Blue Night 10.rész - Beforratlan sebek

10.rész

Beforratlan sebek

*Abby szemszöge*

Nicole és Tiffany még reggel elmentek valahova. Különösképpen nem izgatott a dolog, hiszen keveset találkoznak hadd legyenek egy kicsit együtt. A konyhába voltam kávét csináltam magamnak. Mikor kész lettem vele felültem a konyha pultra és szürcsölgetni kezdtem a kávémat. Teljesen elbambultam csak akkor eszméltem fel mikor Junhyung kezével hadonászott előttem. Pislogtam párat, hogy észhez térjek.  Junhyung csak jót mosolygott rajtam.

- Ne haragudj kicsit elbambultam. – Raktam le a bögrémet magam mellé.

- Min merengtél el ennyire? – kezdett ő is kávét csinálni magának.

- Semmin. – mosolyogtam rá bár feleslegesen, mert ő háttal állt nekem.

- Persze. – fordult felém majd ilyen „tudom, hogy nem mondasz igazat” nézéssel nézet rám.

- Mondom, hogy semmin csak elbambultam.

- Ahha. – bólogatott mosolyogva. Kezdtem azt érezni, hogy csak idegesíteni akar. Kezdi el érni célját.

- Hát akkor ne hidd el. – vágtam be a durcást. Már épp leszállni készültem a konyha pultról mikor oda lépet hozzám evvel akadályozva engem így kénytelen voltam vissza csúnyázni. Meglepetten pislogtam rá, de ő csak mosolygott. Meg sem mozdult csak nézett engem. Én pedig kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Közelebb hajolt én pedig éreztem, hogy arcom egyre vörösebb lesz. Szemei ide-oda cikáztak szemeim és ajkaim között. Kicsit kétségbeeset voltam nem értettem mi ütött belé. Tudtam nagyon jól, hogy nem szabadna ezt csinálnia, de ő még is megszegi a nem létező szabályokat, amiket magának állított fel.  Hangos kutya ugatásnak nem nevezhető hangra lettem figyelmes, ami egyre gyorsabban közelit felénk majd célba ért. Junhyung nadrágját kezdte valami hibrid egyed ráncigálni és közben morgott. Én meg csak pislogtam miközben Junhyung próbálta le vakarni magáról a kis dögöt.

- Hát mi ez te zseb kutya? – mutogattam eszeveszett módon a kutyára. Junhyung lábával arrébb pöckölte a kutyát.

- Pinky! – kiabálta vékony hangon a kis zseb kutya tulajdonosa. Hangjától a hideg is ki rázott. Junhyung rémülten kapta rám a fejét. – ohh hát itt vagy bogaram. – tipegett be Hyuna a konyhába. A kis szörnyeteg azonnal oda rohant hozzá. Hyuna gyorsan felkapta a kutyát és simogatni kezdte. – Nem bántottak ezek a gonosz emberek? – intézte szavait nekünk miközben a kutyát nézte és simogatta.

- Hallod ezt gonosz emberek vagyunk?! – néztem rá Junhyung-ra aki már nem tudod magával mit kezdeni.

- Főleg te. –mutatott rám fintorogva.  Hangos nevetésben törtem ki. Oda léptem Junhyung-hoz és kezemet vállára tettem és úgy röhögtem. – Mi olyan vicces? – kérdezte flegmán.

- Te. – mutattam rá.

- Fogd vissza magad kicsi lány. – indult meg felém dühösen. Kiegyenesedtem felhúztam az egyik szemöldökömet, próbáltam vissza fojtani a nevetést és komoly lenni..

- Te most pipiskedni akarsz? – tettem ölbe a kezem. – Inkább vidd, el a zseb kutyádat sétálni rá fér. – böktem fejemmel a kutya felé.

- Ő nem zsebkutya ő Pinky. – mondta büszkén.

- Hát oda ne rohanjak. – tettem csípőre a kezem. – Szerintem most már mehetsz, a dolgodra eleget beszélgettünk. Lezsibbasztottad az agyam. – böktem az ajtó felé reménykedve, hogy leesik neki az célzás.

- Cöhh..- dobta hátra a haját majd, mint egy csípő ficamos ki ment az ajtón.

- Ha tovább marad volna bent tuti egyesével tépkedtem volna ki a haját. – fordultam grimaszolva Junhyung felé, aki csak jót mosolygott rajtam. Pár percig néztük egymást aztán Junhyung zsebre dugta kezeit és kiment a konyhából. Nézetem, ahogy elmegy. Körbe néztem a konyhába majd egy nagy sóhaj kíséretében felmentem a szobámba. Befeküdtem az ágyamba és csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Seungho-val töltött percek a vidámpark a korházban töltött percek mikor velem volt. Aztán azzal, hogy elmentem mindent elrontottam. Talán Junhyung velem van és kitölti az űrt, ami bennem van, de a tudat, hogy Seungho látni sem akar sírásra késztet. Annyira fáj. Eltitkoltam az érzelmeimet és gyerekes módon elmenekültem előle ahelyett, hogy szembe néztem volna vele. Talán nem feküdnék az ágyon összetörve, sírva, hanem nézhetném elragadó mosolyát megfoghatnám a kezét, átölelhetném. Minden, amit akarok ajkai íze. Igaza volt talán jobb is lett volna ha vissza sem térek ide mindenkinek sokkal jobb lett volna. Talán el kellene engednem és hagynom, hogy feledésbe merüljön az összes emlékem vele kapcsolatban, de ezek a sebek nem akarnak begyógyulni. Ez a fájdalom túlságosan valódi…

Blue Night 9.rész - Rabság

9.rész

Rabság

*Nicole szemszöge*

- Hányszor jártál már ott? – kérdeztem Tiffany-t mikor már az autóban ültünk és félúton jártunk GD házához.

- Csak egyszer. – mosolygott.

- Messze van még? – sóhajtoztam.

- Nincs. – rázta a fejét.

Már Seoul szélén jártunk ahol már nem volt zsúfoltan építve rengeteg ház hanem, csak szétszórtan. Nyugis hely volt ahol csak az fordult meg, aki ott lakott. Egy hatalmas, vár szerű házon akadt meg a szemem, ami egy tó mellett ékeskedett. Nem nagyon volt rendben tartva falai mohásak voltak, kapuját benőtte a gaz. Pedig gyönyörű lehetne, ha rendben lenne tartva. Megálltunk a hatalmas kapuja előtt majd Tiffany kiszállt az autóból én meg követtem. Ledermedve álltam a nagy vaskapu előtt, amin alig lehetett belátni a sok felkúszott növénytől.

