2013. január 13., vasárnap

Blue Night 18.rész - Csaló valóság


18.rész
Csaló valóság






*Nicole szemszöge*
Nem sírhatok. Nincs miért. Kizártam a külvilágot és csak rohantam le a lépcsőn. Nem sírtam, még nem.
- Nicole! – kiabál utánam Dongwoon , de én csak mentem tovább.
Kirohantam az ajtón nagy léptekkel mentem a szokásos kis helyemhez… a parkba.
Leültem egy padra és a fejemet fogtam. A szemeim már rég könnyesek voltak de nem engedtem, hogy akár egy könnycsepp is végig folyjon az arcomon. Nem szerettem és most se szeretem Junhyung-ot szerelemből, hogy sírnom kéne. De azt viszont elhittem, hogy ő szeret engem. Örülnöm kéne, hogy talált magának valaki mást, de mégis pocsékul érzem magam. Mintha becsaptak volna. A legjobb barátnőm… miért pont őt szúrta ki magának?
Végül mégse lehettem büszke magamra, csak elsírtam magam. Nem akartam most senkit se magam mellé csak el akartam tűnni. Szépen lassan, észrevétlenül. Minden a feje tetejére állt. Egy filmben éreztem magamba amibe arra vártam, hogy valaki megöljön, hogy eltűnhessek ebből a történetből. Semmit se éreztem valósnak vagy igazinak. Minden úgy indult mint egy  tündérmese de végül feketébe borult minden.
Valaki leült mellém és magához ölelt. Nem kellett ránéznem vagy hallanom a hangját, hogy tudjam ki az. Hozzábújtam és folytattam a sírást. De most már, hogy ott volt velem kezdtem megnyugodni. Vagy inkább csak egyre jobban sikerült azt tetetnem.
- Mi a baj? – simogatta a hátam.
- Csak elborult az agyam. – szipogtam.
- Jellemző rád… - nevetett.
Sosem fogom tudni meghálálni Yoseob-nak mindazt amit tett értem. Így hogy ő itt van nekem úgy érzem mindenem megvan és kárpótol a sok nehézségért ami ezzel az élettel jár. Csak ezt néha elfelejtem…
Miközben a karjai közt kerestem a megnyugvást a könnyes szemeim ismerős arcokat pillantottak meg a távolba. Felénk jöttek de nem vettek észre minket. Pislogtam és szipogtam, de egy pillanatra se vettem le róluk a szemem. Utáltam magamat ezért. Megint Yoseob-ot öleltem, de mégis csak rá figyeltem…
Arra a bolondra akit legszívesebben messze elkerültem volna, de ha megtettem volna belehaltam volna a hiányába.
Csak jöttek felénk, én meg csak vártam. Az idő hihetetlenül lassan telt miközben arra vártam, hogy közelebb érjenek. Nem messze tőlünk Thunder vett minket észre és Mir vállára tette a kezét aki mint egy gyerek majszolta a fagyiját. Mir lepetten meredt Thunder-re aki csak minket figyelt. Aztán Mir is felénk nézett mosolyogva és mikor meglátott elkomolyodott az arca. Sosem felejtem el akkor az arcukat. Mindkettejüké mást tükrözött és egyikkőjükét sem értettem. Mir értetlenül meredt ránk Thunder meg olyan volt mint aki legszívesebben elfordulna és elmenne de nem tud.
Kezemmel feléjük nyúltam volna de nem tehettem. Néztük egymást míg fel nem adtam. Homlokomat Yoseob vállára tettem, hogy ne lássam őket. Erősen pólójába kapaszkodtam. Az ész és a szív harcolt egymással. Nem akartam a szívemre hallgatni.. sosem akartam hiszen mindig bajba sodort. Nem engedtem el Yoseob-ot, legyőztem a szívem. Mégis úgy éreztem magam mint aki mindent elvesztett.
- Nincs ma semmi dolgod? – vettem erőt magamon.
- De lenne. De ma veled maradok.
Kiegyenesedtem és a szemébe néztem.
- Menj csak. – mosolyogtam rá. – A stúdióba leszel?
- I-Igen…
- Majd bemegyek. – igazítottam meg a haját.
- Biztos meg leszel?
- Persze. – mosolyogtam majd adtam egy puszit az arcára.
Yoseob felállt tett pár lépést majd vissza fordult.
- Ha bármi van hívj! – mutatott közbe rám.
- Oké. – intettem neki.
Yoseob az ellenkező irányba távozott ahol Mir és Thunder álltak. Nem akartam senkivel se beszélni. Egy pillanatra rájuk néztem majd felálltam és gyors léptekkel menekülni kezdtem előlük. Ha valaki megkérdezte volna, mi bajom van, mégis mit mondhattam volna? Azt, hogy akiről azt hittem szeret engem csak kihasznált és a legjobb barátnőmmel van? Hogy mondhatnék ilyet, amikor Yoseob az akit szeretek.
Hirtelen Mir megfogta a csuklóm és vissza fordított. Még mindig fájt a kezem a sebektől ezért felkiáltottam. Semmit mondóan Mir-re néztem aki kétségbeesetten próbálta kifürkészni a szemeimből, hogy mi bajom van.
