt jelenti, hogy barátok vagyunk. Nagyon jó barátok….