- Van nálad gyomirtó? – fordultam Tiffany-hoz.

- Minek az neked? – húzta fel a szemöldökét.

- Be szeretnék jutni. – mutattam a kapura.

Tiffany csak elmosolyodott majd elment a kapu előtt én meg pislogva néztem aztán utána siettem.

- Hova mész? – fogtam meg a pólóját.

- Mindig van egy 2. bajárat. – mosolygott rám. – Egy hátsó kiskapu.

Én csak elhittem neki azt, amit mondd végül is ő volt már itt én meg nem. Próbáltam vele tartani a lépést mikor, félig megkerülve a hatalmas házat egy résnyire nyitott kiskapu előtt álltunk meg.

- Látod? – nézett rám elégedetten.

- Ámen. – húztam a számat. Kezdtem beparázni az egésztől.

A gazos kerten végig szenvedtük magunkat, míg nem elértünk a ház ajtajához.

- És most? – fordultam Tiffany felé, aki rögtön ezután lehajolt majd felemelte a földön lévő virágcserepet és odébb tette. A cserép alatt egy kis kulcs csillant meg a napfényen.

- Más a szőnyeg alá rejti a kulcsot. GD-nek ez túl sablonos volt szóval a virágcserép alá rejti. Páratlan a logikája nem? – mosolygott rám Tiffany.

- Inkább elmaradott… - grimaszoltam.

A hatalmas ajtó lassan nyikorgások közepette kinyílt, ahogy Tiffany elfordította benne a kulcsot. Ő lépett be elsőnek én meg félve követtem majd becsuktam magunk után az ajtót.

- Mikor itt jártam, még kinézett valahogy ez a hely. Azóta GD teljesen elhanyagolta… - indult meg a nappali felé Tiffany, miközben alaposan szemügyre vette a ház minden egyes négyzetméterét. A padlót por borította, pókhálók és kosz volt mindenhol. Mint egy rossz horror filmben. Szerencse, hogy nappal volt, ha éjjel mentünk volna tuti a hajamat tépve rohantam volna ki a félméteres gazba. Tiffany-t követve nézelődni kezdtem. Poros szekrények és fotelek, szőnyegek, dísztárgyak. Gyönyörű lakás lenne, ha foglalkozna vele az a gyökér. Családi fotók díszelegtek a falakon és festmények. Ha keresztülsétált az ember hatalmas nappalin egy lépcsővel találja szembe magát. Megálltam az alján és az emeleten 3 ajtót pillantottam meg. Lassan elindultam a poros lépcsőn, ami minden egyes lépésemnél nyikorgó hangot adott mintha bármelyik pillanatba leszakadhatna. Mikor felértem elsőnek bementem a jobb oldali szobába. Teljesen üres volt. Sötétszürke falak, amik csak kosztól voltak olyanok, és ablakok függönnyel. Nem sokat időztem benn. Bementem a középső szobába ahol egy hatalmas tükör volt pont úgy elhelyezve, hogyha belépsz, rögtön meglásd magad benne. Egy pillanatra megijedtem a saját tükörképemtől, ahogy visszanézett rám a semmiből aztán mélyeket lélegezve beljebb sétáltam a szobába. Ott se volt sokkal több. Egy szék, szőnyeg meg egy íróasztal 2 fiókkal. Elbambultam az íróasztalon és nem tudtam róla levenni a szemem. Furcsa érzés járt át és csak néztem az asztalt várva a csodára.

- Nicole? – kiabált lentről Tiffany.

- I-igen? –ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek.

- Találtál valamit?

- Még nem. – kiáltottam vissza neki miközben elhagyni készültem a poros szobát.

Becsuktam magam után az ajtót majd nagyot sóhajtva fordultam az utolsó ajtó felé. Lassan kinyitottam az ajtót majd a küszöbnél megtorpantam. Az a szoba is üres volt. Csak egy ablak volt az is nyitva. A szél a függönyt csapkodta. Csak álltam ledermedve, nem mertem mozdulni. Nem is tudtam. A szoba üres volt. Majdnem teljesen üres. A szoba közepén volt egy szék. Kísértetiesen hasonlított a szoba az álmomba lévő szobára. Túlságosan is. Lassan remegve beljebb merészkedtem majd megálltam a szék előtt. Nem mertem elképzelni, hogy mik történtek ebbe a szobába. Azt meg pláne nem, hogy kivel.

- Minden rendben? – tette a kezét a vállamra Tiffany, amitől ijedtembe felsikítottam majd gyorsan odébb ugrottam. A szívemhez kaptam és levegő után kezdtem kapkodni.

- Nem… - néztem fel rá, amitől teljesen lesokkolt. Átrohantam a szomszéd szobába majd kinyitottam az ott lévő asztal egyik fiókját.

- Mit keresel? – szaladt be utánam a szobába Tiffany.

- Bármit, ami jó bizonyítéknak. – mondtam miközben sietve a fiókba kotorásztam. Bevágtam majd odébb álltam a másik fiókhoz. Mikor kinyitottam sok rongyot és cérnákat láttam benne. Keresgélni kezdtem köztük idegesen, amikor valami keményhez ért a kezem a sok puha rongy és cérna között. Gyorsan megfogtam majd kivettem.

- Mi a…? – rémült meg Tiffany.

- Nem csak álom volt. – fordultam felé ijedten levegő után kapkodva.

- Pedig jobb lett volna, ha az marad. – szólalt meg egy mély hang Tiffany mögül majd rátette a kezét a vállára mire Tiffany rémülten fordult felé. Remegni kezdtem a félelemtől és még levegőt venni és alig mertem. Tiffany pár perces hatásszünet után pofon vágta GD-t amit GD fapofával tűrt.

- Mit tettél?! – kiabált a képébe Tiffany.

- Inkább te mit tettél… - nézett rá GD szúrós szemekkel.

- Azt hittem megértetted, hogy nekik semmi közük nem volt ahhoz, ami kettőnk közt történt! Hogy lehetsz ilyen seggfej?! – akadt ki teljesen Tiffany.

- Miért jöttél vissza? – kérdezte őt fapofával GD.

- Nicole és miattad!

- Hiba volt.

- Az csak ne akarja meg mondani, hogy mi hiba és mi nem, aki elrabol másokat! – álltam oda Tiffany mellé.

- Arról nem is beszélve, hogy drogoztad… kinek képzeled magad?! – folytatta Tiffany.

- Amíg nem tudjátok bizonyítani, nincs okom egy percig se aggódni.

- Ez a tű. – emeltem fel a kezembe lévő tűt. – Ezzel drogoztad őt. Valamit csak tudunk kezdeni vele, ho-

- Ha bármi hülyeséget teszel, megöllek! – akadt ki GD.

- Nem hiszem el, hogy a kérésem ellenére sem tudtál leszállni róluk… - mérgelődött Tiffany.

- Csak ne menj többet Yoseob közelébe. Sőt, az egész Beast-et kerüld el! – kiabáltam a képébe, majd félre lökve őt leviharzottam a lépcsőn. Mikor a nappaliba értem GD megfogta a karom majd visszarántott. A fájdalom miatt felkiáltottam, de ő csak még jobban szorított. Tiffany a segítségemre sietett mikor valaki elrohant mellettem és GD mellett majd egy pisztolyt fogva Tiffany-hoz megállította.

- Ha ennyire holtan akartok látni miért nem inkább te lősz le?! – nézett Tiffany GD-re aki lassan felé fordult elengedve a karom.

- Tiffany!

- Maradj ott! – kiáltott oda nekem miközben pár centire volt a fejétől a pisztoly.

GD lassan elé sétált majd kivette a zsebéből a kezét.

- Add ide. – mondta annak a szőke hajú lánynak aki Tiffany-ra szegezte a pisztolyt.

Miután jobban megnéztem a szőke lányt a vér is megfagyott bennem. Még nem láttam az arcát, de tudtam, hogy ha megfordul és hideg fog végig futni a hátamon a rémülettől.

- Rendben. – beszélték meg szépen a dolgot majd óvatosan GD kezébe tette a pisztolyt majd felém fordult.

- Rég láttalak. – mosolygott rám szelíden mégis fenyegetően. Meg se szólaltam a sokktól, ami ért akkor.

Lassan felém indult, majd megállt előttem és a fülemhez hajolt.

- Meg kellett volna halnod azok közt a lángok közt. – suttogta.

- Te voltál az?! – löktem el magamtól.

- Kezeltetned kéne magad Fifi! – kiáltott oda neki Tiffany. Fifi elégedett mosollyal az arcán fordul felé egy pillanatra majd elsétált mellettem és átsétált a konyhába.

- Mióta szervezkedtek ti együtt?! – ütötte vállba Tiffany GD-t.

- Mi nem szervezkedünk. – mondta határozottan GD. – Mi csak együtt vagyunk. – vágta zsebre a kezét.

- Hogy mit tetszik mondani? – húztam fel a szemöldököm és meredtem GD-re kikerekedett szemekkel. GD egy pillanatra rám nézett majd újra Tiffany felé fordult.

- Nem csak te léptél túl, hanem én is. – jelentette ki.

- Te nem túlléptél, te megőrültél! – magyarázott Tiffany.

- Hogy tudtál olyan könnyen itt hagyni? – tárta szét a karjait GD.

- Muszáj volt! Nem azért mentem el, mert akartam hanem mert muszáj volt és ha tényleg szerettél volna akkor megértetted volna! – kiabált Tiffany.

- Én szerettelek, de te őket választottad! – mutatott rám GD mire a pofám leszakadt.

- B*szd meg magad! – mondta Tiffany majd elindult felém dühösen, hogy végre hazamenjünk. Mikor már kezdtem megnyugodni, hogy elmehetünk innen GD megragadta Tiffany karját és visszarántotta.

- Nem mentek sehova, csak ha én azt megengedtem! – kiabált.

- Mi va-

- Addig meg ugyanott fogtok raboskodni, mint Yoseob! – nézett rám majd újra Tiffany-ra miután sikeresen félbeszakított. Fifi és GD felcibáltak minket az üres szobába ahol az az egy szék árválkodott a szoba közepén. GD elvette tőlünk a telefonunk majd zsebre vágta és ránk zárta az ajtót. Félig rémültem félig dühösen álltunk a szoba közepén Tiffany-val.

- Remélem Yoseob is meg álmod téged, minél hamarabb és cselekszik is… - nézett rám Tiffany. 

Blue Night 8.rész - Újra Tiffany-val

8.rész

Újra Tiffany-val

*Nicole szemszöge*

Csak egy órával voltam előbb a reptéren mint kellett volna. Egyedül mentem, és ahogy egyre közeledett az idő, amikor újra látom Tiffany-t egyre idegesebb lettem. Aztán egy órás össze vissza járkálás után a reptéren, végre megpillantottam ahogy 5 táskával, szerencsétlenül, botorkálva, káromkodva… de felém jön.

- Tiffany! – ugrottam a nyakába.

- Nicole… - lábadt könnybe a szeme. – Úgy szeretlek… Fogd ezt meg. – nyomta a képembe az egyik táskáját majd a másikat.

- Már megint a műkönnyek… - morogtam magamnak. 

- Mit mondtál? – fordult felém Tiffany lepetten.

- Azt hogy én is szeretlek. – vigyorogtam.

Mikor már a taxiba ültünk nem bírtam tovább, hogy ne kérdezzem meg.

- Mikor megyünk?

- Mi? Hova?

- Tudod… - forgattam meg a szemeim. – A ház.

- Jaa… Nekem mindegy.

- Akkor holnap. Abby-nek ne szólj még nem tud róla…

- Mert szerencsétlen vagy.

- Nem tudtam, hogy mondjam el neki anélkül, hogy ne nézzen bolondnak jó?! – förmedtem rá.

- Szerintem emiatt már nem kéne aggódnod. – grimaszolt Tiffany. – Akkor csak én tudok róla? – csillant fel a szeme. – Megtisztelve érzem magam. – jöttek megint a műkönnyek.

- Az a helyzet, hogy nem… - vakargattam a fejem miközben kínosan vigyorogtam.

- Ki volt az a szerencsétlen..? – kezdett mérges lenni Tiffany.

- Mir… - mélyült el a hangom és szállt ki belőlem az élet, mikor ki kellett mondanom a nevét.

- Akarom tudni a részleteket? – dőlt hátra Tiffany majd ölbe tett kézzel szúrós szemekkel nézett rám.

- Nem! – vágtam rá egyből.

Csönd lett az autóba majd lassan én is hátradőltem és nagyok sóhajtottam.

- Remélem tudod, hogy mire kell számíts ha szembe szállsz GD-vel… - gondolkodott el Tiffany miközben az ablakon bámult ki. Ijesztő dolog őt komolynak látni.

- Tudom…

- Megjöttem parasztok! – kiabált Tiffany mikor belépett a házba. Én csak kínosan vigyorogtam miközben a táskáival a kezembe próbáltam magam bevonszolni az ajtón. A műveletemet nehezítette a küszöb ami hogy a rákba ne idézne elő egy jókora taknyolást. Miközben vonszoltam magam befelé a nehéz csomagokkal megbotlottam a küszöbbe és sikeresen felnyaltam a padlót.

- Látom még mindig életképtelen vagy. – fordult vissza Tiffany.

- Ne segíts könyörgöm véletlenül se! – kiabáltam.

- Tif….fa…- kezdték hangosan a fiúk de mikor megláttak lassan elhalkultak és buta ábrázattal meredtek rám.

- A küszöb? – vigyorgott Yoseob.

- AZ! – vágtam rá mérgesen.

- Túleshetnék gyorsan az „ üdv itt újra Tiffany” dolgon? Vendéget várok! – csapta össze a tenyereit Hyunseung.

- Vendég? – kaptam fel a fejem a földről.

- Sziasztok! – szólalt meg mögülem egy ismerős vékony hang. Egy túl ismerős túl vékony hang amit még egy macska és is megirigyelne aminek gyantázzák a hátát.

- Ugye nem… - tettem vissza a fejem a padlóra és szimuláltam sírást.

- Jó az új lábtörlő. – tipegett be az öt méteres magas sarkújával Miss Tökéletes.

- Ez a lábtörlő jobban öltözködik mint te. Nem tudom, hogy vagy vele de ez egy pöppet ciki. – mondtam unottan.

- A lábtörlők nem beszélnek. – jelentette ki.

- Valaki vágja már hozzá az „ Év felfedezése” díjat… - forgattam meg a szemeim.

- Te ki vagy? – mutatott Hyuna Tiffany-ra aki csak lenézően pislogott rá. Lassan feltápászkodtam a padlóról majd letöröltem a ruháimról a koszt.

- Méltó arra, hogy megtudja a nevem vagy ne törjem magam? – mutatott Tiffany Hyuna-ra majd érdeklődően nézett körbe mindenki szemügyre véve.

Nem sokkal ezután ugatásra lettem figyelmes. Rex viharzott le a lépcsőn hangos ugatás kíséretével majd megiramodott Hyuna felé és rávette magát amitől a mi kis hercegnőnk csak nyávogva a földre rogyott és sipákolni kezdett. Rex csak ráugrott majd, hogy ott tartsa morgott rá de nem ért hozzá. Hyunseung megfogta Rex nyakörvét majd gyorsan lerángatta róla. Nem volt valami boldog a jelenet miatt…

- Ez a hülye dög… - nyávogott miközben Hyunseun felsegítette.

- Ügyes vagy Rex! – kiabáltam a nappaliba ballagó kutya után.

- Nem vicces! Mi van ha megsérül? – nézett rám Hyunseung.

- Jót tesz az emberiségnek… - tettem a kezem a szívemhez.

- Amúgy ő ember? – mutatott Tiffany Hyuna-ra majd rám nézett kikerekedett szemekkel.

- Annak készült de nem jött össze. – röhögtem el magam majd adtam egy pacsit Tiffany-nak.

- Szia Tiffany végre ho- jött le a lépcsőn Abby de mikor megpillantotta Hyuna-t reflex szerűen vissza fordult. – Szóljatok ha sátán mentes a légkör oké? – kiabált vissza majd felment a lépcsőn.

Hyunseung nem nézte jó szemmel a jelenetet, rögtön megfogta Hyuna kezét majd felrángatta a lépcsőn. Nem sokkal azután,  hogy felment Abby jött le a lépcsőn.

- Mit keres ez itt? – suttogott miközben mutogatott a lépcső felé grimaszolva.

- Fogalmam sincs de zavarja az aurám a létezése. – rázta a fejét Tiffany.

- Tiffany! – indult meg Yoseob Tiffany felé széttárt karokkal.

- Abby! – tárta szét Tiffany is a karjait és indult meg Abby felé mire Yoseob ledermedt.

- Ja, hogy ez nem az a játék oké. – állt meg Tiffany majd békén hagyta Abby-t aki ettől megkönnyebbülve sóhajtott egyet.

Csalódottan ballagott vissza mellém Tiffany majd egyszer csak felemelte a fejét és nagy vigyorral a képén tárta szét a karjait és Yoseob-ot bámulta. Arra várt, hogy megölelje… vagyis.. azt hiszem.

- Nem, már elmúlt a varázs. – rázta a fejét Yoseob.

- Van Isten. – csapta le maga mellé Tiffany megkönnyebbülve a karjait majd levette arcáról azt az erőltetett vigyort.

Este a konyhába csináltam egy teát magamnak és Tiffany-nak miközben ő az asztalnál ült. A többiek fenn voltak néhányan már aludtak. Az a hárpia szerencsére 7 körül elhagyta az aurám de az a seb amit hagy bennem minden egyes alkalomkor amikor meglátom nagy mély nyomot hagy amitől garantáltan 7 napon át túlgyógyuló agyf*szt kapok.

- Mikor indulunk? – ültem le Tiffany mellé majd csúsztattam elé a teáját.

- Minél korábban. Essünk túl minél hamarabb a dolgon. Remélem nem találkozunk vele… - mondta majd a szájához emelte a teás bögréjét. 

Blue Night 7.rész - "Ő most utál..."

7.rész

"Ő most utál..."

*Abby szemszöge*

Unottan bámultam a plafont közben valami értelmet zene szövegét dúdolgattam. Halk kopogást halottam, de mire oda nézetem volna már az illető be is nyitott. Mosoly húzódott az arcomra és kipattantam az ágyból és szaladni kezdtem felé.

-Junyhung. –ugrottam a nyakába. Szorosan öleltem magamhoz. Mióta visszajöttem egyre több időt töltöttünk együtt. Még jobban megismertem. Különleges helye van szívemben.

- Abby. –nyomott, egy puszit az arcomra, amin egy kicsit meg is lepődtem, de egyben örültem is neki. Vágytam a törődésre és őszintén megvallva különösképpen nagyon is jól esett.

- Mi járatban erre felé? –akaszkodtam le róla.  Haját kezdtem igazgatni, amit ő csak egy mosollyal nyugtázott.

- Jöttelek megnézni talán baj? - kérdezte mosolyogva miközben meg fogta azt a karomat, amivel a haját babráltam. Szemem azonnal kezére tévedt majd szépen lassan kezét lejjebb csúsztatta és megfogta a kezemet. A hideg végig futott a gerincemen. Felnéztem rá, mosolygós arcával találtam magam szemben az én arcomra is mosoly húzódott. Aztán újra kezünkre tévedt a tekintetem.

- Nem, dehogy. –néztem fel rá újra mosolyogva. Elengedte a kezem én pedig leültem az ágyamra. Hátra dőltem majd pár perc múlva Junyhung is csatlakozott hozzám. Oldalra fordultam, hogy lássam őt. Hajamat kezdte birizgálni én pedig a nyakláncát piszkáltam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerülök hozzá. Telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Felpattantam az ágyról és zsebembe kezdtem turkálni. Nagy nehezen kivadásztam a zsebemből a telefont majd meg néztem a hívott. Egy ismeretlen szám. Először megfordult a fejemben, hogy fel se veszem, hiszen lehet, valaki csak szórakozik, vagy mi van, ha tévés szám.

- Igen? –szóltam bele félénken a telefonban.

- Szia Abby. Eli vagyok. – szólt bele a telefonba vidáman.

- Honnan tudod a számomat?

- Hát az legyen az én titkom. – nevetett fel. – Van valami dolgod?

- Nincs. – adtam egyszerű választ.

- Van kedved találkozni? – kérdezte hangjából ítélve fülig ért a szája annyira mosolygott.

- Persze.- vágtam rá azonnal. Nem tudom mi ütött belém, de valahogy azt éreztem, hogy találkoznom kell vele.

- Hozzátok legközelebbi parkban találkozunk 1 óra múlva.  Most le kell tennem majd akkor, találkozunk. Sziia. – köszönt el majd kinyomta a telefont még én is kinyögtem egy „szia”-t a süket telefonnak. Felsóhajtottam majd Junyhung-ra néztem, aki meglepetten pislogott rám.

- Egy régi barátom találkozni akar velem. – mosolyogtam kínosan remélve hogy nem kérdezi meg, hogy ki az a régi barát.

- Hát akkor én megyek. – indult meg az ajtó felé.

- Még ne menj, kérlek. –fogtam meg a kezét. Lassan visszafordult. Először tekintete a kezünkre tévedt majd mosolyogva rám nézett. – Csak 1 óra múlva kell mennem addig, maradj itt még egy kicsit. – nem értem mi ütött belém. Nem akartam, hogy elmenjen.

- Van, egy kis elintézni valóm de ha haza jöttél majd beszélgetünk. – Mosolygott rám. Közelebb lépett hozzám és egy puszit, nyomott a homlokomra. Halványan elmosolyodtam. Mire észbe kaptam már ki is lépett az ajtón. Felsóhajtottam majd bementem a fürdőbe és meg fésültem a hajamat. Kifele jövet felkaptam a fontosabb tárgyakat, amik szanaszét voltak a szobában. Kifelé menet a szobámból felraktam a fejemre a sapkámat majd a kapucnit is rá hajtottam. Ahogy kiértem a házból zsebre dugtam a kezem és lassan sétálva indultam a közeli park felé. Csigalassúságúnak hitt tempóm még sem volt az túl hamar ide értem. Eli még sehol sincs. Nézelődni kezdtem. Mosolyogva figyeltem gyerekeket, aki boldogan nevetve sétáltak szüleik mellett. Számukra minden tökéletes semmi problémájuk nincs mind addig még fel nem nőnek és meg nem tapasztalják milyen is az élet.

- Örülök, hogy eljöttél. – mondta egy ismerős hang.

- Én örülök, hogy elhívtál. – fordultam meg mosolyogva.

- Van kedved sétálni egyet? – kérdezte mosolyogva. Bólintottam majd elindultam felé. Sétálgattunk a parkba körbe-körbe. Nevetgéltünk és beszélgettünk. Eli teljesen másik oldalát mutatta meg nekem. Nagy nevetésünk közepette egy kis lány szaladt oda hozzám. Kétségbe esetten rángatta a nadrágomat. Szemei könnyesek voltak. Egy pillanatra rá néztem Eli-re ő se tudta hova tenni a dolgot.

- Mi baj kicsi lány? – hajoltam közelebb hozzá. Mosolyogtam rá hátha egy kicsit meg nyugtatja.

- Nem találom anyukámat. –szipogott.

- Megkeressük. Oké? – vettem az ölembe. Aprót bólintott majd szorosan át karolta a nyakamat. Remegett annyira meg volt ijedve. – Hogy hívnak? – kérdeztem tőle.

- Nina. – nézett fel rám két gyönyörű barna szemeivel.  Rá mosolyogtam majd letöröltem a könnyeit.

- Én Abby vagyok. – simogattam meg az arcát. – Gyere, segítünk megkeresni anyukádat. – álltam fel. – ooh.. még mielőtt el nem felejtem ő  ott Eli. – fordultam Eli felé, aki a hátunk mögött sétált. Nina egy pillanatra felnézett majd visszabújt hozzám. Egy dalt kezdtem Nina fülébe dúdolgatni, hogy meg nyugodjon. Kis idő múlva fel nézett és édesanyját kezdte keresgélni. Egy barna hajú csinos asszony közelített felénk kétségbe esetten. Biztos voltam benne, hogy ő Nina édesanyja.

- Nina. –szólítottam meg a hölgy a kis Ninát. Nina azonnal a hang irányába kaptam a fejét én pedig jobbnak láttam, hogy leteszem, és hagyom hagy menjen. Tárt karokkal szaladt édesanyja karjai közé, aki szorosan karjába zárta. – Kicsi szívem ne csinálj többet ilyet. Nagyon megijedtem. – emelte fel. A kis lány egy pillanatra sem engedte el szorosan ölelte magához.

- Annyira hálás vagyok önöknek. – hálálkodott a Nina édesanyja. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg.

- Nem kell megköszönnie. – simogattam meg Nina hátát közben rá mosolyogtam az anyukájára mosolyogtam. – Szívesen segítettem. Nem lett volna szívem egyedül hagyni. 

- Köszönöm. –nézet rám könnyes szemekkel Nina anyukája. Rá mosolyogtam.

- Nina ne enged, el soha anyukád kezét mindig maradj vele. – hajoltam oda Nina-hoz. Felnézett rám. Rá mosolyogtam oda hajolt hozzám majd nyomott, egy puszit az arcomra. – Mi most megyünk. – mutattam Eli-re aki azt sem tudta hirtelen hova került csak állt ott, mint egy fa. – Nagyon vigyázz magadra pici lány és mindig maradj anyukád mellett. Viszlát. – léptem el Eli mellé majd intettem nekik egyet. Mosolyogva figyeltem, ahogy Nina végre édesanyja karjaiban, biztonságban hazafelé tart.

- Szerencsés srác lesz, aki egyszer meghódítja a szívedet. – mosolygott halványan.

- Ezt, hogy érted? – pislogtam rá értetlenül.

- Különleges vagy. – mosolygott. – Fantasztikus anyuka lennél mi kellene ennél több egy srácnak? – tárta szét a karjait nevetve. 

- Talán egy olyan srác kellene, aki ő is így gondolja, de jelen helyzetben ő teljes másképp gondolja. – hajtottam le a fejem.  –  Ő most utál. –nevettem kínomban pedig sírni volt kedvem. Eli nem szólt semmit közelebb lépett hozzám és át ölelt. Nem tudtam eldönteni, hogy tudta-e miről beszélek vagy csak azért ölelt át, hogy megnyugtasson. Inkább az utolsó..

Blue Night 6.rész - Érthetetlen érzelmek

6.rész

Érthetetlen érzelmek

*Nicole szemszöge*

Egy héttel azután, hogy Abby visszajött minden kezdett olyan lenni mint régen. Túlságosan is. Egyik MBLAQ taggal sem tartom a kapcsolatot amióta összevesztünk Mir-rel. Újra csak Abby és a Beast van az életembe. Pár nap volt hátra Tiffany érkezéséig én meg már a hajamat téptem, hogy végre megteszem az első lépést, afelé, hogy leleplezzem GD-t. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy Abby-nek még nem mondtam el, de Mir-nek pedig igen, pedig nem kellett volna.

- Alig várod, hogy itt legyen igaz? – szólt Yoseob miközben az ajtóm mellett a falat támasztotta.

- A-aha… - válaszoltam dadogva. Idegességembe a szobámba járkáltam fel s alá közbe pedig az ujjaimmal babráltam.

- Minden rendben? – döntötte el egy kissé oldalra a fejét Yoseob és meredt rám gyanakvóan.

- P-persze. – intettem le egy vigyorral az arcomon majd folytattam a járkálást. Nem azért viselkedtem így mert boldog vagyok. Ideges vagyok és félek. Mikor végre megjön Tiffany elmegyünk ahhoz a házhoz ahol lehet, hogy Yoseob-ot fogva tartották. Erre nem tudok másképp reagálni. Félek.

- Furcsán viselkedsz. – ölelt meg óvatosan hátulról Yoseob amitől végig futott a hideg a hátamon. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy közelebb jött.

- Ezt miért mondod? – próbáltam meg lenyugodni.

- Van ennek valami köze ahhoz, hogy nem beszélsz Mir-rel? – hajtotta fejét a vállamra.

- Ch.. – röhögtem el magam. – Mir-nek ehhez semmi köze. – mosolyogtam.

Késő délután volt már, a lemenő nap vér vörösre festette az eget. Utolsó sugarai egy kis fényt vittek a sötét szobámba melybe Yoseob-al ölelve egymást hallgattuk a másik lélegzését. A lágy szellő bekalandozott a nyitott ablakomon és a függönnyel játszadozott. Yoseob egy dalt kezdett el dúdolni. Tekintettem a kinti tájról arrébb vándorolt és a polcomon lévő kis játék varázspálcán akadt meg. Thunder jutott eszembe, amikor azzal szórakozott.

 Halvány mosoly jelent meg az arcomon vissza gondolva rá. Aztán eszembe jutott Mir, a sok hülyesége és a nevetése. Akárhogy is, de hiányoznak. De nem teszek semmit. Egyszerűbb lesz minden, ha kizárom őket az életemből.

Másnap kora reggel lefelé vánszorogtam a lépcsőn a nappali felé mikor ismerős hangokat hallottam. A nappali szélén megmeredve álltam és figyeltem ahogy Abby és Junhyung ülnek a kanapén és beszélgetnek. Fejemet kissé oldalra döntve grimaszoltam mint egy kutya.

- Jó, hogy te itt vagy nekem. – mondta Abby.

- Rám bármikor számíthatsz. – mosolygott rá Junhyung.

Én csak a homlokomat ráncoltam és felhúztam az egyik szemöldököm.

- Gikwang ki fog nyírni amiért most én vigyázok rád.

- Csak ha megtudja. – nevetett Abby.

- Nicole-tól nem félsz, hogy kinyír? – szólaltam meg, mire mindketten rémültem fordultak hátra a kanapén. Én csak kikerekedett, gyanakvó szemekkel meredtem rájuk amitől láttam Abby-n, hogy a vér is megfagyott benne.

- Kéne? – szólalt meg végül Junhyung.

- Ezek után? – röhögtem el magam. – Naná! – komolyodott el a hangom.

- N-Nicole nem jellemező rád, hogy ilyen korán fent legyél. – dadogott Abby.

- B-B-B-Bocs nem tudtam aludni. – utánoztam Abby dadogását. – Pocsékul érzem magam. – hajtottam le a fejem. – De most, hogy láttalak titeket.. – kaptam fel a fejem egy hatalmas vigyorral mitől ők is fényre derültek. – még pocsékabbul érzem magam. – mértem végig őket egy lenéző grimasszal az arcomon.

- Mióta vagytok ilyen jóba? – döntöttem az egyik vállam a falnak majd ölbe tettem a kezem. Kíváncsian mégis egy kicsit gyanakvóan néztem még mindig rájuk.

- Régóta. – intett Junhyung.

- Nekem nem tűnt fel. – vontam meg a vállam.

- Igen mert Mir-el voltál elfoglalva. - Vágott vissza Junhyung.

- Abby meg Seungho-val. – emeltem fel a hangom és mutattam Abby-re.

- Nem olyan sokat mint te é- szállt be Abby.

- Na ne magyarázz! – fordultam felé dühösen.

