21.rész
Százszor
*Nicole szemszöge*
Másnap kora reggel felkeltem, hogy szemmel tarthassam a többieket.
A korán kelés nem az én szakterületem ezért nagyon nehezen ment. Miután
összeszedtem magam mint egy zombi levánszorogtam a lépcsőn és láttam, hogy Abby
és a fiúk az ajtó felé tartanak.
- Hát ti? – mondtam egy nagy ásítás közepette utána meg a fejemet
vakargattam.
- Megyünk a stúdióba. – válaszolt Dongwoon.
A szemeim kipattantak és a vér is megfagyott bennem.
- Én is megyek! – mondtam határozottan.
Tiffany-t egyedül hagyva otthon elindultam a többiekkel a stúdióba.
Mivel az is be van kamerázva ott sem hagyhatom őket egyedül. Nagyszerű.
Mind bementünk a táncterembe és én meg Abby figyeltük a fiúkat
ahogy próbálnak. Néha beszálltunk ha hülyéskedésről volt szó. Lassan azt is
kezdtem elfelejteni, hogy figyelnek minket. Biztos voltam benne, hogy GD
mindent kitalált. Hogy én meg Abby azért élünk velük mert gyerekkori barátok
vagyunk Tiffany meg csak egy vendég. A fejemet tettem volna rá, hogy valami
hasonló sztorit talált ki.
A hülyéskedés kellős közepén mikor már végre jól éreztem magam,
hirtelen kinyílt a táncterem ajtaja.
- Abby!! Nicole! – kiabált lelkesen G.O.
- Wut? – nyögtem ki reflex szerűen ledöbbenve háttal egy érdekes
pózba megállva mint egy szobor. Oda se néztem a hangjából felismertem.
- Uram.. miért? – motyogtam az orrom alatt közbe pedig lassan a
plafonra néztem.
- Hát ti? – kérdezte meg Abby. Mindenki lepetten állt a terembe és
figyelte, ahogy az MBLAQ besétál a táncterembe.
- Mi a kásás ló tökért jöttetek ide? – fordultam lassan feléjük
szúrós szemekkel.
- Talán baj? – torpant meg G.O.
- Dehogy. – válaszolt Doojoon.
- Zsír. – vigyorgott Joon.
- Folytassátok csak, mi a lányokhoz jöttünk. – intett G.O.
A fiúk újra beálltak a helyükre de látszott az arckifejezésükön,
hogy zavarja őket a „mérföldes barmok” jelenléte.
Joon elégedetten nézegette magát a tükörbe, G.O és Thunder valami
idióta táncot próbáltak összehozni Mir mellettem figyelt és közbe röhögött,
Seungho meg a falat támasztva ölbe tett kézzel duzzogott. Gondolom nem akart
eljönni de a többiek elrángatták.
Megragadtam Mir pólóját majd odébb rángattam ahol nem volt senki.
- Mi a francot kerestek itt?! – suttogtam dühösen.
- Miért suttogsz?
- Nem kérdez, válaszol! – hadartam el megint suttogva.
- Csak úgy. – vágta zsebre a kezeit és vigyorgott.
- Valami baj van? – jött oda hozzánk Yoseob.
- Ne gyere ide! – mutattam rá és kiáltottam el magam mire
megtorpant.
- Mi van? – meredt rám értetlenül.
- M-menj táncolni, a végét mindig elrontod!
- Nem is rontottam el.
- D-de mert a többiek lába 70 fokos szögbe találkozik a talajjal de
a tiéd van vagy 80 fok és nagyon látszik és elrontja az egész koreográfiát.
- Hogy mi-
- Hajlítsd be a lábad!! – kiabáltam rá.
- Jó… - mondta zavarodottan majd elfordult.
Megkönnyebbülve a falnak dőltem és nagyokat sóhajtottam.
- Nem is csinálta rosszul a ko-
- De rosszul csinálta! – csaptam rá a vállára.
- Mi van veled? Olyan vagy mint aki bedilizett…
- Ugyan má-
Kezdtem unottan de akkor észrevettem, hogy Joon a fiúkkal valami
őrült táncot jár, Gikwang meg Seungho-val szemezget. Arréb löktem Mir-t majd
meg markoltam Joon pólóját és arrébb rángattam miközben ö habogott
meglepettségében.
- Joon. – löktem neki a falnak majd a mellkasát kezdtem bökdösni. –
Fogadok, hogy nem tudsz megcsinálni 100 fekvőtámaszt.
- M-Mi? – dadogott lepetten.
- Csináld! – mutattam a földre.
Joon csak furcsa szemekkel rám nézett majd neki állt
fekvőtámaszozni.
- Na ez egy időre leköti… - mondtam halkan majd vettem egy nagy
levegőt és elindultam Seungho felé. Félúton megtorpantam és körül néztem. Az
agyamba forogtak a kerekek, hogy hogy csaljam el onnan vagy Seungho-t vagy
Gikwang-ot.
- Gikwang! – sétáltam oda hozzá. – Segíts Yoseob-nak a táncba!
- Miért? Tökéletesen tudja.
- Nem! Gikwang! Nem! – hadonásztam a kezemmel.
- Mi van már megint? – jött oda Yoseob.
- Behajlítottad a lábad?! – fordultam felé.
- Mikor bolondult meg? – nézett Seungho Gikwang-ra aki szúrós
szemekkel nézett vissza rá. Izzott köztük a levegő.