- Hé… - simogatta a vállam és várta,  hogy megszólaljak. – Mi történt?
Kérdezgetett egyfolytában de én csak a földet bámultam. Üres tekintettel néztem a semmibe. A végén már meg se hallottam amit Mir mondd nekem. Tekintetem a padra tévedt ahol Yoseob-al ültünk. Thunder állt mellette a padot nézve. Lepetten néztem őt és figyeltem. Mégis miért állsz ott? Mire vársz vagy mire gondolsz? Tekintete üres volt akárcsak az enyém. Mindent eltűnt és elhalkult. Nem volt más csak a pad, Thunder és én. A szívem egyre hevesebben vert.
- Thunder! – kiáltottam oda neki miután elindultak a könnyeim. Felém kapta a tekintetét ami semmit mondóból átment lepettbe. Mir Thunder felé fordult majd rám nézett.
- Nicole mi van? – kérdezgetett egyre rémültebben Mir.
Úgy rángatott a karjai közt mint egy babát. Én csak bambultam Thunder felé miközben folytak a könnyeim. Aztán, rám mosolygott.
Megfagyott a levegő és nem tudtam hol vagyok és hogy mi történik velem.
- Nicole? – integetett előttem Mir. – Mit keresel még itt?
Ránéztem ijedtembe levegőt is elfelejtettem venni.
- Ho-hogy kerülsz ide? – dadogtam.
- Miről beszélsz? – röhögött rám Yoseob aki előbb még Mir volt..
Idegesen forgolódni kezdtem. Sehol se láttam se Mir-t se Thunder-t.
- Megint őt keresed?
- Mi? – fordultam felé.
- Mindig őt keresed! – emelte fel a hangját.
- E-ez nem igaz! – háborodtam fel.
- Hazudsz! Hazudsz nekem, hazudsz Abby-nek, hazudsz magadnak! – kiabált velem. – Rajta kívül neked senki se számít! – lassan, bizonytalanul hátrálni kezdtem. Nem akartam ezt tovább hallgatni. – Mégis kit szeretsz?!
Megfordultam és elszaladtam. Nem értettem mi ütött belé. A sírás fojtogatott miközben szaladtam. Nem néztem merre megyek, nem volt célom. Csak az, hogy minél messzebb kerüljek a parktól, az érzésektől, emlékektől és Yoseob-tól.
Mikor már alig kaptam levegőt megálltam és a térdemre támaszkodva kapkodtam a levegő után. Megnyugodva lassan kiegyenesedtem de mikor körbe néztem a szívem megint egyre gyorsabban verni kezdett. Kétségbeesetten forgolódtam. Megint a parkba találtam magam a szökőkút mellett. Azt hittem megőrülök. Innen jöttem, hogy kerülhettem ide vissza? A fejemet fogtam és idegesen kapkodtam a tekintetem ide-oda.
- Nicole. – szólított meg valaki. Rögtön a hang felé fordultam. – Félsz? – kérdezte majd oda lépett hozzám és megölelt. Nem mondtam semmit, de ha tudtam volna azt mondtam volna, hogy igen, félek. Miért ő talált megint meg és nem más? Miért mindig ő? Bármi van mindig rám talál és nem hagy egyedül. Lehet, hogy Mir nem tudott róla, de minden egyes szavával összezavart. Elengedett majd az arcomhoz hajolt.
- Mégis kit szeretsz? – kérdezte miközben arca egyre közelebb került az enyémhez.
Becsuktam a szemem és hagytam magam. Legalább most, most az egyszer hadd tegyem meg, hiszen… ez úgysem a valóság. Mikor az ajkaink összeértek végig futott a hideg a hátamon de nem sokkal utána melegség árasztott el. Miután az ajkaink elváltak lassan kinyitottam a szemem.
- N-Nicole? – dadogott lepetten.
Ő már megint eltűnt.
- S-Sajnálom! – mentegetőztem neki majd idegesen forgolódtam.
Mielőtt becsuktam volna a szemem Mir volt előttem, de mikor kinyitottam már megint más volt előttem. De miért pont Ő jelent meg a helyén. Nem értettem és nem akartam elfogadni.
Thunder-nek ehhez semmi köze..
Sírva a földre estem de abban a pillanatba ahogy a térdem a kemény földre ért a pad mellett találtam ahol Yoseob-tól elbúcsúztam. Ott álltam előtte és könnyes szemmel pislogtam.
Haza siettem. A gondolataim zavarosak voltak és nem értettem semmit. Tudtam, hogy senki nem lesz otthon hisz mindenkinek dolga van. Remegő kézzel tettem bele a kulcsot a zárba de akkor az magától kinyílt. Alapból nyitva volt. Óvatosan hátrébb nyitottam az ajtót majd miután becsuktam magam után a nappali felé indultam. Mikor odaértem láttam, hogy valaki ül a kanapén nekem háttal. Remegni kezdtem és futni akartam de a testem nem mozdult. Lassan hátra fordult majd önelégülten elmosolyodott.
- Beszélnünk kell. 

4 megjegyzés:

  1. nagyon jó rész volt:) akár a többi^^

    VálaszTörlés
  2. Vagy 3x elolvastam. de még mindig nem értem ki, mikor, hol, hogyan és kit csinált xD
    várom a kövit^^

    VálaszTörlés