Kínos csönd lett a házba. Pár percig vártam a csodára aztán bementem a konyhába, lefőztem egy kávét majd azzal a kezembe kimentem, mikor Junhyung felállt a kanapéról és felment. Amint eltűnt a láthatárról fogtam magam és leültem Abby mellé amitől láttam, hogy kellemetlenül érzi magát. Előrehajoltam és letettem a kávém az asztalra majd hátradőltem és a tv-t kezdtem kapcsolgatni. Vártam, hogy Abby neki álljon mesélni de csak mereven ült mellettem levegőt venni is alig mert. Hirtelen egyikpillanatról a másikra felállt, hogy menekülőre fogja a dolgot de gyorsan a karja után nyúltam majd vissza rántottam a kanapéra.      

- Hallgatlak. – mondtam unottan.

- Nincs mit mondanom.

- Mi a helyzet Gikwang-al? – fordultam felé.

- Mi van? – emelte fel a hangját Abby lepetten.

- Nem hiányzik? – lepődtem meg.

- Nem.

- Mi az ho- kezdtem mérgesen de Abby félbeszakított.

- Nézd Nicole az oké, hogy a baleset után vissza tértek az emlékeim és emlékszem mindenre. Tudom, hogy mennyire szerettem és… tényleg szerettem. De az érzések nem tértek vissza. Nem tehetek róla…

- Akkor tegyél valamit, hogy vissza jöjjenek azok az érzések! – térdeltem fel a kanapéra.

- Miért akarod megmondani, hogy mit érezzek? – meredt rám Abby.

- Nem tudom de te is ezt csinálod…

- Mi? – röhögte el magát Abby.

- Te utálod Mir-t ezért nem akarod, hogy bármi is legyen köztünk. Viszont, én sem szeretem Seungho-t és ugyanezt teszem.

- Nincs semmi köztem és Seungho között. – röhögött Abby.

- Ahogy Mir és köztem sincs semmi. – tártam szét a karjaim és mosolyogtam elégedetten.

- Akkor miről beszélünk? – pislogott Abby.

- Jogos. – fagyott az arcomra a mosoly.

Megkönnyebbülve dőltünk mindketten hátra a kanapén.

- Nem értem miért aggodalmaskodsz annyit. Visszajöttem és nem lesz több ilyen hülye baleset sem… - mosolygott rám.

- Ja… - nyögtem ki végül egy erőltetett mosollyal. – Baleset… - motyogtam az orrom alatt.          

Blue Night 5.rész - Rózsák

5.rész

Rózsák

*Nicole szemszöge*

A Beast élete újra fellendült. Sok fellépés vár rájuk a közel jövőben, fotózások és fan találkozók. Van amikor napokig haza se jönnek. Mehetnék velük, párszor meg is tettem de már nem látom értelmét. Abby a legtöbbször velük ment és mostanában nagyon sokat beszélgetett Junhyung-al aminek eleinte nem fordítottam nagy figyelmet. Mir-t nem mertem felhívni. Azok után ami történt furcsán éreztem magam és kicsit mintha féltem volna tőle. Nem tudtam, hogy csak azért tette azt amit, hogy Yoseob-ot idegesítse vagy talán más okok miatt…

Ahogy felmerült bennem a remény kis szikrája mi szerint szeret, úgy fokozódott bennem az érzés, hogy én is őt.

Pórázt tettem Rex-re és elindultam vele, magam sem tudtam merre csak mentünk. Jó volt a friss levegőn sétálgatni. Végül annál a bizonyos parknál lyukadtunk ki ahova sok emlék fűz engem. A hatalmas parkba sétálgattunk mikor a látványtól hirtelen megtorpantam. Szokásomhoz hűen amikor valami olyat látok amit nem szeretnék kínosan mosolyogok és pislogok. A távolba Mir-t láttam sétálni egy lány társaságában. A lány egy hatalmas rózsa csokrot cipelt magával. A reakcióm egy halk röhögés volt ami mögé fojtottam dühös üvöltésem és a számat harapdáltam. 2 variáció van. Összetörve a földre hullok könnyek között vagy jöhet az édes bosszú. Vettem egy mély levegőt majd a kutyámra néztem aki csodálkozva figyelt engem. Megsimogattam a fejét majd elindultam Mir felé büszkén, mintha mit sem jelente számomra az amit csinál. A hosszú úton haladtunk egymás felé. Mikor észrevett arcára fagyott a mosoly és kínosan pislogott. Mikor már pár méterre voltam tőlük a lány hangja csapta meg a fülem.

- Olyan aranyos vagy.

Mir próbált nevetni de nem jött össze neki.

- Szia Mir! – szóltam oda neki jó hangosan fejemet felemelve.

- Sz-szia. – dadogta.

Miközben elhaladtam mellette amilyen erősen csak tudtam bokán rúgtam mire felszisszent de kínosan mosolygott tovább. Mi után már tettem pár lépést Mir-től levettem a kamu mosolyt az arcomról.

- Olyan aranyos vagy. – utánoztam a lányt elváltoztatott vékony hangon és grimaszoltam.

Rex a póráz végén kezdett megbolondulni. Összevissza ugrált. Ahogy kezdett nőni egyre nehezebben tudtam fegyelmezni. Már majdnem teljesen kinőtte magát és egy szép hatalmas kutya lett belőle. A póráz kikapcsolódott Rex meg fogta magát és kapott az alkalmon. Vissza fordult ugatva. Én unott fejjel a távolba  merengve egy pórázzal a kezembe álltam és forgott a fejembe a loading karika. Félve megfordultam. Rex Mir-hez rohant aki előszeretettel simogatta őt. Homlokon csaptam magam. Mit vártam Rex-től… végül is mindig ezt csinálja. Újra felvettem a kínos mosolyom és oda sétáltam.

- Szia Mir. – mondtam rávigyorogva majd lehajoltam és rátettem a pórázt Rex-re.

- Viszlát Mir. – mondtam mély lenéző hangom miután kiegyenesedtem. Rexet szó szerint rángatva magam után hagytam ott Mir-t és a „barátnőjét”.

- Örülök, hogy még a drámai lelépésemet sem  hagytad megvalósítani… - morogtam magamban Rex-nek aki ha tehette volna vissza rohant volna Mir-hez.

Még sétálgattam egy kicsit majd leültem az egyik padra és hozzá kötöttem a póráz végét. Ölbe tettem a kezem és dühösen doboltam a talpammal. 10 perc múlva a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett a zsebembe. Ki kaptam és egyből a fülemhez emeltem. Meg se néztem ki az, volt egy sejtésem.

- Nem érdekel! – kiáltottam bele a telefonba.

- Nem az volt aminek látszott! – magyarázkodott Mir miközben levegő után kapkodott. Mintha rohant volna.

- Melyik részét nem értetted annak hogy „ nem érdekel”? – dőltem előre a padon.

- Hol vagy most? – lihegett.

- Jó hülye vagy ha azt hiszed, hogy megmondom. – röhögtem el magad majd újra hátra dőltem a padon.

- Azt hiszem látlak. – lihegett még mindig.

Szemeim kikerekedtem majd elfordítottam a fejem ballra ahol megakadt rajta a szemem. Egyik kezével a térdét támasztotta másikkal pedig a telefont tartotta a fülénél.

- Öehh… - nyögtem egyet miközben bámultam majd gyorsan felálltam a padról megfogtam Rex pórázát és elindultam az ellenkező irányba.

- Hé hé hé hova mész?! – ébredt fel Mir.

- Eszedbe ne jusson követni! – szóltam bele a telefonba miközben nagy léptekkel távolodtam tőle. Legalább is azt hittem. Nem sokkal később valaki megfogta a vállam mire meglendítettem a kezem és arcon csaptam.

- Ez fájt. – szólt bele a telefonba Mir aki ott állt előttem egy köpésre.

- Helyes fájjon csak. – szóltam bele én is a telefonba majd kinyomtam és zsebre vágtam.

- Tudom,  hogy haragszol de-

- Haragszom? – emeltem fel a hangom és röhögtem el magam. – E-ezt miből gondolod? – játszottam az értetlent.

- Beszéljük meg…

- Beszélni? Nekünk nincs mit beszélni. – mosolyogtam idegesen majd megfordultam de ekkor megtorpantam. Lassan vissza fordultam és felemeltem a mutató ujjam.

- Csak azt áruld el nekem, hogy rajtam kívül még hány lánnyal … csinálod… ezt… - mutogattam a kezemmel a levegőbe miközben grimaszoltam. Kerültem a tekintetét azért a padot figyeltem.

- Ő csak egy régi… barátom.. – magyarázkodott.

- Viszlát Mir! – mondtam majd el mentem mellette.

Idegesen nagy léptekkel mentem végig a parkon visszafojtva a könnyeimet.

- Nicole! – kiabált utánam de nem figyeltem rá.

Otthon bedobtam magam a kanapéba és a tv-t bújtam egésznap egy bögre teával a besötétített nappaliba, édes hármasban a Csalódással és a Dühvel.

Másnap reggel miután rendbe tettem magam és lementem a nappaliba a fiukat láttam Abby-vel ökörködni. Nem volt hangulatom beszállni a hülyéskedésbe ezért csak leültem az egyik fotelbe.

- Miért vagy így elkenődve? – állt oda mellém Yoseob.

- Semmi. – támasztottam a fejem.

Yoseob megsimogatta a hátam majd rám mosolygott amit nem tudtam viszonozni. Olyan voltam mint egy duzzogó kisgyerek akinek elvették a játékát. Hyunseung lassan odasétált az ablakhoz mire mindenki elhallgatott.

- Nicole azt hiszem hozzád jöttek. – fordult felém miközben az ujjával az ablakon mutatott ki. Kipattantak a szemeim és felugrottam a fotelből. Oda viharzottam az ablakhoz. A ház előtt egy fekete autó állt meg. Mir kászálódott ki belőle egy csokor rózsával a kezében.

- Mi a… - kezdte Doojoon kikerekedett szemekkel. Berohantam a konyhába levettem egy poharat majd megtöltöttem vízzel. Végig sétáltam vele a nappalin mikor már csöngettek is. Újra mosolyt öltöttem az arcomra mikor már az ajtónál jártam. Kinyitottam majd meglendítettem a kezem. A pohár víz Mir-en meg az idióta rózsáin landolt. Rögtön ezután bevágtam előtte az ajtót és mindeközben szélesen vigyorogtam. Miután bevágtam az ajtót abbahagytam a mosolygást. Dühösen az üres pohárral a kezembe trappoltam végig a nappalin mikor megint csöngettek. Megálltam majd kihúztam magam és újra bementem a konyhába. Elvettem még egy poharat és azt is megtöltöttem vízzel meg az előzőt is. Két teli pohár vízzel büszkén indultam meg újra az ajtó felé. Mikor odaértem újra mosolyogni kezdtem. A könyökömmel kinyitottam az ajtót majd újra meglendítettem a kezem amikor még csak épp, hogy kinyílt az ajtó. Mir gyorsan odébb ugrott és megbánóan nézett rám. Tudta, ismert annyira, hogy tudja, hogy újra nyakon akarom majd önteni ezért felkészült és egyből odébb állt. A víz mind a betonon landolt.  Meglepődve meredtem vissza rá majd a hátam mögött elrejtett másik vízzel töltött poharat lendítettem meg amire már nem számított. Fa pofával állta, hogy megint képen öntöm. Elégedetten elmosolyodtam.

- Jobb ha haza mész még megfázol. – mosolyogtam.

Vissza akartam csukni az ajtót amikor a lábával kitámasztotta. Dühösen néztem rá mire ő lehajtott fejjel nyújtotta felém a vizes rózsákat. A rózsákról lassan Mir-e vándorolt a tekintetem aki boci szemekkel nézett fel rám. Lassan a rózsák felé nyúltam majd kivettem a kezéből. Mir elmosolyodva felemelte a fejét mire én vissza mosolyogtam rá.

- Legalább annyi kreativitás lehetett volna benned… - mondtam miközben próbáltam visszafogni a dühöm. – hogy ne ugyanolyan gyomokat adj mint amilyeneket neki adtál!! – vágtam hozzá a rózsákat majd bevágtam az ajtót. Dühösen viharzottam vissza a nappaliba mikor Doojoon megszólított.

- Azt az egyet miért hagytad meg? – bökött a fejével a kezem felé. Meglepődve emeltem fel a kezem amibe maradt még egy szál rózsa. Doojoon-ra mosolyogtam majd bementem a konyhába és letettem az asztalra azt az egy szál rózsát. Kivettem egy kést a fiókból majd apró darabokra vagdostam a rózsát aztán pedig kidobtam a kukába.

- Mit is kérdeztél az előbb? – néztem Doojoon-ra értetlenül.

Doojoon csak felemelte maga elé a kezeit mire én helyeslően elmosolyodtam. Abby-re néztem aki ölbe tett kézzel a falat támasztva vigyorgott miközben a padlót bámulta. Elmerengtem rajta és akkor jutott csak el a tudatomig mit is művelünk…

Tényleg ennyire meg akarjuk akadályozni a másik boldogságát?