- Seungho! – szólt rá Abby majd ő is odajött hozzánk.
Én csak forgolódtam idegesen és gondolkodtam hogy most mihez
kezdjek. A helyzet egyre rosszabb lett én meg nem tudtam, hogy mit tegyek.
Végül végső megoldásként a földre estem és a fejemhez kaptam. A többiek
rémülten szólítgattak de legalább végre nem egymásra figyeltek amitől ijesztővé
vált volna a hangulat.
- Fáj a fejem. – mondtam.
- Gyere, kiviszlek a friss levegőre.
Nem is figyeltem ki volt az, csak próbáltam hitelesen játszani a
szerepem mi szerint rosszul vagyok. Megfogta a vállaim és úgy kísért ki a
stúdióból. Mikor kiértünk megkönnyebbülve a falnak dőltem.
- Ez nem megoldás… - motyogtam magamnak.
- Mi van veled? – kérdezett Thunder.
- Semmi. – vágtam rá unottan.
- Olyan vagy mint aki bolond gombát evett.
- Még 1 hétig olyan leszek jobb ha hozzászoktok. – mosolyogtam rá
gúnyosan.
- Miért pont egy hétig? – kezdett gyanakodni.
- M-Mert csak. – dadogtam.
- Miért nem hagyod, hogy mások beszéljenek? Mi ütött beléd?
- Nem jó kedvemből csinálom! – emeltem fel a hangom.
- Akkor mégis miért?!
- Mert ha nem teszem annyi a titkainknak! – amint kimondtam gyorsan
lenyugodtam még mielőtt még jobban el szólnám magam.
- Mi? – kérdezett vissza kiábrándulva.
- Nem hallottál semmit. – mondtam neki határozottan.
- Jó. Akkor visszamegyek és megkérdezem a többieket. – mondta majd
elindult az ajtó felé.
- Várj! – kiáltottam utána mire komoly arc kifejezéssel vissza
fordult.
- Figyelnek minket! A házat, a stúdiót… És ha valaki elszólja magát
vagy úgy viselkedik ami sok mindent elmondd nagy árat fogunk fizetni érte! Csak
én tudok róla és más nem tudhat, úgyhogy elégedj meg ennyivel és csinálj úgy
mint aki nem tud semmiről és ne foglalkozz semmivel!
- Rendben. – mondta ki végül tétovázva.
- És… sajnálom ami a múltkor történt.
- Mi? – lepődött meg.
- A parkba. N-Ne haragudj azt hittem… mindegy.
- Miről beszélsz? Akkor találkoztunk utoljára amikor Mir áthozott.
– mosolygott.
- De…
- Nem voltam semmilyen parkba és veled se találkoztam. – nevetett.
Én csak bamba fejjel néztem ahogy Thunder visszamegy a stúdióba én
meg ez idő alatt próbáltam rendezni a gondolataimat. Végül megráztam a fejem és
én is visszamentem. Mindenki a táncterem előtt beszélgetett. Lepetten láttam,
hogy Mir és Dongwoon milyen jól kijönnek egymással.
- Minden rendben? – jött oda hozzám Gikwang.
- Persze. – intettem le egyszerű mosollyal az arcomon.
Odamentem a többiekhez és beszélgetni kezdtem velük. Átmentünk egy
másik szobába ahol leültünk és szórakoztunk. Egy óra után feltűnt, hogy nem
látom sehol Seungho-t meg Abby-t.
- Abby hol van? – tettem fel a kérdést.
- Bezártuk Seungho-val a táncterembe. – mondta büszkén Joon majd
lepacsizott G.O.-val.
- Normális vagy?! – álltam fel és üvöltöttem a képébe.
Még olyat mondanak egymásnak amit nem kéne. Végül is egyedül
vannak.. vagyis azt hiszik. Bepánikozva idegesen siettem a táncterem felé majd
miután kinyitottam a zárat feltéptem az ajtót.
- Ott maradsz ahol vagy és nem szólsz semmit!!! – ezzel a csata
kiáltással léptem be a terembe. Velem szembe Abby és Seungho ült egymás
mellett.
- Végre. – mosolygott Seungho.
- Bizony. – lihegtem. – Tünés kifelé. – mutattam az ajtóra.
Seungho felállt majd ki is sétált a teremből. Boldognak látszott. A
szívem majd kiugrott a helyéről hogy mi történhetett. Abby csak ült ott tovább
és mosolygott. Valami történt. Gyorsan Seungho után siettem majd megfogtam a
karját mire ő vissza fordult.
- Mit mondtál neki?
- Semmi különöset miért?
- P-Pontosan mit?
- Nyugi. – mosolygott majd összekócolta a hajam és tovább ment.
„Nyugi.”?! Hogy lehetnék nyugodt?!
- Mi történt? – jött oda Thunder.
- Semmi. – adtam egyszerű választ.
- Akkor mi-
- Azt hittem megegyeztünk! – emeltem fel a hangom. Nem tudtam mit
mondjak neki hiszen azt nem mondhatom hogy ő ne folyjon bele a dolgokba ebből
GD egyből rájönne h ő tudja. – Nem akarok veled beszélni. – mondtam neki majd
elviharzottam mellette közben pedig fejbe 100-szor bocsánatot kértem tőle és a
megértéséért könyörögtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése